A tudománydiplomácia hírei
-
Szaúdi érdeklődés kétoldalú kutatási együttműködés iránt
Fél éven belül immár a második magas rangú szaúdi delegáció folytatott tárgyalásokat a Magyar Tudományos Akadémián. Pálinkás József elnök a rijádi King Abdullah City for Nuclear and Renewable Energy (KA-CARE) elnöke, Hashim A. Yamani vezette delegáció eredményes őszi látogatása után ezúttal a tudományos és oktatási együttműködés lehetőségeit tekintette át Khalid Mohammed Al Ankary felsőoktatásért felelős miniszterrel.
Brazília: a World Science Forum első nemzetközi állomása
"Magyarország gyümölcsöző tudományos kapcsolatokat kíván kiépíteni a tudomány és technológia terén előretörő szuperhatalmakkal, köztük kiemelten is Brazíliával" – hangsúlyozta Pálinkás József azon a találkozón, amelyen Sergio Moreira Limának, Brazília budapesti nagykövetének felkérésére a World Science Forum tudománydiplomáciában betöltött szerepéről beszélt a jelenlévőknek.
A Diplomacy & Trade Club február 28-i rendezvényén Pálinkás József kiemelte, a tudományok terén feltörekvő államok megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a World Science Forum jövőjében. Az MTA elnöke emlékeztetett rá: a dél-amerikai állam társrendezőként hozzájárult a 2011-es Világfórum sikeréhez, és a 2013-ban megrendezendő Tudomány Világfórumának - az eddigi hagyományoktól eltérően - a brazil főváros ad majd otthont. Az Akadémia elnökének kezdeményezésére a WSF - megtartva magyar és budapesti kötődését - minden második alkalommal, vagyis minden negyedik évben más-más világvárosban, más-más partnerekkel kerül megrendezésre. "Azzal, hogy csak négyévente lesz Budapest a fő rendező, és minden második Fórumot egy társrendező ország szervez, valódi világfórummá avatjuk az eseményt" – mutatott rá a WSF megújulásának jelentőségére az MTA elnöke.
A brazil nagykövet előadásában elmondta, a tudományon alapuló multilaterális együttműködés fontos stratégiai eleme Brazília külkapcsolatainak. Az elmúlt évtized rendkívül dinamikus gazdasági növekedése megteremtette a lehetőségét, hogy Brazília a szociális különbségek csökkentése mellett az oktatás és tudomány terén is gyors ütemben zárkózzon fel a világ vezető hatalmaihoz. A nagykövet hangsúlyozta, hogy a dél-amerikai kontinens GDP-jének kétharmadát előállító ország a Magyar Tudományos Akadémiával kialakított szoros együttműködésen túl a fellendülőben lévő brazil-magyar kormányzati és kereskedelmi kapcsolatokat is erősíteni kívánja.
A 2011 novemberében ötödik alkalommal megrendezett World Science Forum „A tudomány változó világtérképe" vezérgondolatát követte. A több mint száz országból érkező kiváló kutatók és magas rangú döntéshozók az egész emberiséget érintő, új kutatási irányok, új tudományágak és tudományos nagyhatalmak létrejöttében megnyilvánuló globális kihívásokra kerestek hiteles válaszokat. A Brazil Tudományos Akadémia elnöke, Jacob Palis által vezetett tematikus szekció a túlnépesedéssel küzdő emberiség növekvő élelmiszerigénye és a biodiverzitás megtartása közötti kényes egyensúlyra irányította rá a résztvevők figyelmét.
Eseménynaptár
Az MTA a sajtóban
-
Az MTA–ÁSZ együttműködés: Pálinkás József interjúja
aszhirportal.hu -
Lendületben a tudomány: az MTA elnöke a Duna TV-n
dunatv.hu -
Új módszer a vizek titkainak feltárására
mno.hu -
Szociológia és interdiszciplinaritás
Élet és Tudomány -
Pálinkás József portréinterjú az ATV-n
atv.hu