Tiszta kutak, fürdésre csábító strandok – jó a Duna vízminősége | MTA

Tiszta kutak, fürdésre csábító strandok – jó a Duna vízminősége

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetének jelentése a Duna kora nyári állapotáról, vízminőségéről a fitoplankton-vizsgálatok alapján.

2018. július 17. Ács Éva

Amikor a Duna vízminőségéről beszélünk, általában a vizet használó ember szemszögéből közelítjük meg a kérdést (ivóvízellátás, fürdőzés-rekreáció, öntözés, horgászat stb.). Ha a folyó ökológiai állapotát jellemezzük, akkor a vízi ökoszisztémát, a folyó élőlényegyütteseinek életfeltételeit, életkörülményeit vizsgáljuk. Ma már természetesnek vesszük, hogy a jó ökológiai állapotú víz „minősége” az emberi használat szempontjából is a legkedvezőbb. A következőkben a vízminőséget, ökológiai állapotot szinonimaként használjuk.

Ha a közel 400 km hosszú magyarországi Duna-szakasz vízminőségét röviden jellemezni kívánjuk, fontos kiemelnünk azt, hogy Magyarországra egy adott minőségű víz érkezik a felső szakaszról, amit alapvetően a németországi, az ausztriai, a szlovákiai Duna-szakasz és mellékfolyói hidrológiai, vízhasználati körülményei határoznak meg. A Dunán és mellékfolyóin a múlt század utolsó harmadában több mint száz nagyobb erőmű épült, s ezek alapvetően megváltoztatták a Duna felső szakaszának jellegét, áramlási viszonyait, hordalékszállítását.

Az erőművek tározóiban az alsó szakaszra jellemző élőlényegyüttesek alakultak ki: jelentős a lebegő algák (fitoplankton) mennyisége, makrofiton-állományok jelentek meg, a lassú áramlási sebességhez alkalmazkodó vízi gerinctelen és halállomány dominál. Az ezredfordulótól az EU Víz Keretirányelv hatására jelentősen felgyorsult és hatékonyabbá vált a szennyvíztisztítás a folyó mentén, jelentősen csökkentve ezzel például a növényi tápanyagok bejutását. Mindezek eredményeképpen javult a Duna vízminősége, kedvezőbbé vált az ökológiai állapota.

Szembetűnő változás állt be pl. a folyó trofitási szintjében, a fitoplankton mennyisége felére, harmadára csökkent, s a korábbi politrófikus állapot ma már gyakran közelít a mezotrófikus szinthez. A fitoplankton fundamentális élőlénycsoport tagjai jelentik a vízi táplálékhálózat fő bázisát, elsődleges termelőként a Nap energiáját közvetlenül hasznosítják és továbbítják a vízi ökoszisztéma többi szereplőjének. Vizsgálata, mennyiségi és minőségi alakulásának ismerete tehát kulcskérdés a Duna élővilágának környezeti körülményeiben bekövetkezett változásokra adott válaszreakcióinak megértése szempontjából (ilyen többek között a vízszennyezés is).

1. ábra. A fitoplankton a-klorofill-tartalma és a vízállás alakulása a Duna Budapest fölötti szakaszán 2018-ban (zöld vonal jelöli a jó/közepes, sárga a közepes/gyenge ökológiai állapot határát az a-klorofill koncentrációja alapján)

A Duna vízhozama az idén az átlagoshoz képest kisebb volt kora nyárig, ami kedvezett a tél végi – kora tavaszi fitoplankton-együtteseknek (1. ábra). Itt elsősorban a sugaras szimmetriájú, diszkoszalakú kovaalgák (2. ábra) dominanciája a jellemző. Az a-klorofill koncentrációja szoros összefüggést mutat a fitoplankton alapján jellemezhető vízminőséggel (trofitással), így ennek idei alakulását mutatjuk be a Duna Budapest feletti szakaszán. A trofitási szint május elejére elérte a mezo-eutrófikus szintet. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezt a mennyiségű fitoplanktont a táplálékhálózaton belül a fogyasztó szervezetek még jól fel tudják használni, így ez nem befolyásolja kedvezőtlenül a folyó ökológiai állapotát. A Duna jelenlegi minősége megfelelő az ivóvíztisztítás szempontjából, így a parti szűrésű kutaknál nem kell vízminőségi problémákkal számolni. Úgy gondoljuk, hogy a fürdésre rekreációs célból kijelölt magyarországi partszakaszokon is jó minőségű a Duna vize.

2. ábra. Az MTA ÖK nagy felbontású pásztázó elektronmikroszkópjával készült képek a Duna fitoplanktonjának jellegzetes tagjairól, a sugaras szimmetriájú kovamoszatok néhány fajáról

A jövőben azonban több olyan új, korábban nem vizsgált, vagy korábban kevésbé veszélyesnek gondolt szennyezéssel kell szembenézni, és a monitorozását bevezetni, mint pl. a gyógyszermaradványok, vagy a műanyag hulladékból fölaprózódó mikroműanyagok tömege. Kutatásokkal kell tisztázni, hogy milyen károsodást okoznak ezek a vízi ökoszisztémában, a vízi élőlényekben, s milyen mértékben rontják ezzel a vízhasználatot.