Hírlevél
A tudománydiplomácia hírei
Fennállásának 350. évét ünnepli a Royal Society, a világ legrégebben működő akadémiája. A szervezet ünnepélyes közgyűlésén részt vett Pálinkás József, az MTA elnöke, aki angliai látogatásán találkozott az Oxfordi Egyetemen kutató magyar tudósokkal is.
Három fő területen lesz szüksége a politikusoknak tudományos megalapozottságú iránymutatásra a következő években – nyilatkozta az mta.hu-nak az európai akadémiákat tömörítő szervezet új elnöke, Sir Brian Heap.
A klímaváltozás és a fertőző betegségek terjedésének összefüggéseit feltáró kutatássorozat megállapításait tartja az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete egyik legjelentősebb eredményének Volker ter Meulent, a szervezet leköszönő elnöke.
Együttműködési megállapodásról szóló jegyzőkönyvet írt alá a Magyar Tudományos Akadémia- és a Kínai Társadalomtudományi Akadémia elnöke.
2010.08.31.
Babits Mihály életének egy kevésbé ismert korszakát, a költőnek az erdélyi Fogarason eltöltött három évét mutatja be most megjelent könyvében Csokonai-Illés Sándor irodalomtörténész, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya tudományos titkára. A forrásokat és tanulmányokat egyaránt tartalmazó kötet szerzője szerint a fogarasi évekkel kapcsolatos kutatások eredményei egyes esetekben Babits-képünket is pontosítják.
2010.08.30.
Bolyai Jánostól nem csupán tételeket, tényeket, hanem nézőpontot, világképet, gondolkodást tanulhat az utókor – hangzott el annak a tudományos konferenciának a megnyitóján, amelyet augusztus 30. és szeptember 4. között, Budapesten és Marosvásárhelyen rendeznek. A nagyközönségnek is szóló eseménysorozat keretében a résztvevők előadásokon, koncerteken és zarándoklaton idézik fel a 150 éve elhunyt matematikus munkásságát és szellemiségét.
2010.08.27.
Tudósok, tanárok, döntéshozók közös munkájára van szükség a pedagógusképzés megújítása érdekében. Jól működő, hatékony oktatási rendszer ugyanis csak szakmailag alaposan felkészült, és ezért elismerésre és tiszteletreméltó tanárokra alapozva képzelhető el – hangzott el az Európai Tanárképzők Egyesületének budapesti konferenciáján.
2010.08.26.
Barna B. Péter az MTA doktora és az Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének emeritus professzora vehette át a Nemzetközi Vákuum Unió 2010. évi tudományos díját a szervezet idei konferenciáján Pekingben. A magyar fizikus a rangos elismerést az egy és többfázisú vékonyrétegek növekedésének, szerkezetük és sajátosságaik összefüggésének megértésében elért kiemelkedő eredményeiért kapta.
2010.08.26.
Az Akadémia területi bizottságai gyűjtőpontjai a vidéki Magyarország intellektuális értékeinek. A 30 éves fennállását ünneplő Miskolci Akadémiai Bizottságnak nemcsak az észak-magyarországi régió, hanem a határon túli magyar tudományosság egy részének összefogása is feladata – hangzott el a jubileumát ünneplő intézmény csütörtöki emlékülésén, ahol az MTA elnöke mellett a MAB vezetője, és a régió tudományos életének számos szaktekintélye méltatta a területi bizottságot.
2010.08.25.
Erdélyben élő, nehéz sorsú, tehetséges magyar fiatalok megsegítésére rendez jótékonysági hangversenyt az Akadémián a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület csütörtökön. A két akadémikus által alapított szervezet olyan, kis településen élő gyermekek tanulásához, kollégiumi elhelyezéséhez nyújt támogatást, akik a segítség nélkül nem jutnának el az érettségit adó iskolákig.
2010.08.24.
A műveltség és a gondolkodás embert formáló erejéről, valamint az értékelvű oktatáspolitikáról is beszélt a Nemzeti Tankönyvkiadó tanévnyitó konferenciáján a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József hangsúlyozta, hogy a hazai iskolarendszerben olyan hosszú távú, rendszerszerű gondolkodásra van szükség, amelynek léptéke a közösség, értéke pedig az ember.
2010.08.24.
Az ember belső világának fejlesztésére: az érzelemgazdagság, az erkölcsi nevelés, a kulturális hagyományok átadásának, valamint a motiváció növelésének fontosságára hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosok, Gyógyszerészek és Szakdolgozók VII. Világtalálkozóján tartott előadásában Freund Tamás akadémikus, aki a Belső világunk hatásai tanulási és memória folyamatokra: agyhullámok és kreativitás című előadásában vázolta a tanulás során végbemenő agyi folyamatokat. A kutató rámutatott arra: ezeknek a folyamatoknak a működését alapvetően befolyásolják az érzelmek és a motivációk.