Politikai és morális választások – konzervatív gondolkodók a két világháború között

A konzervatív gondolkodók a két világháború között című konferenciakötetben felvázolt tudósportrék megismertetnek mások mellett egy „ideális idealistával”, egy „kánonrombolóval”, a „reformszellem egy óvatos mentorával” és egy, „a napi politika rontó viharai között” sodródó tudóssal is.

Az őszi felolvasóülést nagy érdeklődés kísérte. Mint azt Hunyady György, az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának elnöke a könyv előszavában megállapította: „Az érdeklődők kirívóan nagy számát a szellemi vállalkozás újszerűsége és összetettsége mellett bizonyára befolyásolta az az aktualitás, hogy a jeles történetíró és több mint kétes politikus, Hóman Bálint megítélése mind a tágabb közéletben, mind az akadémiai kizárását mérlegelő köztestületben 2015 végén fokozott figyelemben részesült.”

A tíz előadás szerkesztett változatát összegző könyvben Hóman Bálint mellett Szekfű Gyula, Domanovszky Sándor, Mályusz Elemér, valamint Kornis Gyula pályáját is elemzik a szerzők – közöttük több akadémikus. A tudósi, politikusi életutak mellett az olvasó képet alkothat a kor uralkodó vagy éppen már letűnőben lévő szellemi áramlatairól is.

A kötetben helyet kapott Romsics Ignác akadémikusnak a magyar konzervatívok 1930-as évek végi, 1940-es évek elejei dilemmáit összegző elemzése. A történész szerint a két világháború közötti magyar konzervativizmus szétválását és két irányzatának szembekerülését jól demonstrálta emblematikus alakjaik, Imrédy Béla és Bethlen István 1940-es, illetve 1941-es helyzetelemzése és jövőre vonatkozó víziója. Imrédy úgy látta, hogy „az az állami, társadalmi és gazdasági berendezkedés, amely a XIX. században bevált, a XX. század közepe felé végleg elöregedett, megbukott”. Bethlen István ezzel szemben „minden korábbi megnyilatkozásánál határozottabban állt ki a felvilágosodás eszméi, valamint a liberalizmus történelmi érdemei mellett, és nem fukarkodott a jobb- és baloldali diktatúrák, vagyis az új Európa bírálatával sem”. A teendő pedig – mint mondta – „nem a liberális-demokratikus hagyomány lerombolása, hanem annak megtisztítása saját túlzásaitól: a népfelség elvének korlátozása, a mindenkori elit szerepének elismerése; a gazdasági szabad verseny és a társadalmi individualizmus ötvözése az állami beavatkozással és a szociális törvényhozással. A jövő ebben az értelemben a demokráciáé; a háború után ez fog diadalmaskodni.”

A jegyzetapparátusban is közzétett, bőséges forrásanyaggal dolgozó szerzők tanulmányaiból az olvasó képet kaphat a sorsfordító események alakítójaként és elszenvedőjeként életre szóló döntésekre kényszerülő tudósok dilemmáiról. Megismerhetjük fontosabb életrajzi adataikat, megtudhatjuk továbbá, miként vélekedtek róluk a kortársak, és hogyan tekintenek rájuk a ma történészei. Életútjuk mellett pedig nemcsak az 1930-as évek végének, az 1940-es évek elejének politikai vitáiba tekinthetünk be, hanem a történelmi események meghatározta tudományos közélet viharaiba is.

Mint azt Hunyady György a tanácskozás alapján készült kötet előszavában megállapította: A „tudományos ülés is felszínre hozott a tárgyszerű tudományos vizsgálódás területén teljesen természetes nézet- és hangsúlykülönbségeket; abban a tekintetben azonban egységes és egyértelmű következtetés levonására volt alkalmas, hogy a 30-as évek végén és a 40-es évek elején a szellemi életben domináns konzervatív irány politikai (és az egyéni utak változatosságát látva kimondhatjuk: morális) választás elé került: a német birodalmi befolyással felerősödő radikális jobbra tolódásra milyen választ ad, mennyiben és hogyan ébred nemzeti felelősségének tudatára, hogyan készül a második világháború kimenetelére, és tágabb perspektívájában miben látja az ország és a társadalom jövőjét.”

Konzervatív gondolkodók – egy akadémiai ülésszak előadásai
Kossuth Kiadó, 2016
Szerkesztette: Papp Gábor