Nők a tudományban – előadás és fórum az Akadémián

Legyen a jelenleginél több női akadémikus, növekedjen a nők aránya a posztdoktorok és az MTA doktorai között, a közoktatásban pedig minél több lány érdeklődését sikerüljön felkelteni a matematika, a fizika és más természettudományi tárgyak iránt – e célkitűzésekkel alakult idén januárban az MTA Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottsága. Az eddig végzett munkáról Lamm Vanda akadémikus, a testület elnöke számolt be. Pető Andrea, az MTA doktora, a Közép-európai Egyetem oktatója „A nők szerepe a magyar tudományban” címmel tartott előadást.

2017. november 23.

A nők a tudományban kérdésköre kettős: az ezzel foglalkozó szakemberek vizsgálják egyrészt a nők mint munkaerő számszerű részvételének kérdését a tudományban, másrészt magát a létrehozott tudást, kritikusan, a társadalmi nemekre érzékenyen.

Az MTA a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében adott helyt a rendezvénynek, amelynek előadásait fórum követte.

Tovább az ujkor.hu tudósítására.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
További képek az eseményről a fotóra kattintva nézhetők meg.