A meddőség okai és szovjet katonák a második világháború idején a német hadseregben: a Szigma – a holnap világa 2017. augusztus 1-i adása

Magyarországon körülbelül minden ötödik párkapcsolat meddő. Mi okozza a fejlett nyugati országokban a férfiak spermiumszámának radikális csökkenését? A második világháború alatt a szovjet és a német oldalon is harcoltak átállt katonák. Milyen sors várt rájuk a háború után? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre válaszoltak a tudományos magazin legutóbbi adásának vendégei.

2017. augusztus 2.

Magyarországon körülbelül minden ötödik párkapcsolat meddő

Felére csökkent a férfiak spermiumszáma az elmúlt évtizedekben – állapította meg a jeruzsálemi Héber Egyetem összefoglaló tanulmánya. Kopa Zsolt, a Magyar Andrológiai Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem docense elmondta, hogy 1973 és 2011 között 52,4 százalékkal lett kevesebb az egy milliliterre jutó spermiumszám. Az első, a hímivarsejtek számára vonatkozó európai adatok 1930-ból származnak – emelte ki a Magyar Andrológiai Társaság elnöke. Akkoriban 130 millió volt az átlagos hímivarsejtszám egy milliliter ondóban, ez ma 40 millió környékén jár. Hosszú távon tehát egyértelmű a csökkenés, a mostani tanulmány pedig azt bizonyította, hogy rövidebb periódusokat analizálva is jelentős csökkenés mutatkozik a hímivarsejtek mennyiségében, illetve a nemzőképesség terén.

Az okok megállapításához szerinte tudni kellene azt is, hogy milyen a hímivarsejtek mozgása, azon belül a célirányos mozgásuk, és hogyan változott az alaki felépítésük. Nehéz számszerűsíteni a nemzőképességet. Mára odáig jutottunk, hogy 2010 óta nincs is már normál határértéke. Esélyekről tudunk csak beszélni. Olyan számokról, referenciaértékekről, amelyek alatt kevés az esélye az egy éven belül bekövetkező spontán terhességnek – fűzte hozzá Kopa Zsolt.

A Magyar Andrológiai Társaság elnöke hozzátette: jelenleg Nyugat-Európában a meddő kapcsolatok aránya 15 százalék, vagyis körülbelül minden hatodik pár érintett. Meddőségen a kutatók azt értik, ha egy éven belül nem jön létre spontán terhesség. Magyarországon kicsit magasabb ez az arány: 19 százalék, tehát körülbelül minden ötödik párkapcsolat meddő.

Szovjet katonák a németek, magyar katonák a szovjetek soraiban

Sokáig nem nagyon volt téma a történetírásban sem, de tény: sok szovjet katona állt át a német oldalra a második világháborúban. „Három módon kerülhettek szovjet állampolgárok a németek oldalára: egyrészt a német propaganda a háborút a bolsevizmus elleni háborúként hirdette a Vörös Hadsereg tagjainak. Célként a sztálini rendszer megdöntését propagálták. A propaganda sikerét mutatja, hogy már a háború elején sok szovjet katona állt át. Másrészt a németek oldalán harcoló szovjet katonák nagy része hadifogolyként került az ellenséges alakulatokhoz, akik a túlélés reményében tagozódtak be a hadseregbe. Harmadrészt a meghódított területek lakói is beálltak a német szervezésű csapatokba – mondta el Stark Tamás, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa a Szigma e heti adásában.

A történész hozzátette: annak ellenére, hogy a németek kezdetben nem terveztek szovjet alakulatot létrehozni, a túljelentkezés miatt erre mégis sor került. A bizalmatlanság miatt viszont a Vörös Hadsereg elleni akciókban nem vetették be őket. Kezdetben kisegítő feladatokat kaptak, de a háború előrehaladtával szükség volt rájuk is. A második világháborút túlélő, az ellenség soraiban harcoló szovjet katonák többségét az angol és amerikai csapatok átadták a Szovjetuniónak, ahol döntő többségük Gulag-táborba került, sokukat pedig azonnal kivégezték.

Azok a magyar katonák, akik a szovjetek oldalán harcoltak, hadifogolyként végezték a háborút követően. A szovjetek nem tettek különbséget azok között, akik átálltak, és azok között, akik végig ellenük harcoltak a háborúban.

A 2017. augusztus 1-i adás itt meghallgatható.

A korábbi adásokról itt tudhat meg többet.