A most zajló klímatárgyalások tétje és kritikusabb témái: tudósítás Glasgow-ból

A november 12-ig tartó tárgyalások során éles érdekellentéteket kell áthidalni, kompromisszumokat elérni, amelyeknek összességében arra kell(ene) irányulniuk, hogy a globális éghajlati rendszer – a megfigyelések és a tudományos vizsgálatok szerint – gyorsuló állapotváltozása még kellő időben megfékezhető legyen.

A tanácskozás elején az államok legmagasabb rangú politikai vezetői, köztük Boris Johnson, Joseph Biden, Narendra Modi, Emmanuel Macron, Angela Merkel és köztársasági elnökünk, Áder János is szóltak arról, hogy mi e találkozó tétje, melyek a leglényegesebb közös teendők, és mit vállal az országuk. Az EU27-ek nevében Charles Michel és Ursula von der Leyen kapott szót.

David Attenborough is felszólalt a találkozón Fotó: ukcop26.org

A kezdetek

Már a 19. század végén felmerült, hogy bizonyos emberi tevékenységekből eredő légköri kibocsátások hatással lehetnek a földi éghajlatra. A múlt század közepétől exponenciális ütemben növekedett a világ népessége, a természeti erőforrások ipari és mezőgazdasági használata és mindezzel együtt a környezet terhelése különféle szennyező anyagokkal. Az üvegházhatású gázok, mindenekelőtt a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása során a légkörbe jutó – a természetes forrásokból származóhoz képest – többlet-szén-dioxid okozta hatások vizsgálata az 1970-es évektől folyt nemzetközi együttműködésben. A növekvő kockázatokról szóló eredmények nyomán 1992-ben megszületett az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye.

A tárgyalások fő tétje: a tudomány és a politika nagyobb összhangja

Az elmúlt közel három évtized alatt az ok-okozati összefüggéseket, a társadalmakra és az ökológiai rendszerekre veszélyes hatásokat illetően megerősödött a bizonyosság. Tudományosan megalapozott ajánlások láttak napvilágot a hosszabb légköri tartózkodási idejű üvegházhatású gázok antropogén kibocsátásainak csökkentésére. Ezektől azonban elmaradtak a nemzetközi jogi eszközökben foglalt célok.

• Az egyezmény, az 1997. évi Kiotói Jegyzőkönyv és annak 2012. évi Dohai Módosítása bár némileg nagyobb mértékű kibocsátáscsökkentést írt elő a fejlett országok számára, de egy részük még ezt sem teljesítette, miközben a gyors gazdasági növekedésű fejlődők kibocsátásai rohamosan emelkedtek.
• A 2015. évi Párizsi Megállapodás ugyan már minden országra kötelezettségeket rótt ki, de annak tisztázása nélkül, hogy – eltérő felelősségük és helyzetük alapján – milyen mértékben kell hozzájárulniuk a globális kibocsátásnövekedés megállításához, majd e kibocsátások megszüntetéséhez évszázadunk második felében. (Beleértve, hogy a még fennmaradó kibocsátásokat ellensúlyozni kell, pl. erdőtelepítéssel vagy más módon, ami elősegíti a légkörből való kikerülésüket.) E megállapodás leggyakrabban hivatkozott célja szerint azt kell közösen elérni, hogy a globális felszíni átlaghőmérséklet emelkedése az iparosodás kora előttihez képest jóval 2°C fok alatt maradjon, de lehetőleg az 1,5°C-t se lépje át.

Az új helyzetértékelések

A találkozó előtt négy jelentésből tűnt ki, hogy hol tart e globális folyamat, és mit eredményezne, ha a Párizsi Megállapodás alapján beterjesztett nemzeti vállalásokban (NDC) foglaltakat mindenki végre is hajtaná.

