Minden Erdős Pálról szólt a haifai műhelykonferencián

A magyar és izraeli matematikusok itt bemutatott eredményei között alig volt olyan, ami ne Erdős egy tételéből indult volna ki, amelyet ne egy általa definiált fogalom segítségével bizonyítottak volna, de elhangzottak megoldások a húsz éve elhunyt matematikus egy-egy sejtésére, problémájára is. Beszámolónkból elérhetők az előadások rövid összefoglalói.

2016. szeptember 14.

Magyar-izraeli kombinatorikai műhelykonferenciát tartottak augusztus
23-tól 25-ig a Haifai Műszaki Egyetemen (Technion). A kombinatorika a
matematika egy – a gyakorlati alkalmazásokhoz közel álló – ága, amelyben mindkét különben kis – ország nagyhatalom. A tanácskozást a húsz éve elhunyt Erdős Pál emlékének szentelték, aki annak idején az izraeli matematikusokkal is
sokat dolgozott közösen, sőt, a Technionon “állandó vendégkutatói” (permanent visitor) státuszban volt.

A konferencia ötlete a 2014-ben alapított Magyar-izraeli Tudományos Társaság tavaly decemberi rendezvényén merült fel, amikor is az MTA küldöttségének kutatói találkoztak az izraeli kutatókkal az ottani Magyar Nagykövetség szervezésében.

Erdős Pál Forrás: mta.hu

Magyar részről az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének kutatói és tanítványaik vettek részt a konferencián, összesen 12-en, idős akadémikustól doktoranduszig minden korosztályt képviselve. Izraelből gyakorlatilag minden, a témában dolgozó kutató megjelent (kb. 50-en), annak ellenére, hogy az idő rövidsége, és a kiegyensúlyozottság miatt közülük is csak 12-en tarthattak előadást. Erdős Pál személye és munkássága minden előadásban megjelent valamilyen formában. Az idősebb kutatók személyes emlékeiket is megosztották: az egyik helyi szervező, Ron Aharoni és a jeruzsálemi ber Egyetemen oktató Nati Linial egy haifai középiskola kiemelt, háromfős matematika tagozatos osztályába jártak. Tanáruk, a szintén elméleti matematikus Haim Hanani hívta Erdőst előadni a csoporthoz, és a magyar tudós magyarázatai, illetve kérdései is nagyban befolyásolták a két fiatalt matematikai irányultságukban. Többen (magyarok, izraeliek vegyesen) megemlékeztek Erdős Pál telefonszámokhoz fűződő viszonyáról (mindenkiét megkérdezte, senkiét sem írta fel, és ki tudja, mennyire emlékezett közülük), és más különlegességeiről. Erdős tudományos hatását pedig egy laikus is könnyen átérezhette volna az előadások diáit végigpörgetve: alig volt olyan, a konferencián bemutatott eredmény, ami ne egy tételéből indult volna ki, ne egy általa definiált fogalom segítségével bizonyított volna, de elhangzottak megoldások Erdős egy-egy sejtésére, problémájára is.

A két ország kutatói között eddig is szoros volt az együttműködés (Noga Alon, tel-avivi professzor hatvanadik születésnapjára idén januárban tartott konferencián hat magyar meghívott előadó is szerepelt), a hosszabb kávészünetekben illetve esténként most is jutott idő közös gondolkodásra, kutatásra. Az itt megszületett ötletek minden bizonnyal több későbbi publikáció alapját képezik majd. A magyar résztvevők közül utolsóként előadó Katona Gyula akadémikus meghívta az izraeli kutatókat Magyarországra, hogy három év múlva tartsák meg az immár második magyar-izraeli kombinatorikai műhelykonferenciát.

Csoportkép a konferencia résztvevőiről Forrás: mta.hu

A műhelykonferencia bankettjén Nagy Andor, Magyarország Izraelbe akkreditált nagykövete köszöntötte a résztvevőket, megjelent Azbej Tristan, a nagykövetség tudományos és technológiai attaséja is. A rendezvényt a Technion, az MTA és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta anyagilag.

Az előadások rövid összefoglalói itt érhetők el.