Szabályok nincsenek, személyiségek vannak, avagy tanítás helyett felszabadítás | MTA

Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia

Szabályok nincsenek, személyiségek vannak, avagy tanítás helyett felszabadítás

Tarr Béla székfoglaló előadása a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián

2016. február 11. Gottstein Adrienn
Tarr Béla, fotó: Szigeti Tamás

Tarr Béla A filmoktatás útja a XXI. században címmel tartott székfoglaló előadást 2016. február 3-án a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián. Már a bevezetőjében említette az ismert tényt, miszerint A torinói ló című filmjével befejezettnek nyilvánította filmrendezői munkásságát. Döntésének nem gazdasági vagy politikai oka volt, nem tudta folytatni a produceri munkát sem, mert nem tudja elfogadni a művészi munkához rendelkezésre álló, jelenlegi szisztémát, és nem tud a része lenni valaminek, amivel nem ért egyet.

Az általa 3 éve, Szarajevóban alapított Filmfactory beleilleszkedik a bolognai rendszerbe, tehát BA és MA és DLA szintje is van, a hallgatók Szingapúrtól Franciaországig, Japántól Brazíliáig, Koreától Angliáig és az USA-ig a világ minden részéből származnak. Az ott folyó munka alapelveinek felsorolása előtt Tarr Béla leszögezte, hogy szerinte a művészetet nem lehet tanítani, ezért az ő intézményében a tanár nem határozza meg a tanítandókat, hanem workshopokat tartanak, amelyek keretében a szakma kiválóságai azt a módot ismertetik, hogyan reagálnak ők a valóságra a filmmel. Tehát nem szabályok, hanem a személyiségek mentén működnek, a tanár és a hallgató között kollegiális a kapcsolat. Nyilvánvaló, hogy a tanár-kolléga-mentor személye meghatározó: empatikusnak, érzékenynek és türelmesnek kell lennie. Aki figyel és segít.

Fotó: Szigeti Tamás

A munkában érvényesül az az alapelv is, hogy nem a forgatókönyv, hanem a rendező tehetsége a garancia. Manapság, amikor a vizualitás elsilányosodik, különösen fontosnak tartja megőrizni annak méltóságát, megtalálni a mozgókép autentikus formanyelvét, amelynek leglényegesebb eleme a kép, a hang, a ritmus, a tekintet, a konfliktus és a feszültség. Minden történetünk benne van már az Ótestamentumban, újat kitalálni nem lehet, tehát csak az a kérdés: ma, hogyan éljük meg őket. Ezért meghatározó például a helyszín, mert annak is arca van. A dokumentumfilm sohasem tárhatja fel torzítás nélkül a valóságot, mert a kamera már puszta jelenlétével is változtatja, beleavatkozik a valóságba. A digitális kamera új filmnyelvként is funkcionálhatna, jelenleg azonban többnyire csak a filmkamera pótlékaként használják. Székfoglalójának záró, tehát összefoglaló jellegű része, amelyben a filmoktatás kiemelkedő feladataként jelölte meg annak tudatosítását, hogy a filmművészet nem lehet közömbös az emberi szenvedéssel szemben. A filmkészítés oktatásának manapság egyik nagyon időszerű feladata a társadalmi, szociális érzékenység hangsúlyozása. A hallgatók különféle kultúrákból érkeznek, különböző vallásúak, különböző bőrszínűek és bár a művészeti képzés nem tűr semmiféle uniformizálást, ennek a szellemiségnek egységesnek és általánosnak kell lennie. Amint annak is, ami ezt felismeri és működteti: a művészi felelősségvállalásnak.

Fotó: Szigeti Tamás

Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke átadta Tarr Bélának az Akadémia oklevelét. Megjegyezte, hogy a Széchenyi Akadémia is éppen ilyen hely, független alkotóművészek társulata, ahol mindenki egyéniség; és a tehetség az, ami ebbe a szellemi közösségbe tereli az alkotókat.

További képek megtekinthetők itt.

A székfoglalóról készült felvétel első része:

A székfoglalóról készült felvétel 2. része: