Hogyan nyerjünk ERC-ösztöndíjat?

Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója, Lévai Péter és helyettese, Buka Ágnes ERC-minikonferenciát szervezett, hogy ezzel is segítse az intézmény kutatóinak pályázati sikerességét. Az érdeklődők az ERC Tudományos Tanácsának magyar tagja, Kondorosi Éva (illetve távollétében a korábbi tag, Kroó Norbert), Miklós Dezső, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatóhelyettese, két ERC-nyertes, a matematikus Abért Miklós és a kísérleti fizikus Tapasztó Levente, valamint az EU-s pályázati adminisztráció avatott ismerője, Szendrák Erika gyakorlati tanácsait hallgathatták több mint két és fél órában.

A jó hangulatú konferencia résztvevői jobbára informális, azonban annál hasznosabb útmutatókat, személyes tapasztalatokat hallhattak, emellett az előadók kérdésekre is válaszoltak. Mindezek összefoglalásaként született meg az alábbi cikk.

Kutatói pályaív európai támogatással

Ha az ember tudományos kutatásra adja a fejét, és ezt az Európai Unióban szeretné folytatni, pályája minden szakaszán részesülhet Brüsszel támogatásában:

• diákként részt vehet az Erasmus csereprogramban
• később pályázhat a Marie Curie-ösztöndíjra
• megteremtheti kutatói függetlenségének alapjait egy ERC Starting Grant segítségével
• eredményes kutatócsoportjának munkáját tovább fejlesztheti egy ERC Consolidator Granttel
• végül befutott kutatóként pályázhat ERC Advanced Grantre.

Cikkünk az Európai Kutatási Tanács két – fiatal, illetve pályájukon már biztosan haladó kutatók számára kiírt – ösztöndíjával, a Starting Granttel (2–7 évvel a PhD megszerzése után) és a Consolidator Granttel (7–12 évvel a PhD megszerzése után) foglalkozik. A továbbiakban, ha ERC-ösztöndíjról beszélünk, ezekre utalunk.

Az EU által támogatott kutatói pályaív Forrás: ERC

Mire jó az ERC-ösztöndíj?

Az ERC-ösztöndíjak alapvető célja a kutatói függetlenség megteremtése. Ha tehát a kutató képes meggyőzni a pályázatát elbíráló bizottságot arról, hogy

• kutatása eredeti, ígéretes ötleten alapul, mely új kutatási irányokat nyithat,
• kutatási javaslata jól felépített és megvalósítható a pályázatában felvázolt keretek között,
• ő maga rendelkezik a megfelelő tudományos képességekkel és kreativitással,
• és kellően elkötelezett a projekt iránt,

akkor a bizottság annyi pénzt önt a nyakába, hogy a következő ötéves időszakban valóban teljes gőzzel tud foglalkozni a témával.

Kinek érdemes pályáznia?

A fentieknek megfelelően az ERC-pályázatok alapvetően egyszemélyesek, vagyis a kutatónak saját magát és a kutatási témáját kell „eladnia”. Meg kell győznie a bírálókat arról, hogy képes egy kutatócsoport vezetőjeként önállóan helytállni. Az intézmény, ahol a projektet végigviszi, csak mint befogadóhely jelenik meg – a bírálókat kizárólag az érdekli, hogy a támogatott kutatás gördülékenyen, a lehető legjobb körülmények között végbemenjen.

Aki tehát azért pályázna, hogy a főnöke kutatásához szerezzen némi támogatást vagy egy rég áhított műszert a kutatóhelyének, feleslegesen teszi, hiszen a rengeteg pályázaton edződött zsűri azonnal kiszúrja a turpisságot.

A „Rényi-recept”

Az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet az utóbbi másfél évtizedben kiemelkedően eredményesen szerepelt az európai kutatástámogatási pályázatokon a régióból. Miklós Dezső igazgatóhelyettes azokról az intézményi sajátosságokról és módszerekről beszélt, amelyek a sikerek hátterében állhatnak.

