Elhunyt Besznyák István orvos, onkológus, az MTA rendes tagja | MTA

Elhunyt Besznyák István orvos, onkológus, az MTA rendes tagja

Életének 86. évében, 2017. november 7-én elhunyt Besznyák István akadémikus, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa. A Széchenyi-díjas tudós a magyar onkológiai kutatások kimagasló alakja volt.

2017. november 9.
Besznyák István (1931-2017)

Besznyák István 1931-ben született Egerben. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1956-ban, majd patológiából, általános sebészetből és mellkassebészetből szakvizsgázott. 1977-ig az egyetemen kutatott és tanított, majd az Országos Onkológiai Intézetben folytatta pályafutását. 1984-től 1992-ig az intézet klinikai igazgatója volt.

Az orvostudományok doktora címet 1982-ben szerezte meg, az MTA levelező tagjává 1998-ban, rendes tagjává 2004-ben választották.

Besznyák István szakterülete a rákkutatás, a daganatellenes szerek és a sebészeti onkológia volt. Nevéhez kötődik a sebészeti onkológia korszerű irányzatainak magyarországi bevezetése és elterjesztése, elsősorban az emlő-, pajzsmirigy-, mellkas- és hasi daganatok kutatása területén.

Élénk tudományos közéleti tevékenységet folytatott: számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet elnökségének, illetve több rangos külföldi szakmai lap szerkesztőbizottságának volt tagja. Eredményeit 2001-ben Szent-Györgyi-díjjal, 2002-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.