Hírek
Elismerés
A ELTE Füvészkertjében tartott ünnepség keretében adták át a Szily Kálmán-emlékérmet Berényi Dénes és Császár Ákos akadémikusoknak.
A Szily-emlékérmet 1991-ben alapították a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Természet Világa folyóiratának munkatársai. Ezt az elismerést a 139 éves folyóiratnak azok a szerzői kapják, akik legalább 50 éve dolgoznak a lapnak, segítve annak misszióját, a tudományos ismeretek közkinccsé tételét.
A Szily-emlékérmet eddig tizenketten kapták meg, a mostani kitüntetetteken kívül Bay Zoltán, Kunfalvi Rezső, Szurovy Géza, Vermes Miklós (1991-ben), Barta György (1992-ben), Marx György, Simonyi Károly (1997-ben), Almár Iván, Csaba György (2005-ben) és Gergely János (2006-ban).
A Szily-emlékérmeket Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Természet Világa szerkesztőbizottságának elnöke és Staar Gyula, a folyóirat főszerkesztője nyújtotta át a kitüntetetteknek, köszöntő szavak kíséretében.
Forrás: a Természet Világa Szerkesztősége






