Ősi klímaváltozás a laborasztalon

A földtörténet egyik legmarkánsabb ugrásszerű éghajlatváltozását, az Antarktisz eljegesedésével járó ősi globális lehűlés dinamikáját modellezték újszerű módon, laboratóriumi kísérletek és számítógépes szimulációk együttes alkalmazásával magyar fizikusok és geológusok. A Nature folyóiratcsaládhoz tartozó Scientific Reportsban megjelent eredményeik új megvilágításba helyezhetik a 34 millió évvel ezelőtt bekövetkező, az élővilágot is sújtó, ősi klimatikus esemény ok-okozati összefüggéseit, s ezzel elősegíthetik a napjainkban zajló gyors klímaváltozás dinamikájának megértését is.

2021. október 7.

Az Eötvös Loránd Kutatóhálózathoz tartozó MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport, a CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet, a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet, az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport, valamint az ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének kutatói azt vizsgálták, mennyiben kielégítő az ún. eocén-oligocén átmenet évtizedek óta széles körben elterjedt, tankönyvekben is szereplő magyarázata.

Eszerint a Dél-Amerikát az Antarktiszi-félszigettel összekötő földhíd szétválása, azaz

a Drake-átjáró kinyílása játszott kulcsszerepet

az esemény történetében, ezzel ugyanis létrejött bolygónk legnagyobb vízhozamú óceáni áramlata, az Antarktiszt körbefutó cirkumpoláris áramlás.
A hagyományos értelmezés szerint e vízkörzés megindulásával a Déli-sarkvidék elszigetelődött a trópusok melegét szállító óceáni áramlatoktól, ezáltal a Déli-óceán és az Antarktisz hőmérséklete csökkenni kezdett, míg végül megjelent rajta az állandó jégtakaró.

A kísérletből (balra) és a szimulációból (jobbra) kapott felszíni hőmérséklet-eloszlások „zárt” Drake-átjáró esetén. A pirosas színek az átlagosnál magasabb, a kékes színek alacsonyabb hőmérsékletet jelölnek. Forrás: MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport

A kutatók az ELTE Fizikai Intézetének Kármán-laboratóriumában (mely Közép-Európa egyetlen, kifejezetten klímakutatási célú áramlástani kutatóhelye) és
a Brandenburgi Műszaki Egyetemen (Cottbus, Németország) folytatott kísérleteikben a Déli-óceán radikálisan leegyszerűsített modelljét tanulmányozták. A laboratóriumi elrendezés egy tengelye körül forgatott és vízzel feltöltött hengerszimmetrikus tartály, melyben az oldalfalak fűtésével és hűtésével biztosították a „sarkvidék–Egyenlítő” hőmérséklet-különbséget.
A modellben egy kiemelhető válaszfal képviselte a zárt Drake-átjárót,
és nagy pontosságú infravörös érzékelőkkel figyelték a modellóceán hőmérsékletviszonyainak átrendeződését az akadály kiemelését követően.
A kísérletekben meglepő módon azt tapasztalták, hogy

a „tengerfelszíni” hőmérsékletértékek nemhogy csökkentek, hanem minden esetben nőttek az átjáró kinyílása után, ellentmondva a köráramlás beindulásának hűtő hatására vonatkozó, bevett tankönyvi érvelésnek.

A kísérleti eredmények és a földtörténeti hőmérséklet-rekonstrukciók adatai között feszülő ellentmondás feloldása érdekében a csoport egy az óceáni vízkörzést is magában foglaló globális számítógépes klímamodellhez fordult, melyben lehetőségük nyílt a Drake-átjáró virtuális „bezárására”, vagyis a kontinensek körvonalának átrajzolására.

A PlaSim (Planet Simulator) programcsomag azt is lehetővé tette, hogy kiiktassák a modellből a tengeri jég képződését leíró egyenleteket.
Az eredmények azt mutatták, hogy ha a szimulációban megengedik az óceáni jég kialakulását, amelynek jelentős a fényvisszaverő (és ezáltal hűtő) hatása, akkor a Drake-átjáró kinyílása valóban globális hőmérséklet-csökkenéshez vezet, összhangban a földtörténeti adatokkal. Ám ha a jégkeletkezést blokkolják a programban, akkor a jégmentes laboratóriumi kísérlettel megegyező módon enyhe hőmérséklet-növekedés tapasztalható.

A kísérletekhez használt két forgókádas berendezés egyike (BTU Cottbus-Senftenberg)

Az eredmények hozzájárulnak a 34 millió évvel ezelőtti hirtelen klímaváltozás bonyolult ok-okozati viszonyainak „szétszálazásához”. Rámutat arra, hogy önmagában nem állja meg a helyét a jégkeletkezés másodlagos fényvisszaverő hatását elhanyagoló hagyományos érvelés, mely szerint az óceáni áramlási rendszer átrendeződése önmagában is indokolhatta volna bolygónk hirtelen lehűlését. Földünk összekapcsolt óceáni és légköri folyamatainak múltbeli megértése pedig

napjaink aggasztó ütembe kapcsolt éghajlatváltozásának előrejelzésében is hasznosulhat.

A Scientific Reportsban megjelent cikk ide kattintva olvasható.