Tudomány a békéért – kedden kezdődik a Tudomány Világfóruma Jordániában

Több mint száztíz országból körülbelül kétezer vendéget várnak a kutatók, döntéshozók és tudománypolitikusok legnagyobb tanácskozására, a kedden reggel kezdődő World Science Forumra. A Magyar Tudományos Akadémia és hét nemzetközi partnerintézmény közös szervezésében kétévente megrendezett tanácskozás helyszíne most másodízben került Magyarországon kívülre.

2017. november 6.

A Holt-tenger partján rendezett programsorozat helyszínén számos magas rangú politikai és tudománypolitikai vezető között már ott tartózkodik Áder János államfő és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. Az idei világtalálkozó a „Science for Peace” „Tudomány a békéért” mottó jegyében zajlik. A főcímmel a fórum szervezői a tudomány nélkülözhetetlen szerepére és a döntéshozók felelősségére hívják fel a figyelmet a világszerte súlyos társadalmi, gazdasági és környezeti konfliktusok békés feloldásában.

Az először 2003-ban Budapesten az MTA kezdeményezésére megrendezett világfórum iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Idén minden eddiginél több program – kilenc plenáris ülés és több mint negyven tematikus szekció – közül válogathatnak a résztvevők.

A tanácskozáson szó lesz egyebek mellett a kutatónők helyzetéről, a tudományos tanácsadás döntés-előkészítő szerepéről, illetve a tudomány jelentőségéről a globális környezeti kihívások – vízkészletek megőrzése, élelmiszer-biztonság, fenntarthatóság – előrejelzésében és megoldásában.