RSS
125201

Székfoglaló előadások

Az elhangzott székfoglalók rövid összefoglalói

Antus Sándor, az MTA rendes tagja: Újabb eredmények a biológiailag aktív heterociklusok kémiájában
székfoglaló előadás, 2010. november 16.

Székfoglaló előadásában Antus Sándor a természetes eredetű O- és N-heterociklusos vegyületek szintézisének, kiroptikai vizsgálatának (CD) és biológiai hatásának tanulmányozása során 2004 óta elért legfontosabb eredményeiről számolt be.
Az optikailag aktív izokromán vázas vegyületek kiroptikai sajátságait tanulmányozva e vegyületek széles körében alkalmazható un. helicitási szabályt fogalmaztak meg, melynek alapján a királis farmakonok biológiai hatása szempontjából is alapvetően fontos molekuláris paramétert, a kromoforjuk abszolút konformációját, valamint a kiralitás centrumuk/centrumaik abszolút konfigurációját tudták tudományos igényességgel meghatározni.
Ezt alkalmazva értelmezték a répacukornál ezerszer édesebb természetes eredetű izokromanon származéknak, a jobbraforgató 3-R-fillodulcinnek a nyelvünk édes íz receptorán történő megkötődését és ezzel értékes adatokkal gazdagították e receptor topológiájával kapcsolatos ismereteinket. Változatos szerkezetű izokrománok enantiomer tiszta formában történő szintézisét megoldva pedig olyan dopaminerg hatású származékokat állítottak elő, melyek megalapozták e területen a Parkinson-kór kezelésére alkalmas felfedező gyógyszerkutatás elindítását.
Az 1,4-benzodioxán vázas antioxidáns tulajdonságú flavonolignánok [(-) silandrin A és B, (-) izoszilandrin A és B] bioszintézisének és farmakológiai vizsgálata kapcsán az élő sejtekben lejátszódó oxidatív stressz egészségkárosító (szív és érrendszerbeli elváltozások, Parkinson-kor és a cukorbetegség) hatását kiemelve, rámutatott az oxigén molekulából a sejtjeinkben keletkező un. reaktív oxigén intermedierek (ROI) - különösképpen a hidroxil gyök - szerepére, majd beszámolt a 2. típusú cukorbetegség kezelésében potenciális farmakonoknak tekinthető glikogén foszforiláz (GP) enzim aktivitását csökkentő 1,4-benzidioxán vázas vegyületek, közöttük β-D-glükozidok előállításáról is.
A szénhidrátkémiai kutatásai során Lipták András akadémikussal együttműködve a Dictyostellium discoideum talajlakó nyálkagomba glikoprotein szénhidrátrészének szerkezetigazolása kapcsán a (2-naftil)metil (NAP) védőcsoport különleges tulajdonságát kihasználva 3+2 blokkszintézisekkel a három lehetséges regioizomerhez jutott el, melyek utat nyitottak a glikozilezési folyamat biológiájának tanulmányozása előtt. A NAP védőcsoport kedvező tulajdonságait használták ki a gyógyászatban széles körben alkalmazott véralvadásgátló a heparin hatásáért felelős DEFGH pentaszacharid részének hidrolítikus behatásokkal szemben ellenálló C-szulfonsavmetil származékainak előállításánál is.
A biológiailag értéktelen könnyen hozzáférhető tebainból kiindulva pedig figyelemre méltó dopaminerg hatású új apomorfin származékok előállítását oldották meg.
A kiroptikai kutatásaikat a Paderborni Egyetemmel (Prof. Dr.Dr. h.c. K. Krohn) sikeresen együttműködve a szilárd fázisban történő vizsgálatokra is kiterjesztették. A CD szilárd fázisban makroszkópikus anizotrópiától és a szupramolekuláris kölcsönhatásoktól mentes reprodukálható mérését dolgozták ki. A kristályos fázisban rögzített konformációra a szemi-empirikus kvatumkémiai módszerrel (TDDFT) számított és a mért CD összehasonlításával a biológiai hatás szempontjából alapvető jelentőségű abszolút konfiguráció meghatározásnak új és jelentős távlatokat is megnyitó lehetőségét teremtették meg.

 

Balla György, az MTA levelező tagja: A hem-hemoxigenáz-ferritin rendszer: az ér-endothelium, valamint szervezetünk védelmi stratégiája
székfoglaló előadás, 2011. április 20.

Érbetegségekben az oxigéntoxicitás következményei tetten érhetők, azonban valós pathogenetikai szerepük még ma is vitatott. Ennek magyarázata az lehet, hogy az oxigéntoxicitás végtermékeinek keletkezési helyei, ideje bizonytalan, valamint kérdés, hogy csupán a haldokló illetve elpusztult sejtek lebomlási végtermékeiről van-e szó. A bizonytalanságot fokozza az exogén antioxidáns kezelések kérdéses hatásossága.
Az a felismerésünk, hogy a hem, az emberi szervezet legjelentősebb vaskomplexe, sejtjeink számára zsíroldékony vasdonor, és extrém módon katalizálja a sejthalált okozó oxigéntoxicitást, az irodalomban a hemtoxicitás fogalmaként lett ismert. Amennyiben ennek a jelenségnek még az egészséges szervezetben is szerepe van, Balla György és munkatársai feltételezték, hogy léteznie kell hem ellenes védelmi rendszernek. A kutatók bizonyították, hogy plazmaproteinek közül a hemopexin és a haptoglobin véd a hemstressz ellen. Legjelentősebb eredményük a hemstressz elleni intracelluláris rendszer leírása, a transcritptiós szinten szabályozott hemoxigenáz és a translatiós módon regulált ferritin funkciójának tisztázása, amit ma az irodalom az oxigéntoxicitás ellen indukálható, endogén adaptációs mechanizmusként ismer. A rendszer védelmi szerepét igazolták vasculáris endotheliumban, daganatokban, egész szervekben, így vesében, tüdőben, transzplantált szívben, fertőző betegségek közül maláriában. Leírták a hemoxigenáz mutáció klinikai képét, valamint kidolgozták a védelmi rendszer indukciójának terápiás elveit, amelynek hatékonyságát in vitro sejtkultúrákon, állatkísérletek során igazolták.
Balla György és kutatócsoportja munkájukkal megerősítették, hogy az oxigéntoxicitás szerepet játszik számos betegség, különösen az érbetegségek pathomechanizmusában. Ezzel az irodalomban egy új kutatási irányt indítottak el, amely a hem-hemoxigenáz-ferritin stressz adaptációs rendszer területe.

 

Balla Tamás, az MTA külső tagja: Fluoreszcens mikroszkópiával a sejtmembrán lipidek nyomában
székfoglaló előadás, 2011. május 18.

Balla Tamás székfoglaló előadásában tudományos pályájának fő állomásait mutatta be, azt illusztrálandó, hogy miként jutott el azokhoz a sejtbiológiai kérdésekhez melyek jelenlegi kutatásai középpontjában állnak.  Minden élő sejt működésének alapfeltétele, hogy a külvilág információit a sejt megfelelően értelmezni tudja, hogy azokra optimális választ adhasson.
A sejtmembránon keresztüli információátadásnak, az un. jelátviteli mechanizmusoknak fontos részei a sejtfelszíni receptorok, ezek egyikével, az angiotenzin II (AngII) receptorral kezdett foglalkozni kezdő kutatóként. Az AngII a só-vízháztartás és a vérnyomás szabályozás egyik legfontosabb hormonja, így hatásmechanizmusának jobb megértése gyakorlati jelentőségű. Az AngII receptorok által elindított biokémia történések vizsgálata kapcsán derült fény arra, hogy sejtmembránban elhelyezkedő lipidmolekulák egy speciális csoportja, a foszfoinozitidek igen jellegzetes gyors metabolikus változásokat mutatnak nemcsak az AngII receptorok, de számtalan más sejtfelszíni receptor ingerlését követően is. A foszfoinozitidek azonban nemcsak a sejtfelszíni receptorokról elinduló jelátviteli utak beindításában, de számos egyéb sejtfunkció szabályozásában is kiemelt szerepet játszanak és regulációs zavaraik több daganatos, immunológiai-, anyagcsere- és idegrendszeri betegség hátterében állnak.
Balla Tamás munkatársaival leírta, izolálta és klónozta azt a két enzimet, melyek az egyik kulcsfontosságú foszfoinozitid, a foszfatidilinozitol 4-foszfát (PI4P) szintéziséért felelősek emlős sejtben. Azt is kimutatták, hogy a PI4P többféle membránban is képződik és membránonként eltérő szabályozó szerepet játszik. Így a PI4P szabályozza a Golgi-ból kiinduló szekréciós, valamint az endocitotikus membrán transzportfolyamatokat, továbbá a szfingolipidek transzportjában és szintézisében is fontos szerepet játszik.  Ezek az eredmények vetették fel azt az igényt, hogy a foszfoinozitidek sejten belüli eloszlását és dinamikus változásait követni lehessen. Ebből a célból olyan fluoreszcens módszert fejlesztettek ki, amelyekkel a különböző foszfoinozitidek láthatóvá tehetők élő sejtben. A foszfoinozitidek lokális szabályozó szerepének vizsgálatához azonban az is kívánatos, hogy szintjüket ezekben a kompartmentekben változtatni lehessen. Erre újabb módszert vezettek be, amivel a foszfoinozitideket metabolizáló enzimeket akutan az egyes membránokhoz tudták rendelni és így perceken belül membránszelektív foszfoinozitid változásokat tudtak indukálni. Ezen módszerek segítségével kimutatták a foszfoinozitidek szerepét a sejtfelszíni receptorok endocitózisában, valamint specifikus ioncsatornák regulációjában is. Végezetül legújabb kutatási eredményeiből mutatott be, melyek a foszfatidilinozitol szintézisének újonnan megismert molekuláris részleteit mutatták meg, szintén élő sejtekben.
Zárószavaiban azt hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy kutatásai mindig alapkutatás jellegűek voltak, ezek mindig kapcsolatba kerültek a gyógyszerkutatással és klinikai alkalmazással is, bizonyítva az alapkutatás fontosságát és annak előre ritkán jósolható hasznosságát.

 

Bayer József, az MTA rendes tagja: A globalizáció politikai kihívásai
székfoglaló előadás, 2011. február 22.

A globalizáció folyamata látványosan felgyorsult az elmúlt három évtizedben. Szélesebbé, gyorsabbá és sűrűbbé váltak a határokon átnyúló gazdasági, politikai és társadalmi tranzakciók. Az erről szóló irodalom túlnyomóan a kérdés gazdasági oldalával foglalkozik, holott a változások komplex jellegét csak egy interdiszciplináris megközelítés ragadhatja meg adekvát módon.
A globalizáció robbanásszerű fejlődése nem „természetes" jelenség: elindulásában, irányának meghatározásában, és az általa előidézett konfliktusok kezelésében egyaránt döntő szerepet játszik a politika. Az előadás bemutatja, hogy milyen politikai-hatalmi érdekek játszottak szerepet a globalizáció felgyorsulásában; továbbá, hogy a globalizáció miként formálja át magát a politika világát is, átértelmezve a szuverenitás, a biztonság, a kormányzás fogalmait, előidézve az integráció és a fragmentálódás folyamatait. A globalizáció hatásait vizsgálva felveti a kérdést, hogy a folyamat miként lenne irányítható, és hogyan lehetne páratlan előnyeinek kiaknázása mellett eredményesen védekezni negatív, romboló hatásaival szemben.
A politika és a kormányzás fogalma szükségképpen átalakul egy olyan világban, amelyben a kölcsönös függőség rendkívüli mértéket ölt. A növekvő interdependencia új fejlődési esélyeket teremt, de az egyenlőtlen hatalmi viszonyok igen sok konfliktust is szülnek. Intézményes szabályozás, önkorlátozás nélkül mindez háborúkhoz, ökológiai és humán katasztrófákhoz vezethet. A globalizáció politikai oldala ennyiben korántsem másodlagos, magában foglalja a (fenntartható) fejlődés, a jólét és biztonság, az egyenlőség és szabadság biztosításának kulcskérdéseit.

 

Bálint Csanád, az MTA rendes tagja: Mi az avar?
székfoglaló előadás, 2011. április 14.

Az előadás mindenekelőtt arra hívta föl a figyelmet, hogy az egyes népek karakterisztikumát az európai történetírás megszületésének pillanata óta kétféleképpen közelítik meg: az egyik bizonyos jegyekben véli azt megragadhatónak (nyelv, vallás, fegyverzet, ruházat), míg a másik a kulturális azonosság kifejez(őd)ésében, ami részben egyéni sorsok alakulásán és nem kis mértékben egyéni vállaláson is múlhatik. (A modern tudományosság egyértelműen az utóbbiakat tartja döntőnek.) Történeti korok esetében e kérdés csak az írásos források és a régészet segítségével közelíthető meg, figyelembe véve azok korlátait. Ennek ellenére foglalkozni kell vele, az avarok esetében a Közép-Európa kora középkori történetében és kultúrájában harmadfél évszázadon át játszott meghatározó szerepük miatt, és mert az Avar kaganátus politikai megsemmisülését csak egy szűk évszázad választja el a magyar honfoglalástól. Az avarokat a bizánci és nyugati források - a leegyszerűsítő látásmódjuk miatt - homogén népként láttatják, holott az 568-as honfoglalásuk előtt az Alföldön uralkodó (keleti germán eredetű) gepidák továbbélését írásos és tárgyi adatok bizonyítják, ezen kívül számolni kell a pannoniai romanizált lakosság továbbélésével és a Balkánról betelepítettekkel, a Dunántúlon visszamaradt langobárdokkal, a szlávoknak mindhárom ágához tartozó csoportokkal és a Kelet felől hozzájuk csapódott népcsoportokkal. Mindez a régészeti hagyatékkal közvetlen összefüggésbe több okból nem hozható, de a kulturálisan különösen színes 7. sz-i, általánosan „avarnak" nevezett, ill. tartható leletanyagon belül valóban el lehet különíteni - csak éppen pontosan nem azonosítani - germán, későantik, szláv leletcsoportokat. (Ezért helytálló „avarkori" - és nem „avar" - temetőkről és telepekről beszélni.) Nagyon figyelemreméltó, hogy mindez a 8. sz-ra teljesen eltűnik s egy uniformizált anyagi kultúra képe áll előttünk. Ami az avarok nyelvét illeti, a nyelvtudomány csak annyiban tud hozzászólni az „avar" fogalom meghatározásához, hogy - noha a nyelvüket egyáltalán nem ismerjük - egyetlen, de viszonylag 8. sz-i feliratnak köszönhetően annak a - szintén megfejt(het)etlen - kelet-európai rovásírásos feliratokkal való közelebbi, és a jólismert belső-ázsiai feliratokkal való távolabbi rokonsága alapján megállapítható: a szarvasi felirat készítője igen nagy valószínűséggel a törökség nyugati ágához tartozó népcsoportok valamelyikéből származott. Az igen nagyszámú 6-8. sz-i anthropológiai anyag egyértelműen túlnyomórészt europid populációk jelenlétét mutatja; a genetikai vizsgálatok még éppen csak elkezdődtek. Az Avar kaganátuson belül sokféle identitás és csoporthoz tartozás élt egymás mellett, melyek nem föltétlenül ethnikaiak voltak, mert lehettek kulturálisan vagy szociálisan meghatározottak is. Bár vitathatatlanul volt egy „avar" viselő nép (a belső- vagy közép-ázsiai eredetéről 200 éve folyik vita), nagyon sok más is csapódhatott hozzájuk, ill. került uralmuk alá. Ezért az valójában egy gyűjtőnévnek tekintendő; pontosan csak egy politikai alakulatot jelez, s így e név használata „kívülről" és leegyszerűsítetten nézve (volt) kifogástalan. „Belül" számos, ismeretlen faktorból (ethnikai, társadalmi hovatartozás, tárgyi és szellemi kultúra) áll, melyek metszéspontjában található az „avar, mint olyan" - valójában annak sokféle komponensei azok, amiket érdemes és érdekes kutatnunk.

 

Bárány Imre, az MTA levelező tagja: Kombinatorikai módszerek a geometriában
székfoglaló előadás, 2010. november 17.

A geometria, azon belül is a diszkrét és konvex geometria a magyar matematika egyik legerősebb, jelentős hagyományokkal rendelkező területe. Kialakulásában és fejlődésében olyan kiváló, nemzetközileg elismert magyar matematikusok vettek részt, mint Erdős Pál, Fejes Tóth László, Szemerédi Endre és Lovász László.
Bárány Imre egyik fő kutatási területe a diszkrét és konvex geometria. Székfoglaló előadásában, saját és mások eredményeinek felhasználásával azt mutatta be, hogy hogyan alkalmazhatók a kombinatorika illetve az algebrai topológia módszerei ezen a területen.
Az egyik példa ennek illusztrálására az úgynevezett Első kiválasztási tétel (Bárány, Discrete Mathematics, 1982) volt:  Ha n pont van adva a d-dimenziós térben, akkor az általuk meghatározott

szimplex közül soknak, pozitív százalékuknak van közös pontja. A bizonyításban a színezett Caratheodory tételt és Tverberg egy híres tételét kell kombinatorikai módszerekkel ötvözni. Egy másik példa a felező hipersíkok számának becslése. Ehhez a Második kiválasztási tételt (Bárány, Füredi, Lovász, Combinatorica, 1991) kellett felfedezni és aztán bizonyítani. A bizonyítás során az Erdős-Simonovits féle túltelített hipergráf tétel alkalmazása vezet el egy érdekes geometriai problémához. Ez utóbbit algebrai topológia segítségével sikerült megoldani.

 

Bársony István, az MTA levelező tagja: Határfelületek - kölcsönhatások - integráció
székfoglaló előadás, 2010. december 9.

Székfoglaló előadásában Bársony István vázlatos áttekintést adott a mikroelektronika és a mikrotechnológia elmúlt évtizedekben lezajlott fejlődéséről, beleépítve saját szakmai pályafutása fontosabb állomásait, kutatási eredményeit. A szilárdtest-elektronikai eszközök fejlődése a múlt század második felében forradalmasította életünk minden területét. Bár a hazai kutatás ebben csak követő szerepet tudott játszani, egyes kiemelkedő momentumok akkor is beépültek az egyetemes fejlődésbe, ha az eredmények jobbára jól felszerelt nyugati ill. távol-keleti laboratóriumokban születtek. Esetében ilyen volt az a lehetőség, amit ipari kutatóintézeti munkatársként 1983-86-ig kapott. A japán ERATO program keretében a Nishizawa Perfect Crystal Project kutatójaként a sztatikus indukciós tranzisztornak a belső erősítéssel rendelkező fototranzisztorkénti alkalmazásában értek el úttörő sikereket integrált képátalakítókban. Ez mára elvezetett többek között a digitális képrögzítés általános térhódításához. A szilícium digitalis integrált áramköri technológiában máig érvényesülő Moore-törvény szerinti arányos méretcsökkenés fejlődése megkövetelte a CMOS (komplementer fémkapus szigetelt kapuelektródás térvezérlésű) szelettechnológia  "hőháztartásának" minimalizálását. 1988-93-ig folytatott hollandiai kutatásainak eredményeivel, a gyors izotermális hőkezelés széleskörű alkalmazásával ehhez sikerült hozzájárulnia. Egykori munkahelye, a Mikroelektronikai Vállalat 1986-os tűzesete, a hazai gyártóbázis megsemmisülése után ezen a kutatási területen is irányváltásra volt szükség. A félvezető gyártás súlypontjának radikális eltolódása miatt időközben ez egész Európa számára is követendő stratégiává vált: az integrált eszközökben hasznosítani az érzékelők és a bevatkozók felhasználását is, minél több funkcionalitást beépítve a mikrotechnológia módszereivel. A fejlesztési irány nyújtotta lehetőségek kihasználásának a legfontosabb eszköze a heterogén integráció. Az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi kutatóintézetben (ill. jogelődeiben) 1993 után ez az irányváltás hozta meg a megújulást, ami az úgynevezett mikrogépészeti megoldások alkalmazásában öltött testet a mikro-elektromechanikai rendszerek (MEMS) kutatása során. Ez a szilícium technológia lehetőségeinek a háromdimenziós építkezésben való alkalmazását jelentette a pórusos, azaz nanoszerkezetű egykristályos szilícium alkalmazásával, új, nemzetközileg szabadalmaztatott tömbi mikrogépészeti eljárás alapján. Ez tette lehetővé többek között  korszerű mechnikai érzékelők, pl. a piezorezisztív tapintásérzékelés kutatását és az integrált eszközön alapuló elektronikus rendszerek gyármánnyá fejlesztését a TactoLogic spin-off cégben. Hasonlóképpen sikeres terméket eredményezett a tömbi mikrogépészeti felfüggesztett mikrofűtőtesteken nanokatalizátorok alkalmazásával megvalósított kalorimetrikus gázérzékelés, amelyekből kialakított  integrált tömbök elektronikus orrként működnek robbanó gázelegyek vizsgálatában a Weszta-T Kft. termékeiben. A pórusos szilíciumból felépített rétegszerkezetek, a Fabry-Perot rezonátorok (egydimenziós fotonikus kristályok) érzékeny optikai detektorok alapelemei, melyek a pórusokba juttatott egynemű gázok ill.  folyadékok törésmutatójának pontos meghatározását és azonosítását teszik lehetővé. Az érzékelésben kívánatos szelektivitást azonban csak a bioreceptorok (flagelláris fehérjék) alkalmazásával érhették el, ami a Pannon Egyetem Nanotechnológiai Tanszékével közös fejlesztés során került az MFA integrált mikro- ill. fotonikai rendszereibe.  A nanotechnológia új szintetizált anyagrendszerek, mint pl. a piezoelektromos ZnO  integrált alkalmazása felé  nyitotta meg az utat, melynek során új, ún. önszervező eljárások (Langmuir-Blodget módszer).bevezetésére is sor került. A nanofunkcionalitásnak a mikrorendszerekbe való integrálásával ma még futurisztikusnak tűnő, autonóm tápellátással, meghajtással és kommunikációval rendelkező, a véráramban úszó mikrorobotok kifejlesztése sem látszik elérhetetlennek. De a jövő legnagyobb kihívása a szervetlen nanorészecskék és az élő sejtek közötti kölcsönhatások feltárása, az erre épülő nanodiagnózis és nanoterápia (célzott gyógyszerbevitel, a személyre-szabott nanogyógyászat) eszközeinek kutatása., ami a mai fiatalokra vár. Akadémikusként ehhez kíván elsősorban tapasztalataival és a kutatási feltételek megteremtésével maga is hozzájárulni, mert Széchenyivel szólva: "Az ember annyit ér, amennyit használ" - zárta székfoglalóját a Műszaki Osztály levelező tagja.

