Megállapodást kötött az MTA és az EMMI a felsőoktatás és a kutatás fejlesztéséért

A Magyar Tudományos Akadémia és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen tesz erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az akadémiai intézetek és a felsőoktatási szektor közötti együttműködést tovább mélyítse a képzés, a kutatás és a kutatási infrastruktúra közös használata területén. Ez a lényege annak a megállapodásnak, amelyet Lovász László, az MTA elnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere írt alá.

2016. június 2.

A magyar társadalom iránt érzett felelősség jegyében, a felsőoktatás és tudományos kutatás hatékonyabbá tétele érdekében az MTA és az EMMI a szakmai együttműködés szorosabbá tételében állapodik meg – jelentette be június 2-án délelőtt Lovász László és Balog Zoltán, az együttműködési megállapodás aláírása alkalmával. Az MTA és az EMMI közötti megállapodás a kiemelkedő kutatási eredmények elérése és a kutatási kapacitások jobb kihasználása érdekében jött létre.

Az együttműködési megállapodást június 2-án az MTA Székház Képes termében írták alá Az együttműködési megállapodást június 2-án az MTA Székház Képes termében írták alá

Több közös kutatócsoport

Az egyezmény szerint a felek együttműködnek azért, hogy több, a felsőoktatási intézményekkel közös akadémiai kutatócsoport jöjjön létre. A csoportok munkájához szükséges kutatási infrastruktúrát és annak működtetését az EMMI, mint az állami felsőoktatási intézmények fenntartója biztosítja.

Az MTA vállalja, hogy a fiatal egyetemi oktatók és kutatók az akadémiai intézetek kutatóival azonos feltételek mellett vegyenek részt a Lendület programban, és a kormányzat számára készítendő költségvetési tervében a program pénzügyi keretének növelését javasolja. Az EMMI azt biztosítja, hogy a program lejárt támogatású kutatói közül kutatóként vagy oktatóként az erre érdemeseket tovább foglalkoztatják az EMMI fenntartása alá tartozó felsőoktatási intézmények, és ehhez külön forrást biztosít.

A megállapodás szerint a felek biztosítják az MTA részvételét a Nemzeti Kiválóság Programban, együttműködnek a szakmai gyakorlat előmozdítása érdekében, például az MTA intézményhálózata továbbra is fogadja a mesterszakos hallgatókat.

Az egyezmény szerint érdemes szorosabbra fonni a kapcsolatokat az egyetemi és a kutatóintézeti szféra között. Egyfelől megkönnyítik az akadémiai kutatók részvételét a felsőoktatási képzésben és a doktorandusz-konzultációban, másrészt felsőoktatási oktatóknak kutatási ösztöndíjat biztosítanak az MTA kutatóintézeteiben végzett munkához. A felek szakértői munkacsoportot hoznak létre a MTA kutatóhálózata, illetve a felsőoktatási intézmények megosztott infrastruktúra használatában rejlő lehetőségek kihasználásának vizsgálatára.

Lovász László mta.hu/Kőhalmi Péter
Balog Zoltán mta.hu/Kőhalmi Péter

Tudománymetria és felzárkóztatás

Szintén cél a szorosabb együttműködés a tudományos teljesítmény elemzése területén. Az MTA vállalja, hogy a Magyar Tudományos Művek Tára segítségével évente tudományos teljesítmény-elemzést készít minden Magyarországon elismert felsőoktatási intézményről, az EMMI pedig azt, hogy az általa fenntartott felsőoktatási intézményeknél az adatfeltöltést kötelezettséggé teszi, és speciális feladatként biztosítja hozzá a szükséges forrást.

Az MTA és az EMMI továbbá együttműködik a kutatói előmenetel mérési módszertanának felülvizsgálatában, közösen dolgozza ki a nagy társadalmi kihívásokat megcélzó programok kiválasztásának, támogatásának, értékelésének és hasznosításának módszereit, valamint együttműködik a Gyerekesély program megvalósításában. Az MTA az érintett felsőoktatási intézményekkel együtt munkacsoportot hoz létre és működtet a természettudományos és matematikai képzés valamint készségfejlesztés helyzetének áttekintése és hatékonyabbá tétele érdekében.

Az együttműködési megállapodás részleteit, a fentieken túli együttműködési lehetőségek elemzését, valamint az erőforrások kihasználásának monitorozását egy közös munkacsoport fogja végezni.