Eseménynaptár

Széchenyi-konferencia

Konferencia

Időpont

2016. november 04. 10.00-18.00 óra között

Részletek

Az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága 2016 novemberében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából ünnepi eseménysorozatot szervez gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából. A rendezvény társszervezője Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.  2016. november 4-én délelőtt tudományos ülésszakra kerül sor. A konferencia előadói Széchenyi István politikai és közgazdasági eredményeinek méltatása mellett irodalmi és színházi munkásságát is érintik. A konferenciát követően, a délután folyamán Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán levetítik A Hídember című, Bereményi Géza által rendezett filmet. Az eseményen jelen lesz Eperjes Károly színművész, a film főszereplője is. 

 

10.00–10.30: A művelt polgár mint nemzeti érdek: Széchenyi István politikai programjának aktualitása a 21. században
Horkay Hörcher Ferenc, egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az MTA BTK Filozófiai Intézet igazgatója 

10.30–11.00: Széchenyi és Erdély 1848-ban
Egyed Ákos, az MTA külső tagja, Kolozsvár

11.00–11.30: Döbling szimbolikus univerzuma
Pletl Rita, egyetemi tanár, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhely

11.30–12.00: Széchenyi István színházi projektuma
Egyed Emese, egyetemi tanár, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

12.00–12.30: Széchenyi pénzügyi eszméi a Hitel című műve tükrében
Bélyácz Iván, az MTA rendes tagja, Pécs

12.30: Az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága tudományos díjainak átadása

Délután: A Bereményi Géza által rendezett A Hídember c. film vetítése Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán, utána találkozó Eperjes Károly színművésszel

Szervezők

Babeş–Bolyai Tudományegyetem

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa

MTA Kolozsvári Területi Bizottság (KAB)

Kapcsolattartó

Szikszai Mária (telefon: +40 264 588001)