Elhunyt Székely Vladimír villamosmérnök, az MTA rendes tagja

Életének 80. évében, 2020. november 13-án hajnalban, hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt Székely Vladimír, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Elektronikus Eszközök Tanszékének volt vezetője, professor emeritus, az MTA rendes tagja. A tanítványok nevében Kerecsenné dr. Rencz Márta emlékezik rá.

2020. november 13.
Székely Vladimír (1941 – 2020)

Az 1941-ben született Székely Vladimír korunk egyik legkiemelkedőbb villamosmérnöke, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának egyik legjelentősebb oktatója és nemzetközileg egyik legsikeresebb kutatója volt. Bizonyíthatják ezt magyar villamosmérnökök ezrei, akiket ő tanított az elektronikus eszközök fizikájára és a mikroelektronika alapjaira. Azok a hallgatók, akiket egyetemi professzorként évtizedeken keresztül oktatott a számítógépes módszerek használatára a mérnöki tervezésben, vagy akiket a képfeldolgozás alapjaiba vezetett be. Nemzetközi kutatótársai munkásságát 2000-ben Harvey Rosten-díjjal jutalmazták, kiemelkedő munkáját Magyaroszágon is rangos díjakkal, kitüntetésekkel ismerték el (Akadémiai Díj: 2002, Szent-Györgyi Albert-díj: 2006, Gábor Dénes-díj: 2009).

Székely Vladimír vérbeli újító volt, a szó legpozitívabb értelmében,
az oktatásban és a kutatásban egyaránt. Új, programozott oktatási módszereket vezetett be az egyetemi oktatásba, évtizedekkel megelőzve korát és megelőzve a számítógépeket. Előadásainak precizitására, átgondoltságára volt hallgatói számára ma is mintaként szolgálnak. Egyike volt annak
a körülbelül öt BME-oktatónak, aki elsőként ismerkedett meg a számítógépek programozásával, és elsőként kezdett számítógép-programozást oktatni
a BME-n. Tarnay Kálmánnal közösen fejlesztették ki Magyarországon – az amerikai SPICE program első verzióval egyidőben – a TRAN-TRAN áramkör-szimulációs programot, amellyel villamosmérnök-hallgatók ezrei ismerték meg a számítógépes áramkörtervezés alapjait.

Oktatómunkáján túl, különösen az elmúlt 25 évben, igen jelentős nemzetközi hírnévre tett szert a félvezető eszközök és mikroelektronikai rendszerek termikus viselkedésének kutatása során elért eredményeivel. Mintegy 15, nemzetközi kooperációban végzett kutatási projektben irányította kutatócsoportjának munkáját, öregbítve a magyar mérnökök tudásának hírnevét.

A gyakorlati munka mindig központi szerepet játszott érdeklődésében.
Az általa vezetett kutatócsoport kutatási eredményeinek hasznosítására az ő részvételével hoztuk létre a BME Elektronikus Eszközök Tanszéke spin-off cégét, a MicReD Kft.-t, amely ma már a SIEMENS Digital Industries része. Mintegy 15 éven keresztül irányította a MicReD Kft. kutató-fejlesztő munkáját. Az elmúlt évtizedek során az általa vagy irányításával kifejlesztett termékek világhírűek lettek az integrált áramkörök, illetve rendszerek termikus minősítése területén. A Székely Vladimír által irányított munka eredményeképpen létrejött termikus tranziens teszter (T3Ster) berendezést
a világ valamennyi vezető elektronikai, teljesítményelektronikai cégénél használják Amerikától Ázsiáig: például az Intel, IBM, NXP, Infineon, ST, Philips/Signify, Samsung, Hynix, LG, Avago, Lumileds, Osram, Cree, stb.
Az elmúlt néhány évben ez a műszer és a Székely Vladimír által kidolgozott
ún. struktúrafüggvények kiértékelésén alapuló mérési eljárás a szilárdtest-világítástechnika, a LED-gyártók de facto standardjává is vált, az SSL-ipar vezető cégeinek többsége ezt használja. A tudományos és piaci siker megkoronázásaként az EIA JEDEC JC15-es szabványosítási bizottsága – a vezető félvezetőgyártók javaslatára – szabványként fogadta el a termikus tranziens mérések és a struktúrafüggvények használata alapján végzett tesztelési és modellezési módszert.

Székely Vladimír valamennyi tevékenységére az ötletgazdagság volt jellemző. Új elvű számítógépi nyomtató berendezést szabadalmaztatott mintegy 35 éve, az ezt alkalmazó pénztárgép prototípusig jutott. Két, kereskedelmi forgalomba is került termikus szimulációs program algoritmusait készítette, egészen újszerű és eredeti megoldásokat alkalmazva. Ujjlenyomat-felismerő algoritmusát ma is sok helyen hivatkozzák.

Székely Vladimír munkáinak sajátossága, hogy bennük a hardver- és szoftverelemek szerepe azonos. Minden általa tervezett berendezés valami szellemes, új eljáráson alapul, egy problémának olyan újszerű mérnöki megközelítésén, amit előtte soha senki nem alkalmazott.

Betegsége sajnos évek óta gátolta abban, hogy a tanszéket munkájával közvetlenül segítse, de létezésének tudata is megnyugvással töltötte el hajdani tanítványait és kutatótársait, akik az orvostudomány fejlődésében bízva mindvégig reménykedtek, hogy még visszatér közéjük, hiszen élete a kutatás és az oktatás volt.

Sajnos ez a remény most szertefoszlott. Egy olyan TANÁRTÓL búcsúzunk, akinek mondatait ma is emlegetjük, akire tanítványai örökké emlékezni fognak.

Nyugodjék békében.

Kerecsenné dr. Rencz Márta