Fotó: ukcop26.org

• Az egyezmény titkársága összesítette e vállalásokat, eszerint azok teljesítése esetén 2030-ban közel 60%-kal lennének magasabbak a globális kibocsátások (CO₂-egyenértékben), mint 1990-ben, illetve 16%-kal 2010-hez képest. Akkor érhető csak el 2030-ig a „kibocsátástetőzés”, azaz akkor maradna abba a globális kibocsátások növekedése, ha minden fél valóra váltaná a feltételekhez kötött ígéreteit is.[1]
• A Meteorológiai Világszervezet (WMO) közleménye jelzi, hogy 2020-ban az iparosodás előtti szintnél a szén-dioxid-koncentráció 49%-kal volt magasabb, a metáné 162%-kal, a dinitrogén-oxidé 23%-kal; e trendekre alig hatott a pandémia miatti átmeneti kibocsátáscsökkenés.[2]
• Az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) szakértői évről évre elemzik a tudományos közösség által javasolt és a kormányközi tárgyalásokon elfogadott kibocsátásszabályozás hatásai közötti eltérés tendenciáját; a legutóbbi kiadványból is látszik, hogy e különbség jelentékeny maradt.[3]
• Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) első munkacsoportjának új jelentésében szerepel az a megállapítás, hogy a felmelegedés +2°C-nál való „megállításához” 25%-os, a +1,5°C-os határértékhez pedig 45%-os globális CO₂-kibocsátáscsökkentés szükséges 2030-ig a 2010-es értékhez viszonyítva.[4]
• Megjegyzendő, hogy e problémakör messzemenően összefügg egyebek mellett a biológiai sokféleség és az ózonréteg helyzetével, a „megmentésükkel” foglalkozó nemzetközi megállapodásokkal vagy a fenntartható fejlődési célokat magában foglaló ENSZ-programmal.

Kritikusabb tárgyalási témák

A rendkívül szerteágazó tárgyalási témakörök sorából néhányat emelünk ki, amelyekről feltehetően csak nehezen lehet majd megegyezni.

• Az említett 45%-os globális kibocsátáscsökkentési cél mellett kardoskodik a tárgyaló felek jelentős része, és azt szorgalmazza, hogy a G20 csoport országai kb. az évszázad közepére elérjék a „karbonsemlegességet”. A G7 csoport, illetve az EU-tagállamok elkötelezték magukat ez utóbbi cél mellett, Kína és Oroszország ezt 2060-ra, India 2070-re vállalta.
• Alkalmazkodás. A legsérülékenyebb és legkevésbé fejlett országok kiemelt támogatást várnak el ahhoz, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a már elkerülhetetlen környezeti változásokhoz.
• Támogatások. A probléma kialakulásáért nagyobb történelmi felelősséget viselő fejlett országoktól általában is tetemesebb támogatásra tartanak igényt a fejlődők. Egy korábbi ígéret szerint különböző forrásokból a fejlettektől 2020-ban százmilliárd USD/év lett volna e keret, de egyelőre ennek mintegy az ötöde hiányzik. A fejlődők ettől és e támogatás növelésétől is teszik függővé azt, hogy teljesíthetik-e a Párizsi Megállapodás rájuk vonatkozó rendelkezéseit.
• Piaci és nem piaci mechanizmusok. A vállalások végrehajtására sajátos együttműködési lehetőségeket is belefoglaltak a Párizsi Megállapodásba. Ezek közül kettő jól ismert a Kiotói Jegyzőkönyvből: a kibocsátási kvóták kereskedelme és egy fejlett ország által egy fejlődő országban megvalósított kibocsátáscsökkentő beruházás kvótáinak elszámolása e fejlett ország részére. Ezek szabályairól nem tudtak megegyezni, pedig sokan élnének e lehetőségekkel, ugyanakkor a kvótakereskedelem ellen pl. környezetetikai szempontból többen berzenkednek.

Fotó: ukcop26.org

A tanácskozás során számos témáról tartanak külön konzultációkat, továbbá a felek különböző csoportjai közös álláspontjuk kialakítására akár naponta zárt üléseken tanácskoznak.[5] Az ilyen és hasonlóan szerteágazó tematikájú nemzetközi tárgyalásokon sokszor az utolsó órákban érhetők el minden fél számára „elviselhető” kompromisszumok, amelyek azonban nem feltétlenül visznek sokkal közelebb annak az alapvető problémának a megoldásához, amely miatt az adott eseményt megszervezték. Csak remélhető, hogy ennél eredményesebb lesz ez a világtalálkozó.

[1] https://unfccc.int/news/updated-ndc-synthesis-report-worrying-trends-confirmed

[2] https://public.wmo.int/en/media/press-release/greenhouse-gas-bulletin-another-year-another-record

[3] https://www.unep.org/resources/emissions-gap-report-2021

[4] https://www.ipcc.ch/report/ar6/wg1/

[5] A fejlődők csoportja (G77+Kína), Afrikai Csoport, EU27 stb.