Sajtószemle

Négyesi Lajos írása

2010. április 29-én Hálózatépítés a Zrínyiek nyomán címmel rendezett nemzetközi szakmai konferenciát Belezna önkormányzata. Nem véletlenül, hiszen a település határában fekszik Zrínyi-Újvár, a XVII. századi magyar hadtörténet egyik legérdekesebb emléke.

A várat 1661-ben kezdte el építtetni a költő és hadtudós Zrínyi Miklós a Mura bal partján, mintegy hídfőállásként, a török hódoltsági területen. A sáncokat az ó-németalföldi erődítési elveknek megfelelően földből és fából emelték, kihasználva, hogy a hegy északi és nyugati oldalán a Mura képez természetes akadályt, a keleti oldalon pedig a visszafolyó patak felduzzasztásával egy halastavat hoztak létre. Az erődítményt csak a hegy platóján, délről lehetett ostromolni, ahol egy széles árok állta a támadó útját. A bástyák kialakítása lehetőséget adott az itt elhelyezett tűzfegyverekkel a környező terep belövésére. Összességében jól átgondolt mérnöki munka volt, ami a korszerű erődítési elveket hatékonyan alkalmazta a terep adottságaihoz.

Eltűnt vár
A vár 1663-ban sikerrel állt ellen egy kisebb török támadásnak, egy évvel később pedig, bár nem azzal a céllal készült, hogy a török főerőket föltartóztassa, mégis háromhetes ostromra kényszerítette a Kanizsát fölmentő, több mint 40 000 fős sereget. A győztes törökök azután lerombolták a sáncokat és feltöltötték az árkot, eltüntetve még a nyomait is Zrínyi várának. Az utókorra csak a vár helyét firtató kérdés maradt, és hiába került elő egy részletes hadmérnöki vázlat az 1664-es ostromról, a helyszínen látható földhalmok még a szakemberek szemében sem jelentettek meggyőző bizonyítékot. Nem csoda, hiszen a vár sáncai a hegy földanyagából épültek, tégla vagy kő beépítése nélkül. Amikor a törökök lerombolták, csak a hegy eredeti anyagát rendezték át. Később a szőlőművelés során a sáncok lejtőjét elegyengették, helyenként présházak épültek. Az 1950-es évek erődítési hulláma is jelentős pusztítást okozott. A várárok déli pereme közelébe egy óvóhelyet építettek, lövészárkokat és tüzelőállásokat ástak, a korábbi utakat kiszélesítették és megerősítették, hogy teherautók is közlekedhessenek rajtuk. Ezt jelzi a várárok keleti oldalán előkerült kavicsbeton támfal. Az ekkor kialakított földművek, mivel a talaj teherbírásának növelését szolgálták, lényegében hasonló feladatot láttak el, mint a török kori sáncok. A szabályos vonalvezetésű rézsűk, törések könnyen megtéveszthetik a XVII. századi földbástyák nyomát kereső kutató szemét. Csak a vár részleges vagy teljes régészeti feltárása hozhatott volna bizonyítékot a létezésére, azonban ennek kivitelezése sok időt és komoly erőforrásokat igényelt.

Zrínyi-Ujvár története azonban magában rejtett egy másik lehetőséget is. Míg váraink többségét évszázadokon át használták, több ostromot és újjáépítést éltek meg, ebben az esetben csak egy nagy ostrom zajlott a területen. A 2006-ban megkezdett kutatások során, a hazai gyakorlatban viszonylag újnak számító harctérkutatás módszerét alkalmazva, az 1664-es ostrom nyomainak felkutatását tűztük ki célul. A gondolatmenet lényege, hogy a különböző sáncmaradványok önmagukban nem jelentenek bizonyítékot, hiszen az ostrom időszakában is épültek jelentős földművek, de a harcok során kilőtt ágyúgolyók, mozsárbombák, puskagolyók előkerülése, eloszlása kirajzolja a szembenálló felek helyzetét és a támadás irányát, ami a vár felé mutat.

Az ostrom és az összecsapások során legnagyobb mennyiségben a különböző fémlövedékek szóródnak szét. Ezek jelentős része a talaj felszínére hullik és megmarad a felszín közelében, melyek felkutatására a fémkereső a legalkalmasabb eszköz.

Az első bizonyíték
A terület átvizsgálása során az első sikert az jelentette, amikor a keleti oldalon egy horhosban a vár feltételezett helyével szembeni lejtőn a becsapódás során deformálódott ólomlövedékeket találtunk. Ez azt jelezte, hogy a lejtő már az ostrom idején is létezett és ott mozogtak az ostromlók, akikre lőttek, és néhányukat el is találták. Ez a hely volt a várárok keleti vége, egy fix pont, ami szerepelt a hadmérnöki vázlatokon és kiindulási pontot jelentett a vár és az ostrom rekonstruálásához.

Ezután a török ostromterület középső részét vizsgáltuk, ahol széles sávban kerültek elő a becsapódott és az ép puskagolyók. Itt találtuk meg a Marsigli által leírt török lövedékgyártási technológia bizonyítékát, az oszmán seregben ugyanis az eltérő űrméretű puskákhoz nem csak öntött golyókat használtak, sokszor ólomrúdból vágtak le darabokat. Számos ólomcsíkot és egy kisebb hasáb darabját találtuk meg, melyben ott voltak a daraboláshoz használt bárd nyomai.

