Alulértékelt sejtek új szerepben és az ellenálló rákos sejtek „trükkjei”: a Szigma – a holnap világa 2017. augusztus 8-i adása

Asztrociták, idegrendszerünk alulértékelt sejtjei

Bár az asztrociták az idegrendszerben jelen lévő leggyakoribb sejttípust alkotják, sokáig mégsem tulajdonítottak különösebb jelentőséget nekik. A kutatók hosszú ideig úgy vélték, hogy szerepük az idegsejtek életben tartásában merül ki. Ám az utóbbi 15-20 évben olyan funkcióit fedezték fel, amelyek által képesek lehetnek az idegsejtek aktivitását közvetlenül befolyásolni. További különlegességük, hogy míg a neuronok fizikailag nem alkotnak hálózatot, a kapcsolatok szinapszisokon keresztül valósulnak meg, addig az asztrociták képesek önmagukban nagy hálózatba kapcsolódni. Ennek következtében könnyen szinkronizált aktivitás alakul ki bennük. Héja László, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Funkcionális Farmakológiai Kutatócsoportjának vezetője munkatársaival arra keresi a választ, hogy az asztrociták átadják-e ezt a szinkronizált aktivitást a neuronoknak, és kezdeményezhetik-e a neuronokban gyakran megfigyelhető szinkronaktivitást.

„Alapvetően a memória rögzülésének mechanizmusát kezdtük vizsgálni. Jelenleg még nem ismert, hogy miként kerülnek a rövid távú memóriában tárolt memórianyomok a hosszú távú memória tárolójába, tehát a hippokampuszból az agykéregbe. Az viszont teljesen bizonyos, hogy a folyamatban a lassú hullámos alvás kiemelkedő szerepet játszik. Az már ismert, hogy ha a lassú hullámos alvásfázis mennyisége csökken, romlik a memória, valamint ez a csökkenés az egyik legkorábbi jele az Alzheimer- és Parkinson-kór kialakulásának. Mi elsősorban ezért ebben az alvásfázisban vizsgáltuk a neuronok és asztrociták aktivitását” – mondta Héja László az e heti Szigmában.

Rákos sejtek tenyésztése segítheti a rezisztencia legyőzését

Szakács Gergely, az MTA TTK Enzimológiai Intézetének kutatója munkatársaival a rákos sejtek ellenállását vizsgálja. „Kutatásaink arra irányulnak, hogy megértsük: milyen tényezők gátolják a gyógyszerek működését. Általános kórházi tapasztalat, hogy a kemoterápiás szerek, gyógyszerek kezdetben hatékonynak mutatkoznak, de gyakran előfordul, hogy a rák visszatér, és a betegség már nem reagál a gyógyszerekre, azaz a rákos sejtek rezisztenssé válnak.”

Kutatásukban a terápiarezisztencia jelenségével foglalkoznak, amit a gyakorlatban rákos sejtek tenyésztésével modelleznek úgy, hogy egyre nagyobb koncentrációban adják a kemoterápiás szereket. „Ügyelünk arra, hogy ne pusztítsuk el rögtön az összes sejtet, adjunk lehetőséget a túlélésre. Aztán azt vizsgáljuk, hogy a túlélő sejtek miben különböznek a kezdetben érzékeny társaiktól. A laboratóriumi „miniszelekció” során megpróbáljuk ellesni a rákos sejtek „trükkjeit”, ahogy a különböző kemoterápiás szerek ellen védekeznek. Valószínűleg ilyen szelekció történik az emberi szervezetben: a terápia elpusztíthatja a rákos sejtek akár 99 százalékát is, de a túlélő egy százalék képes újra felnőni, és benépesíteni azt a teret, amit a rák elfoglalt. Ez a második vagy sokadik generáció ráadásul már ellenálló lehet a terápiával szemben.”