 

Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja: Félintenzív búza nemesítése kontinentális klímájú környezetben
székfoglaló előadás, 2011. február 10.

Bedő Zoltánnak és kutatócsoportjának fő célkitűzése a széles plaszticitással rendelkező intenzív, valamint a nagyobb stabilitást mutató extenzív búzafajták előnyös tulajdonságait egyesítő félintenzív búza kontinentális környezeti körülmények között történő kutatása.
A kutatási stratégia kialakítása során a növényi betegségek változása, a szemfehérjére alapozott technológiai minőség fejlesztése, az egészséges táplálkozásban szerepet játszó bioaktív komponensek, a keményítő összetétel, valamint a produktivitás növelése jelentik a legfontosabb kihívásokat a félintenzív búza nemesítésében.
Az új kihívásoknak való megfelelés érdekében egyre nagyobb teret nyert a molekuláris markerek felhasználása. A hasznos génhez vagy QTL-hez szorosan kapcsolt marker azonosításával a markert mint diagnosztikai eszközt lehet alkalmazni. Eliminálható lett a környezeti hatás, és alacsony öröklődésű tulajdonságokra is egyértelműen lehet szelektálni. Recesszív gén szelekciójára heterozigóta korai hasadó populációkban egyedül a marker szelekció nyújt lehetőséget. A molekuláris marker segítette szelekció hatékonyan alkalmazható tájfajták, vad fajok populációinak feltárására, modern fajták allél variációjának megismerésére, unikális allélekre történő szelekció során. A génbanki kutatások új korszaka kezdődött meg a genotipizálás fejlődésével, ahol a nemesítő célja nem a tájfajta felhasználása, hanem hasznos génjeinek bevitele az új genotípusokba. Bedő Zoltán kutatócsoportja a BIOEXPLOIT EU FP6 projekt keretében végzett sikeres molekuláris markerszelekciót martonvásári genotípusokkal betegség rezisztencia kutatásokban.
Az egészséges gabonaalapú táplálkozás általános elterjedésével szükségessé vált a bioaktív komponensek (fitokemikáliák, dietetikus hatású rostok) valamint a keményítő összetétel genetikai variabilitásának vizsgálata. A HEALTHGRAIN EU FP6 projekt nemesítési programjában a résztvevő laboratóriumok kutatóival megállapították, hogy jelentős természetes variáció mérhető, és a nyugat-európai származású modern fajták általában nagyobb mértékben tartalmaznak bioaktív komponenseket mint a kelet-európai búzafajták. Ezért szelekciós programot indítottak a vízoldható arabinoxylan tartalom növelése érdekében. A szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében játszik szerepet az emésztésnek ellenálló vízoldható arabinoxylan, ami a dietetikus hatású rostanyagok egyik legfontosabb összetevője.
A nem-fehérje beltartalmi komponensek nemesítésében aktuális feladat a keményítő összetétel módosítása, az amilóz arányának növelése, ami szűk variabilitást mutatott a búzában. Ennek szélesítése érdekében Bedő Zoltán és munkatársai partnereikkel két eljárást alkalmaznak: az egyik a TILLING (Targeting Induced Local Lesions IN Genome), amely a mutagenezis igen hatékony kombinálása a PCR által detektált pont mutációval. A másik megoldás lehet egy exotikus mutáns génforrás 3 alléljának beépítése molekuláris marker segítette backcross szelekcióval, amely az amilóz arányát 25%-ról 35-40%-ra növelheti meg.
A félintenzív búza egyik előnye az intenzív búzákkal szemben nagy fehérjetartalma és annak kedvező összetétele, ami meghatározza a jó technológiai minőséget. Ezen alapult a Pannonbúza K+F koncepció, amely egy komplex, regionális jellegű, minőségfejlesztési program. Nemesítési erőfeszítéseik eredményeként e program keretében sikerült a kutatócsoportnak szelektálnia olyan nagy fehérjetartalmú búzafajtákat, amelyek kiváló technológiai minőségűek is egyben. Az elmúlt hat évben kapott állami elismerést az Mv Kolo és az Mv Toldi. Jó technológiai minőségi paramétereik mellett a jelenleg termesztésben lévő többi fajtához képest kiemelkedően jó a kalászfuzáriummal szembeni ellenállóképességük, ami fontos élelmiszerbiztonsági szempont. Szintén az elmúlt időszakban kapott állami elismerést a kiváló reológiai paraméterekkel rendelkező Mv Karizma fajta, amely a magyar minőségi etalonnak számító Bánkúti 1201 fajtából származó Bx7 tartalékfehérje túltermelő gént tartalmazza.
Hosszú ideje Bedő Zoltán és kutatócsoportjának nemesítési programja biztosítja a legszélesebb fajtaspektrumot a minőségbúza termesztésben, és ennek tudható be, hogy a martonvásári búzák közel két évtizede piacvezetők a magyar búzavetőmag iparban. Külföldön Kanadától kezdve Franciaországon át, de legnagyobb arányban a környező országok több régiójában ismerik és elismerik nemesítési eredményeiket. Ez elsősorban a jelenlegi Kalászos Gabonakutatási szekció minden munkatársának, a kialakult jó csapatszellemnek, valamint a korábbi periódusokban tevékenykedő martonvásári kalászos gabona nemesítők áldozatos munkájának köszönhető.  

 

Beer, Tom, az MTA tiszteleti tagja: Környezeti kockázat kezelés: klímaváltozás és geofizikai veszélyek
székfoglaló előadás, 2010. október 27.

A magyar származású ausztrál tudós székfoglaló előadását az elmúlt néhány évtized természeti kockázatokkal és katasztrófákkal kapcsolatos kutatási eredményeire, és az azokra alapozott előrejelző modellek ismertetésére építette. - Hatalmas különbség van a természeti katasztrófák hatásait tekintve a fejlődő és fejlett országok között – hangsúlyozta Tom Beer, szembeállítva a 200 ezer halálos áldozatot követelő, a Richter-skála szerinti hetes erősségű haiti-i földrengést a hasonló erejű, de egyetlen halálesettel sem járó új-zélandi katasztrófával. A környezetvédelemmel foglalkozó kutató úgy véli: az építkezésre vonatkozó szabályok rendkívül nagy szerepet játszanak abban, hogy egy-egy országban milyen következményei vannak a természeti csapásoknak. – A fejlődő országokban sokkal nagyobb az emberveszteség, a fejlett országokban pedig inkább az infrastruktúrában keletkezik kár – hangsúlyozta Tom Beer, aki a jövőt illetően nem túl derülátó. - A helyzet valószínűleg csak rosszabb lesz – mondta, - a hidrometeorológiai katasztrófák száma évről-évre világszerte növekszik. A kutatók egyelőre nem tudják biztosan, hogy csupán a hatékonyabb adatgyűjtés következménye a statisztikailag is jelentős növekedés, vagy a klímaváltozás valóban több természeti katasztrófát okoz. Az emberiség létszámának növekedését figyelembe véve pedig az is könnyen belátható, hogy a jövőben egyre több emberi áldozattal járó természeti katasztrófáról hallunk majd – mondta az ausztrál kutató, hozzátéve: a kockázat veszélye még nagyobb, ha számolunk azzal a lehetőséggel is, hogy a klímaváltozás valóban növeli a természeti katasztrófák gyakoriságát. A professzor a klímaváltozás nemkívánatos hatásainak megfékezését részben a légköri üvegházhatást jelentősen csökkentő bioüzemanyagok elterjedésétől várja.  – A korábban ígéretesnek vélt hidrogén üzemanyaghoz képest, amelynek előállítása az üvegház hatású gázok koncentrációjának a növekedéséhez vezet, a biodízel jóval kedvezőbb hatású a környezetre – mondta Tom Beer. A tudós kiemelte, hogy a 12 százalékban vizet tartalmazó úgynevezett aquadízel üzemanyagként történő elégetése jelentősen kevesebb káros gáz kibocsájtással jár, mint a hagyományos üzemanyagok felhasználása, és a levegőt sem szennyezi annyira. A kutató ugyanakkor arra is rámutatott: az alternatív üzemanyagok egyelőre nehezen vetik meg lábukat a piacon. 

Tom Beer Budapesten született 1947-ben. Ausztrália Tudományos és Ipari Kutatási Szervezete (CSIRO) Tengerészeti és Légköri Kutatóintézetének tudományos kutatója, a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió elnöke. Szűkebb szakterülete a környezetvédelem és a meteorológia. Néhány évig az ausztrál kormány környezetvédelmi tanácsadójaként dolgozott. Ekkor kezdett el foglalkozni jelenlegi kutatási területével, a biológiailag megújuló erőforrásokkal, a növényi eredetű bioetanollal és a biodízellel. Jelentős mértékben hozzájárult a klímaváltozás problémájával foglalkozó kormányközi szervezet (IPCC) eredményeihez. A tudományos közösség a szervezet munkáját 2007-ben megosztott Nobel-békedíjjal ismerte el.

 

Benedek József, az MTA külső tagja: Régiók kialakulása és változása: véletlen vagy szükségszerűség
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 29.

Benedek József székfoglaló előadásában az új regionális földrajzi kutatás kereteiben igyekezett választ adni arra a kérdésre: mi határozza meg a régiók létrejöttét és változását. A megközelítés konstruktivista jellege a választ kétségkívül a véletlentől a szükségszerűség irányába tolja el, annak ellenére, hogy a történelem fontos régióképződési tényező. A Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora megjegyezte: nem determinált, kauzális szükségszerűségről van szó, hanem különböző jellegű intézmények interszubjektíven létrehozott térprojekcióinak eredményeiről. Figyelembe véve három központi elemet - „regionalizáló" intézmények, régióalkotási mechanizmusok, létrejött régiók jellege - Benedek József a regióképződes három típusát különböztette meg:
-
normatív-formális regionalizálás: a regionalizálás intézményes hálózatára vonatkozik, ennek legjobb példáját a társadalmak (államok) területi-adminisztratív felosztása adja;
-
szimbolikus-informális regionalizálás: a köztudat szintjén, azaz a szubjektumok szintjén lezajló regionalizálás, amely kultúra- és csoportjellegű;
-
pozitivista regionalizálás: a tudomány által alkalmazott regionalizálásra és az általa létrehozott terekre vonatkozik.
Benedek József előadásában elmondta: a fenti elemzési keret lehetővé tette kutatócsoportja számára, hogy Romániában megfelelőképpen értelmezhessék a normatív-formális regionalizáció folyamatát, mind az 1998-ban létrehozott fejlesztési régiók, mind az 1968-ban véghezvitt megyésítés vonatkozásában. Ugyanakkor a szimbolikus-informális regionalizáció vizsgálata elvezetett a regionalizmus kérdéskörének teljesebb értékeléséhez, beleértve kapcsolódását a normatív-pozitív regionalizáláshoz. Ez különösen Romániában kiemelt kérdéskör, tekintettel arra, hogy a legaktívabb regionalizmus hordózója az erdélyi magyarság - hangsúlyozta Benedek József.  

 

Bélyácz Iván, az MTA rendes tagja: Van-e még szerepe a benső értékeknek a befektetések piaci árazásában?
székfoglaló előadás, 2010. október 27.

Az utóbbi évtized ismétlődő és egyre súlyosbodó tőkepiaci válságai ráirányítják a figyelmet az értékelés-árazás legkritikusabb kapcsolatára, a benső érték-piaci érték relációra, s a benne rejlő konfliktusra. A pénzügyi és befektetési világban széles körben kialakult az a benyomás, hogy a benső érték nem tekinthető a piaci érték-alakulás mozgási centrumának, vagy legalábbis e kapcsolat jelentősen lazult.

Bélyácz Iván hosszabb időtávú történeti kontextusba helyezve a problémát, részletesen elemezte a piac hatékonysága mellett és az az ellen szóló érveket, végül arra a következtetésre jutott, hogy a benső érték alapvető mozgatója volt és maradt a vállalat pénzáram-generáló képessége. Bár a jövedelem-generáló potenciál felmérése jelentősen megnehezült egy olyan közegben, ahol a gyors pénzügy-technológiai változások új működési modelleket és követhetetlen bonyolultságú pénzügyi termékeket hoztak létre, mindezek azonban nem változtatják meg az értékalkotás alapvető elveit.

 

Boyle, Peter, az MTA tiszteleti tagja:  Globális egészségügy és epidemiológia
székfoglaló előadás, 2010. december 22.

Évente mintegy 60 millió ember hal meg világszerte. A halálesetek felében az elhunyt személy 60 év alatti, és minden ötödik elhunyt öt év alatti kisgyermek - hangsúlyozta székfoglaló előadásában Peter Boyle. Ezeknek a haláleseteknek egy jelentős része elkerülhető lehetne, hiszen több mint kilencven százalékukért a hasmenéses betegségek, a bronchiolitis, illetve a kanyaró felelős. Az esetek nagy részében ezek a betegségek a gazdaságilag fejletlenebb országokban a leggyakoribbak.  
Az epidemiológiai megközelítés segített abban, hogy számos betegség elkerülhető legyen. Semmelweis Ignác például rájött arra, hogyan fékezze meg a gyermekágyi lázat, aminek következtében jelentősen csökkent a szülést követő halálozások száma. Richard Doll kimutatta, hogy a dohányzás számos súlyos megbetegedés elsődleges okozója, és a várható élettartamot is csökkenti. A dohányzás következtében bekövetkező halálesetek elkerülhetőek lennének. A tüdőrák még ritka megbetegedésnek számított a 20. század hajnalán; ma a leggyakoribb oka a rákos daganatok okozta elhalálozásoknak. 1950-ben az Egyesült Királyságban a felnőtt korú férfi lakosság több mint 80%-a dohányzott. A következmény: Skóciában 1900 és 1910 között született férfiak negyede később tüdőrákban halt meg. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak az évszázad végére a dohányzás közvetlen hatásai miatt elhalálozottak száma eléri az egy milliárdot.
Bár a várható élettartam növekszik, a férfiak esetében meglévő 7 év különbség az "öreg" és az "új" Európa között aggodalomra ad okot. Míg a várható élettartam nők és férfiak esetében is lassan megközelíti a 80 évet, az egészségben töltött élettartam (várható élettartam komolyabb betegségek nélkül) az Európai Unió országaiban alig haladja meg a 65 évet. A francia férfiak esetében a 20. század elejei nagy európai háborúk teljes egészében felemésztették a század első felében bekövetkezett gyors egészségügyi fejlődés miatt megnövekedett várható élettartamot. A dohányosok esetében pedig dohányzás káros hatásai emésztették fel mindazt az egészügyi fejlődést, amely a század második felében történt.  
Világszerte számos módja létezik a várható élettartam növelésének: kerüljük el a katasztrofális következményekkel járó háborúkat, tegyünk az éhínség, a dögvész, a társadalmi összeomlás ellen; alkalmazzuk mindazt, amit a betegségek kockázatának csökkentéséről tudunk, illetve fokozatosan tegyük világszerte egyre elérhetőbbé a hatékony kezelési beavatkozásokat.
A 17. századot a bakteriológia évszázadaként jellemezhetjük; a 19. század az oltások, a 20. század a gyógyszerek és a gyógyszerészet korszaka volt. Tekintve, hogy milyen hatalmas népegészségügyi problémákkal kell szembenéznünk ebben az évszázadban, arra törekedjünk, hogy a 21. század a megelőzés korszaka legyen - összegezte előadását Peter Boyle.

Buckeridge, John S., az MTA tiszteleti tagja: Evolution and Adaptation - a case study using cirripedes (Thoracia) and eucalypts" (Myrtaceae)
székfoglaló előadás, 2011. szeptember 13. 

John S. Buckeridge professzor a Nemzetközi Biológiai Unió (IUBS) volt elnöke. A geológia és környezetkémia, ökológia nemzetközileg elismert művelője. A föld- és környezet- valamint az őslénytan és tengerbiológia területein számos új megfigyeléssel gazdagította ismereteinket. Nagyszámú munkája foglalkozik a tengeri kacslábú rákokkal (Cirripedia), ammonitesekkel, teknősökkel és egyéb fosszíliákkal, feltárva életmódjukat, elterjedésüket. A gumifák és a kacslábú kagylók először a Paleocénben jelentek meg, a legkorábbi lelőhelyük Gondwana, de mindkét taxonnak jól ismert képviselői vannak az Eocénig Ausztráliában, és optimális környezeti körülmények között mindkettő rendkívüli rugalmassággal jellemezhető. Előadásában a környezeti változás hatását mutatja be két nagyon eltérő csoportban: a kacsakagylók és eukaliptusz fák körében. Dió- vagy kacsakagylókat először a déli óceánokból írták le a K/T tömeges kihalást követően. A késői Paleogén során a csoport gyors radiációja sokrétűvé tette őket a legtöbb tengeri élőhely benépesítésére. Bár a legkorábbról ismert formát óvatosan Blathylasma-ként írták le, amely szabályos hatlapú formából alakult ki és a Chatham Szigetek tufás üledékéből került elő. (Buckeridge, 1983). Az üledékhez kötött Bathylasma újabb elemzése kimutatta, hogy nemcsak nyolclapú, de legalább is egy csavarvonalú pikkellyel van körbevéve. Ezek a kagylók mind a Paleocén-Eocén csúcshőmérsékletet, mind pedig a Pleistocén eljegesedést túlélték, ami igazolja alkalmazkodási képességüket a gyorsan változó körülményekhez, mely alakokat a parti öv felső részéből (Chthamalus) 3600 m mélységig (Tetrachaelasma) ismerünk, s ezen a formán belül különböző alakzatok ismertek: szikla, fa és különböző víz színén lebegő anyagokon telepednek meg szimbiózisban és/vagy kommenzalismuban  a jóval nagyobb termetű tengeri élőlényekkel. Darwin nézete (1854) a kagylók késő harmadkori eredetéről diverzitásukban, elterjedésükben és biomasszájukban is tükröződik.
Az ausztráliai Myrtaceae azokat a növényeket foglalja magában, melyek a bozót-mérettől a világ legmagasabb fáiig terjednek. Buckeridge professzor tevékenysége ezen a kutatási területen is meghatározó Ausztráliában. A legfontosabb mirtusz a szélesebb értelemben vett eukaliptusz-faj, vagy gumifa, amely eredeti ausztrál, jelenleg mégis a legszélesebben kultivált fa a világon. Az eukaliptuszok örökzöldek, aromas levelűek és eukaliptolt termelnek. Bár a legkorábbról ismert Eucalyptus valószínűleg a Patagóniai Paleocénből származik  (Crisp és mtsai, 2011), az Eocéntól Dél-Ausztráliából is ismert. A legkorábbi időktől, úgy látszik, az Eucalyptus olyan stratégiával rendelkezett, mely lehetővé tette, hogy Ausztrália nyílt erdeiben dominánssá vált, s ez nagyon gyúlékony eukaliptusz-olaj termelését is jelenti (49 oC lobbanásponttal) egy, az erdőtüzeket követő, példa nélküli regenerációs képességgel és a növényevők elriasztásának kifinomult képességével. Az Ausztrál vidék arculatát az eukaliptusz uralja, mivel nincs rivális.
Tudományos munkája mellett John Buckeridge kiemelkedő nemzetközi szerepet vállalt a tudomány etikai elvek nemzetközi szintű alakításában, ezek  népszerűsítésében és generációknak történő oktatásában.
John Buckeridge professzor több évtizede tart fenn intenzív kapcsolatot magyar kutatókkal és a tihanyi Limnológiai Intézettel.

 

Chikán Attila, az MTA levelező tagja: Gazdasági versenyképesség és társadalmi jólét
székfoglaló előadás, 2011. február 10.

A gazdasági versenyképesség fogalma nemcsak a gazdaságtudományok egyik kiemelt elméleti és alkalmazott kutatási témája, hanem a hétköznapi gazdaságpolitikai viták egyik kulcskifejezése is. A közgazdaságtudomány a versenyképességet több szinten (termékekre és szolgáltatásokra, vállalatokra és iparágra, illetve egész országokra és ennél is nagyobb régiókra is) értelmezi.

Az előadás a nemzeti versenyképesség szintjét helyezte a középpontba, abból az (elméletileg is alátámasztható) felfogásból kiindulva, hogy a nemzeti versenyképesség fokozásának végső célja a társadalmi jólét növelése. Chikán Attila kitért arra, hogy melyek azok a tényezők, amelyek egy ország számára kívülről adottak vagy történelmileg-kulturálisan hosszú távra meghatározottak, és melyek azok, amelyeken a gazdaságpolitikusok, illetve egy adott ország intézményei belátható időn belül tudnak változtatni. Az előadás vázolta, hogy milyen képet festenek a nemzetközi versenyképességi kutatások Magyarországról, s hogy ennek milyen jelentősége van saját helyzetmegítélésünk illetve jövőbeni teendőink szempontjából.

 

Cowey, Alan, az MTA tiszteleti tagja: Agy és tudat
székfoglaló előadás, 2011. április 12.