A puskagolyók eloszlási térképén az egyik területen üres folt mutatkozott, azonban itt 7-10 cm átmérőjű vasgömbdarabok kerültek elő nagy mennyiségben. Ezek kézigránátrepeszek voltak, azonban mozsárágyúkból is lőttek ki ilyen kis bombákkal töltött kosarakat. Valószínűleg itt volt az a holt tér, amit a várból puskával vagy ágyúval nem tudtak belőni, ezért használtak meredek röppályájú fegyvert a lefogásához.
A kutatások során előkerültek a mozsárbombák több kilogrammos repeszei is. Ezek eloszlása azt mutatja, hogy a védők több ilyen löveggel rendelkeztek és azokat sűrűn használták is. A bombák méretét jól mutatja két épen előkerült 60 kg-os példány, melyek repeszét is megtaláltuk - a fegyver lőtávolságát jelző - 200 méterre a vártól.
A második sikerünk az volt, amikor a plató nyugati peremén 12 cm átmérőjű ágyúgolyót találtunk. A közelében, alig 5-10 cm-es mélységben, számos puskagolyó- és kézigránát repesz is előkerült. Az ágyúgolyó arra utalt, hogy a közelben ostromlövegek álltak, azonban az apróbb leletek azt jelezték, hogy a jelenlegi felszín megegyezik a török korival, tehát nem volt sáncolás. Az alaposabb terepszemle során azonban feltűnt, hogy a lejtő oldalában egy oda nem illő földhalom van. Az alakja arra utalt, hogy a mintegy 150 köbméter föld a plató oldalából folyt le. Az átvizsgálása során számos ágyúgolyót  találtunk benne, ami arra utak, hogy ez volt az ágyúsánc anyaga, amit teraszszerűen építettek a plató pereméhez. Azért kényszerültek erre a megoldásra, mivel a peremről nem lehetett belőni a Mura átkelőjét, ezzel a kinyúlással már megfelelő rálátása lett a lövegeknek.

Talajlokátoros vizsgálat
Az ostromról a Holst hadmérnök által készített vázlat egy teraszszerű ágyúállást ábrázolt két löveggel. így a nyomok azonosítása, nemcsak az ostromterület behatárolását lehetővé tevő támpontot adott, hanem segített kiválasztani a leghitelesebb korabeli vázlatot is. Az ágyúterasz alatti lejtő átvizsgálása során előkerült ólom puskagolyók két markáns sávot rajzoltak ki. Ez volt a keresztény erők által indított ellentámadás nyoma, ami megfelel a kor harcászati szabályainak. A gyalogság vonalban nyomult előre, miközben az egész vonal rövid megállásból, egyszerre adott le sortüzet, majd töltötték a fegyvereket. A puskagolyók sávjában az ép lövedékek a töltés során elejtett darabokat: a becsapódottak a : török lövészek tevékenységét jelzik. A vár helyét az ostrom során kilőtt lövedékek szinte körberajzolták, azonban a várárok nyugati oldalát a későbbi bolygatások miatt a felszíni nyomok alapján nem tudtuk azonosítani. Ehhez jelentett segítséget a terület talajlokátoros vizsgálata, ami jelezte az árok külső peremét. A várudvar átvizsgálása során egy nagyméretű épület alapfalait rajzolta ki a lokátor, valamint a keleti oldalon egy kb. 1,5 méter átmérőjű foltot, ami reményeink szerint a vár kútjának helyét jelzi. Bizakodásra adhat okot, hogy a hadmérnöki vázlat is ide teszi ezt a fontos objektumot.

A kutatási területről a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem térképészei részletes felmérést készítettek, 0,5 méteres szintvonalas ábrázolással, ami lehetőséget adott a várra utaló domborzati jelenségek megfigyelésére és az előkerült leletek helyének pontos nyilvántartására. A mikrodomborzat vizsgálata még komoly lehetőségeket  tartogat a vár szerkezetével kapcsolatos kutatásokban, azonban a hagyományos topográfiai mérésekkel ezek felismerése igen aprólékos és hosszadalmas munka lenne. Ezt a feladatot a lézeres terep szkenner (LIDAR) alkalmazásával tudnánk megoldani, amivel egy repülő eszközről gyorsan, nagy terület mérhető fel, igen nagy felbontással.
A fentiekben vázolt, nem romboló vizsgálati módszerek eredményei mostanra megfelelő alapot biztosítottak a várudvar régészeti feltárásához, ami júliusban megkezdődik. Szerencsére ma már nem az a kérdés, hol volt Zrínyi-Újvár, hanem a vár egyes részeinek, így elsősorban a vár kútjának feltárása jelent feladatot, azonban ezt is megkönnyíti a korábban elvégzett geofizikai méréssorozat.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen működő Bolyai Makett Klub tagjai, a kutatócsoporttal együttműködve elkészítették a vár méretarányos makettjét, ami az egyetem főépületében látható.

A kutatást az MTA Bolyai-ösztöndíjjal támogatta.