I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya

A reformáció és a katolikus megújulás latin nyelvű irodalma

Konferencia-felhívás a Debrecenben 2017. december 7–9-én tartandó II. Neolatin Konferenciára

Négy évvel ezelőtt, 2013 novemberében került sor az I. Neolatin Konferencia megrendezésére Szegeden. A szervező intézmények nem titkolt célja volt, hogy a neolatin stúdiumok művelői számára megfelelő fórumot teremtsenek, ahol a kutatók tapasztalatot cserélhetnek, számba vehetik az elvégzett és még elvégzendő feladatokat, illetve inspirációt meríthetnek további munkájukhoz. Az első konferenciát övező örvendetesen nagy érdeklődésen és a kedvező tudományos visszhangon felbátorodva határozta el a rendezvényt jegyző három intézmény, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete, az SZTE BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszéke mint a rendezvény házigazdája, valamint a Magyar Neolatin Egyesület, hogy rendszeressé teszi, és kétéves időközönként megrendezi a konferenciát. Ennek szellemében került sor 2015. november 5–7 között szintén Szegeden a II. Neolatin konferenciára.

Az első konferenciák sikere igazolta, hogy szükség van az ilyen jellegű hazai tanácskozásokra, egyben azt is láthattuk, hogy hazai és európai neolatin irodalom esetében bőven van feltárandó terület és elvégzendő munka. A jól induló sorozatot mindenképpen szeretnénk folytatni, a soron következő tanácskozásnak azonban nem Szeged, hanem a reformációs emlékév szelleméhez méltóan Debrecen ad majd otthont, a szervezésben pedig segítségünkre lesz az MTA-ELTE Humanizmus Kelet-Közép-Európában Lendület Kutatócsoport, illetve az MTA DAB Vallástudományi Munkabizottság és a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára is, valamint a REFO500 Nemzetközi Tudományos Konzorcium. Reményeink szerint a 2017. december 7–9. között megrendezendő III. Neolatin Konferencia teret ad majd újabb gyümölcsöző eszmecserék számára és jól kiegészíti a reformációs emlékév gazdag programkínálatát. Ennek szellemében várjuk jelentkezésüket az alábbi felhívás alapján.

Budapest-Debrecen-Szeged, 2017. február 15.

A Szervezők

Konferencia-felhívás

A konferencia helyszíne: Debrecen
A konferencia időpontja: 2017. december 7–9.

Előadásokat az idei konferenciára a következő tárgykörben várunk: a reformáció és a katolikus megújulás latin nyelvű irodalma.

Elsősorban olyan előadásokat várunk, melyek új, eddig nem publikált eredményeket, kutatásokat tárnak a hallgatóság elé. Bár reformációs emlékév van, szándékosan nem szűkítjük a konferencia témáját kizárólag a protestáns felekezetekkel kapcsolatos vagy általuk produkált irodalom vizsgálatára. Úgy gondoljuk, a reformáció, illetve válaszreakcióként a 16. század közepétől Magyarországon is egyre jelentősebb szerephez jutó katolikus megújulás olyan párhuzamos jelenségek, melyek igazán jól csak együtt értelmezhetők. Örömmel fogadunk tehát olyan témajavaslatokat, melyek akár protestáns, akár katolikus szellemű, latin nyelven írott művek vizsgálatára vállalkoznak. Műfaji kritérium nincs, vagyis a szűkebb értelemben vett irodalmi szövegek és költemények mellett, a vitairatok, teológiai traktátusok, imakönyvek és -szövegek, katekézisek, prédikációk, művelődési törekvéseket bemutató szövegek retorikai, eszmetörténeti, kultúrtörténeti vizsgálatának szintén helyük van a konferencia programjában.

Előnyben részesítjük a magyarországi szerzőkkel, művekkel foglalkozó előadásokat, de indokolt esetben külföldi szerzőket és műveket tárgyaló előadásoknak is teret biztosítunk. Nagy érdeklődéssel várjuk a hazai és külföldi gyűjteményekben fellelhető kéziratos források ismertetését, elemzését, kontextusba helyezését vállaló előadásokat, továbbá olyan előadásokat, amelyek a magyarországi és európai protestantizmus kapcsolatrendszerének pontosabb megismerését elősegítő, eddig nem publikált munkákra alapoznak. Tanulságosnak tartanánk, ha hallhatnánk a konferencián arról, hogyan jelennek meg, milyen változásokon esnek át az antik műfajok a reformáció irodalmában. Örömmel fogadjuk az 1420-1620 közötti időszak kevéssé ismert latin nyelvű életműveinek elemzését, és a határterületekről (történelem, néprajz, vallástörténet, filozófia, népnyelvű irodalmak, stb.) érkező előadásokat, sőt bátorítjuk ezek művelőit, hogy amennyiben témába vágó anyaguk van, tiszteljék meg jelenlétükkel konferenciánkat. A jelentkezés legfontosabb kritériuma azonban, hogy a vizsgált szerző, szöveg, téma, forráscsoport kapcsolatban legyen a latin nyelvvel.

Az előadások hossza maximum 20 perc.

Jelentkezni egy rövid, lényegre törő (1000-1500 n terjedelmű) szinopszis elküldésével lehet. A szinopszisokat a neolatinkonferencia2017 [at] gmail [dot] com e-mail címre küldjék. A szervezőbizottság fenntartja a jogot, hogy a beérkezett rezümék alapján válogasson az előadástervezetek közül.

Jelentkezési határidő: 2017. június 11.

Részvételi díj: Terveink szerint a konferencián való részvételért nem kell majd fizetni, az utazást és a szállást viszont minden résztvevő önállóan intézi. Szálláslistát következő körlevelünkben küldünk, diákok számára pedig korlátozott számban igyekszünk kollégiumi elszállásolásról gondoskodni.

Jelentkezésüket várva szívélyes üdvözlettel a szervező intézmények nevében:

Szabadi István
MTA DAB Vallástudományi Mb.
Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára

Lázár István
SZTE BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék

Békés Enikő
MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz-Barokk Kutatócsoport

Kasza Péter
SZTE BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék

Kiss Farkas Gábor