Professzor Alan Cowey, (FRS) a Brit Királyi Akadémia tagja, az Oxfordi Egyetem emeritusz professzora, a látási percepció és a látással kapcsolatos tudatos és nem tudatosuló funkciók kutatásának úttörője. Kiemelkedő jelentőségű állatkísérletekben illetve emberben történt vizsgálatokban számos olyan felfedezést tett, amelyek meghatározó szerepet játszottak a kognitív tudományok fejlődésében. Azonosította a majom agykérgi látóterületeinek szerepét, felfedezte a majom második agykérgi látóterületét és vizsgálta a látásban betöltött szerepét. Felfedezéseket tett a "vaklátás" - más néven, nem tudatosuló látás -, a színlátás agykérgi mechanizmusai, az agykérgi eredetű színvakság, valamint a látással kapcsolatos tudati funkciók terén.
Székfoglaló előadásában bemutatott "vaklátás" az a jelenség, amelyben a látásban részt vevő agykérgi sérülés miatt, a beteg nem tud róla, hogy lát, de ha választania kell egy képen, hogy két ház közül melyikbe menne be, és az egyik ház ég, nem választja az égő házat, tehát tudatosulás nélkül valamelyest lát. Ez a jelenség segit a tudatos felismerések normális mechanizmusainak megértésében - mutatott rá a professzor. Alan Cowey előadásában olyan kísérleteket mutatott be, amelyekben a kutatók az emberi agy különböző területeit mágneses térrel stimulálják, hogy megismerjék az agy normális és patológiás működését, illetve a tudati folyamatok mechanizmusait.
Munkásságát világszerte értékelték: számos dijat kapott, több egyetem díszdoktora, valamint a Brit Királyi Akadémia (Royal Society), a Brit Orvosi Akadémia és az Academia Europaea tagja. Számos magyar kutatóval is dolgozott, akik tudományos fejlődésében meghatározó szerepet töltött be. Többek között együttmüködött Freund Tamással, Gulyás Balázzsal, Kisvárday Zoltánnal, valamint Somogyi Péterrel. Tevékenységével iskolát teremtett.  Ennek az iskolának alkotó tagjai olyan magyar kutatók, akik az Alan Cowey-nál szerzett tapasztalataikat a magyar tudományosság érdekében is kamatoztatják.  

 

Dávidházi Péter, az MTA levelező tagja: „Harmadnap". Arany János és a feltámadás költészete
székfoglaló előadás, 2011. február 21.

„Harmadnap a hunok hada, / Mint új vihar, feltámada; / Harmadnapon kürtödbe fúsz / Torda fia, hős Bendegúz!" Arany János 1853-ban megjelent Keveháza című költeménye itt rejtve és metaforikusan utal az Apostoli hitvallás szövegére, azon át pedig mindazon bibliai helyekre, amelyek Jézus harmadnapi feltámadásáról beszélnek, s közvetve még azokra is, amelyek ezek előzményeihez tartoznak. Ugyanakkor e metaforaként használt szakrális utalásrendszert a költemény egybeszövi a megénekelt csaták középkori krónikákban olvasható leírásaival és máshonnan (például Homéroszból) vett klasszikus hagyományokkal. A feltámadás-motívum rejtett vagy nyílt előfordulása nem egyedi és elszigetelt jelenség Arany költészetében: megfigyelhetjük a töredékben maradt hun-trilógiában, amelynek a Keveháza is része lett volna, a Toldi-trilógiában, a Széchenyi emlékezete című ódában, a Honnan és hová kései számvetésében és számos más helyen, nemegyszer a költői alkotásmód önjellemző alapmetaforájaként. Bár az Arany-életmű bibliai utalásait már egy bő évszázaddal ezelőtt monográfiába gyűjtötték (Pollák Miksa, 1904), majd szórványosan azóta is kutatták, a feltámadással kapcsolatosak némelyike észrevétlen maradt, s összefüggő vizsgálatukra mindmáig nem került sor, pedig mélyrehatóan hozzájárulnak az egyes művek jelentéséhez, és rejtett kapcsolódásaik figyelmet érdemelnek. Mivel gyakran metaforikus utalásokként működnek és hagyományok összeszövésén munkálkodnak, áttekintésük egyúttal lehetőséget kínál arra, hogy új szempontból elemezzük Arany metaforahasználatát és hagyományszövése további eszközeit (alliteráció, rímelés, metrika, narrátorképzés), valamint az egész poétikájában megnyilvánuló látásmódot. Mindez végül az arisztotelészi metaforaelmélettel szembesítve fényt vet Arany költészetének rejtett s talán legsajátosabb értékeire.  

 

Demény Attila, az MTA levelező tagja: Földben, vízben, levegőben: barangolások a stabilizotóp-geokémia világában
székfoglaló előadás, 2011. február 15.

Demény Attila székfoglaló előadásában a stabilizotóp-geokémia világával ismertette meg a hallgatóságot, bemutatva azt a csodálatos sokszínűséget, ami ehhez a tudományterülethez vonzotta. A stabilizotóp-geokémia hagyományosan öt könnyű elem, a hidrogén, a szén, a nitrogén, az oxigén és a kén stabilis - tehát radioaktív bomlást nem mutató - izotópjainak természetben történő eloszlásával foglalkozik. Demény Attila előadásában alkalmazási lehetőségeket mutatott be a Föld köpenyéből származó magmás kőzetek és fluidumok, nyersanyagkutatási projektek, a nagy kihalási eseményekhez kapcsolódó globális szénciklusbeli változások, valamint a klímaváltozási folyamatok vizsgálatából.
A globális szénciklus változásainak egyik legfontosabb eleme a Föld köpenyének széntartalma, amelynek fejlődését és izotópösszetételét a köpenyből származó karbonát olvadékok, a karbonatitok elemzésével lehet legközvetlenebbül tanulmányozni. Demény Attila az elmúlt másfél évtizedben a mecseki alkáli bazalt vulkanizmushoz, a Kanári-szigetek óceáni bazalt vulkanizmushoz, valamint a Kola-félsziget extrém alkáli magmatizmusához kapcsolódó karbonatitok vizsgálatával egy közös kiindulási komponens összetételét határozta meg, valamint feltárta a magmás karbonátok eredeti összetételét befolyásoló folyamatokat. A nyugat-ausztráliai Kimberley területén nemrégen felfedezett karbonatitképződmények jelentős nagyságú (több mint 6 millió tonna) fluoritelőfordulásokkal jelennek meg, amelyek genetikájának ismerete a nyersanyagkutatás szempontjából alapvető. Az azonos átalakulási zónákban előforduló karbonáttelérek szén- és oxigénizotóp-összetételei köpenyeredetű fluidum/olvadék feláramlására és nagy hőmérsékletű fejlődésére utalnak. A karbonát- és fluorittelérekben anyagában csapdázódott H2O hidrogénizotóp-arányai a két képződmény genetikai kapcsolatát jelzik, azonos fluidumból, de eltérő kigázosodási körülmények között történő kiválással.
A Föld köpenyéből származó széndioxid összetételének ismeretében kijelenthető, hogy a nagy kihalási eseményekhez kapcsolódó jelentős 13C/12C-változás oka nem lehet pusztán a felerősödő vulkanizmus, hanem a biomassza összeomlása és feltehetően a mélytengeri metánhidrát felszabadulása is szükséges. Ez utóbbi feltételezés, valamint a kihalási szelvényekben mért oxigénizotóp-változás az eseményekhez kapcsolódó klímaváltozási folyamatokat, ciklikus felmelegedést és lehűlést is indikál. Mint a kihalási események kapcsán is látható, a stabilizotóp-geokémia az egyik legfontosabb módszert nyújtja a klímaváltozások folyamatainak meghatározásához. Ezen területről Demény Attila egy, a cseppkövek, tavi kagylóhéjak és sarki jégfúrások geokémiai adatait komplex értelmezésbe fogó tanulmányt is bemutatott. Kimutatta, hogy egy kb. 3-4 ezer évvel ezelőtti időszakban egy felmelegedési és egy lehűlési esemény játszódott le, ami nem csak lokálisan, hanem a mediterrán, az európai és az észak-atlanti  régióban is kimutatható. Az adatok komplex értelmezése alapján az Észak-Atlanti Oszcillációra jellemző hőmérséklet- és csapadékváltozások folyamatai voltak jellemzőek a több ezer évvel ezelőtti időszakban is.

 

Domokos Gábor, az MTA rendes tagja: Aszteroida-geometria, avagy értjük-e a formák nyelvét?
székfoglaló előadás, 2010. december 2.

Székfoglaló előadásában Domokos Gábor azt mutatta be, hogyan lehet konvex testeket természetes módon, természetes számok segítségével kódolni. A térbeli formák megnevezése, osztályozása az ókor óta érdekes és fontos feladat, nem csak a természettudományban, de a képzőművészetben és az építészetben is. Az előadásban bevezetett kódolás jelentősége, hogy - ellentétben a hosszmérésen alapuló alakmeghatározással - nem tartalmaz sem önkényes konstanst, sem kerekítési hibát.  A kód alapja az egyensúlyi helyzetek száma és típusa, ezt elsődleges osztályozásnak nevezzük, melyet minden konvex test esteén két természetes rögzít. Az elsődleges osztályozás bővíthető az egyensúlyi helyzetek kapcsolatait leíró, úgynevezett Morse-Smale gráf kanonikus kódjával, mely a másodlagos osztályozás alapja, és minden konvex testhez egy további természetes számot rendel. Az eddig tárgyalt, valós egyensúlyok köre bővíthető a képzetes egyensúlyokkal, melyek sima testek illetve kellően finom diszkrét poliéder esetén esetén egyértelműen meghatározhatóak. A képzetes egyensúlyok bevezetése a korábban bevezetett kódok számát megduplázza, tehát az eddigiek alapján minden konvex testhez hat természetes számot rendeltünk. A természetes kódok száma tovább bővíthető az úgynevezett szomszédsági gráfok kódjaival melyek megadják, hogy a súlypont helyének vándorlása esetén milyen osztályba kerülne át a test.
A fent bevezetett kódok jelentőségét az adja, hogy kiválóan alkalmasak természeti jelenségek és folyamatok leírására. Már a viszonylag egyszerű, elsődleges kód segítségével is információt kaphatunk egy kavics alakjáról, statisztikai adatok szerint ugyanis a kavics lapossága és egyensúlyi helyzeteinek száma között szoros az összefüggés. Teknősök talprafordulási stratégiája a teknős-páncél elsődleges kódjával mutat nagyon szoros kapcsolatot. Az aszterodiák kopása a megfigyelések alapján a felületre merőleges, egyenletes sebességű kopás. Ezen folyamat végállapotaihoz tartozó speciális geometriák felsorolhatók, ugyancsak felsorolhatók a hozzájuk rendelt első- és másodlagos, valós és képzetes kódok. Ugyanez elmondható más kopási folyamatokra (pl. görgetett kavicsok) is. Mivel a végállapot kódja ismert, ha a kopási folyamat során a test kódjait rendszeresen mérjük, azokból következtethetünk a kopás jellegére. Megfordítva: maga a kopási folyamat használható az adott testhez rendelt kód-sorozat generálására, melynek segítségével az eredeti geometria igen pontosan leírható.
Az előadásban egy kavicson Domokos Gábor bemutatta, hogy milyen módon állíthatóak elő a fent nevezett kódok. Bár a kódolás munkaigényes, de a nyert információ minden önkényes elemtől mentes és emiatt a morfológia, és annak változásának leírását szolgáló hatékony eszköz lehet.    

 

Erdei Anna, az MTA rendes tagja: Egy multifunkcionális komplementfehérje immunmoduláló szerepe; a veleszületett immunitástól az adaptív immunrendszer működéséig
székfoglaló előadás, 2010. október 12.

Székfoglaló előadásában Erdei Anna az immunrendszer működésében fontos szerepet betöltő komplementrendszerrel kapcsolatos kutatási eredményeikről számolt be. Ennek a sejtplazmában található enzimrendszernek kulcsfontosságú molekulája a C3 fehérje, melynek aktiválása számos különböző biológiai szerepet ellátó fragmentum képződéséhez vezet. Az egyik, a C3a, kisméretű peptid, melyről Erdei Anna és kutatócsoportja bebizonyította, hogy az allergiás reakciókat meghatározó hízósejtekhez és bazofil granulocitákhoz kötődve gátolja e sejtek működését, így az allergiát okozó anyagok felszabadulását.
A C3 molekula hasításakor keletkező nagyobb méretű fragmentum, a C3b kovalens kötéssel kapcsolódik az aktiváló ágenshez - köztük kórokozókhoz, antigénekhez, sejtekhez, különböző fehérjékhez -, ezáltal részt vesz az immunrendszer hatékony működésében. Ezek a nagyobb fragmentumok ugyanakkor hidat képezhetnek a veleszületett és az adaptív immunrendszer között, és így ez utóbbi működését szabályozzák. Erdei Anna és kutatótársai megmutatták, hogy a C3-fragmentumok kovalensen kötődnek dendritikus sejtekhez is, így befolyásolva a fajlagos immunválasz kialakulását.
Az ellenanyagtermelő B-limfociták esetében elsőként írták le, hogy a sejteken megjelenő úgynevezett 1-es típusú komplementreceptor (CR1) a sejtműködés gátlásában játszik fontos szerepet, és ezzel a szabályozás egy korábban nem ismert szintjét teszi lehetővé. A kutatócsoport kimutatta, hogy autoimmun betegek memória B-sejtjein ezeknek a receptoroknak a száma jóval kisebb az egészséges donorokéhoz képest, ami hozzájárulhat a betegségre jellemző autoantitestek megjelenéséhez. Erdei Anna előadásában elmondta: munkacsoportunkban a Diagnosticum Zrt.-vel együttműködve nemrégen megindult kutató-fejlesztő munka eredményeként kidolgoztunk egy olyan fehérje-chip rendszert (AbC-antibody-complement arrays), melynek segítségével egyszerre mérhetõ egy adott antigénre specifikus ellenanyag kötődése, valamint annak komplementaktiváló képessége. E technológia emberi diagnosztikai célra is alkalmazható, főként autoimmun betegek esetében.

 

Gergely Pál, az MTA rendes tagja: A fehérjefoszforiláció karrierje: a glikogén anyagcserétől a komplex sejtfolyamatok szabályozásáig
székfoglaló előadás, 2010. október 12.

Székfoglaló előadásában Gergely Pál a protein foszfatázok szerkezetét, élettani és kórélettani folyamatokban betöltött szerepét mutatta be humán sejtvonalakon végzett saját vizsgálatain keresztül. A fehérjék reverzibilis foszforilációja a legelterjedtebb szabályozó mechanizmus az eukarióta élőlények sejtfolyamataiban. A legtöbb sejten kívülről érkező jel (pl. hormonok, növekedési faktorok, ingerületátvivő anyagok) fiziológiai hatását a sejten belüli fehérjék foszforilációs szintjének megváltoztatásával fejti ki. A jelátviteli folyamatok bonyolult hálózata a legkülönbözőbb sejtfolyamatokat szabályozza, köztük a sejtosztódást, az anyagcsereutakat, a transzport-folyamatokat, a kontraktilitást és a motilitást. A fehérjék foszforilációját az úgynevezett protein kinázok katalizálják, míg a foszfátcsoport eltávolítását a fehérjékről a protein foszfatázok végzik. A sejtben található fehérjék pillanatnyi foszforilációs állapotát az ellentétesen működő enzimpár (vagy éppen többféle kináz és többféle foszfatáz) aktivitásának aránya határozza meg. Ezért az átalakító enzimek szerkezete, sejten belüli lokalizációja és az egyes folyamatokban betöltött funkciójuk vizsgálata a biokémiai, a molekuláris biológiai és élettani kutatások előterébe kerültek.
Gergely Pál tudományos tevékenysége lehetővé tette, hogy a Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézetében létrejöjjön a hazai fehérje foszforilációs és defoszforilációs kutatások műhelye. Tehetséges munkatársak bevonásával a jelátviteli folyamatok számos részletét tanulmányozzák különböző modellszervezetekben, korszerű biokémiai, molekuláris biológiai és immunológiai módszerekkel. Nemzetközi kollaborációs és publikációs aktivitásuk alapján méltán tartják számon az iskola munkásságát a világ vezető laboratóriumaiban is. 2007-től a Debreceni Egyetemen Gergely Pál vezeti az MTA által támogatott „Sejtbiológia és jelátvitel" munkacsoportot is.  

 

Ghil, Michael, az MTA tiszteleti tagja: Klímaváltozás, a klíma változékonysága
székfoglaló előadás, 2010. november 16.

Michael Ghil „Klímaváltozás, a klíma változékonysága" címmel tartott székfoglaló előadást, amelyben átfogó képet nyújtott a klímadinamika tudományterületének fejlődéséről és eredményeiről. Történeti visszatekintésében elmondta, hogy a meteorológiai megfigyelésekből származó adatok száma először a 19. század folyamán nőtt jelentős mértékben. A második Világháború után a meteorológiai megfigyelések jelentősen gyakoribbá váltak, míg az időjárás előrejelzés az 1960-as évektől vált általánossá, a megbízhatóság emelkedésével egyetemben. A magyar származású professzor elmondta: az 1950-es években az amerikai matematikus, meteorológus Edward Norton Lorenz kétségét fejezte ki annak tekintetében, hogy a lineáris statisztikai modellek jól használhatóak lennének az időjárás előrejelzésekben. A káosz elmélet megalkotója felismerte, hogy a légköri jelenségek nagy része a dinamikus rendszerek nem-lineáris jellemzőit mutatja. Michael Ghil rámutatott: nem csupán a légköri folyamatok ezen kaotikus jellemzői jelentik az egyedüli nehézséget az időjárás modellezésében. A légkörben zajló, hosszú időskálán történő, lassú, de rendkívül energikus mozgások megismerésének még fontosabb szerepe lehet az előrejelzésekben. A globális felmelegedés kapcsán a klímakutató elmondta, hogy a légkör természetes változékonysága tovább bonyolítja a klímaváltozás folyamatának pontos megértését. Michael Ghil úgy véli: a meglévő bizonytalanságok a klíma-rendszer sajátos, belő jellemzőiből is adódhatnak, nem csupán a jelenlegi modellek tökéletlenségéből, így leginkább a véletlenszerű dinamikus rendszer elmélet alkalmazható a légköri folyamatok megértésében. Hozzátette ugyanakkor, hogy a klímarendszer összetettsége és instabilitása határt szab a működésével kapcsolatos előrejelzések és jóslatok pontosságának.

Michael Ghil Budapesten született 1944-ben. Jelenleg a párizsi Ecole Normale Superieure Földtudományok Tanszékének vezetője, de a Kaliforniai Egyetemen is van katedrája. Szűkebb szakterülete a légkör- és a klímakutatás, a légkördinamika és a klímadinamika. Munkássága a légköri és az éghajlati tudományok számos körére terjed ki: a rövid távú időjárás-előrejelzések adatasszimilációs módszereitől kezdve a dinamikus rendszerek elméletén keresztül az éghajlati rendszer dinamikai vizsgálatáig. Ezeken a területeken több mint 300 publikáció és számos könyv szerzője. Kutatásai során elsősorban az éghajlat természetes változékonyságának megértésével foglalkozik. Magyar szakemberekkel közösen 2009 júniusában nyári iskolát szervezett Visegrádon, ahol a fenti kérdésekhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismeretekkel foglalkoztak.    

 

Glant Tibor, az MTA külső tagja: A rheumatoid arthritis immunológiai és genetikai modellje
székfoglaló előadás, 2011. március 8.

Rheumatoid arthritis (RA) etiológiája és genetikája, évtizedek óta tartó tudományos erőfeszítések ellenére, még ma is a legkevésbé ismert autoimmun betegségek egyike. Több ezer betegen elvégzett genetikai térképezés ellenére is csak megközelítő elképzeléseink vannak arra vonatkozóan, hogy milyen genetikai defektusok felelősek a betegség kialakulásáért. Ezen genetikai faktorok kromoszómális lokalizációjának térképezése elengedhetetlen a betegség molekuláris hátterének es pathogenezisének megértéséhez, továbbá, elősegítheti a megfelelő diagnózis felállítását es az optimális terápia megválasztását. A rendkívül heterogén humán populációban, ha csak valami egészen új és váratlan tudományos áttörés be nem következik, a fenti komponensek beazonosítása még évtizedeket vehet igényébe. Ebben a megközelítésben, a RA-szel kapcsolatos  "személyre szabott medicina" még igen sokáig várathat magára. Mindezek fényében talán szükségtelen annak hangoztatása, hogy milyen értéket képvisel a tudomány számára egy olyan beltenyésztett egértörzs és az azon alapuló kísérleti rendszer, amiben a már megismert pathológiás faktorok kizárása mellett, további genetikai komponensek (gének) felderítése lehetséges.
Közel három évtizeddel ezelőttre datálódik az a véletlen megfigyelésünk, ami szerint porc-fehérjével immunizált BALB/c egerek az emberi RA -hez nagyon hasonló kórképet fejlesztenek ki. Azóta ennek a modellnek további RA-hez való hasonlóságai is feltárásra kerültek és jelenleg ez az egyetlen olyan állatmodell, ami olyan autoantitesteket is termel, ami az RA diagnosztikai kritériumai közé tartozik. Kísérleti rendszerünk minden más RA modellel szembeni előnye, hogy hasonlóan a humán RA-hez recesszív öröklődési tulajdonsággal bír, s az eddigi több százezer az egész genomra kiterjedő kutatások alapján azonosított RA lókuszok gyakorlatilag kivétel nélkül ebben a modellben is előfordulnak. A jelenleg folyó kutatásaink két olyan, néhány megabázisnyira szűkített genomiális régiót vizsgálnak, amik nagy valószínűséggel a RA kialakulásában is döntő szerepet játszó géneket hordoznak.
Nagyon sok ember, sok évi munkája fekszik ebben a programban, tudományos sikereink aktív részesei voltak azok a Magyarországról jött és 2-3 évet a laborunkban töltő fiatal kutatók, akik szaktudásukkal jelentősen hozzájárultak eredményeinkhez, ezzel is emelve hazánk nemzetközi tudományos elismertségét.

 

Görömbei András, az MTA rendes tagja: Németh László és a harmadik út
székfoglaló előadás, 2011. április 18.

