Eseménynaptár

Fejezetek Erdély jogtörténetéből

Előadás és kerekasztal-beszélgetés

Időpont

2018. november 20. 17.00-20.00 óra között

Helyszín

Sapientia EMTE Jogtudományi Intézet
400193 Kolozsvár (Románia), Tordai út 4.

Részletek

Az esemény Erdély jogtörténetének két fejezetét helyezi a középpontjába: a kora újkori Erdélyi Fejedelemség 150 évét, illetve az 1918 utáni modern Románia részét képező Erdély 100 évét – ennek kapcsán reflektálva a szuverenitás és betagolódás problematikájára.

A rendezvény dr. Nánási László főügyész (Bács-Kiskun Megyei Főügyészség) előadásával kezdődik, mely „Az Erdélyi Fejedelemség pénzverése – jog és szimbolika” címet viseli. Az egy órát felölelő előadás után helyet adunk a hozzászólásoknak, majd egy rövid szünetet követően kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. A kerekasztal résztvevői a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének oktatói: Fegyveresi Zsolt (alkotmánytörténet), dr. Kádár Hunor (a büntetőjog története), dr. Kokoly Zsolt PhD, az MTA külső köztestületi tagja (jogászság és jogászképzés), dr. Székely János (a polgári perjog története), dr. Veress Emőd PhD, az MTA külső köztestületi tagja (a polgári jog története). A beszélgetés moderátora: Pál Előd PhD-hallgató.

A rendezvény a nagyközönség számára is nyitott.

Szervezők

Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály

Sapientia EMTE Kolozsvár

Kapcsolattartó

Kokoly Zsolt (telefon: 0745-302484)