Miklós Dezső a Wigner FK-ban megrendezett ERC-konferencián Fotó: mta.hu/Gilicze Bálint

Minőségi hozzávalók

A Rényi sikerének magyarázata részben az „alapanyagban” rejlik. A matematika ugyanis jellemzően kis eszközigényű, nemzetközi tudomány, és természetéből adódóan nagyrészt alapkutatás. Ráadásul az intézet mérete kellően nagy ahhoz, hogy a kutatás mellett elbírja a pályázatokat, ugyanakkor kellően kicsi, hogy „együtt mozogjon”, vagyis ne legyenek ellentétes csoportérdekek. Egyetlen döntési szint van, a pályázók ötleteikkel közvetlenül megkereshetik Miklós Dezsőt, az intézet második emberét.

Az eszközigényes tudományterületekkel szemben itt teljes mértékben érvényesülhet a kutatás szabadsága: ha valaki magas színvonalon kutat egy témát, nincsenek technikai akadályai, hogy az intézet befogadja.

Nagyszerű konyha profi szakácsokkal

A kutatási környezet általánosabb pozitív jellemzője az állandóság. Nem történtek nagy átalakítások, az 1950-es alapítás óta eltelt időben összesen hat igazgató vezette az intézetet. Stabil senior kutatógárdával rendelkezik, és jellemzően a fiatalok is szívesen maradnak a Rényiben.

A kedvező környezet önmagában még nem elég, az intézet a kezdetektől aktívan tesz is a sikeres pályázatok érdekében. Miután 2001-ben kiválósági központtá választották, nyomban felvettek egy főállású európai pályázati koordinátort, aki az első lépésektől a „Submit” gomb megnyomásáig segíti a pályázókat. Emellett az év végi jutalmazásnál nemcsak a kutatói teljesítményt, de a pályázati munkát is figyelembe veszik – azokat az egyébként magas színvonalú pályázatokat is díjazzák, amelyek esetleg nem jártak sikerrel.

A pályázati folyamat

Az ERC-pályázatok bírálati eljárása a következőképpen zajlik:

1. A pályázó határidőre kitölti a jelentkezési adatokat, és beadja a szükséges dokumentumokat.
2. A szakterületének megfelelő bírálóbizottság összeül, és a pályázó önéletrajza és kutatási javaslatának szinopszisa alapján döntenek arról, hogy továbbjusson-e a második fordulóba.
3. A pályázót értesítik, hogy mi a döntés a pályázatáról, és megkapja az első fordulós értékelését (review).
4. A bírálók külső szakértők bevonásával értékelik a második fordulóba továbbjutott pályázók teljes kutatási javaslatát (scientific proposal).
5. A pályázónak meg kell jelennie egy interjún a bírálóbizottság előtt.
6. Kialakul a végleges sorrend, majd összeáll a nyertesek listája.

Látszik, hogy a folyamatban egyáltalán nem mellékes a bírálók kiléte, hiszen lényegében egy önéletrajz (plusz esetleg némi internetes keresés) és egy ötoldalas szinopszis alapján kell dönteniük arról, hogy egy pályázóban első körben megbíznak-e, vagy sem. Lássuk hát, kik is ők valójában!

A bírálók

Fontos tudnunk, hogy az ERC rendszerében a kutatók pályázatukat 25, tudományterületek szerint kijelölt bírálóbizottság (panel) valamelyikéhez nyújthatják be. Az egyes bírálóbizottságok az elnökön kívül 10–16 tagból állnak, akik mindannyian befutott kutatók, komoly pályázati és bírálói háttérrel, többségükben Nyugat-Európából. Egyetlen céljuk, hogy jó döntést hozzanak a rájuk bízott pénzről, vagyis az Európai Unió forrásait minél hatékonyabb, minél kiválóbb alapkutatási programokra fordítsák.

ERC-panelek Forrás: ERC

Mivel a bírálóbizottságokhoz a legkülönbözőbb tudományterületekről érkeznek be pályázatok, kicsi az esélye, hogy adott bizottság az első fordulóban pontosan fel tudja mérni a kutató témájának jelentőségét. Ezért az első és legfontosabb feladat, hogy meggyőzzük őket: akármi is a témánk, mi vagyunk a lehető legalkalmasabbak a kutatására.

Első lépésben el kell érni, hogy elfogadjanak.

Miért éppen ő?