Németh László a magyar sorsot mélyen átérző európai műveltségű értelmiségi magatartásra adott példát. Eszménye a minőség forradalma. Műhelyében a magyar sors az európai művelődés távlataiban jelenik meg. A népi gondolat európai szellemiségű válasz a társadalmi és politikai kérdésekre.
Németh László sem a fasizmust, sem a bolsevizmust nem fogadta el, hanem egy harmadik oldal, egy harmadik út koncepcióját fejtette ki. A harmadik út túlhaladta a kapitalizmus és kommunizmus közötti választást. De éppígy túlhaladta a hagyományos jobboldal-baloldal közötti ellentétet is.
A népi írók legjobbjai kezdettől fogva szemben álltak a kommunista diktatúrával. Az 1956-os forradalomban a harmadik út megvalósulását látták, a nemzet újjászületéseként értékelték azt.
Bibó István a forradalom magyar és nemzetközi vonatkozásain töprengve a harmadik út lehetőségét látta kibontakozni.
Németh Lászlónak azért óriási élménye a forradalom néhány napja, mert a magyar nép ekkor erkölcsileg felemelkedett. 1956 novemberében A magyar forradalom címmel minden fontos kérdésre kitérő elemző tanulmányt írt. Különleges tanúságtétel ez a csak most publikált írás az író erkölcsi és szemléleti bátorságáról (Hitel, 2011. 4. 4-37.). Az ország szovjet lerohanása után tesz tanúságot a magyar forradalom kivételes világtörténelmi jelentőségéről.
A harmadik út eszméje 1956 után több mint három évtizedig szóba sem volt hozható. Csak szellemi-erkölcsi erőből teremhetett egy elképzelt nemzetet. Ez mégis hatékony törekvés volt arra, hogy a magyar szellemiséget átmentsék a jövőnek.
Napjainkban - éppen a Németh László-i, Bibó István-i, vagy Gombos Gyula-i értelmezésben - a harmadik út az egyéni és közösségi érdek szintézise. Az egész társadalomnak megbékélést és megnyugvást kínáló belső rend. Nagyfokú szociális érzékenység és az ország függetlenségét, önállóságát biztosító politika igénye jellemzi.
A harmadik vagy saját út tartalma időről időre módosul, de közösségi-nemzeti felelőssége ma is ösztönző értéke a magyarságnak.

 

Grafarend, Erik Wilhelm, az MTA tiszteleti tagja: Eötvöstől a GOCE-küldetésig: gravitációs gradiometria
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 21.

Erik Wilhelm Grafarend professzor székfoglaló előadásában a matematikai és fizikai geodézia legújabb eredményeit ismertette. Röviden bemutatta a Nemzetközi Geodéziai Szövetség „Globális Integrált Geodéziai és Geodinamikai Megfigyelő Rendszerek” elnevezésű programjának három kiemelt kutatási területét: a Föld nehézségi erőterének pontos mérését, a Föld tengely körüli forgásának vizsgálatát, valamint geometriai és kinematikai kutatásokat. A német tudós rámutatott arra a kevéssé ismert tényre is, hogy a Globális Helymeghatározó Rendszerek (GPS) fejlesztésére rendkívül nagy hatással voltak a 2005-ös fizikai Nobel-díjas kutatók (Roy J. Glauber, John L. Hall, Theodor W. Hänsch) kvantum optikai technológiára épülő, piko-másodperc pontosságú órák kifejlesztésében elért eredményei.
A Stuttgarti Egyetem Professzor Emeritusa székfoglalójában méltatta báró Eötvös Loránd fizikus korai gradiometriai kutatásokhoz történő hozzájárulását. Eötvös, aki 1873-tól volt tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, híres torziósingájával számos alkalommal mérte a nehézségi erő kis távolságokon jelentkező változásait. A magyar fizikus 1922-ben megjelent, az „ötödik erőről” szóló posztumusz tanulmánya az azóta eltelt közel 90 évben több mint 800 tudományos kutatást inspirált.
A nemzetközi hírű geodéta előadásában kitért a közelmúltban útjára indított GOCE (Gravity and steady-state Ocean Circulation Explorer) küldetés jelentőségére. Az Európai Űrügynökség (ESA) által fejlesztett műholdat 2009. március 17-én Oroszországból állították Föld körüli pályára. Grafarend professzor hangsúlyozta, hogy a GOCE műhold az első olyan űrbe telepített eszköz, amely eddig soha nem látott pontosságú gravitációs gradiens mérésére szolgáló műszerekkel van felszerelve. A műhold azon túl, hogy a gravitációs gradiensek értékét a Földtől való távolság függvényében méri, a földi óceán-áramlatok mozgását is pontosan nyomon követi.
Erik Wilhelm Grafarend tudományos pályafutása során 15 szakkönyvet írt, illetve szerkesztett, és több mint 300 tudományos publikációja jelent meg mértékadó, referált szakfolyóiratokban. Ezekre eddig több mint 6000 független hivatkozást kapott. Grafarend professzor három évtizede rendszeres munkakapcsolatban van magyar egyetemekkel és kutatóintézetekkel. A Magyar Tudományos Akadémián is számos alkalommal tartott már előadást. 

 

Gyáni Gábor, az MTA levelező tagja: Történelmi esemény és struktúra: kapcsolatuk ellentmondásossága
székfoglaló előadás, 2011. január 31.

Vízválasztó volt a múltban, vízválasztó ma is, hogy mi a történész vizsgálatának a tárgya és mi annak fogalmi alapja, az esemény vagy a struktúra. A történetírás hagyományosan a múltbeli eseményeket beszéli el. A 20. században azonban az Annales történészei meghonosították a struktúra-történetírást. Esemény és struktúra különbözősége, Fernand Braudel szerint, az időtartam eltérésével függ össze: az esemény rövid idejű történés, a struktúra a hosszú időtartam tartományában létezik. Ez a felfogás máig dogmaként hat. Reinhart Koselleck történetfilozófus azonban a tapasztalat fogalmával is operál, mondván: a kronologikus idő rendje szerint zajló esemény közvetlenül átélhető, a struktúra ellenben csak nemzedéki tapasztalatként mutatkozhat meg. Később azzal egészíti ki ezt, hogy az eseményt rendszerint elbeszéljük, a struktúrát viszont többnyire leírjuk, vagyis elemezzük.
Kérdés azonban, mi voltaképpen maga az esemény. Raymond Aron állítja, az esemény nem ragadható meg egyes-egyedül a neki megfelelő tapasztalat alapján. Nincs ugyanis szerinte elemi esemény, kizárólag eseményszekvenciák léteznek. Ha nincs elemi, tehát atomi esemény, nem lehet közvetlenül átélni valamely eseményt. S mennyire válik el vajon élesen egymástól esemény és struktúra és miben határozható meg kapcsolatuk lényege? William H. Sewell, Jr. esemény koncepcióját felelevenítve kijelenthető: a történelmi esemény a történések olyan szerteágazó, időben elhúzódó szekvenciája, amely a struktúrák tartós átalakulását idézi elő. Ezt az eseményt a kortársak, a történelmi ágensek is már jelentősséggel ruházzák fel. Az esemény ilyenformán nem pontszerű történés, hanem a történések hosszabb lefolyású sora, amely a konceptualizáció folyamatában, annak végső eredményeként nyeri el későbbi történelmi jelentését. A tézis bizonyításához két esettanulmány szolgál: a Bastille bevételének mint történelmi eseménynek (július 14.), valamint az 1848. március 15-i pesti forradalomnak az elemzése az előbb megadott szempontok szerint.  

 

Haiduc, Ionel, az MTA tiszteleti tagja: „Öt évtized a szervetlen kémia területén”
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 28.

Ionel Haiduc a Román Tudományos Akadémia elnöke székfoglaló előadásában a szervetlen kémia területén az elmúlt ötven év alatt végbement fejlődést mutatta be a szupramolekuláris vegyületek (nagy molekulatársulások) előállításával és tulajdonságaival kapcsolatos saját kutatásain keresztül. Ionel Haiduc, aki előadása elején néhány mondatban magyarul is szólt a hallgatósághoz, pályafutásának kezdetét felelevenítve elmondta: egyetemistaként a szerves kémia érdekelte, míg egy professzorának hatására a szénatomokat nem tartalmazó gyűrűs szerkezetű vegyületek tanulmányozásába kezdett. Ettől fogva a koordinációs kémiának, valamint a szén és fématomokat egyaránt tartalmazó, úgynevezett fémorganikus vegyületek kémiájának átfedő területein végzett kutatásokat. Még friss diplomás korában elért eredményeire épülő első könyve 1960-ban jelent meg, amelyet tíz évvel később angol nyelven is kiadtak. A kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem professzora a kutatócsoportja által előállított számos összetett szervetlen vegyület szerkezetét mutatta be, külön rámutatva azokra, amelyek képlete megegyezik, de struktúrájukban mégis nagyon különbözőek. Jean-Marie Lehn Nobel-díjas kémikus korai szupramolekuláris kémiai kutatásainak eredményeit megismerve Ionel Haiduc felismerte, hogy az általa és munkatársai által vizsgált bonyolult felépítésű vegyületek valójában több molekula közötti gyenge kötések (hidrogénkötés, van der Waals-kötés) során kialakult szupramolekuláris struktúrák voltak.1999-ben megjelent Supramolecular Organometallic Chemistry című könyve egyik megalapozója volt a kémia azóta önállóvá vált ágának, a szupramolekuláris kémiának.
Ionel Haiduc kiemelkedő tudományos eredményeit (több mint 350 tudományos publikációját, könyveit) a romániai tudományos életben a Román Akadémia levelező (1990), majd rendes tagságával (1991) ismerték el. 2006 áprilisától a Román Akadémia elnöke, 1999-től Kolozsvár díszpolgára, és a "Steaua Romaniei" (Románia csillaga) kitüntetés birtokosa (2000). Tagja az Academia Europaea-nak, valamint számos külföldi egyetem vendégprofesszora. Az utóbbi években magyar kutatókkal (MTA KKK Röntgendiffrakciós Osztály) az ón atomok körül kiépíthető koordinációs poliéderek vizsgálatában ért el jelentős eredményeket.  

 

Hamza Gábor, az MTA rendes tagja: Magánjogi kódextervezetek és a római jogi tradíció
székfoglaló előadás, 2010. május 20.

A jogirodalomban nem alakult ki a hatályba nem lépett, tehát tervezet szintjén maradt magánjogi kódexek jelentőségének, súlyának megítélése tekintetében egyértelmű állásfoglalás.  Ennek oka az előadó nézete szerint döntően az, hogy a hazai és a külföldi szerzők egy kódex „értékének" megítélését, súlyának mérését a kihirdetést követő hatálybalépéshez, a kódex bírói gyakorlatban való alkalmazásához kapcsolják. A székfoglaló előadás célja annak kimutatása, hogy a római jogi hagyomány(ok)ban is gyökerező, évezredes múltra visszatekintő kodifikációs kísérletek, törekvések elemzése alapján megfelelő hangsúlyt kapjanak a magánjogi kódextervezetek, amelyek nem egyszer komoly hatással voltak és vannak ma is a kodifikációra Európában és Európán kívül egyaránt. Az előadó rámutatott a tervezetek nemzeti, állami kereteket meghaladó jelentőségére is.
Már a XVII. század második felében törekvés mutatkozik a római jogi alapokra épülő, lényegét tekintve szinte „európai" dimenziójú kodifikáció realizálására. Nikolaus Beckmann és Gottfried Wilhelm Leibniz kodifikációs tervezeteikben, pontosabban azokkal kapcsolatos elképzeléseikben a Szent Római Birodalom magánjogának kodifikálását is feladatuknak tekintik. Beckmannál („novum excultum corpus juris Leopoldinum") és Leibniznél a kódex alapja döntően a római jog, pontosabban a római jogi tradíció. Az enciklopédikus ismeretekkel rendelkező, több tudományterületen is kimagasló Leibniz számára a római jog  jelenti - nem forrásszerű terminus technicust használva - a „ius commune Europaeum"-ot. Az előadó utalt arra, hogy helyesebb volna „ius Romanum medii aevi"-ről szólni a római jog középkori továbbélése vonatkozásában.
A hivatalos, tehát nem magánjellegű tervezet, eltérően például a jusztiniánuszi kodifikációt (kompilációt) előkészítő Codex Gregorianustól és Codex Hermogenianustól, jelentős állomás a kodifikációs kísérletek sorában. A kódextervezeteket el kell választani a kodifikációt előkészítő, inkább tudományos igényű, a magánjog rendszerbefoglalását célző művektől. Sajátos helyet foglal el ebben a vonatkozásban Spanyolországban Florencio García Goyena 1851-ben közzétett „Concordancias, motivos y comentarios del Código Civil español" című műve, amely a spanyol polgári törvénykönyv alapjának tekinthető. Ugyanez érvényes Augusto Teixeira de Freitas 1860 és 1864 között közzétett tervezetére („Esboço das Leis Civis") is, amely ténylegesen, hatálybaléptetésének elmaradása ellenére Brazíliában a joggyakorlat és a magánjogtudomány számára iránymutató.
A magánjogi kódextervezetek hatása több vonatkozásban is kimutatható. A tervezetek, mint ezt éppen Magyarország évszázados múltra visszatekintő kodifikációs törekvései mutatják szemléletesen, a jogi dogmatikára, annak alakulására és a joggyakorlatra egyaránt hatással vannak. Utalt az előadó az Amerikai Egyesült Államok kódextervezeteire, így különösen a New York Állam számára polgári törvénykönyv tervezetet szerkesztő, a jusztiniánusi kodifikáció jelentőségét hangsúlyozó David Dudley Field munkásságára. Hangsúlyozta, hogy Field tervezete hatással volt New York állam bíróságainak gyakorlatára és tervezetét más államok bírái is figyelembe vették.
A hatályba nem lépett tervezet ugyanúgy alkalmas az előadó nézete szerint a jogrendszer konszolidációjának megvalósítására és a jogalkalmazó, a bíró munkájának megkönnyítésére, mint a hatályba lépett törvénymű. A magánjogi törvénytervezetek gyakran nagy hatással vannak más államok kodifikációs munkálataira is. Az előadó hangsúlyozta, hogy ezt a hatást nem egyszer erősíti az, hogy tervezetről, s nem pedig a nemzeti törvényhozás által elfogadott hatályos jogról, azaz kódexről van szó.
Az előadó székfoglaló előadásának befejező részében kiemelte, hogy a tervezetek nemzetközi, több állam által történő elfogadásának lehetőségét, mintegy „recepcióját" nagy mértékben erősíti az, ha azok szerkesztői más államok magánjogának intézményeit is figyelembe veszik a tervezet elkészítése, szerkesztése során. A XXI. században is kiemelkedően fontos a magánjogi törvénytervezetek nemzetközi „recepciójánál" a római jogi (magánjogi) hagyomány(ok) figyelembevétele.

 

Hargittai Magdolna, az MTA rendes tagja: Változatos szerkezetek
székfoglaló előadás, 2010 szeptember 21.

A molekulaszerkezet alapvetően határozza meg az anyagok kémiai tulajdonságait és felhasználhatóságukat. Székfoglaló előadásában Hargittai Magdolna elsősorban szervetlen vegyületek molekulaszerkezetének felderítése és modellezése kapcsán elért fontosabb eredményeit ismertette. Tevékenysége az utóbbi időben a kötéselméleti és gyakorlati (például halogénmetallurgia) szempontból is fontos fémhalogenidekre összpontosul, amelyek sajátossága, hogy közönséges körülmények között szilárd halmazállapotúak, molekuláik csak gázfázisban léteznek.
Hargittai Magdolna és munkatársai különleges szerkezeti hatásokat derítettek fel fémhalogenid molekulákban. Ilyenek például a Jahn-Teller hatás és a Renner-Teller hatás, amelyek a molekulák elektronszerkezetével és rezgőmozgásával állnak kapcsolatban, és a molekulaszerkezet szimmetriájának csökkenését eredményezik. Az MTA-BME Anyagszerkezeti és Modellezési Kutatócsoport munkatársai elsőként mutatták ki a Jahn-Teller hatást gázfázisú fémhalogenid molekulák geometriájában, más molekulák szerkezetében pedig a Renner-Teller hatás jelentkezését állapították meg. Felderítették, hogy a relativisztikus hatások milyen szerepet játszanak a molekulaszerkezet kialakításában a nehéz fématomokat tartalmazó szervetlen molekulákban.
A kutatócsoport további eredményeivel kapcsolatban Hargittai Magdolna előadásában elmondta: sikerült magyarázatot találniuk arra, hogy a különböző szerkezetvizsgálati módszerek miért adnak különböző eredményeket egyes molekulákra, és ezzel összhangot teremteni az addig ellentmondásosnak tekintett eredmények között. Kutatásaik során olyan új szerkezeteket fedeztek fel és modelleztek, amelyekről eddig nem tudott az irodalom. 

 

Harwood, John L., az MTA tiszteleti tagja: Barangolások a lipidek világában
székfoglaló előadás, 2011. június 14.

John L. Harwood professzor a Cardiffi Egyetem Élettudományi Iskolájának Igazgatója, a Cardiffi Tudományos Társaság Elnöke. A lipidek világában számos úttörő jelentőségű felfedezés, - mostanra tankönyvi  ismeret - fűződik a nevéhez. John L. Harwood elsőként írta le a növényi zsírsav szintézis egyik kulcs-enzimét, a kondenzáló enzimet (KAS II), jellemezte az ún. KAS III enzimet, derítette fel a zsírsav elongáció több alapvető lépését. Ahogy azt székfoglaló előadásában is elemezte, Ő mutatta ki, hogy az ún. omega-3 deszaturáz a növényekben képes monogalaktozil digliceridet használni szubsztrátként. Kiemelkedő jelentőségű, hogy izolált egy új bifunkcionális deszaturáz enzimet. A növényi szulfolipidek szintetikus és katabolikus útvonalainak felismerése ugyancsak az ő nevéhez köthető. Számos új felismerést tett a fotoszintetikus szervezetek hőmérsékletadaptációjával kapcsolatban. A lipidvilágban tett "barangolások" egy meghatározó újabb állomásaként Harwood professzor nevéhez füződik az emlősök tüdő felületaktív-anyagának (a II. típusú pneumociták által termelt dipalmitotoil-lecitin) azonosítása, részletes analízise is. Elsőként jellemezte azt a kulcs-enzimet, mely ennek szintjét kontrollálja, ill. felfedezte azt a patomechanizmust, amely elvezet az ún. "respiratory distress syndrome" kialakulásához. Ugyancsak ő ismerte fel bizonyos  membránlipidek és egy specifikus transzaciláz szerepét az endotoxikus sokkban. A Plasmodium zsírsav szintáz kondenzációs lépésének gátlásával kapcsolatos kutatásaival új, originális malária ellenes szerek kifejlesztésének a lehetőségét alapozta meg. Végül Harwood professzor igazolta a diétával bevitt omega-3 politelítetlen zsírsavak krónikus gyulladásban mutatott pozitív hatását, tárta fel annak mechanizmusát. Kimutatta, hogy izületi gyulladásban az omega-3 zsírsavak bevitele milyen szinteken fejti ki védőhatását. Alzheimer betegségben elsőként tárta fel a tanulási képesség valamint specifikus lipidek és bizonyos citokinek változásai közötti összefüggést. Munkásságát (pld. mint a számos kiadást megért "Lipid Handbook" vagy több mint ötszáz közlemény szerzőjét, számos tudományos folyóirat - mint pld. a Progress in Lipid Research vagy a TiBS -  szerkesztőbizottsági tagját) világszerte elismerték. Számos díjat kapott, több egyetem díszdoktora, vendégprofesszora. A Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetében a Vígh László vezette kutatócsoporttal kb. 25 éve áll szoros kapcsolatban. Tevékenységével iskolát teremtett. 

 

Hermecz István, az MTA levelező tagja: Gyógyszerkémiai kutatásaink a nitrogén hídfős vegyületek körében
székfoglaló előadás, 2010. december 7.

Székfoglaló előadásában Hermecz István a Chinoinban, részben nemzetközi együttműködésben folytatott, hét gyógyszerjelölt és három terápiába bevezetett gyógyszermolekulát eredményező eredeti kutatásaik kémiai mérföldköveit vette számba a nitrogén hídfős vegyületek, a prosztaglandinok és a Parkinson kór kezelésében új terápiás megközelítést eredményező selegilin® (jumex) területén.
A nitrogén hídfős vegyületek kutatásának kiindulópontja egy új gyűrűzárási körülmény amely, az irodalmi előzményeknek ellentmondó, farmakológiailag érdekes, nem várt nitrogén hídfős biciklusos vegyülethez vezetett. Tanulmányozták a gyűrűzárási körülményeket és tisztázták az új módszer alkalmazhatóságának határait α-amino-N-heterociklusok felhasználásával. Az alap gyűrűk kémiai átalakításával (redukció, elektrofil és nukleofil szubsztitúciós reakciók) nyert, részben telített vegyületek reprezentánsai különböző farmakológiai területen mutattak kiemelkedő aktivitásokat. Az új ismeretek alapján számos téves irodalmi adatot helyesbítettek, továbbá egységes képbe rendezték e terület kémiáját. Sokrétűen jellemezték a vegyületek gyógyszerszerű fiziko-kémiai tulajdonságait (pKa, megoszlási hányados, oldhatóság), sztereokémiai jellegzetességeit. Több új gyűrűtranszformációs reakciót ismertek fel, részleteiben tisztázták ezek átalakulási útjait, esetenként izotópjelölés alkalmazásával. Több, a kínai népgyógyászatból is ismert alkaloid (rutaecarpin, vasicolinon, luotonin A és B, 14-azanauclefin) új megközelítésen alapuló totál szintézisét valósították meg.
A korábban állatgyógyászati területre fókuszáló prosztaglandin termékcsaládot több, humán gyógyászatban alkalmazott endogén prosztaglandin és származékai totálszintézisének ipari megvalósításával egészítették ki, amely eredményeként a rendszerváltás előtti termelői létszám ötszörösére, az árbevétel 60-szorosára növekedett. Felismeréseik alapján a szintézisek egyik kulcslépésében extrém körülmények között (-130 oC, éter, robbanás veszélyes, nedvesség és levegő érzékeny reagens alkalmazása) megvalósított sztereoszelektív karbonilcsoport redukciót veszélytelen redukáló ágens alkalmazásával szobahőmérsékleten biztonságosan és gazdaságosabban oldották meg.
Hermecz István és munkatársai vizsgálataikkal igazolták, hogy a tercier-N-propargylamin-N-oxidok (például a selegilin-N-oxid) protikus közegben általuk felismert új átrendeződési reakciója az aprotikus közegben megvalósuló Meisenheimer átrendeződéssel azonos köztitermékből vezethető le. Hermecz István és kutatócsoportja eredményeiket kvantumkémiai számításokkal és reakciókinetikai méréssekkel is alátámasztották.

