Hatvanéves a Budapesti Kutatóreaktor; az első kép egy fekete lyukról: a Szigma – a holnap világa 2019. április 16-i adása

Milyen kutatások zajlanak a Kutatóreaktorban? Hogyan készült az első kép a fekete lyukról? Mit mutat valójában a kép? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a tudományos magazin e heti adásában.

2019. április 17.

Immár 60 éve üzemel biztonságosan a főváros központjától 10 km-re, a csillebérci kampuszon a Budapesti Kutatóreaktor. Sikeres indítása kutatási és technológiai mérföldkő volt a hazai tudományos és mérnöki közösség számára. Tudományos jelentőségéről és az ott folyó kutatás eredményeiről Horváth Ákos, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója számolt be a Szigma e heti adásában.

„A felvételen nem magát a fekete lyukat látjuk, hanem a környezetét” – mondta Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Hozzátette: „nem csak a tudomány tudja majd felhasználni a fotókat, hanem az eszközök fejlesztésénél is mérföldkőnek számít. A képet úgynevezett VLBI technológiával készítették, melynek lényege, hogy a távcső átmérőjét úgy növelték meg, hogy nem egy helyben használták, hanem a különböző pontokon elhelyezett részeket összekötötték. Jelen esetben nyolc rádiótávcső hangolta össze működését, így a Föld átmérőjének megfelelő nagyságú rendszer jött létre.”

A Szigma 2019. április 16-i adása itt hallgatható meg.

A korábbi adásokról itt tudhat meg többet.