Török Ádám: a bírálat nem politizálás

Nem akarta befolyásolni a kormányzati politikát kritizáló Hegymenet című tanulmánykötet megjelenését – mondta Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára a Népszavának adott interjúban.

2017. június 21.

Népszava: Gyurgyák János, az Osiris kiadó vezetője szerint az MTA-tól üzentek neki, hogy politikai szempontból jobb lenne, ha a kormány politikáját bíráló Hegymenet című tanulmánykötet nem jelenne meg. Mi igaz ebből?

Török Ádám: Nem üzentem és nem is kértem senkit erre. Nem valószínű, hogy Gyurgyák János kitalálta, amit mondott. Feltételezem, hogy valaki vitt hozzá valamilyen üzenetet, de nem tudjuk, hogy ez honnan származik. Ezt jelenleg is próbáljuk kideríteni.

Népszava: Volt kommunikáció a kötetről az MTA és a kiadó között?

Török Ádám: Nem volt. Rudas Tamással, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetőjével beszéltem hónapokkal ezelőtt egy tanulmányról, amely az Index.hu-n jelent meg. (Orbán Krisztián: Száz év szorongás. Miért ellenségei a magyar rezsimek az ország felzárkózásának? - A szerk.) Az írás nem nevezhető tudományos publikációnak.

Tovább a Népszavában megjelent interjúra.