Budapest díszpolgára lett Lovász László

Az MTA elnöke a matematika és a számítógép-tudomány területén végzett világhírű kutatómunkájáért, hazai és nemzetközi oktatói, valamint magas szintű vezetői tevékenysége elismeréséül vehette át Tarlós István főpolgármestertől a kitüntetést a Fővárosi Közgyűlés keddi ünnepi ülésén. A díszpolgári cím odaítéléséről még áprilisban döntöttek a fővárosi képviselők. A főpolgármester javaslata és a Közgyűlés támogatása nyomán idén nyolcan lettek Budapest díszpolgárai.

2018. június 19.

„Ők azok, akik különböző tudományágakban, a sportban, a művészetekben és a közéletben is feszegetik a határokat, mindig jobbat akarnak, nem elégszenek meg a középszerrel. A kitüntetettek egytől egyig minden eredményükkel Budapest javát szolgálják” – méltatta az új díszpolgárok életútját és Képgaléria az ünnepségrőlteljesítményét Tarlós István.

Lovász László átveszi a díszpolgári címet tanúsító oklevelet és emlékérmet Tarlós István főpolgármestertől Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Lovász László mellett díszpolgári címet kapott Babos Tímea világbajnok és Grand Slam-győztes teniszező, Horgas Eszter fuvolaművész, Horváth Károly (Charlie) Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, Mészöly Kálmán volt válogatott labdarúgó, szövetségi kapitány és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek tiszteletbeli örökös fő-zeneigazgatója, zenei főtanácsadója.
Ketten – Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA egykori tagja, valamint Burger Barna fotóművész – posztumusz kapták meg a kitüntetést.

A kitüntetéssel oklevél, arany emlékérem és bruttó egymillió forint jár. Lovász László a pénzt a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium számára ajánlja fel.