 

Honti László, az MTA rendes tagja: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban
székfoglaló előadás, 2011. március 21.

A névmások sok fejtörést szoktak okozni a történeti-összehasonlító nyelvtudomány művelőinek. Ez a helyzet az uralisztikában is. Különösen a 2. személyek jelölésében találkozni zavarba ejtő jelenségekkel, ez főleg az egyes számú 2. személyre vonatkozik. Példaként megemlítem, hogy a hangtörténeti változások ismeretében a magyar igeragozásban és birtokos személyjelezésben talán -t vagy -z lenne várható a személyjelölő morfémákban, ezzel szemben az előbbiben -sz, -l és -d (sőt: -lak/-lek), a másodikban -d van. Ez azonban csak a magyar nyelv önálló életét érintő kérdés.
Az előadásban a nyelvcsalád egészével kapcsolatos az, hogy a nyelvek egy részében a 2. személyeket jelölő suffixumok n eleműek is az alapnyelvi *t-re visszavezethető elem helyett. Még bonyolultabbnak tűnik e probléma a magyar legközelebbi rokonainak, vagyis a vogulnak és az osztjáknak az esetében, hiszen e nyelvekben nincs is t- kezdetű 2. személyű személyes névmás, helyette n- kezdetűek használtatnak, s ezek tükröződnek a megfelelő személyjelölő suffixumokban is, miközben némely osztják nyelvjárásokban t- kezdetű névmásokra visszavezethető személyjelölő morfémák is találhatók. Még bonyolultabbá teszi e problémát az a körülmény, hogy mind a permi, mind a szamojád nyelvek is ismernek n elemű és *t-ből származtatható igei személyragokat és/vagy birtokos személyjeleket, de n- kezdetű 2. személyű névmásaik nincsenek. Jó száz éve foglalkoztatja a kutatókat e rejtély, meglehetősen sokféle értelmezési kísérlettel rukkoltak elő. A kérdés szakirodalmát áttanulmányozva azt tapasztaltam, hogy egyedül Hajdú Péter javasolt olyan megoldást, amely komolyan megfontolandó ötlet, és így egy racionális magyarázat alapjául szolgálhat, ez pedig egy *t >*n változást eredményező részleges asszimiláció.
A személyes névmások rendszerével kapcsolatos a másik téma, amelyről szólni kívánok mintegy ez előbb vázoltnak a megkerülhetetlen tartozékaként: a nyelvcsaládon belül a mordvin, a votják és a szamojéd azzal tűnik ki, hogy az egyes számú személyes névmások csak veláris (azaz hátsó) hangrendű előzményekből vezethetők le, míg a többi nyelv megfelelő névmásai egyértelműen palatális (azaz elülső) hangrendű előzményekre utalnak. Vajon miként értelmezhető történetileg e furcsa kettősség? Az előadás erre a kérdésre is megkísérel plausibilis választ adni.
Végezetül érintőlegesen szó esik arról is Frederik Kortlandt kutatásai nyomán, miféle (furcsa) egyezések láthatók az uráli, az indoeurópai nyelvek és némely, ún. altaji nyelvek személyes névmásai körében.

 

Hudecz Ferenc, az MTA rendes tagja: „Peptid-út”: a Trefort-kerttől Lágymányosig
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 21.

A peptidkémiai tárgyú kutatások ma már egyre inkább lehetővé teszik, hogy e vegyületek segítségével megérthessük egyes fehérjék működését, a molekulák és sejtek közötti kölcsönhatások természetét, szerkezeti feltételeit. Ezen felismerések alapján lehetőség nyílik arra, hogy az orvosi - terápiás és/vagy diagnosztikai – gyakorlatban is alkalmazható vegyületek (biológikumok) megjelenjenek a gyógyászatban. Hudecz Ferenc székfoglaló előadásában kutatócsoportjának két területen elért eredményeit tekintette át.
A fehérjék immunválasz kiváltásáért felelős szakaszainak (epitópok) azonosítása az elsődleges szerkezet ismeretében elméleti (predikciós) módszerek mellett új, laboratóriumi stratégiák kialakítását igényelte. Az „átfedő” vagy „csökkenő hosszúságú” peptid-stratégia, és a „kombinatorikus kémiai” megközelítés alkalmazásával Hudecz Ferenc és kollégái az elmúlt évtizedek során meghatározták a herpesz szimplex vírus egyik burokfehérjéjének, a tumoros elváltozás kimutatásában fontos szerepet játszó mucin-1 fehérjének, illetve a „tuberculin próba” egyes proteinjeinek antigénszerkezetét.  Azt találták, hogy a peptid epitópok szerkezetének módosításával (gyűrűbe zárás, sokszorozás, vagy a lebegő szakaszok átalakítása) növelni lehet az immunfelismerés hatékonyságát.
A kutatás másik iránya a gyógyszermolekulák hatékonyságát kívánja növelni a hatóanyag célsejtbe juttatása révén, oly módon, hogy azokat oligo- illetve polipeptidekhez kapcsolja. E peptidek “célbajuttató” sajátsága függ a vegyület szerkezeti tulajdonságaitól. A kutatócsoport a molekulaszerkezet és annak hatása közötti összefüggések feltárása alapján állított elő hatásos tumorellenes szert (daunomicint), a Leishmani donovani parazitafertőzés elleni szert (metotrexátot), valamint polipeptid makromolekulát tartalmazó konjugátumokat. Hudecz Ferenc és munkatársai kimutatták, hogy a daunomicin-származékot – az úgynevezett A-típusú scavenger receptorokon keresztül – a rezisztens tumorsejtek is képesek felvenni, míg a Leishmania fertőzés ellenes szer polipeptidhez kapcsolt formában jelentős mértékben csökkenti a parazitaszámot állatkísérletekben.

 

Hunyady László, az MTA levelező tagja: Az angiotenzin-receptor jelátviteli mechanizmusai: egy sokarcú receptor titkai
székfoglaló előadás, 2011. május 18.

A renin-angiotenzin rendszer központi szerepet játszik a vérkeringés, valamint a só- és vízháztartás szabályozásban. E rendszer legfontosabb hatásait a célszövetekben található hét transzmembrán hélixet tartalmazó receptor, az egyes típusú angiotenzin-receptor közvetíti. E mechanizmus gyakorlati jelentőségét alátámasztja, hogy a receptort közvetlenül aktiváló angiotenzin II keletkezését, illetve annak hatásait gátló szerek fontos szerepet játszanak a magasvérnyomás és más keringési betegségek terápiájában. Angiotenzin II hatására a célsejtekben több irányú (sokarcú) jelátviteli folyamatot indul el. E mechanizmus részeként a hét transzmembrán hélixet tartalmazó receptorokra jellemző G-fehérjék serkentése mellett, a növekedési faktor receptorokra, és a citokinreceptorokra jellemző jelpályák is aktiválódnak. Emellett bekövetkezik az aktivált receptor internalizációja, melynek során a receptor a sejt felszínéről vezikuláris transzportmechanizmussal a sejt belsejébe kerül. Fiziológiás körülmények között az angiotenzin-receptor internalizációjának fő mechanizmusa, hogy az aktivált receptor foszforilálódik és az internalizációt beindító b-arresztin fehérjékhez kapcsolódik. E fehérjék a receptor internalizációja mellett jelátviteli folyamatokat is beindítanak. Molekuláris biológiai módszerekkel sikerült kimutatni, hogy az angiotenzin-receptor internalizációja G-fehérje aktiválódás nélkül is létrejön. E felismerésből kiindulva nemzetközi együttműködésben végzett vizsgálatokkal sikerült igazolni, hogy az angiotenzin II hatására kialakuló b-arresztin által közvetített jelátvitel a G-fehérjék aktiválásától független mechanizmussal jön létre. A legújabb vizsgálatok eredményeként arra is fény derült, hogy az angiotenzin II hatására kialakuló jelátviteli folyamat során endokannabinoidok is keletkeznek, mert a jelátviteli folyamat során keletkező diacil-glicerint egy enzim endokannabinoid hatású 2-arachidonil-glicerinné alakítja. E megfigyelésből kiindulva általános modell állítható fel az endokannabinoidok szerepére a Ca2+-mobilizáló hormonok hatásmechanizmusában. Tekintettel arra, hogy a párhuzamosan aktiválódó jelátviteli utak egy részét a receptor eltérő konformációs állapotai felelősek, jelátvitel-szelektív agonisták segítségével lehetséges e folyamatok célzott befolyásolása. Az angiotenzin-receptor működésének molekuláris szintű jellemzése jelentősen hozzájárul a renin-angiotenzin rendszerre ható gyógyszerek hatásmechanizmusának megértéséhez, és a jelátvitel-szelektív agonisták fejlesztése új utakat nyithat meg a terápiában.

 

Kamarás Katalin, az MTA levelező tagja: Rezgések molekulákban és szilárd testekben
székfoglaló előadás, 2011. április 27.

Az infravörös spektroszkópia kezdetben, klasszikus molekulaspektroszkópiai módszerként, vegyületek kémiai összetételének meghatározását szolgálta a molekularezgések tanulmányozásán keresztül, mára azonban a szilárd testek és egyéb komplex rendszerek vizsgálatában is kiemelt szerepet játszik. Kamarás Katalin székfoglaló előadásában ilyen alkalmazásokra mutatott példákat.
Az egydimenziós vezető TCNQ sókban a molekulák rezgései a kisenergiás, molekulák közti elektrongerjesztésekhez csatolódnak. A csatolás tényét úgy lehet kimutatni, ha olyan referenciarendszerhez viszonyítjuk a spektrumot,  amelyben a molekulák közti kölcsönhatást megszüntetjük. Ilyen referenciarendszert neutronbesugárzással lehetett előállítani, és az eredmények igazolták a csatolásra kidolgozott elméleti modellt.
A szén nanocsövekben a rezgési módusokat legtöbbször Raman-spektroszkópiával tanulmányozzák, az infravörösben eddig csak kevés és nehezen reprodukálható eredmény született, annak ellenére, hogy a számolások alapján az infravörös spektrumban is várhatók rezgési csúcsok. Több nanocsőminta szisztematikus vizsgálatával sikerült egy ilyen módust az infravörös spektrumban a nanocsövek rezgéseihez rendelni, és azt is megmutatni, hogy a rezgés frekvenciája a nanocső átmérőjével nő, az elméletileg vártnak megfelelően.
Fullerén-kubán kokristályok vizsgálatával a szimmetria hatását lehetett tanulmányozni. Szilárd testekben a molekulák szimmetriája általában lecsökken a gázfázishoz képest, és így az infravörös spektrumok is új vonásokat mutatnak. Ezekben a kristályokban azonban a kubánmolekula olyan szimmetrikus környezetben van, hogy a rezgési spektrum mindenfajta torzító hatás nélkül mérhető.
Hidrogénhidakat tartalmazó szupramolekuláris rendszerekben a hidrogénkötés jelentősen megváltoztatja a rezgések frekvenciáját és erősségét is. A hidrogénkötések nélküli referenciarendszer ebben az esetben mátrixizolációs módszerrel valósítható meg: fagyasztott nemesgáz közegben, igen nagy higításban, egyedi molekulák spektrumát mérhetjük. A hidrogénkötések felbomlása a spektrumok hőmérsékletfüggésén keresztül követhető.
Mindezen példákban közös a kiváló minőségű, jól jellemzett anyagminták felhasználása, a fizikai és kémiai tudás összekapcsolása, valamint az értelmezésben a korszerű elméleti módszerek eredményeivel való összehasonlítás.

 

Kertész András, az MTA rendes tagja: Az episztemológiai tolerancia elve az elméleti nyelvészetben
székfoglaló előadás, 2010. október 18.

A szakirodalom Noam Chomskyra hivatkozva azt az állítást nevezi az episztemológiai tolerancia elvének, amely szerint egy nyelvészeti elméletben megengedhető az adatok és a hipotézisek közötti ideiglenes ellentmondás annak érdekében, hogy magyarázó erővel rendelkező elveket ne kelljen feladni és abban a reményben, hogy az elmélet későbbi fejlődése feloldja őket. Ezen elvből kiindulva Kertész András székfoglaló előadásában azt a problémát vizsgálta, hogy az adatok és a hipotézisek közötti ellentmondások mely típusai tolerálhatók az elméleti nyelvészetben, és melyek nem.
A megoldáshoz vezető út első lépéseként felvázolt egy parakonzisztens logikai modellt, amely különbséget tesz az ellentmondások gyenge és erős típusa között. A továbbiakban két esettanulmányon szemléltette a probléma következő megoldását: Az elméleti nyelvészet tolerálhatja a gyenge ellentmondást, de nem tolerálhatja az erős ellentmondást; egyúttal szükségessé válik az adatkezelési technikák továbbfejlesztése, az adatforrások differenciálása, új adattípusok bevonása, és különböző adatforrásokból származó információk integrációja.
Ugyanakkor az elméleti nyelvészet jelenlegi tudománymódszertana nem egyeztethető össze ezzel a megoldással. Ezért a székfoglaló előadás gondolatmenetének végső konklúziójaként az előadó körvonalazta egy új tudománymódszertan alapelveit. E tudománymódszertan középpontjában olyan heurisztikák feltárása áll, amelyek kezelni tudják az eltérő adatforrásokból származó, ellentmondó hipotézisek viszonyát, az alternatív hipotézisek közötti döntést, a korábbi döntések újraértékelésének mechanizmusát, valamint az adatforrások differenciálásának következményeit az elméleti apparátusra.

 

Klinghammer István, az MTA rendes tagja: A vetületek kezdetei
székfoglaló előadás, 2010. november 23.

Székfoglaló előadásában Klinghammer István a térképek készítésében nélkülözhetetlen vetületek korai fejlődését tekintette át. Mint elmondta: a vetületek kérdése a térképészet több ezer éves problémája, amely arra keresi a választ, hogyan lehet a legpontosabban gömbfelületeket síkban ábrázolni. A leképezés, vetületek készítésének kérdése először a csillagtérképek kapcsán merült fel. A kutatók a legelső vetület megalkotását Thalésznak tulajdonítják, aki az elképzelések szerint a gnomikus - megfigyelő központú - vetületet dolgozta ki. A Föld első vetületi ábrázolását Hekataiosz készítette el, aki a Földet korong alakúnak ábrázolta, amelynek közepén Görögország helyezkedik el. Geographia című művében Erasztotenész kidolgozta a térképészet alapjait, valamint a megalkotta a mai fokhálózat ősét. Klinghammer István rámutatott: a kutatók sem tudják biztosan, hogy ki vezette be az első fokhálózatot, de valószínűleg a Kr.e. II században történt. Ptolemaiosz a Matematikai szintaxis című művében foglalkozott az ortografikus és sztereografikus vetületekkel. Bevezetés a földrajztudományba című nyolc kötetes geográfiai főművében olyan vetületek kidolgozását találjuk, amelyek esetében a hasonlóság és a hossztartás elve pontosabban érvényesül a korábbiaknál - mondta előadásában a geográfus. Körívek alkalmazása a fokhálózatokban szintén forradalmi ugrásnak számított a térképészetben. Ptolemaiosz a hossztartás elvét kiegészítette a megfelelő hossztartás elvével. Az ő nevéhez köthető az optimálás elve is, amely kimondja, hogy a gömb leképezésének több helyes módja is elképzelhető, mindig az adott feladat szabja meg az optimális vetület kiválasztását. Ptolemaiosz rendszere évszázadokig meghatározó volt a geográfiában, az általa kidolgozott vetületeket csak a reneszánsz művészei és tudósai tudták továbbfejleszteni. Ma a digitális technikának köszönhetően könnyebben és gyorsabban készíthetünk térképeket, de az alapok ugyanazok, mint amit az ókor tudósai lefektettek - jegyezte meg Klinghammer István.

 

Kocsis Károly, az MTA levelező tagja: Etnikai térfolyamatok a Kárpát-medencében
székfoglaló előadás, 2011. március 29.

Kocsis Károly székfoglaló előadásában a Kárpát-medence etnikai térszerkezetének fél évezredes változását, jelen állapotát, a térbeli szempontból is releváns etnikai folyamatokat, lényegében a 2010 előtti évtizedekben elért, hazánkra vonatkozó főbb etnikai földrajzi kutatási eredményeit vázolta. A legjelentősebb történelmi sorsfordulók alapján tagolt előadásában bemutatta a természet- és társadalomföldrajzi környezetnek az etnikai térszerkezetre gyakorolt hatásait, az utóbbi esetben kiemelve az etnikai struktúrát folyamatosan alakító, objektív és szubjektív tényezők (pl. természetes és mesterséges népmozgalom, interetnikus kapcsolatok, asszimiláció-disszimiláció, etnopolitika) jelentőségét. A 20.sz. derekáig, az agrártársadalmak idején a vizsgált területen a politikailag domináns, többségi etnikum/nemzet foglalta el a legnagyobb népességeltartó-képességű, leginkább termékeny, növény(főként gabona)termesztésre leginkább alkalmas (alapvetően alföldi, alacsony dombvidéki, folyóvölgyi, medence) területeket, illetve törekedett ezen tájakon (akár állami támogatással) számottevő térfoglalásra. Az említett, kedvező agrár és kereskedelmi adottságokkal, forgalmi fekvéssel jellemezhető területek békeidőben, a gazdasági fejlődés idején a domináns etnikum demográfiai előretörését tették lehetővé, míg háborús időszakban - a hadműveletek elsődleges színtereiként - tetemes pusztulását eredményezték. Ez utóbbi esetre különösen látványos például szolgált a Kárpát-medence nagyhatalmi szomszédságban fekvő, magyarlakta területeinek pusztulása (Német-római Birodalom-Nyugat-Dunántúl: 11-15.sz.; Oszmán Birodalom-Délvidék: 15-17.sz., -Erdélyi-medence: 16-17.sz.). A később bevándorolt (vagy a domináns nemzet asszimilációs erejének csupán a perifériákon ellenállni képes) etnikumok a növénytermesztésre kevésbé (inkább legeltető állattenyésztésre) alkalmas, gyér népességű, jórészt erdő borította, hegyvidéki területeken voltak képesek etnikai terük kiterjesztésére, ahol a háborús konfliktusok idején viszont nagyobb védettséget élveztek, sőt jelentős demográfiai tartalék képzésére is alkalmuk nyílt. Az iparosítás és az urbanizáció kibontakozásával párhuzamosan - már a 19.sz. második felétől kezdődően, de alapvetően a 20.sz. derekától - az etnikai térstruktúra (a mindenkori domináns nemzetnek kedvező) átalakulása - az említett népmozgalmi és asszimilációs okok miatt - főként a városokban, általában a migráció által leginkább érintett urbanizált térségekben volt feltűnő. E tekintetben leginkább hirtelen változások az elmúlt évszázadban az államilag irányított, (főként a diszkriminált kisebbségeket érintő) kényszermigrációk eredményeként (alapvetően a két világháború utáni években és az irredenta veszélynek leginkább kitett határvidékeken) zajlottak le.
Kocsis Károly székfoglalójában az elmúlt fél évezredre vonatkozóan az egyes etnikumok, főként a magyarság településterületének változását az alapvetően a földtörténeti miocén és pliocén korszakban létező Pannon-tenger víztükrének változásához hasonlította és transzgresszióról („tengervízi dagályról", valójában etnikai területek terjeszkedéséről) illetve regresszióról („apályról", az etnikumok településterületének visszahúzódásáról) beszélt. Ezek alapján a nagy történelmi korszakokat etnikai földrajzi szempontból a következőképpen jellemezte: 10-15.sz.: főként a lakatlan területek és a nem magyar népesség rovására bekövetkező - magyar etnikai transzgresszió; 16-18.sz.: a belső háborúk, a török hódoltság, a felszabadító harcok és az azokat követő migrációs folyamatok eredményeként - rendkívüli magyar etnikai regresszió és azzal párhuzamos nem magyar transzgresszió; 19-20.sz. eleje: magyar etnikai transzgresszió és nemzetiségi (főként szlovák, német) regresszió; 1918-tól máig tartó időszak: a trianoni területünkön fokozódó magyar etnikai transzgresszió - trianoni határainkon túl: a szlovák, ruszin/ukrán, román, szerb, horvát, szlovén előrenyomulással szembeni általános magyar etnikai regresszió; nemzetállamok felgyorsult etnikai homogenizációja.

 

Kondorosi Éva, az MTA levelező tagja: Egymásrautaltság és küzdelem növény-baktérium szimbiózisban
székfoglaló előadás, 2011. január 11.

