Tudományos kutatás és hatékony felsőoktatás nem létezhet egymás nélkül – Freund Tamás beszéde a BME tanévnyitóján

Az egyetemek és tudományos szellemi műhelyek együttműködésének fontosságáról, a felfedező kutatások és a kutatás-fejlesztés kapcsolatáról, valamint a különböző tudományágak képviselői közötti kooperáció jelentőségéről beszélt Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 239. tanévnyitó ünnepségén.

2020. szeptember 4.

„Az új tudományos eredmények megszületésének egyik kulcsa korunkban egymás gondolkodásának, alkalmazott módszereinek jobb megismerése” – mondta köszöntőjében az Akadémia elnöke. Saját szűkebb tudományterületét, az agykutatást példaként említve arról beszélt, hogy a munkában való továbblépésre számos alkalommal mérnökök szakértelmére, a velük való szoros kooperációra volt szükség.

Freund Tamás kiemelte, hogy a Műegyetem több mint negyven akadémikus professzorral, illetve professor emeritusszal büszkélkedhet, akik az MTA tagságának több mint tíz százalékát teszik ki. Egyetlen intézményre vetítve ez nagyon tekintélyes arány, és jól mutatja az oktatói gárda felkészültségét.

Freund Tamás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 239. tanévnyitó ünnepségén. Fotó: BME / Philip János

A hallgatók figyelmét arra hívta fel, hogy tudományos kutatás és hatékony felsőoktatás nem létezhet egymás nélkül. A világ legjobb egyetemei és a legkiválóbb hazai felsőoktatási intézmények mind kutatóegyetemek.

A kutatómunka révén a legmodernebb ismeretek, technológiák kerülnek be az oktatásba.

A kutatói kíváncsiság, a kérdésfeltevés, a jelenségek mély megértésének
a vágya olyan légkört teremt, amely nélkülözhetetlen a mérnöki munkához szükséges kreatív, innovatív szemlélet kialakulásához. Ezért az intézménybe járó diákok a konkrét mérnöki ismereteken, a korszerű tudáson túl az újdonságok felismerésének képességét és a nyitottságot is elsajátítják.
A képességet arra, hogy kis kutatócsoportban, alkotó közösségben vagy egy nagy nemzetközi projekt tagjaként egyaránt tudjanak majd dolgozni.

„Ha tehetik, próbálják majd ki, hogy milyen külföldön, nem anyanyelvi környezetben helytállni, esetleg itthon nem hozzáférhető ismeretekhez jutni. De arra is biztatom Önöket, hogy utána jöjjenek haza. Tapasztalataikat itthoni szellemi műhelyekben, saját szűkebb közösségük és a nemzet érdekében hasznosítsák” – mondta Freund Tamás.

Az Akadémia elnöke arról is beszélt, hogy a tudományos közösség tagjai nem elégedhetnek meg azzal, hogy szaklapokban publikálnak: el kell tudniuk magyarázni új felfedezéseiket a társadalom széles rétegei számára is. „Segítsünk, hogy minél többen értsék a körülöttünk lévő világot, ismerjék meg a természettudományok és társadalomtudományok alapvető összefüggéseit” – mondta.

Szerinte a kutatók korábbinál intenzívebb szerepvállalása azért is fontos, mert az elmúlt években drámaian csökkent a kutatói utánpótlás. Ezért is különös jelentőségű a kutatói életpálya népszerűsítése a középiskolás generáció körében. Ennek érdekében indítja útjára

az Alumni Programot, amelynek célja, hogy az évek során kutatóvá érett diákok mutassák meg egykori alma materük mai tanulóinak a tudományos gondolkodás értékeit, a kutatás világát

tudománynépszerűsítő előadások és az azokat követő beszélgetések keretében. Ebben számít az MTA 18 ezer fős köztestületére, benne az egyetem tudományos közösségére, a fogadó oldalon pedig a középiskolásokra és tanáraikra.

A BME-n korlátozott létszámban, a 400 fős befogadóképességű aulában másfél méteres védőtávolság megtartásával és maszkviseléssel összesen mintegy 70 fő helyszíni részvételével zajlott a tanévnyitó ünnepség. Az egyetemi polgárok internetes közvetítésen keresztül követhették az eseményt. Józsa János rektor arról beszélt, hogy a BME képzései lendületet adnak a tanulmányaikat most kezdőknek, akár tudományos, akár mérnöki, üzleti karrierbe kezdenek. Dale A. Martin, a Siemens vezérigazgatója pedig az egyetemi képzés és a vállalati gyakorlat szoros műegyetemi összekapcsolódását hangsúlyozta.

Freund Tamás köszöntője ide kattintva olvasható, az alábbi felvételen pedig 51:20-tól nézhető meg.