A bírálók szeretnék minél gyorsabban eldönteni, hogy a pályázó – akármilyen ötlettel áll is elő – egyáltalán esélyes-e rá, hogy elnyerje az ösztöndíjat. Ha beleéljük magunkat egy elfoglalt, pályázatok tucatjait bíráló, tapasztalt kutató helyzetébe, nyomban látjuk, hogy az a jó pályázó, akiről minél kevesebb erőfeszítéssel reális, túlzásoktól mentes képet lehet kapni.

Sokat nyomnak a latban korábbi pályázati sikereink, például egy – az ERC-támogatásoknál jóval könnyebben elnyerhető – Marie Curie-ösztöndíj,

továbbá fontosnak tartják a külföldi kutatói tapasztalatot.

Röviden összefoglalva: nem azokat a kutatókat részesítik előnyben, akik ki sem mozdulnak első kutatóhelyükről, és első nagy dobásuknak épp az ERC-pályázatot szánják.

Consolidator Grant megpályázásánál érdemes külön figyelmet fordítani arra, hogy megmutassuk vezetői képességeinket – nem elvárás ugyan, hogy doktoranduszaink a világ legjobb kutatóhelyein dolgozzanak, de megítélésünkön sokat lendíthet.

A publikációs listánk összeállításánál érdemes szem előtt tartani, hogy a bírálók láttak már pár ilyet, és nem olvadnak el a gyönyörűségtől, ha egy felduzzasztott listát kell kibogarászniuk. Elég néhány, saját eredményt közlő, rangos folyóiratban megjelent, jól hivatkozott cikk, melyek egy olyan kutató képét rajzolják ki, aki saját szakterületén már „megágyazott” a későbbi komoly eredményeknek.

Nem árt az sem, ha konferenciákon, előadásokon valahogy már felhívtuk magunkra a figyelmet a korábbiakban, hiszen a bírálók körbekérdeznek kollégáik körében is, amikor kutatói hitelességünkről van szó.

Nem szabad elfeledkeznünk a szerencse szerepéről sem, hiszen az első bírálati lépésben könnyen meglehet, hogy csak egyetlen bíráló ismeri akár csak felületesen is a szakterületünket (ha egyáltalán). Ha ő értékeli a munkánkat, társai valószínűleg hallgatnak majd rá.

Abért Miklós a Wigner FK-ban megrendezett ERC-konferencián Fotó: mta.hu/Gilicze Bálint

A magunkról mutatott képnek – még ha furcsán hangzik is – fontos része a webes megjelenés. Ha a kutatónak van egy jól összeszedett, friss szakmai honlapja, amelyen esetleg olyan videofelvételek is fenn vannak, ahol előad, máris hús-vér emberré válik a bírálók szemében, aki több egy névnél és egy igazolványképnél. Bár a bírálóknak valószínűleg nem lesz idejük részletes és hosszas netes keresgélésre, arra mindenképpen érdemes ügyelni, hogy egy Google- vagy Facebook-keresésnél megfelelő kép alakuljon ki rólunk.

Miért jó az ötlete?

Elgondolásunknak akkor van a legnagyobb esélye a pozitív fogadtatásra, ha valamilyen értelemben eddigi kutatói életművünk logikus folytatása, mely a területen áttöréssel kecsegtet, és új kutatási irányokat nyithat („groundbreaking”). Ötletünket, melynek megvalósítására a pályázat által finanszírozott öt évet szánjuk, egy ötoldalas szinopszisban kell az első forduló bírálóbizottsága elé tárnunk.

Lássuk be, öt oldalon esélyünk sincs összefoglalni egy többéves kutatási projektet úgy, hogy minden lényeges részlet szerepeljen benne, ráadásul a szakterületünkkel többnyire legfeljebb távoli kapcsolatot ápoló bírálók is megértsék. Ezért jobb, ha ez a rövid szinopszis inkább alapos ismeretterjesztő cikkre hasonlít, vagy előadásra, amelyben kifejtjük más területen dolgozó kutatótársainknak, miben is áll ötletünk lényege.