A szimbiózis két vagy több különböző élőlény együttélése, amely egymásrautaltságukon és kölcsönös előnyökön alapszik. Az együttélést általában életfontosságú molekulák hiánya váltja ki, amelyeknek a hiányát a másik partner képes pótolni. A szerves molekulák négy alapeleme a C, H, O és N, amelyekből a növények számára a nitrogén áll korlátozott mennyiségben a növekedésükhöz. A levegő ugyan nagyrészt N2 gázból áll, de ezt csak egyes mikroorganizmusok képesek ammóniává redukálni és szerves vegyületekbe építeni. Ez a folyamat a biológiai nitrogénkötés, amelynek leghatékonyabb formája Rhizobium baktériumok pillangós virágú növényekkel való szimbiózisában valósul meg. A szimbiózis egy új növényi szerv, a gyökérgümők fejlődéséhez vezet. A gümőn belül, a növényi sejtekben a baktériumok nitrogénkötő bakteroidokká alakulnak át. A bakteroidok a növényt nitrogénforráshoz juttatják és ezért cserébe a fotoszintézis termékeit, szénforrást és energiát kapnak a gazdanövénytől. Ezért általánosan elfogadott volt az a nézet, hogy a Rhizobium-növény szimbiózis kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. Kondorosi Éva és munkatársainak kutatásai azonban rávilágítottak arra, hogy a gazdanövények egy része a baktérium partnert kihasználva a szimbiózis előnyeit a saját javukra fordítják. Kimutatták, hogy a növény egy bonyolult és visszafordíthatatlan differenciálódási folyamatot indít be a baktériumokban, amelyek elvesztik osztódási képességüket, miközben DNS szintézisük folytatódik. Így hatalmas poliploid bakteroidok jönnek létre, amelyek képtelenek visszatérni a szabadon élő életformába és hatékonyabban végzik a nitrogénkötést. A baktériumok manipulálására a növény az immunitás fegyvereit, antimikrobiális peptideket (AMP) alkalmazta és fejlesztette tovább a szimbiózis dominálására. Míg eddig a legkülönbözőbb élőlényekből összesen csak 800 AMP volt ismert, a szimbiotikus gümősejtekben több mint 500 különböző növényi peptid termelődik, amelyeknek egy része széles spektrumú antimikrobiális aktivitással rendelkezik. Kondorosi Éva kutatásainak célja a peptideknek a szimbiózisban betöltött szerepén kívül, új biológiai aktivitások felfedezése a peptidek nagymértékű természetes variációját kiaknázva. Elsőként a széles spektrumú és rendkívül aktív AMP-kből készülnek új antibiotikum jelölteket kifejleszteni, amelyekre egyre nagyobb az igény a világon a fenyegetően terjedő és a hagyományos antibiotikumokra nem reagáló baktériumok elterjedésével. A kutatók eredményei számos felhasználási lehetőséget kínálnak úgy a gyógyászatban, mint a környezetkímélő mezőgazdaságban.

 

Kopits György, az MTA külső tagja: Modellépítéstől az intézményépítésig: négy évtized tapasztalata a közszolgálatban
székfoglaló előadás, 2011. május 10.

A közszolgálat egyik alapvető feladata a közgazdaságtan tudományos eredményeinek gyakorlati alkalmazása a gazdaság-politika és a gazdasági intézmény-fejlesztés területén. Kopits György a közszolgálatban töltötte 42 éves pályafutását - annak mintegy negyedét Magyarországon - többek között a pénzügyminisztérium, a jegybank és nemzetközi szervezetek kötelékében. A közgazdász az ezekben az intézményekben szerzett tapasztalatait összegezte székfoglaló előadásában. Az előadó sorra bemutatta a szakpolitika-alkotás legfontosabb összetevőit, amelyek saját pályájának állomásait is kijelölték. Ezek a hatáselemzés, a tanácsadás, a döntéshozatal, valamint az intézmény-építés és -fejlesztés. Az előadás követte a közgazdaságtudomány fejlődésének vonalát és konkrét tapasztalatokra támaszkodva ennek mentén mutatta be az eredmények gyakorlati alkalmazását; ahol releváns, ott a napjainkban felmerülő gazdaságpolitikai problémákra is kiterjedően. A megállapítások mind a gyakorló közgazdászok mind az érdeklődő nem-közgazdászok számára tanulságosak lehetnek. Végül az előadás az alkalmazott kutatásra és oktatásra vonatkozó következtetésekkel zárult.

 

Kovács András, az MTA külső tagja: Erdély fejedelmeinek a gyulafehérvári palotája
székfoglaló előadás, 2011. október 20.

A 19. században még nem találtatott művészettörténész, akinek az érdeklődését ez a sokat szenvedett késő reneszánsz együttes felkelthette volna, a 20. században pedig jóformán kihunyt az érdeklődés az Erdélyi Fejedelemség magyar szempontból szórvánnyá és Nagy Románia emblematikus szülőhelyévé lett, továbbra is szigorúan őrzött katonai támaszpont gyanánt működő egykori fővárosa iránt, melynek így, középkori székesegyházát leszámítva nem is kerülhetett sor alapos kutatására. A Gyulafehérvár iránti érdeklődés az elmúlt két évtizedben, a székesegyház és az érseki palota helyreállításával párhuzamosan élénkült meg.
Az egykori fejedelmi palota a középkori vár délnyugati sarkában közel 200 x 42 méteres téglalapba írható, eredetileg három belső udvar köré szerveződött emeletes együttes volt, melynek nyugati felét a 18. században leválasztották, ebből a római-katolikus püspöki, a jelenlegi érseki kúria lett, keleti része pedig 1687-től Románia NATO-csatlakozásáig kaszárnyaként szolgált. Az együttes késő reneszánsz arculatát emeleti homlokzatának meglehetősen egységes, eredeti reneszánsz ablaksora, illetve a mai érseki palota kapujának veretdíszes kompozíciója határozza meg. Középkori magja a nyugati udvar keleti és déli szárnyában létrejött korai püspöki palota lehetett, amely a 16. század elején, Várdai Ferenc püspök korában már emeletes épület volt. Két átjáró kötötte a székesegyházhoz, de reprezentatív bejárata az a belső udvarról kiinduló reneszánsz díszlépcső volt, melyet Bornemisza Pál püspök idején, 1556 előtt fejeztek be. 1542 után Izabella és a kis János Zsigmond udvartartása foglalta el a püspöki palotát, melyet 1571-re már jelentősen ki is bővítettek. A következő bővítés során, még a 16. század végén a középső udvar körvonalazásával a palotához kapcsolták a prépost emeletes, késő gótikus palotáját is. A 16-17. századforduló viharaiban lakhatatlan rommá lett épületet Bethlen Gábor fejedelem helyreállíttatta és jelentős mértékben ki is bővíttette. Építkezései mind a mai napig meghatározzák az együttes homlokzatának a képét. Az általa kezdeményezett bővítés a két Rákóczi György fejedelem idején is folytatódott. E 17. századi békekorszak palotájának az építkezéseire, részleteire már írott forrásaink is utalnak, s lehetővé teszik a fejedelmi reprezentációt szolgáló, az északi homlokzat egészét átfogó teremsor valamelyes rekonstrukcióját is. Az 1658-1660 között többször felégetett és kirabolt együttes teljes helyreállítására a fejedelemség korában már nem került sor. Úgy tűnik, hogy a városban ritkán megforduló fejedelmi család inkább a nyugati, részben pedig a középső udvar „olaszfokos palotáinak" a helyreállítására törekedett.
A jelenleg fellelhető építészeti részletek, faragványok, a festett- és stukkódekoráció töredékei, a korszak fejedelmi építkezéseinek más emlékei (Várad, Alvinc, Radnót, Vajdahunyad) által kínált analógiák, továbbá régészeti leletek segítségével ma már felidézhető az egykori fejedelmi palota képe.
Az elmúlt évtizedek romániai kutatási lehetőségeit, sikereit és kudarcait leginkább a gyulafehérvári épületegyüttessel kapcsolatban megfogalmazható, további vizsgálódásra ösztönző megállapítások tükrözik, feltárják és értékelik az erdélyi reneszánsz művészetnek ezt a viszonylag épen fennmaradt, nemcsak a kor rezidenciális építészetének, hanem a fejedelmi udvartartás történetének rekonstruálásában is meghatározó jelentőségű emlékét.

 

 

Kovács L. Gábor, az MTA rendes tagja: Laboratóriumi diagnosztika endokrin kórképekben
székfoglaló előadás, 2011. április 20.

Az orvosi döntéshozatal egyik legfontosabb támpontja a laboratóriumi vizsgálat, amely az orvoslás történetének utóbbi 120 évében hatalmas fejlődésen ment keresztül. A mérőeljárások ez idő alatt mintegy 15 nagyságrenddel váltak érzékenyebbé, pontosabbá és lehetővé tették az emberi szervezet hormonális szabályozásának részletes nyomon követését. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben az endokrinológia területén tíznél több Nobel díj született. Kovács L. Gábor közel négy évtizedet töltött ezen terület kutatásával, oktatásával és napi művelésével. Saját maga 420 közleményt publikált a témában. A szakirodalomban több mint 5000 alkalommal hivatkoznak munkáira. A székfoglaló előadás során a szerző saját tudományos aktivitásának szűrőjén keresztül mutatta be a hormon receptorok szerepét, diagnosztikai jelentőségét. Kritikailag elemezte a „szabadhormon" koncepciót és a hormonszállító és mátrix fehérjék bonyolult - sokszor zavaró - kölcsönhatásait a hormon mérések során. Részletezte egyes neuropeptidek elméleti és gyakorlati jelentőségét, kimutatásuk modern eljárásait, valamint rámutatott azokra a forradalmi változásokra, amelyek a genetikai és az epigenetikai diagnosztika megjelenését követték az endokrin diagnosztikában. Kovács L. Gábor taglalta az endokrin biomarkerek szerepét és kitekintést nyújtott az endokrin diagnosztika lehetséges új fejlődési irányaiba.

 

Kőmíves Tamás, az MTA rendes tagja: Agrárkörnyezet és agrárkemizálás
székfoglaló előadás, 2011. április 12.

Székfoglaló előadásában Kőmíves Tamás a növénytermelés és a növényvédelem legégetőbb kérdéseit elemezte - táplálkozástudományi és környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével. Előadásának kiindulópontja az volt, hogy a nemzetközi szakirodalom egybehangzó megállapítása szerint az elkövetkező évtizedben a világ mezőgazdaságának jelentős mértékben növelnie kell élelmiszer-termelését - és oly módon, hogy 1) az előállított élelmiszer legyen tápláló, 2) ne tartalmazzon egészségkárosító anyagokat, és 3) előállítása során a környezet ne károsodjon. E hatalmas feladat minden eddiginél nagyobb terhet ró a növénytermesztés valamennyi folyamatára, így a növényvédelemre is.
Megállapította, hogy az elméleti és alkalmazott növényvédelmi tudomány válaszúthoz érkezett, és jelentős kockázatokat hordozó döntések előtt áll, ugyanis környezet­védelmi problémák miatt már nem folytatható sokáig a növényvédelem jelenlegi - a peszticidek széleskörű alkalmazására alapozott - gyakorlata. Igen nagy gond azonban, hogy egyelőre nincs olyan alternatív növényvédelmi eljárás, amely hatékonyságban, árban és megbízhatóságban a kémiai növényvédelem versenytársa lehetne. A növényvédelem tehát csak roppant intenzív kutató-fejlesztő munkával oldhatja meg a rá háruló feladatokat.
Míg a növényvédelemmel kapcsolatos molekuláris biológiai K+F tevékenység mérföldes lépésekkel halad, a kémiai kutatások e versenyben lemaradni látszanak. Az új peszticid hatóanyagok hatalmas K+F költségei miatt egyre kevesebb vállalat engedheti meg magának az ilyen fejlesztések luxusát. Csökken a terület K+F aktivitása, és emiatt csökken az újonnan felfedezett hatóanyagok és hatóanyag-csoportok száma is. A lelassuló fejlesztés jelentős problémák forrása lehet, ugyanis a régi hatóanyagok idővel "elévülnek": egyre kevésbé teljesítik a szigorodó környezetvédelmi előírásokat, és mind gyakrabban lépnek fel velük szemben rezisztencia-jelenségek. A kémiai növényvédelem válságosra forduló K+F problémáin - paradox módon - a molekuláris biológia segíthet: például új növényvédő szerek hatáscentrumainak azonosításával, valamint egyszerű, gyors és olcsó sorozatvizsgálati módszerek kifejlesztésével.
Kőmíves Tamás székfoglalójának összegző megállapítása szerint a genetikailag módosított növények termesztésének és a kémiai növényvédelem jövőjének bizonytalanságai miatt Magyarország akkor jár el leghelyesebben, ha valamennyi növényvédelmi irányzat (kémiai, biológiai, ökológiai, agrotechnikai, stb.) felé megőrzi nyitottságát, és támogatja ezek kutatás-fejlesztési programjait.

 

 

Kurutzné Kovács Márta, az MTA rendes tagja: A gerinc biomechanikai modellezése
székfoglaló előadás, 2010. november 18.

Székfoglaló előadásában Kurutzné Kovács Márta a gerinc biomechanikai modellezését járta körbe, ismertette a szerkezeti mechanika ehhez nyújtott eszközeit, valamint bemutatta elért eredményeiket. Előadásának első részében érintette a gerinc biomechanikai kutatásainak célját, módszereit és eszközeit; a gerinc biomechanikai, tartószerkezeti szerepét. Ezt követően beszélt a gerinc mechanikailag legfontosabb alkotórészeinek biomechanikájáról, valamint a gerinc degenerációs folyamatainak biomechanikai vonatkozásiról és az életkori, illetve a hirtelen degeneráció mechanikai sajátosságairól a gerincet alkotó egyes szervek esetén.
Kurutzné Kovács Márta bemutatta a gerinc matematikai-mechanikai modelljeit, és ismertette a gerinc számítási alapmodelljét, a funkcionális gerincegységet, mint a teljes gerinc egy számítási alszerkezetét, és annak mechanikai modelljét. Széles nemzetközi szakirodalomra támaszkodva bemutatta a gerinc alkotórészeinek anyagállandóit tartalmazó táblázatokat, majd néhány példán keresztül a gerinc végeselem-modelljeit.
A kutató részletesen beszélt a numerikus modellezés és szimuláció terén, a vezetése alatt működő különböző pályázati kutatócsoportokban elért kutatási eredményeikről. Elsőként a funkcionális gerincegység egyes alkotórészeinek a numerikus modellezését mutatta be a nemsima analízis eszközeivel, majd beszámolt a kisízület, a gerincszalagok és azok tapadási körülményeinek nemsima numerikus modelljeiről, valamint a porckorong annulus lamelláinak a kihajlás-számításáról a kétoldalról feltételesen támasztott Kármán-Winkler lemezmodell alapján. Ezt követően kitért a csontritkulásos lumbális csigolyák regionális nyomószilárdsági jellemzői és a csigolyaszerkezet morfometriai jellemzői közötti összefüggések vizsgálatára a törési kockázat mérlegelése szempontjából, törőkísérletek és CT felvételek alapján. A gerinc nyújtását célzó súlyfürdő-kezelés komplex biomechanikai vizsgálatával kapcsolatosan a kutató ismertette a súlyfürdő-kezelés erőjátékát, a lumbális szegmentumok és porckorongok kezelés alatt létrejövő megnyúlásainak ultrahangos mérését, a megnyúlások biomechanikai paraméter-analízisét, a porckorongok nyújtási viszkoelasztikus numerikus modelljének kidolgozását, a lumbális szegmentumok egyes alkotórészeinek paraméter-identifikációját, végül a súlyfürdő-kezelés folyamatának numerikus szimulációját. A lumbális szegmentumok degenerációs folyamatainak numerikus szimulációja kapcsán beszélt az életkori és a hirtelen degenerációs folyamatok numerikus modelljeiről, a lejátszódó öregedési és a hirtelen degenerációs folyamat során keletkező mechanikai jelenségekről. Kurutzné Kovács Márta és kutatócsoportja numerikus szimuláció segítségével a gerinc degenerációs elváltozásai és kezelése terén számos olyan nyitott kérdésre találták meg a választ, amelyek kísérleti úton egyáltalán nem vizsgálhatóak.  

 

Lakatos István, az MTA rendes tagja: Szénhidrogént termelő és vízbesajtoló kutak serkentését célzó kémiai technológiák hazai fejlesztésének eredményei
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 28.

Lakatos István székfoglaló előadásában a tudományterület több mint harminc éves múltra visszatekintő, alap- és alkalmazott kutatásaira épülő hazai fejlesztések keretében kidolgozott és sikeresen alkalmazott módszerekről adott összefoglaló áttekintést.
A kőolaj- és gáztermelés hatásfokának javítása és a megkutatott földtani vagyon minél nagyobb hányadának hasznosítása általános cél mind globális, mind lokális értelemben. A feladat egyik széles körben alkalmazott megoldása a termelő és besajtoló kutak működésének serkentése, a kútkörnyéki tárolóterekben a szelektív fluidumáramlás (folyadékok gázok, gőzök) javítása. A tároló működésébe történő tudatos beavatkozás célja kőolaj- és gáztermelő kutakban a víz beáramlásának csökkentése, gázsapkás olajtelepekben a gázkúp képződésének korlátozása, illetve vízbesajtoló kutakban a homogén elárasztási profil kialakítása.
A vízoldható polimereket és szilikátokat, a szervetlen hidroxidok in-situ precipitációját és flokkulálását, valamint a láncpolimerekre és szerves szilikon vegyületekre épülő gátképzési technológiák eredményes mezőbeli alkalmazását már eddig is széleskörű nemzetközi érdeklődés kísérte. Az elvégzett kútműveletek eredményeként a szakemberek több mint 250.000 tonna többlet kőolajat, valamint több millió m3 többlet földgázt termeltek ki a hazai szénhidrogéntelepekből, miközben jelentősen sikerült csökkenteni a rétegvíz termelését is. A Magyarországon kifejlesztett módszerek alkalmazásával több országban is sikeresen oldották meg a súlyos műszaki balesetet szenvedett kutak rehabilitálását.
Lakatos István úgy véli, hogy a szelektív folyadékáramlást biztosító módszerek sikere hatékonyságuk mellett annak köszönhető, hogy nemzetközi összehasonlításban is egyedi megoldásoknak számítanak, illetve kizárólag környezetbarát, könnyen hozzáférhető, olcsó vegyszerek alkalmazására épülnek. Előadásában az akadémikus hangsúlyozta: a sikeres mezőbeli műveletek igazolták azt az álláspontot, hogy a szénhidrogént tároló mezőkben az intenzív művelés tervezése a jövőben csak interdiszciplináris alapon képzelhető el, és nem kerülhető meg a kémiai elárasztási és kútserkentési technológiák széleskörű alkalmazása sem.

 

László Ervin, az MTA külső tagja: Globális fenntarthatóság rendszerelméleti megvilágításban
székfoglaló előadás, 2010. október 12.

László Ervin székfoglaló előadásában kifejtette: a fenntarthatóság fogalmának megértéséhez széleskörű áttekintés szükséges, amit a rendszerelmélet alkalmazása biztosíthat. A lokális problémák értelmes kezeléséhez meg kell érteni, hogyan viszonyulnak e problémák a globális fenntarthatóság kérdéséhez, amelynek alapfeltétele, hogy bolygónkon az emberiség a megadott körülményekkel összhangban tudjon élni. Ez egy kisebb számú népesedésnél nem probléma, de hét milliárd ember, fejlett technika birtokában felboríthatja azokat az egyensúlyokat, amelyek a Földön az évmilliók alatt kialakultak, és az élet fennmaradását lehetővé tették.
A rendszerelméleti megközelítésben a bioszféra egy nyílt disszipatív rendszer, ami energiát, anyagot, és információt vesz fel, dolgoz fel és ad le. A rendszer működésének motorja a Nap. A Napból és a körülöttünk levő űrből érkező energia különbségét "munkára" lehet felhasználni. Ez a rendszer akkor tartható fenn, ha az energiaáramlás úgy hasznosul, hogy a meglevő komplex, nyílt rendszerek zöme fenn tud maradni, sőt tovább tud fejlődni. Az emberiség, különösen az utóbbi kétszáz év alatt, az egész "termodinamikai malom" rovására él, ezzel pedig nemcsak a bioszférát, hanem saját fennmaradását is veszélyezteti.
Hogyan lehet a kialakult helyzeten változtatni? - A kulcselv egyszerű, és a rendszerelméleti megvilágításban nyilvánvaló - mondta László Ervin. Az emberiség maga is egy nyitott rendszer:  energiát és anyagot dolgoz fel - ez a rendszer "hardver" aspektusa - a rendelkezésére álló információ alapján - ez pedig a rendszer „szoftver" aspektusa. A feldolgozás módja az információn múlik, amely változtatható, sőt szükséges is, hogy változzon. László Ervin úgy véli: az emberiség információ-bázisa hibás, mert nem veszi figyelembe a bioszféra, és így a saját létfenntarthatóságának feltételeit. Míg a természetben az információ a génekben kódolódik, az embernél elsősorban kulturális termék, tehát a közösség által fejlesztett és meghatározott. Ezt az információt, a „szoftvert" kell kijavítani, amihez meg kell értenünk, a probléma természetét, és a lehetséges megoldási módokat. Ebben segít a rendszerelméleti megközelítés - mondta László Ervin.

 

Lévai Péter, az MTA levelező tagja: Az erősen kölcsönható kvarkanyag vizsgálata a Nagy Hadronütköztetőben
székfoglaló előadás, 2011. március 30.

Lévai Péter és kutatócsoportja a nagyenergiás nehézion-ütköztetéseket azzal a céllal végzik, hogy laboratóriumi körülmények között hozzák létre az anyag új, extrém nagy energiasűrűségű állapotát, az úgynevezett kvark-gluon plazmát. Ez az anyag a protonok és neutronok belsejéből kiszabadult, valamint az ütközések során újonnan keletkezett kvarkokból, antikvarkokból és gluonokból áll. Az Ősrobbanás után ez az anyag töltötte ki az akkor még kisméretű Univerzumot, ezért a kutatók számára fontos, hogy újra előállítsák és részletesen megismerjék a tulajdonságait.  Lévai Péter székfoglaló előadásában beszámolt arról, hogy 2010 novemberében a CERN Nagy Hadronütköztetőjében sikeresen lezajlottak az első ólom-ólom ütközések és az ALICE detektornál magyar részvétellel működő nemzetközi együttműködés keretében 1 hónap alatt 80 millió esemény adatainak begyűjtése történt meg 2.76 TeV energián. Az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének tudományos igazgatóhelyettese előadásában áttekintette az elmúlt hónapok során végzett adatelemzések eredményeit, beszámolt arról, hogy mennyiben sikerült megerősíteni az alacsonyabb energiás SPS és RHIC kísérletekben kapott korábbi eredményeket, illetve ismertette a kvarkanyag tulajdonságaival kapcsolatos új következtetéseiket.  

