VI. Műszaki Tudományok Osztálya

Elhunyt Lukács József, az MTA rendes tagja

Életének 93. évében elhunyt Lukács József, az MTA rendes tagja, Kossuth-díjas villamosmérnök

2017. augusztus 29.

Lukács József akadémikus emlékezetére

Lukács József 1925. július 11-én Budapesten született. 1948-ban kapta meg a Gépészmérnöki Karon a „B” tagozatos, villamosmérnöki diplomáját, kitűnő minősítéssel. 1948-49 között a Ganz Villamossági Gyárban, a Villamosipari Központi Kutató Laboratóriumban (VKKL), majd 1949-től, ennek átalakulását követően a Villamosipari Kutató Intézetben (VKI) dolgozott.
1949-ben szerezte meg a BME műszaki doktorátusát, majd 1957-ben nyerte el a kandidátusi, 1967-ben pedig a műszaki tudományok doktora címet. A VKI-ban kezdetben kutatómérnökként, majd osztályvezetőként, illetve főosztályvezetőként dolgozott. 1968-tól kinevezték az intézet igazgatójának. Ezt a tisztséget 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be.
1973-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1985-ben rendes tagja.
Szakterületén – a félvezető technológiában – több tanulmányutat is tett. Járt az USA-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Angliában, Lengyelországban, Franciaországban és Németországban. Kiváló munkájáért két alkalommal megkapta a Kohó és Gépipar Kiváló Dolgozója címet, kitüntették a Munka Érdemrend bronz fokozatával, 1958-ban a Kossuth-díjjal, illetve 1971-ben a az elektrotechnika területén kifejtett értékteremtő munkásságáért Zipernovszky-díjjal.
Magát az eredményeivel jellemezte. Főbb munkái: a rétegelt csillám (mika) bázisú szigetelőanyagok hővezetésének vizsgálata nyomás alatt a nagyfeszültségű papírszigetelések éves öregedése 80 C-on olajban; a nagyáramú impulzushegesztés problémái; Impalla-rendszer kidolgozása; a nemlineáris ellenállások gyártástechnológiájának kidolgozása. 1957-ben kezdett foglalkozni a germánium teljesítménydiódák kifejlesztésével. Ezt követte 1959-1963 között az ötvözött szilíciumdióda-sorozat kidolgozása 150 amper áramerősségig, amelyek a V43 típusú, 3000 lóerős, diódás mozdonyokba kerültek beépítésre. Kidolgozta az alumíniummal adalékolt szilíciumkarbid-technológiát, valamint a szilícium-szilíciumkarbid heteroátmeneteket. Irányítása alatt jött létre 1962-1968 között a magyar fejlesztésű és gyártású tirisztorsorozat 250 A-es áramterhelhetőségig. 1960-1965 között a magyar GTL túlfeszültség levezetősorozat (6 kV-tól 220 kV-ig) kidolgozásában vett részt. Jelentős munkát végzett a bizmut-tellurid, valamint a germánium-szilícium termogenerátorok létrehozásában. Az USA-ban folytatott vendégkutatói munkája során termoinduktív generátort valósított meg. A hetvenes évek elejétől komoly eredményeket ért el az úgynevezett kontrollált égés kutatásában. Részt vett karbonát olvadékos tüzelőanyag-cellák fejlesztésében.
Kiemelkedő hozzájárulása volt a hibrid hajtású villamos járművek hazai megalapozásához és fejlesztéséhez, a váltakozóáramú közúti járműhajtások elterjesztéséhez. Nevéhez fűződik a különleges villamos anyagalakítási technológiák meghonosítása és fejlesztése.
Vezetésével a VKI az erősáramú elektrotechnika kiemelkedő szellemi műhelyévé vált.
Tanáraira tisztelettel és büszkeséggel emlékezett. Szavajárása volt, hogy Gombás professzornál volt tanársegéd, és Guillemot professzornál doktorált szinterelésből.
1947-től a 2000-es évek elejéig oktatott a BME-en. A 90-es években bevezette és több mint két évtizeden át előadta a Közvetlen energiaátalakítók című tantárgyat. Nevéhez fűződik a Mérnöki problémamegoldás témakör és tantárgy bevezetése. Előadásai alapján egyetemi jegyzetek készültek, amelyek megörökítették tanításait.
Értékközpontú, egyenes, őszinte és szókimondó ember volt. Az eredményességet következetesen megkövetelte és számon kérte, magára is kötelezőnek tekintette. Munkatársaival, tanítványaival közvetlen kapcsolatot ápolt, széles körben „Luki” néven volt közismert, szinte mindenki így szólította meg.
Kutatóként és tudományos vezetőként előrelátás, széles látókör, átfogó, sokrétű tudás jellemezte. Kutatási-fejlesztési témái mindig előremutatóak, korukat megelőzőek voltak. Következetes képviselője volt az ipar és a termelés számára hasznosítható kutató munkának, aminek érdekében az Intézetben félüzemi kísérleti műhelyt hozott létre. Az Intézet eredményei konkrét termékfejlesztésekben öltöttek testet, amelyek hasznosságát az alkalmazó vállalatok értékesítési eredményei pontosan visszaigazoltak. A problémák lényegét ragadta meg, a megoldások helyes és célravezető koncepcióit hozta létre. Az volt a vezérelve, hogy a mérnöki munka megvalósító tevékenység, ez a felfogás hatotta át egész életművét és az Intézet tevékenységét. Ezt az örökséget adta át tanítványainak, életműve az őt követő nemzedékekben fennmarad és új alkotó erővé vált.

Vajda István
az MTA doktora

Búcsúztatására 2017. szeptember 20-án 15.00-kor kerül sor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a hamvak szóróparcellájában