Eseménynaptár

Űrkutatás Napja 2017

Időpont

2017. október 04. 13.30-17.30 óra között

Részletek

Hatvan éve lépett ki az emberiség a világűrbe. A Szputnyik–1 műhold felbocsátásával új korszak kezdődött, amelyben először csak automata, majd rövidesen embereket szállító eszközökkel is elhagytuk bolygónkat. A világűrben megindult a kutatási tevékenység, majd fokozatosan az ipari alkalmazások, sőt nemrég a turizmus is. Az űrtevékenység hasznos eredményeit pedig ma már széles körben alkalmazzuk a gazdaságban és a mindennapi életben. A nemzetközivé szélesedő, gyorsan fejlődő űrtevékenységből a magyar kutatók és mérnökök is kiveszik a részüket – napjainkra az űrtechnológia meghatározó műszaki-gazdasági húzóágazat lett.

 

A jubileum alkalmából a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont ismeretterjesztő rendezvényt tart 2017. október 4-én az MTA Székházában, amelyre minden szakmai érdeklődőt, valamint a nagyközönség tagjait is várja.

 

Az Űrkutatás Napja elnevezésű rendezvényen áttekintik az elmúlt időszak sikereit, azon belül a magyar hozzájárulást, valamint a közeljövő lehetőségeit és a vezető magyar űripari cégek tevékenységét. Az űrtevékenység interdiszciplináris jellegének megfelelően az eseményt a Magyar Tudományos Akadémia három tudományos osztálya – a Fizikai Tudományok, a Földtudományok és a Műszaki Tudományok Osztálya – együttesen támogatja, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is segíti.

 

A 2017. október 4-én, szerdán délután tartandó esemény első szekciójában rövid visszatekintések és szakmai-ismeretterjesztő előadások hallhatók majd arról, miként segítette hazánkban a tudományos és műszaki fejlődést az űrtevékenység. A délután második felében a jövő magyar vonatkozásairól és lehetőségeiről lesz szó. Ennek keretében az Európai Űrügynökség (ESA) budapesti Technológia Transzfer Irodája mutatja be pályázati lehetőségeit a hazai cégeknek. A tavaly nyári MANT Űrakadémia fiatal résztvevői által a nemzetközi űrállomásra tervezett „Űrpaprika” kísérlet komoly kutatási lehetőségeket rejthet magában – erről is hallhatunk beszámolót. Bemutatja munkáját és terveit a két nagy hazai űripari együttműködés, amelyek számos nemzetközi műholdas és űrszondás programban vettek már részt sikerrel fejlesztőként és beszállítóként egyaránt. Továbbá megismerkedhetünk egy teljes egészében hazai készítésű, az űridőjárást vizsgáló új műhold magyar műszerével. Elhangzik továbbá, hogy a magyar pszichológiai kutatások miként segítik a hosszú, emberes űrutazásokat, és milyen megoldások körvonalazódnak a tervezett emberes Mars-expedíció egyes veszélyeinek kezelésére. Az Űrkutatás Napja 2017 rendezvényen bemutatkozik a Természet Világa folyóirat októberi tematikus száma is.

A rendezvény ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztráció az alábbi honlapon: http://www.mant.hu/urkutatasnapja

A rendezvény médiapartnere a Galaktika és az Űrvilág űrkutatási hírportál.

További információk: Kereszturi Ákos, kereszturi [dot] akos [at] csfk [dot] mta [dot] hu

 

Program: Űrkutatás Napja 2017 – hatvanéves a Szputnyik–1 és a Nemzetközi Geofizikai Év

  1. október 4., szerda 13.30–17.30

Magyar Tudományos Akadémia Székháza, Nagyterem

1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

13.30–15.20        I.

Megnyitó

Pócza András (főosztályvezető, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)

Bokor József (a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke)

Solymosi János (a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke)

Űrkutatási díjak átadása

  1. október 4. – hatvan év múltán visszatekintve (Almár Iván űrkutató, a fizikai tudományok doktora)

A Nemzetközi Geofizikai Év (Szarka László akadémikus, az MTA CSFK főigazgatója)

A magyar űrtevékenység aktuális helyzete (Horvai Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főtanácsosa)

Műszaki kutatás az űrtevékenységben (Kovács Kálmán igazgató, BME Egyesült Innovációs és Tudásközpont)

 

15.20–15.50: Kávészünet

 

15.50–17.30        II.

RadMag – Egy magyar műszer az űridőjárás monitorozásának szolgálatában (Hirn Attila, MTA EK)

Az űrutazás pszichológiai kihívásai (Balázs László és Ehmann Bea, MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet)

A Magyar Repülő- és Űrtechnológiai Platform (HATP) (Solymosi János, a HATP elnöke)

Az ESA Technológia Transzfer magyarországi irodájának bemutatása (Tandi Zsuzsanna, MTA Wigner FK, ESA TTO magyarországi iroda)

Copernicus magyar módra (Bárczy Pál professor emeritus, Magyar Űripari Klaszter)

Űrpaprika: egy Űrakadémia-projekt (Szendrei Dániel gépészmérnök, MANT-tag); Egy CubeSat küldetés (Ordasi András és Pusztai Péter, MANT-tagok)

Zárszó (Almár Iván, a MANT örökös tiszteletbeli elnöke)