 

Mandl József, az MTA rendes tagja: Az endoplazmás retikulum metabolikus szindrómában
székfoglaló előadás, 2011. február 16.

Az elhízással összefüggésben kialakuló metabolikus szindróma - amely az inzulinrezisztencia révén a kettes típusú cukorbetegség fokozott kockázatát jelenti - az elmúlt évtizedek talán a legnagyobb populációt érintő „világjárványa", így jelentős kihívás az elméleti orvostudomány terén kutatók számára is. A májban, a zsírszövetben és a hasnyálmirigy béta sejtjeiben egyaránt megfigyelhető endoplazmás retikulum (ER) stressz fontos szerepet játszik a fenti állapotok kialakulásában. Mandl József munkacsoportja az ER stressz létrejöttéhez vezető okokat, közülük elsősorban a redox homeosztázis változásaihoz köthető folyamatokat vizsgálta. Az ER lumenében zajló protein folding során diszulfid hidak képződnek; a munkacsoport több mint 15 éve foglalkozik a kismolekulasúlyú redox aktív vegyületek a folyamatban betöltött szerepével és mikroszomális transzportjával, amelyről számos közleményt jelentetett meg. Az elmúlt hat évben írták le, hogy - szemben a citoszóllal - a lumenben hiányzik a piridin-nukleotid és tiol-diszulfid redox rendszerek közti enzimatikus kapcsolat. Ennek következményeként az intraluminális oxidatív környezetben is fennmaradhat a redukált piridin-nukleotidok túlsúlya. Ez kortizol képződést segíthet elő, mind a májban, mind a zsírszövetben, ami hozzájárulhat a metabolikus szindróma kialakulásához. A luminális piridin-nukleotidok redukált állapota fehérvérsejtekben és sejtkultúrákon antiapoptotikus hatású. ER stresszor többek között a C-vitamin hiánya és a redox egyensúlyt jelentősen változtató acetaminofen is. A nagy dózisú acetaminofennel indukált májkárosodásban is ER stressz, illetve ennek nyomán mitokondriális apoptózis alakul ki. Szemben több más, cukorbetegségben alkalmazott inzulinszenzitizáló gyógyszerrel, a munkacsoport által vizsgált - már klinikai kipróbálás stádiumában lévő inzulinszenzitizáló gyógyszerjelölt - BGP-15 (NGene) jelentős májvédő hatásokat mutatott acetaminofennel kiváltott, súlyos májkárosodásban. Többek között gátolta az AIF sejtmagba történő transzlokációját és jelentősen csökkentette a májenzimek kiáramlását egereken. Ennek nyomán a munkacsoport lehetséges inzulinszenzitizáló kinázgátló molekulák tesztelését is elkezdte - egyelőre sejtes rendszereken.  

 

Mátyás Csaba, az MTA rendes tagja: Klímaváltozás és az erdei ökoszisztémák - evolúcióökológiai megközelítésben
székfoglaló előadás, 2010. december 2.

Az előrejelzett klimatikus változásokra való felkészülés mindenekelőtt az alkalmazkodó-képesség hosszú távú megőrzésének problémáját veti fel az erdőgazdálkodásban. Ebből adódóan nem kerülhető meg az alkalmazkodás genetikai hátterének kérdése. A klimatikus szelekció folyamatos és erőteljes jelenlétét igazolja a fajon belüli geno- és fenotípusos változatosság földrajzi és ökológiai mintázata. A szelekciós hatással szemben viszont a terepi kísérletek bizonyítják a fenotipikus plaszticitás kompenzáló hatását. A génkészletet befolyásoló genetikai folyamatok (szelekció, génáramlás, sodródás stb.) ugyanis egyidejűleg fejtik ki hatásukat, ezért a hatások eredője a helyi alkalmazkodottság szintjén egyensúlytalanságot eredményez. Alapvető kérdés, hogy a nem-egyensúlyi rendszerben a környezeti változások milyen válaszreakciót váltanak ki.
Bár a (nyugat-)európai erdészeti irodalom szinte egybehangzóan növedékgyorsulást mutat ki a klímaváltozás kapcsán, a produkció növekedése csak ott várható, ahol a növekedés eddigi korlátja a hőmérséklet (hőösszeg) volt. Magyarországon viszont, különösen a száraz-sági határ közelében, a csapadék (ill. a talaj vízvisszatartó képessége) a korlátozó tényező, ezért a melegedés és szárazodás növedék-visszaesést és vitalitásvesztést eredményez, még emelkedő CO2 szint mellett is. Ez a kifejlesztett transzfer-analízis módszerével kísérletesen igazolható.
A klíma-tolerancia és plaszticitás genetikailag meghatározott, fajra és populációra jellemző határokkal rendelkezik. Ha a klíma, ill. az időjárási szélsőségek kedvezőtlenebbre fordulását a szelekció már nem képes kompenzálni, a toleranciahatár túllépését tömeges mortalitás követi.
Az eddigi klimatikus változások Közép-Európában elsősorban a lucfenyőt érintették, amely jelenleg már középhegységeinkben is eltűnőben van. Az elmúlt évtized szélsőségei a zonális bükkösök ellenálló-képességét is próbára tették, az egészségi állapot romlás mellett tömeges mortalitás is fellépett. A jelenleg rendelkezésre álló klíma-forgatókönyvek a bükkösök nagy részének eltűnését vetítik előre a 21. században, de a kocsánytalan tölgyesek területvesztése is számottevő lehet.
A kedvezőtlen változások elsősorban a zonális erdei fafajok elterjedési területének szárazsági peremét („xeric limit") veszélyeztetik, ezen belül kiemelten az alacsony tengerszint feletti magasságú domb- és síkvidékeket. A Kárpát-medencei domb- és síkvidékek mellett hasonlóan veszélyeztetett területek találhatók az erdő/szytep határvonal (ökoton) mentén Ukrajnában, Dél-Oroszországban, de Délnyugat-Franciaországban, sőt Észak-Amerikában is.
A kockázatok minimalizálása és megosztása felülírja a rövid távú gazdasági szempontokat, és elsőbbséget követel az alkalmazkodó-képesség és az ökológiai szolgáltatások fenntartásának. A kockázat-megosztás egyértelműen a faji és genetikai diverzitás megőrzését, és a plaszticitás megerősítését kívánja meg. Ebben a spontán migráció és génáramlás jelentősége elhanyagolható. Az alkalmazkodás esélyeit ugyanis az aktuális generáció génkészlete dönti el.
A klímaváltozásra való felkészülés kívánalmai nem mindig hozhatók fedésbe a „természetközeli" és a „folyamatos borítást biztosító" gazdálkodás céljaival. Figyelembe kell venni, hogy a természetszerű, spontán folyamatok lassúsága miatt az emberi beavatkozás elkerülhetetlen, ez pl. az őshonosság követelményét felülírhatja. Szélsőséges termőhelyen a zárt koronaszint megbontása negatív következményekkel járhat. Újra-gondolást igényelnek a szaporítóanyag-gazdálkodás előírásai is. Összefoglalva, a klíma kedvezőtlen változásai az erdőgazdálkodás és a természet-védelem számos eddigi alapelvének és stratégiájának kritikus áttekintését teszik szükségessé.  

 

Mészáros Péter, az MTA külső tagja: A legmagasabb energiájú sugárzások és forrásaik a világűrben
székfoglaló előadás, 2011. június 1.

A Föld minden négyzetméterébe másodpercenként kb. 1000, többnyire protonokból álló, a világűrből eredő relativisztikus részecske csapódik be. A nagytöbbségüknek az energiája pár GeV körül  van,  de egyre kisebb számban  magasabb energiájú  részecskék is érkeznek,  egészen kb. 1020 eV-ig,  amelyekből csak egy érkezik minden négyzetkilométerre minden évszázadban.  Ez utóbbiaknak egy nagy hányada nehéz elemekből állhat, esetleg vas  magokból, amint a 3000 négyzetkilométer felületű Pierre Auger  Obszervatórium megfigyelései is mutatják.  Eredetük ismeretlen, de nagyon  valószínű hogy nem valamilyen egzotikus fizikai folyamat hozza őket létre,  a megfigyelések inkább arra utalnak hogy valamilyen asztrofizikai objektum gyorsítja fel és bocsátja útjukra őket.  A kérdés az, hogy milyen objektumok teszik ezt, és hogyan tudják ezeket a részecskéket ilyen hallatlan  energiákra felgyorsítani, ami több nagyságrenddel felülmúlja még a CERN LHC gyorsító maximális energiáját is.
Nyilvánvaló, hogy a világűrnek csak a legerőteljesebb, legfényesebb forrásai jöhetnek szóba. Ezek közül a legalkalmasabbnak tűnnek i) az aktív galaxis magok (AGN-ek), vagy ii) ezeknek egy gyengébb de gyakoribb változata, az ú.n. rádió-csendes AGN-ek; iii) a gamma kitörések (GRB-k); iv) a szupernóváknak egy nagyobb energiájú változata, a "hypernovák". A gyorsítás valószínűleg az ú.n. Fermi mechanizmus révén történik erős lökéshullámokban, amelyek ezekben a testekben keletkeznek. Mind az AGN-ek mint a GRB-k képesek protonokat vagy akár vas magokat is a megfigyelt legnagyobb energiákig gyorsítani, míg a rádió-csendes AGN-ek, meg a hypernovák csak a nehéz (pl. vas) ionokat képesek ezekig az energiákig  felgyorsítani. Az AGN-eknél nehéz belátni, hogyan kerülhetnek főleg nehéz ionok a gyorsítási mechanizmusba, a GRB-knél viszont akár protonok, akár nehéz ionok is gyorsulhatnak, míg a rádió-csendes AGN-ekbe és hypernovákban csak a nehéz ionok juthatnak fel a legnagyobb energiákig, ezeknek részvétele a gyorsításban viszont természetesnek tűnik. Egyébként mind a négy forrás fajta elegendő számban fordul elő, hogy megadja a megfigyelt beütések gyakoriságát. A kozmikus sugarak megfigyelése, illetve az  elméleti számítások ez idáig még nem tudtak dönteni afelől, hogy melyikük a tulajdonképpeni főkolompos.
A nagyenergiájú kozmikus sugaraknak egy másodlagos következménye a nagyenergiájú neutrínók kibocsátása, a forrás közeli fotonokkal való kölcsönhatások révén. Ezeknek az energiája és mennyisége függ attól hogy a kozmikussugarak protonok vagy nehéz ionok, és másrészt, a kozmikussugarakkal ellentétben (amelyek diffúzió útján érkeznek hozzánk, legalább több fokos irányhibával) a neutrínók egyenes vonalon a forrásokra mutatnak vissza. Ezért kezdeményezte egy nemzetközi konzorcium az  Antarktiszon, a Déli Pólusnál, két és fél kilométer mélységben egy köbkilométer jeget magában foglaló, Icecube névre hallgató neutrínó detektor  építését, amely mar tavaly óta működik.  Ez a Cserenkov technika  segítségével méri a Földbe becsapódó nagyenergiájú neutrínókat, amelyek részint a fent említett kozmikussugarakból várhatók. Az Európai Unió is kezdeményezett egy köbkilométeres neutrínó Cserenkov detektort, amelyet a Földközi tengerben, 4-5 kilométer mélységben helyeznek el, és valószínűleg 2015-re várható a befejezése.  A mérések mar jelenleg is folynak, úgy a Pierre Auger-al, mint az Icecube-al, és ezeket egybevetve a modell számításokkal komoly remény van arra, hogy pár éven belül tisztázni  tudjuk majd a kozmikus- sugarak eredetének rejtélyét.

 

Mézes Miklós, az MTA levelező tagja: Egyes kórélettani folyamatok és takarmányozási eredetű toxikózisok hatása a lipidperoxidáció és a glutation redox rendszer közötti egyensúlyra
székfoglaló előadás, 2010. október 28.

Az oxigén szabad-gyökök formájában a fehérjéket, a DNS-t és a membránok fő alkotóelemeit, a többszörösen telítetlen zsírsavakat károsíthatja. Az oxigén káros hatásai ellen az elmúlt évmilliók során az evolúció eredményeként rendkívül hatékony védelem, az ún. biológiai antioxidáns védőrendszer alakult ki. Mézes Miklós és kutatócsoportja ennek a rendszernek egy kis részét, a glutation redox rendszer egyes tagjainak, a redukált glutationnak (GSH), valamint ennek oxidálódott formájának a glutation diszulfidnak (GSSG), valamint az előbbi oxidációját katalizáló enzimek, a glutation peroxidáznak (GSH-Px) változásait követte nyomon. Vizsgálataikat kóros folyamat során kialakuló, kísérletesen előidézett oxidatív stressz állapotokban végezték. Az antioxidáns védőrendszer, ezen belül a glutation redox rendszer oxidatív stresszhatásokra bekövetkező változásainak vizsgálatára javasolták a GSH és GSSG arányának nyomon követését. Az arány értékének változása jelzőértékű lehet az oxigén szabadgyökök által kiváltott oxidatív stressz hatásainak felmérésére, mivel annak csökkenése a GSH fokozott oxidációjára utal, amelyet bármely, a sejtet érő oxidatív stresszhatás előidézhet. Az arány értékének növekedése ugyanakkor ellentétes folyamatokra, azaz csökkent GSH-Px aktivitásra, továbbá a GSH szintézisének növekedésére utal.
Saját vizsgálataik során a GSH/GSSG arány értékének jelentős mértékű csökkenését olyan takarmányozási eredetű toxikus hatások során tudták bizonyítani, mint például a nagy oxidálódott zsírsav tartalmú takarmányok etetése, vagy a takarmánynövényeket szennyező T-2 mikotoxin terhelés. Ellentétes irányú változásokat találtak ugyanakkor a jelentős szabadgyök képződéssel járó alacsony aszkorbinsav és egyidejűleg nagy vastartalmú, valamint az aktuális szükségletet jelentős mértékben meghaladó szeléntartalmú takarmányok etetését követően. Ennek alapján a kutatók arra következtettek, hogy az oxidatív stressz folyamatok nem azonos méretékben és irányban hatnak a biológiai antioxidáns rendszer egyes tagjaira, így például az általunk vizsgált glutation redox rendszerre.
Jól ismert tény, hogy a tumor képződés folyamatában az oxidatív stressz folyamatoknak kiemelt szerepe van, akár a malignus folyamatok kialakulásában, akár a tumorképződés során bekövetkező sejtszintű változásokban. Mézes Miklós és munkatársai ezt non-Hodgkin limfómás kutyák nyirokcsomó mintáinak vizsgálatával bizonyították. A kialakuló malignus tumorképződés az oxidatív stressz bizonyított jelenléte emellett jelentősen csökkentette a GSH/GSSG arány értékét is. Eredményeik arra utalnak, hogy a lipidperoxidációs folyamatok és az antioxidáns, ezen belül a glutation redox rendszer kapcsolata, egymásra hatása az adott oxidatív stressz folyamattól függően eltérő irányú és mértékű, amelynek pontos hatásmechanizmusa még nem teljes mértékben feltárt, így további kutatásokat igényel.   

 

Mihály László, az MTA külső tagja: Rendezett elektronok: mágnesek, szupravezetők és töltés-sűrűség hullámok
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 29.

A szilárdtestfizika egyik legérdekesebb kérdése, hogy az elektronok milyen körülmények között képesek rendezett állapotot kialakítani, és ezt az állapotot hogyan tudjuk megérteni. Az előadás az egyik ilyen rendezett elektron állapotot, a mágnességet mutatta be, kezdve a hétköznapi életben ismert ferromágnességgel. A Föld maga is egy nagy ferromágnes (ezért működik az iránytű). A ferromágensség az alapja a mágneses adattárolásnak, és különlegesen erős ferromágnesek vannak a modern elektromos motorokban is. Mihály László előadásában beszélt a mágnesség eredetéről és elméletéről.  Bemutatott számos, a ferromágensségtől különböző mágneses rendeződést, például az antiferromágneseket és a helikális mágneseket.  Az Egyesült Államokban kutató magyar fizikus ismertette a mágneses rendszerek kísérleti tanulmányozásának néhány módszerét, majd részletesen beszélt a különböző anyagokon végzett elektron spin rezonancia méréseiről. Megmutatta, hogyan lehet a mérésekből meghatározni az anyagok mikroszkopikus jellemzőit, például az elektron spinekre ható anizotrópiát.  Mihály László beszélt arról is, hogyan lehet ezeket az új mágneses rendszereket elektronikus eszközökben felhasználni.

 

Monostori László, az MTA levelező tagja: Valósidejű kooperatív vállalatok: változások és zavarok kezelése a gyártási hierarchia különböző szintjein
székfoglaló előadás, 2010. december 16.

Székfoglaló előadásában Monostori László röviden rámutatott a gyártási folyamatok, gyártórendszerek és termelési hálózatok komplexitására, melyek sokváltozós, heterogén nemlineáris, hibrid rendszereket képeznek. Összefoglalta a gyártástudomány és -technológia főbb fejlődési trendjeit és a tématerület legfontosabb kihívásait. Kitért az európai gyártás fontosságára, jelenlegi helyzetére és a jövőjét biztosítani szándékozó úgynevezett Manufuture kezdeményezésre, mely kialakításában volt alkalma részt venni. Monostori kutatásainak fő célja olyan technikák kutatása és felhasználása, melyek alkalmasak a változó, bizonytalansággal terhelt környezetben működő, összetett műszaki és gazdasági rendszerek valósidejű kezelésére, különös tekintettel a gyártástudomány és -technológia, az informatika, az operációkutatás és a tudásalapú módszerek legújabb irányzataira, egyensúlyt célozva az autonómia, kooperáció és optimálás terén. A változásoknak, zavaroknak kitett gyártási struktúrák modellezése, irányítása és felügyelete terén elért kutatási eredményeit a gyártási hierarchia három szintjére fogalmazta meg, úgymint a gépek, folyamatok, gyártósorok szintje; a gyártórendszerek, vállalatok szintje; valamint a beszállítói láncok, termelési hálózatok szintje. Témakörönként 6-6, jelentős nemzetközi visszhangot keltő folyóiratcikkét sorolta fel. A társszerzők között a gyártástudomány és -technológia kiemelkedő külföldi kutatói is szerepeltek. Az előadás külön blokként vázolta fel az eredmények ipari alkalmazását, olyan világcégeket is megemlítve, mint az Audi, a Bosch, a Gamesa, a General Electric, vagy a Hitachi (az utóbbival folytatott közös kutatás már több kontinensen is bejelentett szabadalomhoz is vezetett). A székfoglalót a fenntartható, ugyanakkor versenyképes gyártás jövőképével és saját terveivel zárta, amiben kutatási és kutatásszervezési tevékenységének folytatása mellett hangsúlyos szerepet kíván szánni az alap- és alkalmazott kutatási eredmények és ipari felhasználásuk között sokszor megmutatkozó szakadék áthidalására, elsősorban a 2010-ben, a kutatás, az egyetemi oktatás és az ipari felhasználás harmonizálási célkitűzésével megalapított, irányítása alatt az SZTAKI-ban működő Fraunhofer Termelésmenedzsment és -informatika Projektközpont révén.  

 

Möller, Detlev, az MTA tiszteleti tagja: Légkör kémia - a levegő kémiai összetétele és az időjárás kapcsolata
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 29.

Detlev Möller székfoglaló előadásában egy viszonylag fiatal tudományterületnek, a levegőkémiának a fejlődését, valamint saját szakterületén elért eredményeinek egy részét mutatta be. Bár a levegő összetételét már a 18. század közepétől vizsgálták, a levegőkémia, a légkör összetételét és a benne zajló kémiai folyamatokat kutató tudományág, csak a II. világháború után született meg. Amint az előadáson elhangzott: a levegőkémia kifejezést először Hans Cauer német tudós használta 1949-ben. Detlev Möller előadásának első felében áttekintést adott a légkör és a kémia kapcsolatának kutatásáról Lavoisier-től, az oxigén felfedezésén keresztül, a csapadékvíz kémiai összetételének első, 1852-es elemzéséig. A Brandenburgi Műszaki Egyetem professzora székfoglalójában a klíma fogalmát úgy határozta meg, mint a Föld egy adott helyén a légkör jellemző állapota. Előadásának második felében Detlev Möller a légkör kémiai összetételével kapcsolatos érdekes összehasonlítást mutatott be egy 1871-ben gyűjtött adatsor és saját 1985-ös kutatása alapján. Az összevetésből kitűnt, hogy a két vizsgálat között eltelt több mint egy évszázad alatt jelentősen megnövekedett a savas kémhatásért felelős hidrogénion légköri koncentrációja.
Detlev Möller 1974 óta foglalkozik levegőkémiával, 1994 óta a levegőkémia és a levegőszabályozás nemzetközileg ismert és elismert német kutatója. Tudományos munkája révén jelentős szerepet játszott a kénvegyületek légköri körforgalmának, valamint a felhő- és csapadékvíz kémiai összetétele kialakulásának jobb megismerésében, a savas esők és a nitrogén-ülepedés ökológiai hatásainak feltárásában. Különösen fontosak a különböző légköri szennyezőanyagok oxidációs folyamatainak feltárásával kapcsolatos kutatásai. Ezek közül kiemelkedik a nitrogén-oxidok salétromos mechanizmusának, illetve salétromsavvá alakulásának tisztázása. Számos tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja, illetve részt vesz nemzeti és nemzetközi bizottságok munkájában. 1997 óta Leibniz Akadémia rendes tagja, míg 2003-ban az Erfurti Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 190 tudományos munkát, illetve 11 szabadalmat jegyez.

 

Nagy Ferenc István, az MTA levelező tagja: A növények fényfüggő egyedfejlődésének molekuláris aspektusai
székfoglaló előadás, 2010. december 7.