Az amúgy is csekély terjedelmet tovább csökkenteni alcímekkel és ábrákkal nem tűnik túl bölcs gondolatnak, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy a bírálók hálásak a jó tagolásért és minden olyan „mankóért”, ami segít könnyebben és gyorsabban átlátni a gondolati ívet. Bár egyesek szerint a fontosabb gondolatok félkövér (bold) kiemelése szájbarágós módszer, ne féljünk használni – ez is segíthet a kulcspontok jobb megértésében. Persze itt se essünk túlzásokba: oldalanként egy alkalmas kiemelés tökéletesen elegendő.

Ha úgy érezzük, semmiképp se férünk be a keretek közé, nyugodtan írjuk meg a szinopszist akár másfél-kétszeres hosszúságúra, majd ezután húzzunk ki belőle könyörtelenül mindent, ami nem elengedhetetlen a megértéséhez – az eredmény jó esetben egy lendületes, feszes írás lesz.

Érdemes lehet néhány, kicsit távolabbi tudományterületen (például saját kutatóintézetünk másik kutatócsoportjában) dolgozó kollégán „tesztelni” a pályázatunkat.

Végül pedig, akármennyire is úgy érezzük, hogy jól ismerjük az angol szaknyelvet, mindenképpen adjuk oda a szinopszist (majd a teljes kutatási javaslatot is) egy nyelvi lektornak vagy olyasvalakinek, aki anyanyelvi szinten beszéli az angolt.

Tapasztó Levente a Wigner FK-ban megrendezett ERC-konferencián Fotó: mta.hu/Gilicze Bálint

Megfelelő ember csodás ötlettel

Ha mindent jól csináltunk, életrajzi adatainkból és a szinopszisból a következő kép rajzolódik ki rólunk a bírálóbizottság előtt:

• Itt egy kutató, aki a saját szakterületén már nevet szerzett magának.
• Munkája során eljutott egy olyan pontra, ahol valamilyen áttörés várható, melynek nyomán új kutatási irányok is nyílhatnak („groundbreaking”).
• Van egy olyan terve, amely valóban sikerrel kecsegtet.

Ha ezt elértük, és a szerencse is mellénk szegődött, semmi sem ment meg bennünket a második fordulótól!

Félúton túl

A második körben a bírálóbizottság egyszerre értékeli a szinopszist és a teljes kutatási javaslatot (scientific proposal) – utóbbi esetében külső szakértőként igénybe veszi a szűkebb szakterület ismerőit.

Fontos megértenünk, hogy a kutatási javaslat és a szinopszis műfaja teljesen eltérő. Míg a szinopszis arra szolgál, hogy „eladjuk” az ötletünket, a kutatási javaslattól azt várja el a zsűri, hogy világosan felvázolja (és tudományosan megalapozza) azokat a lépéseket, amelyek a pályázó szerint a várt eredményhez vezetnek.

Következésképpen a szinopszis nem lehet a kutatási javaslat rövidített változata, ahogy a kutatási javaslat sem lehet egy ügyesen kibővített szinopszis. Ahogy Abért Miklós fogalmazott, nem lehetnek olyanok, „mint egy karácsonyfa és egy karácsonyfa díszekkel”.

Fontos az is, hogy ha pályázunk, bízzunk magunkban annyira, hogy sikerül bekerülnünk a második fordulóba – tehát a kutatási javaslatot dolgozzuk ki éppen olyan odafigyeléssel, mint a szinopszist.

A konferencia közönsége Fotó: mta.hu/Gilicze Bálint

Versenyelőny, siker, semmi panaszkodás

Ha idáig eljutottunk, a részletes kutatási javaslatban és az interjú során már csak arról kell meggyőznünk a bírálóbizottságot, hogy tervünk kivitelezhető, és valamiféle versenyelőnyünk van más kutatókhoz képest.

A főszabály röviden annyiban foglalható össze, hogy „a siker vonzza a sikert”. Vagyis azok a kutatók tudnak jól szerepelni a pályázaton, akik meggyőzik arról a bírálóbizottságot, hogy már most is megy a szekér, az ösztöndíjra pedig leginkább azért van szükség, hogy ezt az eleve sikeres működést még magasabb szintre emeljék, mégpedig a kutatási javaslatban leírtak szerint.

A sikerközpontúsággal pedig nem fér össze a panaszkodás. Ha a bírálók azt látják, hogy a kutató egyszerű alapfeltételek megteremtésére kéri a támogatást, panaszkodik az alacsony fizetések, a gyenge eszközpark miatt, inkább máshova csoportosítják a pénzt, ahol az alapfeltételek adottak.

