Falling Walls Lab – falakat ledöntő innovátorok kerestetnek

Három percben beszámolni kutatási projektekről, üzleti tervekről vagy társadalmi kezdeményezéssel kapcsolatos ötletekről – ez a feladat a Falling Walls Lab elnevezésű rendezvényen, amelynek magyarországi válogatóját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartják júniusban.

2018. április 19.

A német fővárosban minden évben a berlini fal leomlásának évfordulója alkalmából rendezik meg a Falling Walls Lab nemzetközi versenysorozat döntőjét, amelyen több mint ötven ország előválogatóinak mintegy száz győztese vehet részt. A három abszolút győztes nemcsak jelentős pénzjutalomban részesül, hanem lehetőséget kap arra is, hogy fejlesztését, ötletét a verseny másnapján, november 9-én, a Falling Walls Conference-en bemutassa a világ legismertebb akadémikusai, gazdasági szakemberei, köztük Nobel-díjas tudósok előtt. A konferencián a tudósok arra keresik a választ: „Melyik lesz a következő fal, amelyik le fog omlani a tudomány és az innováció területén?”

A végső megmérettetés előtt, még nyár elején rendezik a Faling Walls Lab budapesti válogatóját. Ennek keretében a pályázóknak mindössze három perc áll rendelkezésükre, hogy a tudósokból és profi innovációs szakemberekből álló zsűri előtt bemutassák kutatási projektjeiket, üzleti tervüket vagy társadalmi kezdeményezésekkel kapcsolatos ötleteiket, amelyekkel jobb hellyé tennék a világot.

A szervezők idén május 13-ig várják azoknak a fiatal magyar diákoknak, kutatóknak és szakembereknek a korszakalkotó ötleteit, fejlesztéseit, akik a jövő innovátoraivá válnának.

A versenyre azok jelentkezhetnek, akik

  • jelenleg alap- vagy mesterképzésben vesznek részt; vagy
  • alapdiplomájuk megszerzése óta nem telt el több, mint 10 év; vagy
  • a mesterdiplomájuk megszerzése óta nem telt el több, mint 7 év; vagy
  • PhD-fokozatukat az elmúlt 5 évben szerezték meg.

Jelentkezni az alábbi linken lehet 2018. május 2-ig:
http://falling-walls.com/lab/applyold?location=6 (a NEXT STEP gombra kattintva)

Információ az alábbi e-mail-címen kérhető:
fallingwalls [at] mail [dot] bme [dot] hu

További részletek:
http://www.bme.hu/falling-walls