„Az iskolák még nem készek beépíteni az oktatásba az okostelefont” – interjú Pléh Csabával a Magyar Nemzetben

A Közoktatási Elnöki Bizottság elnökével Molnár Csaba beszélgetett az előtte álló feladatokról, továbbá arról is, hogy mit talál izgalmasnak a nyelvekben, mi vezette a pszichológia felé, milyen együttműködést vár a kormánytól és mi a véleménye a CEU-ügyről.

2017. november 13.

"A pszichológiában az fogott meg, hogy ebben a tudományban igen közeli a kapcsolat az emberek életét segítő hivatás – például a klinikai pszichológia vagy a tanulást támogató neveléslélektan – és a kutatás között. [...] Azért lettem mégis nyelvész is, mert a pszichológián belül az érdekelt leginkább, hogy a nyelvi folyamatok hogyan alakulnak ki a gyerekeknél, illetve a nyelvet hogyan használjuk eszközként ahhoz, hogy olyan hihetetlenül gyorsan vagyunk képesek megérteni egymást" – mondta el Pléh Csaba kettős kutatói identitásáról.

A Közoktatási Elnöki Bizottság újonnan felkért elnöke az interjúban végighalad a magyar köz- és felsőoktatás utóbbi évszázadának történetén, és emlékeztet arra, hogy az oktatásban minden jelentős társadalmi változás újabb feszültségeket okozott. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a felsőoktatás kapuinak szélesebbre tárása és az internet forradalma komoly kihívást jelent az oktatásnak.

"Mára a tudáshordozók és a tudáselsajátítás módjai drámaian átalakultak. Ma a gyerekek jó része olyan okostelefonokkal rohangál, amelyek nemcsak játékra alkalmasak, hanem segítségükkel távoli könyvtárakhoz és adatbázisokhoz is hozzá tudnak férni. Az iskola jelenleg nincs felkészülve rá, hogy ezt a technológiát beépítse az oktatásba. Még mindig külön világként kezelik ezeket az eszközöket. Ha a telefon szóba kerül az iskolában, az csak tilalomként jelentkezik. Ezen változtatni kell, és bizottságunk ajánlásokat kíván megfogalmazni e téren is. Nagyon fontos például, hogy a Google és a Facebook világát felhasználva kialakítsuk a gyerekek kritikus gondolkodási képességeit. Ez elengedhetetlen a társas alkalmazkodásra nevelésben, de ahhoz is, hogy a diákok meg tudják különböztetni egymástól a megbízható és a megbízhatatlan forrásokat."

A Magyar Nemzet Online-on olvasható interjúban Pléh Csaba beszél arról, hogy miként segíheti majd az MTA a kormányzat munkáját, mik a bizottság kezdeti tervei, és az intézmény vendégprofesszoraként mit gondol a Közép-Európai Egyetem helyzetéről.

A címlapi kép forrása: Magyar Nemzet/Végh László.