Csaknem negyedével nőttek az akadémiai intézmények saját bevételei tavaly – elnöki beszámoló az MTA gazdálkodásáról

Mennyi jutott tavaly a kutatási infrastruktúra fejlesztésére, a Lendület programra, illetve az Akadémia egyetemi partnereivel indított kutatási programokra? Egyebek mellett erről is beszélt Lovász László elnök az MTA 188. közgyűlésének első napján.

2017. május 8.

Az MTA tavalyi gazdálkodásának fő számait, valamint a jövő évi költségvetési irányelveket ismerhették meg a Közgyűlés tagjai a hétfői munkaközgyűlésen.

Az Akadémia javaslata alapján a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjak 2018. január 1-től adó- és köztehermentesek lesznek – jelentette be Lovász László. Ez fejezeti szinten 110-120 millió forint többletjövedelmet jelent az ösztöndíjasok részére, személyenként pedig havi közel 40 ezer forintot.

Az elnöki beszámolóban elhangzott, hogy 2016-ban az MTA két alkalommal írt ki kutatási infrastruktúra-fejlesztési pályázatot. A januári és őszi pályázati fordulók alapján a 2016. évi 1,7 milliárd Ft támogatás odaítélése történt meg.

A Lendület programban 2016-ban felhasznált 3,3 milliárd forint támogatásból 1,8 milliárd az MTA intézményeiben, 1,5 milliárd forint az egyetemeken hasznosul.

Akadémiai kutatóközpontok egyetemi partnerekkel 2014-ben koncentrált, hároméves kutatási programokat indítottak. Ezeket a kutatásokat és kiválósági központokat az Akadémia 2016-ban 300 millió forinttal támogatta.

Az MTA a 2015. évig a meghirdetett, kétéves posztdoktori ösztöndíj, valamint a 2016-ban meghirdetett, hároméves Prémium posztdoktori ösztöndíjpályázatok finanszírozására 0,6 milliárd forintot használt fel. 2016-ben is két ütemben volt lehetőség pályázati kiegészítő támogatások elnyerésére. A kutatóközpontok és kutatóintézetek összesen 921,1 millió Ft támogatásban részesültek.

A különböző létesítmények állagának megóvását, illetve tényleges megújítását szolgáló támogatás összege 2016-ban 0,9 milliárd Ft-ot tett ki.

További részletek az alábbi diasorban: