FameLab

Részvételi feltételek, a verseny szabályai

Jelentkezhetnek

  • Egyetemi hallgatók, akik természettudományi, informatikai, műszaki, vagy matematikai területen folytatnak tanulmányokat. A versenyen 18 éven felüliek vehetnek részt.
  • Doktoranduszhallgatók, óraadók és egyetemi tanárok a fenti tudományterületeken.
  • Középiskolai szaktanárok releváns végzettséggel.
  • Egyéb szakértők, akik alkalmazott kutatásokkal foglalkoznak a releváns területeken.

Figyelemmel arra, hogy a FameLab célja új tehetségek felkutatása, jelentős tudománykommunikációs vagy nyilvános kommunikációs tapasztalattal rendelkező jelentkezők regisztrációját nem fogadjuk, pl. PR referensek, művészek, előadóművészek, újságírók és más, tudományos kapcsolattartással foglalkozó kutatóintézeti dolgozók.

Kérjük, hogy kérdés esetén írjon nekünk bizalommal.


Szabályok

  • A beszéd időtartama 3 perc.
  • A beszéd témája a természettudomány, műszaki tudományok, orvostudomány, informatika vagy matematika.
  • Az előadás során nem használható PowerPoint, Prezi, vagy egyéb elektronikus prezentációs eszköz.
  • Az előadó annyi szemléltető eszközt használhat, melyet egymaga a színpadra tud vinni. Előkészítésre nem biztosítunk többletidőt.
  • A beszédet egyedül kell megtartani, más személyt nem vonhat be az előadásba.
  • Amennyiben továbbjut az országos döntőbe (2018. május 14.), elő kell készítenie egy második prezentációt, melynek témája megegyezhet a selejtezőben előadottal, de lényegesen eltérő tartalommal kell rendelkeznie.
  • Az előadások és a rendezvény nyelve magyar mind az elődöntő, mind a döntő során.

A Cheltenham Fesztivál keretében tartott FameLab International nyelve angol, de ez ne okozzon aggodalmat. A magyarországi döntő nyertese számos más ország tudósaival fog részt venni a versenyen, és szükség esetén igénybe vehető nyelvi felkészítő és egyéb nyelvi segítség.