Ha azonban egy projekt kibontakoztatásához további élvonalbeli kutatók meghívására vagy éppen valamilyen különleges, másutt nem elérhető eszközök beszerzésére van szükség, mindjárt esélyesebbé válik a támogatásra.

Mivel a publikációk eredményei általában nyilvánosak, a bírálókban minden bizonnyal felmerül a kérdés, hogy ha egy küszöbön álló áttörésről van szó, mi a garancia arra, hogy az ötéves projekt első évében nem jelentkezik egy amerikai vagy kínai kutatócsoport éppen a várt eredménnyel. Nos, itt kell megcsillantani azt a versenyelőnyt, azokat a különleges körülményeket, amelyek kitüntetett helyzetbe hozzák a projektünket.

A felkészülés során érdemes egy tapasztalt kutatóval megbeszélni erősségeinket és gyengéinket – gyakran olyan jellemzők kerülnek előtérbe, amelyekre nem is gondoltunk, vagy amelyeket lényegtelennek tartottunk. Emellett mindenképpen érdemes legalább két sikeres és egy sikertelen ERC-pályázatot megismerni, hogy tisztábban lássuk a buktatókat.

Kroó Norbert a Wigner FK-ban megrendezett ERC-konferencián Fotó: mta.hu/Gilicze Bálint

Csak óvatosan a milliókkal...

A szakmai szempontok után érdemes néhány szót szólni a gazdaságiakról is, hiszen mégiscsak komoly összeg elköltéséről van szó egy többéves időszakban. Fontos tudnunk, hogy a szakmai bírálóknak nem kell otthon lenniük a pénzügyi részletkérdésekben. Ha azonban végül sikerül nyernünk, az ERC bürokráciája igen szigorúan veszi a befogadó nyilatkozatban leírtakat és a beadott pályázatban tett vállalásainkat – legyen szó akár egy zárójeles megjegyzésben leírt műszerbeszerzésről. Röviden: azt és csak azt írjuk bele a pályázatba, amire valóban szükségünk van.

Érdemes arra is odafigyelni, hogy egy ötéves folyamatról van szó, és a támogatást nem lehet akárhogyan elkölteni. Előfordulhat például, hogy közbeszerzést kell kiírni, aminek sajátos jogi szabályozása és ütemezése van. Éppen ezért nem árt terveinket egy, az efféle pályázatok terén otthonosan mozgó gazdasági szakemberrel töviről hegyire átbeszélni, hogy elejét vegyük a kellemetlen meglepetéseknek.

Adjuk meg Brüsszelnek, ami Brüsszelé!

A pályázat szakmai része mellett sokszor utolsó helyre szorul az adminisztráció, pedig a különböző űrlapok kitöltése egyáltalán nem triviális – nem egy olyan szakkifejezéssel találkozhatunk, amelyet nem könnyű értelmezni ERC-pályázási rutin nélkül. Ráadásul előfordult már, hogy a határidőhöz közeledve gondok adódtak az adatokat befogadó szerverrel. Az adóbevalláshoz hasonlóan tehát a pályázati adminisztrációt se hagyjuk az utolsó pillanatra, különösképpen, ha még nincs sok tapasztalatunk e téren!

Fontos, hogy időben gondoskodjunk az intézeti befogadó nyilatkozat beszerzéséről. A legjobb szándék mellett is sok időbe telhet, míg egy ilyen dokumentum bejárja a hivatali utat – különösen, ha az év végi szabadságok környékén vagy az év eleji sűrűbb időszakban próbálunk intézkedni.

Az adminisztratív teendők kibogarászásához jó, ha valamelyest megismerjük az EU-s hivatalok „brüsszeli angol” nyelvezetét – ezt a „dialektust” azonban ne erőltessük szakmai pályázati anyagaink elkészítésénél!

Ha nem nyertünk, akkor is nyertünk

Az ERC-pályázatokban az a nagyszerű, hogy már a felkészüléssel sokat nyerhetünk. Ha többekkel konzultálva, mások pályázatait is áttanulmányozva készítjük el anyagainkat, és valóban átgondoljuk, mit is tennénk siker esetén a következő öt évben, abból saját kutatásunk is profitálhat. Fejlődhet szakmai önismeretünk, tudatosabbá válhatnak céljaink, összefogottabb lesz a kutatásunk.

