Eseménynaptár

A Magyar Tudomány Ünnepe „Oknyomozó tudomány” központi témához kapcsolódó ünnepség Debrecenben

Ünnepi tudományos ülés

Időpont

2016. november 09. 10.00-12.00 óra között

Helyszín

MTA DAB-székház
4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49.

Részletek

Az idei Magyar Tudomány Ünnepe debreceni nyitóünnepsége alkalmából az MTA Debreceni Területi Bizottsága régiójához köthető három új, nemrégiben megválasztott akadémikus, Csiba László, Páles Zsolt és Szöllősi János tart tudományos előadást. Az ünnepségen kerül sor az MTA Szalay Sándor-díja és „A tudomány támogatásáért” Érme átadására.
A DAB idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját, melyhez kapcsolódó kiállítás a Magyar Tudomány Ünnepe hónapjában is látható lesz. A jubileumi évben rövid kiadvány is készül, bemutatva a DAB funkcióját, tudományszervező szerepét, 40 éves múltját, legfontosabb eseményeit.

 

10.00: Köszöntő
Gergely Pál, az MTA rendes tagja, a DAB elnöke

 

10.10: Díjátadás:
az MTA Atomki Szalay Sándor-díja
az MTA DAB „A tudomány támogatásáért” Érme

 

10.20: A „visszhang” szerepe a szélütésben és rizikóbetegségeiben
Csiba László, az MTA levelező tagja, DE ÁOK Neurológiai Tanszék

 

10.45: Középértékosztályok jellemzési tételei
Páles Zsolt, az MTA levelező tagja, DE TTK Matematikai Intézet

 

11.10: Kalandozások a tudományban. Biofizikától a daganat immunterápiáig
Szöllősi János, az MTA levelező tagja, DE ÁOK Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet

 

Kiállítás tekinthető meg a DAB 40 éves történetéből, dokumentumaiból.

Látogatható 2016. november 25-ig, a Magyar Tudomány Ünnepe hónapjában.

Szervezők

Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

INNOVA Észak-Alföld Regionális és Innovációs Ügynökség

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

MTA Debreceni Területi Bizottság (DAB)

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Kapcsolattartó

Magyar Éva (telefon: 36-52-412177)