II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya

Elhunyt Zrinszky László nevelésfilozófus

Zrinszky László 1927. augusztus 16-án született Budapesten. Nevelésfilozófus, a neveléstudomány és a filozófia tudományterületének kiemelkedő alakja, a pedagógia-andragógia magyarországi szakirodalmának egyik meghatározó személyisége, a magyarországi andragógia „nagy generációjának” tagja.
Magyar-történelem, filozófia szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol 1964-ben pedagógiából szerzett egyetemi doktori fokozatot. 1975-ben a neveléstudomány kandidátusa, 1987-ben andragógiai tárgyú disszertációval az MTA doktora lett.
Életútja során több egyetemen tanított. 1963-tól 1977-ig tanszékvezető főiskolai tanár az Országos Pedagógiai Intézetben, majd a Politikai Főiskola Pedagógia tanszékét vezette. 1990 és 1997 között egyetemi tanár az ELTE BTK Neveléstudományi Tanszékén és emellett 1989-1997 között egyetemi tanár a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetében is. Az ELTE Neveléstudományi Intézetének Doktori iskoláján előadásokat tartott a nevelésfilozófia és a pedagógiai kommunikácielmélet tárgyköréből, több doktorandusza sikerrel védte meg doktori értekezését. Tudományok iránti tisztelete és kutatói és tanári elhivatottsága, közvetlen, demokratikus tanár-diák viszonyt teremtő képessége révén kutatásra ösztönözte tanítványait.
Tagja volt az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának, az MTA Felnőttnevelési albizottságának, elnöke a Magyar Pedagógiai Társaság Neveléselméleti Szakosztályának, a World Association for Educational Reachers tagja. Tudományos munkássága részeként tagja volt a Pedagógiai Szemle, a Magyar Pedagógia, valamint az Új Pedagógiai Közlemények szerkesztőbizottságának. Szerkesztette a Korszerű nevelés c. könyvsorozatot, a Módszertani Füzetek c. folyóiratot, vezette a VI. Nevelésügyi Kongresszus nevelési szekcióját.

Szakirodalmi munkássága főként az egyes tudományágak határterületeinek kutatására irányult.
Önálló művei: Makarenko etikai nézetei, Bp., 1964.; Iskola és társadalom, Bp., 1978.; A tanulás tanítása, Bp., 1985.; Tájékozódás és tájékoztatás, Bp., 1987.; Pedagógusetika a változó világban, Bp., 1988.; A kommunikáció. Pécs, 1992.; Bevezetés a pedagógiai kommunikáció elméletébe. Bp., 1993.; Pedagógusszerepek és változásaik. Bp., 1994.; Tizenévesek énkeresése, énalakítása. Bp., 1995.; A pedagógusetika elméleti és gyakorlati kérdései. Gödöllő-Jászberény, 1995.; A felnőttképzés tudománya. Bp., 1996.; Ágazati kommunikáció. Pécs, 1998.; Iskolaelméletek és iskolai élet. Bp., 2000.; Gyakorlati pedagógiai kommunikáció. Bp., 2002. , Neveléselmélet. Bp., 2002., 2006;

Életművében az oktatói és kutatói munka, valamint a közéleti aktivitás jól kiegészítette egymást. Kedves, szemlélődő személyisége, széleskörű műveltsége, igényes kutatói alkata, világnézeti, erkölcsi tartása generációk számára jelentett kutatói-oktatói mintát. Betegsége miatt az elmúlt években fizikailag már nem volt velünk, de szellemisége, könyvei alapján ma is a pedagógus és andragógusképzés élő alakja. Kollégái, tanítványai őrzik emlékét.
Az ELTE pedagógiai és Pszichológiai Kara saját halottjának tekinti

Kraiciné Szokoly Mária
c. egyetemi docens
ELTE PPK
Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet