Földarabolt és újraegyesített középkori kódexek – Az MTA Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport legújabb eredményei

A kódexekről a legtöbbször azok a hatalmas kötetek jutnak eszünkbe, amelyek könyvtárak légkondicionált termeiben sorakoznak katonás rendben a polcokon, érinthetetlenül, porral lepve, a vizitálók elől szigorúan elkerítve. Némelyikük egy-egy mutatós oldalán kinyitva vitrinbe zárva csodálható, a legtöbbjük azonban csak gerincét mutatja kifelé, keveset árulva el azokról az időkről, amikor még forgatták, használták őket.

Nem mindig tartották őket azonban ilyen nagy becsben. A középkor végén, amikor a könyvnyomtatás a kézi másolásnál gyorsabban, nagyobb számban és olcsóbban kezdte termelni a könyveket, a drága pergamenre írt kódexek ideje leáldozóban volt. Sok közülük ráadásul tartalmában is elavulttá vált, hiszen például a nyugati keresztény liturgiában használt, a középkori helyi szokásrendekhez, hagyományokhoz igazodó szertartáskönyvek a normatív liturgikus keretek megváltozásával, uniformizálásával kiszorultak a használatból. Középkori liturgikus kódexek tízezrei enyésztek el Európa-szerte. Mindennek ellenére mégis nagyrészt a nyomtatott könyvek elterjedésének köszönhető, hogy egy-egy kódexből legalább néhány lap fönnmaradt. A kéziratosság hanyatlásával egy időben ugyanis egyre több nyomtatott könyv látott napvilágot, amelynek a nyomdákból kikerülve borításra volt szüksége. A fölöslegessé vált kódexek erős pergamenlapjai kiváló kötésanyagnak bizonyultak, s így a 16. század közepétől megkezdődött a középkori liturgikus kéziratok földarabolása, lapjaik újrahasznosítása könyvborítóként, kötéstáblák, gerincek megerősítéseként.

Az egy éve alakult, Czagány Zsuzsa által vezetett MTA Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport e kötésként fönnmaradt középkori magyarországi, kottát is tartalmazó liturgikus kódextöredékek teljes körű föltárását és rendszerezését tűzte ki célul. Az első év végén Czagány Zsuzsa, Gilányi Gabriella és Szoliva Gábriel munkájának eredményeként három nagyszabású monográfia született: a középkori Magyarország három töredékekből rekonstruálható zenei kódexének kiadása.

A kódexek a töredékesség eltérő fokán állnak. A Váradi antifonále, a váradi székesegyház egykor párját ritkító pompával készült 15. századi díszkódexe mára egyetlen hatalmas töredékké apadt. Lapjai szerteszét szóródtak a középkori Magyarországon Kolozsvártól Győrig, Pozsonytól Kassáig, Esztergomtól Szepesszombatig. A kiadásban a kódex valamennyi töredéke eredeti helyére került, pergamenfólióinak távol eső gyűjteményekben őrzött darabjai váltak újra összeilleszthetővé.

Egészen más természetű kutatói kihívást jelentett az Anjou-kori erdélyi antifonále rekonstrukciója. Ez a kódex ugyanis elveszett, létezéséről csupán a németújvári ferences kolostorban őrzött 14 apró töredéke tanúskodik. Ezek összerakása, tartalmuk pontos azonosítása igazi zenetörténészi-régészi feladat volt.

A harmadik kódex – a zágrábi himnárium – voltaképpen fél kódex: a zágrábi katedrális hajdan zsoltárokat és himnuszokat tartalmazó kéziratának himnuszokat őrző fele. Kottaírásának, szövegeinek és dallamainak mélyelemzésével rekonstruálhatóvá vált a középkori zágrábi himnuszhagyomány.