Mindehhez persze fontos, hogy kellően jól viseljük az elutasítást. Tudnunk kell, hogy az értékelés, amelyet az első forduló után kapunk, általában egyszerű panelekből építkezik, hiszen itt nincs is mód személyünk és munkánk mélyebb megismerésére. Így ez nem igazán szolgál sok tanulsággal, ugyanakkor éppen emiatt nem is kell a szívünkre vennünk.

Ha egy pályázatot becsülettel megírtunk, rengeteg lehetőség adódik az „újrahasznosítására”, az ERC első bírálati fordulóján túljutott pályázatok pedig jó eséllyel indulhatnak az NKFIH támogatásáért, mely két évre 45 millió forintot jelent. A következő ERC-próbálkozás előtt érdemes megpróbálkozni a könnyebben elnyerhető Marie Curie-ösztöndíjjal, illetve témavezetőként fogadni Marie Curie-ösztöndíjasokat.

A legfontosabb tanulság azonban az, hogy a tapasztalatok birtokában elkezdhetjük felépíteni pályázói karrierünket, tudatosan úgy tervezni publikációinkat, kutatómunkánkat, hogy 2-3 év múlva már jobb esélyekkel vágjunk neki valamelyik ERC-pályázatnak.

A Wigner FK felveszi a kesztyűt

Lévai Péter, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója és Buka Ágnes, a helyettese nem titkoltan azzal a céllal hívták össze ezt a rendezvényt, hogy az intézmény kutatói sikeresebben szerepeljenek az ERC-pályázatokon. Ezt a célt szolgálja majd az a kutatóközponton belül meghirdetett verseny is, melyen a legígéretesebb, már idén őszre elkészítendő pályázatjavaslatokat díjazzák. A Wigner FK-ban nagyjából 30 ifjú kutatót tartanak esélyesnek arra, hogy figyelemre méltó pályázati ötlettel álljon elő – közülük hatot szeretnének „motiválni” fejenként fél-félmillió forinttal a pályázatuk végleges elkészítésére. A zsűrizésbe a tervek szerint külső szakértőt is bevonnak.

A résztvevőkről

Kondorosi Éva, az ERC Tudományos Tanács tagja, a szervezet „Részvétel szélesítése” nevű munkacsoportjának elnöke (illetve távollétében, előadási anyaga alapján Kroó Norbert akadémikus) áttekintést adott a pályázási folyamatról, és részletezte a nyugat-európai és a kelet-európai államok – különösen Magyarország – eredményessége közti különbségeket. Természetesen a rendszer jó ismerőjeként konkrét tanácsokkal is szolgált a leendő pályázók számára.

Miklós Dezső, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatóhelyettese nagyjából két évtizede foglalkozik pályázatok szervezésével. Előadásában a „Rényi-receptről” beszélt, vagyis arról, mi lehet a matematikai kutatóintézet magyar és kelet-európai viszonylatban kiemelkedő sikerességének titka.

Abért Miklós friss ERC Consolidator Grant-nyertes szintén a Rényiből érkezett. Pályázói és bírálói tapasztalatai alapján rengeteg konkrét, gyakorlati információval szolgált arról, miként tekintsünk a bírálóbizottság tagjaira, mire ügyeljünk az önéletrajz és a pályázati szinopszis összeállításánál, valamint az interjú során.

Tapasztó Levente, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet munkatársa 2015-ben elnyerte az ERC Starting Grantet egy két évvel korábbi második fordulóig eljutott pályázat után (2014-ben és az idei fordulóban pedig bíráló volt), így nem kevés ERC-s tapasztalat alapján tudott gyakorlati tanácsokat adni a pályázóknak. Kísérleti fizikusként különös hangsúlyt fektetett az eszközbeszerzés kérdéseire.

Szendrák Erika tizenhat éve foglalkozik kutatási adminisztrációval, amiből hét évet Brüsszelben töltött, így jól ismeri a pályázatok adminisztratív buktatóit. A gazdasági szempontokról, az intézeti háttérről és a határidők fontosságáról beszélt.