II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya

Gábor György 70 éves - tisztelgéskötet

Pályatársai, tanítványai, egyben tudós-barátai grandiózus Festschrifttel köszöntötték fel az idén 70 éves Gábor Györgyöt. Fenyves Katalin és Vörös Kata szerkesztésben 37 szerző 34 tanulmány-üzenetet fogalmazott meg

TOVÁBB

Búcsú Jimmytől – Huoranszki Ferenc írása

Kollegánk, sokunk szellemi mentora és közeli barátja, Kelemen János egyetemi professzor, az MTA rendes tagja, de leginkább mégiscsak Jimmy, 2024 januárjának utolsó napján távozott közülünk. Régóta tudtuk, hogy nem teljesen egészséges. Talán nem olyan régóta, mert ő maga nem verte nagy dobra, de néhányan azt is tudtuk, hogy súlyos beteg. De aki személyesen ismerte őt, az azt is tudta, hogy hozzáállását a világ dolgaihoz mindig is áthatotta a bizakodás és a remény. Ezért is nehéz most elfogadni, hogy már nincs remény újra látnunk őt.

TOVÁBB

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományi Osztálya Művészettörténeti Tudományos Bizottságának tiltakozása a művészettörténet tárgy megszüntetése ellen a gimnáziumi alaptantervben

A 2020-as új Nemzeti Alaptantervnek (NAT) megfelelően az állami fenntartású középiskolákban 2024-től már választható tárgyként sem lesz elérhető a művészettörténet mint önálló tárgy, az abból való érettségi lehetősége pedig teljességgel (gimnáziumokban és szakgimnáziumokban egyaránt) megszűnik Magyarországon. A művészettörténeti ismeretek minimálisra redukált anyagát az új NAT a vizuális kultúra 9–10. évfolyamon oktatott tárgyába olvasztja be (heti 1×45 percben), ami lehetetlenné teszi a tudományág átfogó ismereteinek átadását. A megszüntetett művészettörténet érettségi vizsga mellett a vizuális kultúra középszintű érettségi vizsgájából is kimaradt a művészettörténeti és műelemző ismeretek mérésének lehetősége.

TOVÁBB

Meghívó Borhy László székfoglaló előadására

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya tisztelettel meghívja Borhy László, az MTA rendes tagja AETERNITAS - Az Örökkévalóság fogalma és ábrázolása az ókori művészetben című székfoglaló előadására.

TOVÁBB

A Filozófiai és Történettudományok Osztálya nyilatkozata

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya osztályülésének tagjai — áttekintve a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás körül kialakult helyzetet — a 2022. január 14. és 17. között lefolytatott elektronikus konzultáció eredményeként az alábbi nyilatkozatot teszik.

TOVÁBB

Meghívó Simon Attila székfoglaló előadására

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya tisztelettel meghívja Simon Attila, az MTA külső tagja „Talán importáljuk Benešt?“ Két magyar világ találkozása 1938-ban című székfoglaló előadására.

TOVÁBB

Meghívó Pál Judit székfoglaló előadására

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya tisztelettel meghívja Pál Judit, az MTA külső tagja Kiből le(hete)tt főispán? A főispánok rekrutációja a dualizmus korában című székfoglaló előadására.

TOVÁBB

Könyv- és Folyóirat-kiadás támogatási pályázat

Az MTA elnöke minden év őszén, a következő évre vonatkozó, a könyvekre nyílt, a tudományos folyóiratokra meghívásos pályázatot ír ki. A meghívásos pályázaton részt venni jogosult folyóiratok körét az MTA tudományos osztályai határozzák meg.

TOVÁBB

Török László akadémikus búcsúztatása

Török László akadémikus, Széchenyi-díjas ókortörténész, régész, núbiológus, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének professor emeritusának búcsúztatására 2020. november 20-án, 12.00 órakor kerül sor a Farkasréti temetőben.

TOVÁBB
A Horthy-korszak vitatott kérdései – az MTA Székházban rendezett konferencia videón A Horthy-korszak vitatott kérdései – az MTA Székházban rendezett konferencia videón

A Horthy-korszak vitatott kérdései – az MTA Székházban rendezett konferencia videón

A két világháború közötti Magyarország társadalompolitikájáról, politikai rendszeréről, külpolitikájáról, kultúrájáról, az ország második világháborús részvételéről, Horthy Miklós szerepéről és az antiszemitizmusról rendezett szakmai konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya 2020. szeptember 14–15-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A rendezvényen készült videófelvétel megnézhető az mta.hu-n.

TOVÁBB

Búcsú Szabó Miklós régésztől, az MTA rendes tagjától Búcsú Szabó Miklós régésztől, az MTA rendes tagjától

Búcsú Szabó Miklós régésztől, az MTA rendes tagjától

Életének 84. évében, 2023. december 14-én elhunyt Szabó Miklós Széchenyi-díjas magyar régész, ókorkutató, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt rektora. A tanítványok, kollégák és barátok nevében Borhy László akadémikus búcsúzik tőle.

TOVÁBB
Átélhetőbbé tenni az Árpád-kort – beszélgetés Az Árpádok országa című kötet szerkesztőivel Átélhetőbbé tenni az Árpád-kort – beszélgetés Az Árpádok országa című kötet szerkesztőivel

Átélhetőbbé tenni az Árpád-kort – beszélgetés Az Árpádok országa című kötet szerkesztőivel

A laikusok számára is érthetőbb, egyúttal színes képet adni egy a történelemtankönyvekben sem túl részletesen tárgyalt, de több mint négy évszázadot átölelő korszakról – ez volt az alapvető célja a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésének eredményeként tavaly év végén megjelent kötet két szerkesztőjének. Ritoók Ágnes és Simonyi Erika régészek az mta.hu-nak adott interjúban elmondták: a több mint 600 oldalon bemutatott tárgyak mindegyikének története van, amelyek elmesélésével a szerzőgárdával közösen próbáltak feleleveníteni egy rég letűnt kort.

TOVÁBB
A magyar kisebbségek 100 éve – Videón a Magyar Tudományos Akadémia Székházában rendezett konferencia A magyar kisebbségek 100 éve – Videón a Magyar Tudományos Akadémia Székházában rendezett konferencia

A magyar kisebbségek 100 éve – Videón a Magyar Tudományos Akadémia Székházában rendezett konferencia

Számot adni a Kárpát-medencei magyar kisebbségek gazdasági, társadalmi, jogi, politikai és kulturális helyzetének alakulásáról 1920-tól 2020-ig – ez volt a célja annak a tudományos tanácskozásnak, amelyet szeptember 22-én és 23-án rendeztek az MTA Széchenyi téri épületének Dísztermében. A kétnapos rendezvényről készült felvételek cikkünkben megnézhetők.

TOVÁBB
Tudományos ülésen köszöntötték a nyolcvan éves Hunyady Györgyöt Tudományos ülésen köszöntötték a nyolcvan éves Hunyady Györgyöt

Tudományos ülésen köszöntötték a nyolcvan éves Hunyady Györgyöt

A társadalmi változás pszichológiai indítékai és fékjei címmel rendezett konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományi Osztálya és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara az Akadémia Székházában. A tudományos ülés előadói Hunyady György nyomán értelmezték a rendszerigazolás és a rendszerkritika fogalompárt.

TOVÁBB
  • 93 találat
  • További