Eseménynaptár

Fiatal Kutatók Napja

Előadások

Időpont

2018. november 20. 13.00-16.30 óra között

Helyszín

MTA Energiatudományi Kutatóközpont - 19-es épület földszinti tanácsterme
1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33.

Részletek

A 2016-ban és 2017-ben már megtartott „Fiatal Kutatók Napja” rendezvény folytatásaként, mintegy hagyományt teremtve, 2018-ban is hasonló rendezvényt rendezünk. Az MSc végén, illetve a PhD legelején levő fiatal kutatók beszélnek kutatási témájukról, arról, miért éppen azt a témát választották, milyen eredményeket várnak, és milyen a jövőképük. A hallgatóság nemcsak a szakmai eredményekbe kap betekintést, de megtudhatja, mi visz rá egy tehetséges fiatalt, hogy a most kevéssé divatos és megbecsült, de cserébe nagyon nehéz (viszont szép és érdekes) kutatói pályát válassza. Ez annál is fontosabb, mert a műszaki és természettudományos szakokra egyre kevesebb a jelentkező az egyetemeken, illetve a végzettek közül is sokan elhagyják a pályát, illetve az országot.

Program

13.00–13.10: Megnyitó

13.10–13.35: A 2017 őszén bekövetkezett kontinentális ruténiumszennyezés. A hazai mérési eredmények
Jakab Dóra (MTA EK AEKI)

13.35–14.00: 2D anyagok hibáinak atomi szintű vizsgálata
Pető János (MTA EK MFA)

14.00–14.25: Mikro- és nanoméretű erőmérő szerkezetek
Radó János (MTA EK MFA)

14.25–14.50: Kávészünet

14.50–15.15: Sugárvédelem, sugárzások védelme, védelmek besugárzása
Hajdú Dávid (MTA EK EKBI)

15.15–15.40: Xenon jelenléte atomreaktorokban
Vécsi Áron (MTA EK AEKI)

15.40–16.25: Beszélgetés
Moderátor: Imre Attila

16.25–16.30: Zárás

A csillebérci telephely zárt, külső érdeklődőknek előzetesen belépőt kell igényelniük.

Érdeklődni lehet: Imre Attila, MTA Energiatudományi Kutatóközpont, imre [dot] attila [at] energia [dot] mta [dot] hu

Szervező

Energiatudományi Kutatóközpont (EK)

Kapcsolattartó

Imre Attila (telefon: +36 20 532-5080)