Befejeződtek a döntés-előkészítő egyeztetések az MTA és az ITM tárgyalódelegációi között

2019. április 12-én utoljára találkoztak az MTA és az ITM tárgyalódelegációi. Az április 1-jén indult részletes egyeztetések eredményeként megszületett javaslatcsomag először az MTA Elnöksége elé kerül április 16-án, majd a Közgyűlés dönt róla május 6-án.

2019. április 12.

Április 12-én 10 órától az MTA stratégiai munkacsoportja, 15 órától pedig az MTA jogi, működési és finanszírozási munkacsoportja tárgyalt az ITM képviselőivel. Ezzel a döntés-előkészítő egyeztetések befejeződtek.

Mint arról április 2-án egy rövid Facebook-posztban írtunk, az MTA tárgyalódelegációinak feladata az volt, hogy olyan javaslatcsomagot dolgozzanak ki az MTA kutatóintézet-hálózatának működésére és irányítására, amely hosszú távon biztosítja a tudományos kutatás szabadságát és feltételeit. Alapvető feladat volt a bizalom mielőbbi helyreállítása is.

Az egyeztetések során az MTA mindkét munkacsoportja a 2018. decemberi rendkívüli közgyűlés, illetve a 2019. február 26-ai elnökségi ülés határozatait szem előtt tartva tárgyalt.

A március 21-ei elnökségi ülésen az MTA vezetői, Elnöksége és kutatóhálózatának vezetői kinyilvánították, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának jövőjéről az Akadémia részéről – az Alapszabálynak megfelelően – csak a Közgyűlés hozhatja meg a végleges döntést.

Az MTA munkacsoportjai az Elnökség, az intézetvezetők, továbbá a Lendület-kutatócsoportok vezetőinek véleménye, az Akadémia dolgozói közösségének véleménye és a tudományos közösségtől érkezett egyéb vélemények figyelembevételével folytatta a tárgyalásokat az ITM-mel.

Az egyeztetések eredményeként április 12-én javaslatcsomagot fogalmaztak meg az MTA és az ITM stratégiai munkacsoportjai.

Az Elnökség következő, április 16-ai ülésén foglal állást a javaslatcsomagról. Ezután a tudományos osztályok is kialakítják véleményüket a közgyűlési vitához. Az MTA vezetői meghallgatják az MTA tudományos közösségének, kutatóinak, dolgozóinak véleményét is.

A javaslatcsomag ezután kerül az MTA legfőbb döntéshozó testülete, a Közgyűlés elé május 6-án.

Az április 16-ai elnökségi ülés után az MTA tájékoztató levelet küld tagjainak (külső és tiszteleti tagjainak is), nem akadémikus közgyűlési képviselőinek, kutatóinak és nem kutatói státuszban lévő dolgozóinak a javaslatcsomag részletes tartalmáról és az Elnökség állásfoglalásáról.