Székfoglaló előadásában Nagy Ferenc beszámolt azokról az eredményekről, amelyekkel a vezetése alatt dolgozó kutatócsoport hozzájárult a fitokróm fotoreceptorok által szabályozott élettani folyamatok molekuláris szinten történő leírásához és értelmezéséhez.
A növények helyhez kötött életmódot folytatnak így számukra elsődleges fontosságú a környezeti viszonyokban történő változások érzékelése és ezt követően a megváltozott környezethez való gyors alkalmazkodás. A növények esetében a fény kiemelkedő jelentőségű környezeti faktor, amely azon túlmenően, hogy energia forrásként hasznosul a fotoszintézis során, fontos szerepet játszik a növények egyedfejlődésének és növekedésének szabályozásában teljes életciklusuk alatt. A környezeti fényviszonyok változásainak optimális érzékelésére a növényekben speciális fotoreceptorok alakultak ki az evolúció során. A növénybiológia modell organizmusában, az Arabidopsis thalianaban, jelenleg legalább 10 olyan fotoreceptort ismerünk, amely képes különböző hullámhosszúságú fény érzékelésére. Ezen fotoreceptorok egy csoportját képezik a vörös-távoli vörös fényt érzékelni képes fitokrómok. A fitokróm fotoreceptorok konformációja a vörös-távoli vörös fény elnyelését követően specifikusan változik. A fény hullámhosszúságától függő konformáció változás teszi lehetővé következő lépésként a fitokrómok által szabályozott jelátviteli láncok működésének aktiválását vagy gátlását. A fitokrómok jelentőségét a növények egyedfejlődésében jól illusztrálja az a tény, hogy a növényi genomot alkotó 24 000 gén közel 15%-nak kifejeződése jellegzetesen megváltozik vörös-távoli vörös fény kezelések hatására.

 

Neményi Miklós, az MTA levelező tagja: A biorendszer mérnökök szerepe az agrárium fejlődésében
székfoglaló előadás, 2010. december 2.

A biorendszer mérnökök az alkalmazott fizikai, matematikai, kémiai, ill. a műszaki ismeretek birtokában az élő rendszerek viselkedésének és a környezet kapcsolatának a lényegét tanulmányozzák. Arra törekszenek, hogy az agrártermelésben, az élelmiszeriparban és a környezet-, ill. természetvédelemben lejátszódó folyamatokat megismerjék és modellezzék.
Ezen tapasztalatok birtokában olyan eljárásokat dolgoznak ki, amelyek alkalmazásával 1. az élelmiszer és az egyéb célú biomassza alapanyag termelés fenntartható, 2. a biológiai anyagok feldolgozása pedig a kedvező eredeti anyagjellemzők megőrzése mellett történhet.
A biorendszer mérnökök segítik az élő és élettelen rendszerek kapcsolatának harmonizációját. Ennek egyik jellemző példája az un. precíziós, termőhely specifikus növénytermesztési rendszerek műszaki-térinformatikai feltételrendszerének fejlesztése. Itt a termőhelyet (10, 20 ... 100 ha-os táblát) akár 10-20 m2-es homogénnek, vagy bizonyos szempontból homogénnek tekinthető egységekre osztják, és a kezeléseket, a fizikai és kémiai beavatkozásokat a talaj és a növény állapotának megváltoztatása céljából, szükség esetén 1-2 cm-es pontossággal az adott helyen, „precízen" végzik el. A térinformatikai eszközök felhasználásával a növény növekedésének és fejlődésének jellemzői, a betegségek és kártevők stb. szenzorálhatók. Így egyre nagyobb ismerethalmaz áll rendelkezésre a növény és annak környezete kapcsolatáról. Ezeket az adatbázisokat a legkorszerűbb matematikai módszerekkel dolgozzák fel: például Véges Elem Módszerrel, Diszkrét Elem Módszerrel, Fuzzy Rendszer és Neurális Hálózat Modellekkel. Az élő (növény, ill. annak mikrokörnyezete) és az élettelen (műszaki informatikai) rendszerek kommunikációja is megvalósulhat. Egyre kevésbé érezhetőek az agro- és a természetes ökológiai rendszerek közötti különbségek. E cél érdekében az agro-ökológiai rendszereket termodinamikai modellekkel is elemzik.
A rendszerek optimalizálásához az alrendszerek jellemzőit is meg kell ismerni.  A biorendszer mérnökök széleskörű vizsgálatokat végeznek a biológiai anyagok tulajdonságainak megismerésére. Ennek egyik célja, hogy a természetben lejátszódó jelenségeket bio-eljárások kidolgozására hasznosítják, és az egyes műveleteket - a feldolgozási technológiákon belül- biológiai, élő anyagokkal tudják elvégeztetni. Példa erre, amikor mikrohullám hatására a sejtek membránjának átjárhatósága megnövekszik, és olyan anyagok is „bevihetők" az élesztőgomba sejtjeibe, amelyek más körülmények között nem jutnának „oda". Így a munkatársaimmal a Nyugat-magyarországi Egyetem Biológiai Rendszerek Műszaki Intézetében kidolgozott eljárással a nanoszűrési műveletek hatékonyabbak és gazdaságosabbak lehetnek, mint az eddigi eljárások. A másik cél az anyagvizsgálati eljárások kidolgozása, ill. a meglévők továbbfejlesztése.
Összefoglalva:
A biorendszer mérnökök feladata a 21. század biológiai iparának fejlesztése, több területen a forradalmasítása. Igyekeznek hozzájárulni ahhoz, hogy elegendő és egészséges élelmiszerünk, tiszta vizünk, környezetbarát energiaforrásunk és egészséges környezetünk legyen.  

 

Noe, Christian R., az MTA tiszteleti tagja: Betegségek és paradigmák a gyógyszeres terápiákban - Tegnap, ma és holnap
székfoglaló előadás, 2012. január 10.

Christian R. Noe, a Bécsi Egyetem Gyógyszerkémiai Intézetének igazgatója,  első tudományos sikereit a sztereo-elktronikus hatások  biomolekulák kölcsönhatásaiban betöltött szerepének felismerésével  aratta. Az általa tervezett terpén-szénhidrát kiméra, amelyet racematátok rezolúciójánál használnak ma is „Noe-lactol" néven szerepel a vegyszer katalógusokban. A cukorgyűrű módosításával sikerült stabilizálniuk RNS oligonukleotidokat, ezzel lehetővé téve terápiás felhasználásukat. Ma is ez a módosítás a vezető koncepció a terápiás nukleinsavak stabilizálására. A gyógyszerek célba juttatása terén is úttörő munkát végzett a funkcionalizált nanorészecskék és liposzómák alkalmazásával.
Az European Innovative Medicines Initiative tudományos bizottságának elnökeként feladata, hogy megtalálja az európai gyógyszerkutatás számára ígéretes fejlesztési területeket: A professzor megpróbálja ráébreszteni a döntéshozókat annak fontosságára, hogy az akadémiai felfedező kutatásokból minél hamarabb ipari termék válhasson.
A gyógyszerkutatások célja, hogy a korábbiaknál hatékonyabb gyógyszereket legyünk képesek előállítani, ezért a betegségek gyógyításával kapcsolatos kutatásokban az alacsony kockázatú, gyors eredményeket hozó megközelítéseket kell alkalmaznunk - hangsúlyozta székfoglaló előadásában Christian R. Noe osztrák biokémikus. Úgy véli, jó esély van rá, hogy a magyar biológiai, biokémiai és bioorvosi kutatások a világ élvonalába kerüljenek. A korai civilizációk vallásos elképzeléseitől a mai korok tudományos alapú megközelítéséig a gyógyszeres terápiákban mindig jól meghatározható paradigmák uralkodtak. "A gyógyszerkutatás az elmúlt 50 évben hatalmasat lépett előre. Ma már a gyógyító hatást kifejteni képes aktív molekulák mesterséges előállítása majdhogynem tökéletes."
A gyógyszerkutatás előtt álló kihívásokkal kapcsolatban Christian R. Noe rámutatott, a tőkeerős nagy cégek egyre inkább elfordulnak a magas kockázatú felfedező kutatásoktól, és átengedik őket a jóval szerényebb anyagi forrásokból gazdálkodó akadémiai szférának. "Pedig a gyógyszerkutatás jövője azon múlik, milyen mértékben leszünk képesek megérteni a betegségek molekuláris szintű alapjait, vagyis a sejtekben zajló biokémiai mechanizmusok részleteit" - hangsúlyozta.
Noe professzor szerint a biológiai rendszerek egyre pontosabb megértésével célzott gyógyító hatást tudunk kifejteni, akár a gének szintjén is: Az emberi sejt működéséről felhalmozódott hatalmas tudásanyagot ma már fel tudjuk használni hatékony gyógyszeres kezelések kidolgozására. Ez volt előadásának egyik fő fő üzenete.
Christian R. Noe prrofesszor számos magyar kutatóval tart fenn hosszú időre visszatekintő személyes kapcsolatot, és a magyar tudományos élet alakulását is régóta figyelemmel kíséri, ezért különösen fontosnak tartja, hogy  a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagsággá választotta. 

 

Nyomárkay István, az MTA rendes tagja: Filológia - a nyelvi kapcsolatok kutatásának tudománya (Magyar hatás a XVI. századi horvát jogi terminológiában)
székfoglaló előadás, 2010. december 6.

Nyomárkay István székfoglaló előadásának célja a filológiai kutatások fontosságának bemutatása, a gondolkodásmód, a nyelvi világkép konkrét példákon való elemzése volt.
A nyelvi struktúra általános elméletén alapuló kutatás eredményeinek empirikusan igazolhatóknak kell lenniük. Ebben mind a hagyományos, mind a (a szó legtágabb értelmében vett) modern nyelvészet (filológia) képviselői egyetértenek. A filológiát magát, kutatási területét és feladatait a tudomány története folyamán sokan sokféleképpen határozták meg. Három fő kutatási feladata kristályosodott ki: 1) a szóban forgó szöveg(ek) autenticitásának kiderítése és igazolása (ez a szövegkritika feladata), 2) a szöveg(ek) nyelvének magyarázata (ezzel a lexikográfia és a grammatika foglalkozik) és 3) az irodalmi szövegek helyes megértése, illetve megértetése (interpretáció).
A magyar-horvát kulturális és nyelvi kapcsolatok értékes dokumentumai Verbőczy István Tripartituma horvát fordításának magyar nyelvi elemei: a horvát nyelv rendszerébe beilleszkedett magyar szavak (szakkifejezések): jövevényszavak, tükörszavak és tükörjelentések. A kezdeti (X-XI. századi) szláv → magyar nyelvi hatás iránya ugyanis a XIII-XIV. századtól kezdve megváltozik, magyar → szláv irányúvá válik. A magyar nyelvi hatás legszembetűnőbb a horvátban, a szerbben és a szlovákban.
A Hármaskönyv horvát fordítása Ivan Pergošić munkája; 1574-ben jelent meg. A fordítóról annyit tudunk, hogy Varasd város és Varasd megye jegyzője volt. Munkájához, mint utószavában említi is, felhasználta a Tripartitum Veres Balázs készítette 1565-ben megjelent magyar fordítását is.
Az előadás Verbőczy Hármaskönyvének európai jelentőségét, a mű felépítését, valamint korabeli magyar és horvát fordításának elsősorban lexikai jellegzetességeit mutatta be. A horvátban előforduló magyar jövevényszavak közül részletesen elemzi a következőket: foljaš (magyar: folyás), bantuvati-bantovati (magyar: bánt), banta (magyar: bántás, támadás), bantuvanik (magyar: bántó, támadó), engedovati (magyar: enged), engedovanje (magyar: engedés, megengedés), biršag (magyar: bírság), peruš (magyar: peres), varmeđa (magyar: vármegye), vekovečina (magyar. örökség), zlameno ruho (magyar: jegyruha), gibajuća marha (magyar. ingó marha, ingóság).
A horvát fordításban húsz magyar terminus fordul elő. Mindegyikük olyan széles jelentéskörű, hogy előfordulásuk száma a teljes fordításban meghaladja a százötvenet. Némely terminus tovább élt, egészen a XIX. század közepéig. Akkor azonban új korszak kezdődött: a horvát nyelvújítás kora, amelyben a német mellett - a párhuzamos szövegek tanúsága szerint - a magyar minták továbbra is jelentős szerepet játszottak.
A szövegeken alapuló kutatás a szemléleti háttér, a nyelvi világkép elemzését jelenti, így a civilizációs kapcsolatok legmélyebb rétegébe nyújt bepillantást.

 

Orosz László, az MTA rendes tagja: Genetikából Genomikába. A Fág és Csodaszarvas
székfoglaló előadás, 2011. március 8.

Orosz László a legkisebb és legnagyobb élőlények génjeit vizsgálta. Munkájában egyesítette a klasszikus genetika és a molekuláris genetika szemléletét. Elsőként készített pl. idehaza géntérképet (1969).
Az ,,Új Fág Biológia" irányzat egyik alapító tagja(2003). A mozgalom célja a bakteriofágok ökológiai szerepének és evolúciójuk megismerése, új biotechnológiák kidolgozása és a génhálózatok működésének kvantitativ leírása, módszereinek kidolgozása.  Orosz László bemutatja egy Magyarországon talált bakteriofág géjeinek ,,rokonságát", egy géneket ki/be kapcsoló szabályozó elem működését és egy 10 génből álló hálózat működése mesterséges átprogramozását.
Orosz László több évtizedes előkészületek után kidolgozta a gímszarvas gének vizsgálati módszereit és a gének klónozását (2004). Meghatározták azt a genetikai útvonalat, amely az agancs rendkívül gyors kifejlődését és csontosodását irányítja évről évre. Az agancs kifejlődésekor csontritkulás lép fel a csontvázban, amely azonban (az emberi csontritkulással ellentétben)  visszafejlődik az agancs elkészültekor. Az eredményeket sikeresen alkalmazták az emberi csontritkulás vizsgálatában.
Orosz László munkatársaival DNS vizsgálati eszközrendszert fejlesztett ki a világhírű hazai gímszarvas populációk jellemzésére (2006). Beszámol arról, hogy az Észak Magyarországi és a Dél Dunántúli szarvasok eltérő gén változatokat hordoznak. Anyai vérvonaluk is más. Egy Keszthely mellett talált 2000 éves szarvasbika csont maradványaiból kivont DNS segítségével pedig megállapították, hogy a mai leszármazottak Somogy megye közepén élnek.
Orosz László a genetika főkurzusok egyetemi tanára 1974 óta (JATE/SZTE, GATE/SZIE, ELTE). Számos tanítványa vezető genetikus, molekuláris biológus, egyetemi tanár.

 

Paládi-Kovács Attila, az MTA rendes tagja: Időrend, kronológia, periodizáció az európai etnológiában
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 27.

Paládi-Kovács Attila székfoglaló előadásában brit, német, finn és magyar példákon mutatta be az európai etnológia periodizációs kísérleteit, valamint a tudományterület új kutatási lehetőségeit is körvonalazta.
A népismeret eredetileg tisztán empirikus, leíró stúdium volt. Rögzítette, dokumentálta, rendszerezte és értelmezte a terepen, a jelenben megfigyelhető társadalmi és kulturális jelenségeket, az emberi közösségek viselkedését, rítusait, tárgyi és szellemi javait, szöveges, zenei és táncfolklórját. Az írás nélküli népek megismerésében a szinkron kutatási szemlélet mindmáig meghatározó; eredményes irányzatai a funkcionalizmus és a strukturalizmus. A 19. századi evolucionizmus, majd a kultúrtörténeti iskola és a 20. századi neo-evolucionizmus történeti rekonstrukcióit az „ahistorikus”-nak mondott iskolák kritikája kísérte.
Európában az etnológia meghatározó irányzata, a „történeti néprajzi iskola” diakron szemlélettel közelíti meg a kontinens bonyolult társadalmainak köznépi hagyományait. Hegel nyomán a jelent is a történelem gyorsan múló idősíkjának tekinti. Felfogásában a „jelenkutatás” a történeti vizsgálatok egyik válfaja csupán. Az európai etnológia egységében kezeli a kontinens népekre, nyelvterületekre, országokra tagolt részeit, és az antikvitástól, a középkoron és a kora újkoron át a modern korig kíséri nyomon a köznépi társadalom és műveltségi javainak változását. Az írás nélküli korok vizsgálatában kénytelen beérni relatív kronológiával, a dolgok eredetének, időrendjének hozzávetőleges meghatározásával, egymást követő „történeti rétegek” körvonalazásával. Az írott és képi források, jól datálható tárgyak és szavak az utóbbi évezredben már az évszámos abszolút kronológia felállítására, a történeti folyamatok periodizációjára, a fordulópontok megragadására is lehetőséget nyújtanak.


Pál-Antal Sándor, az MTA külső tagja: Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején
székfoglaló előadás, 2011. szeptember 15.

A 18. század eleje Székelyföld számára a megpróbáltatások időszakát jelentette, hiszen a háborús események és a természeti csapások által leginkább érintett része az Erdélyi Fejedelemségnek éppen ez a vidék volt. A rendkívüli időszak népességi viszonyainak feltárása, a népszámlálási és anyakönyvi adatok hiányában, az 1703-1722 közötti adózási és vagyonfelmérések, valamint a katonai és hűségeskü letételi lajstromok alapján történt. A természeti csapások súlyosságának és a demográfiai mutatókra gyakorolt hatásának felmérésére, az összeírások mellett, a korabeli feljegyzések és egyéb iratok szolgáltak.
A bécsi udvar által elrendelt összeírások és vagyonfelmérések révén, a Székelyföldön 1703-ban 23 285 adózó családot vettek nyilvántartásba. Húsz évvel később, 1722-ben 21 993-at. Tekintetbe véve az összeírásokból kimaradtakat - nemeseket és tisztviselőket, egyházi személyeket, a nincsteleneket, de más személyeket is - az összlétszám az adózók számánál 10-15%-kal magasabb volt, 1703-ban elérte 27 387 családot, 1722-ben pedig a 25 135-öt.
Az utóbbi két adat összevetéséből kitűnik, hogy 1722-ben a lakosság száma érezhetően alacsonyabb volt a húsz évvel korábbinál. Ennek oka az évszázad viszonylatában is rendkívülinek tekintett 1717-1719. évi pestis és a kedvezőtlen időjárás. Az egyszerre fellépett természeti csapások nem megtizedelték, hanem megfelezték Székelyföld lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján Erdély vesztesége 1700180 ezer fő volt, amelyből a Székelyföldre 61 ezer fő esett (Csíkban 12 600, Háromszéken 18 300, Marosszéken 10 000, Udvarhelyszéken 10 500, Aranyosszéken 600 személy).
A 18. századra vonatkozóan a történeti demográfia kutatói egy családra általában öt személyt számítanak. Ezt a gyakorlatot követve a székelyföldi lakosság összlétszámát megállapítani egyszerű számművelet kérdése. A jelen esetben azonban az csak a rendkívüli csapásoktól még mentes 1703. évre alkalmazható. A levéltári források és a korabeli krónikák adatai meggyőzőek arra vonatkozóan, hogy az 1721-1722. évi összeírás esetében a családösszetételre vonatkozó ötös szorzó nem alkalmazható, mivel a szárazság és a pestis nemcsak megritkította a családok számát, hanem a nagyarányú kiskorú és idős személy elhunytával érezhetően lecsökkentette (3,2-3,5 személyre) a családtagok számát. Következésképpen, az 1721-1722. évi összeíráskor a Székelyföld lakossága a feltételezett 145 ezer helyett 90 ezer fő volt csupán. A következő évtizedekben, a békésnek tekinthető időszak idején, a közegészségi állapotok javulásának köszönhetően is, a népszaporulat a Székelyföldön folytonossá vált. Közel félévszázad után, 1767-ben, a régió lakossága 37 070 családra, vagyis mintegy 185 350 főre emelkedett.
A szárazság és a pestis sújtotta vidék lakossága létfenntartása érdekében, élelméből kifogyva, jelentős számban keresett megélhetési lehetőséget máshol: nyugatra a vármegyék és Magyarország felé eső részeken, keletre a Kárpátokon túl, a román vajdaságokban, főként Moldovában. A járvány megszűntével az elvándoroltak egy része visszatért lakhelyére, mivel a megélhetés feltételeket az ősi otthon biztosította számukra. A visszatértek a nemesek mellett, többnyire a szabad rendű székelyek (a lófők és a gyalogok) soraiból kerültek ki, hiszen 1721-1722-ben a pusztatelkek száma náluk lett a legalacsonyabb. A visszaköltözöttek mellett pedig megjelent a máshonnan származó új munkaerő, amely fokozatosan elfoglalta és művelés alá vette a jobbágy pusztatelkeket. Ennek a folyamatnak pedig etnikai kihatásai is voltak, mivel lendületet vett a román ajkú lakosság számbeli növekedése.

 

 
Pálfy Péter Pál
, az MTA rendes tagja: Cayley-gráfok izomorfizmusproblémája
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 15.

A kombinatorika egyik legfontosabb ágának számító gráfelmélet a magyar matematika legerősebb területeinek egyike. Kialakításához többek között olyan nemzetközileg elismert magyar tudósok is hozzájárultak, mint Rényi Alfréd, Lovász László vagy Pósai Lajos. A gráfelmélet alapja a gráf, egy olyan szerkezet, amely csúcsokból és az ezeket összekötő élekből áll.
Pálfy Péter Pál fő kutatási témája a csoportelmélet, a szimmetriák absztrakt matematikai elmélete. Székfoglaló előadásának tárgyát a matematika e két fontos ágának közös határterületéről választotta.
A feladat az adott szimmetriacsoportal rendelkező gráfok, vagyis a csoport szerkezetét reprezentáló, úgynevezett Cayley-gráfok osztályozása. A körszimmetrikus gráfok esetére, amelynek egymáshoz csatlakozó élei önmagába záródó alakzatot alkotnak, 1967-ben Ádám András javasolt egy módszert, amelyet 1977-ben Babai László tetszőleges csoport Cayley-gráfjaira általánosított. Ez a kézenfekvő módszer nem mindig alkalmazható. A cél annak megértése, hogy a gráfoknak hány olyan típusa létezik, amelyek matematikailag azonos alakúak (izomorfak). Ilyen esetekben a csúcsok közötti egyszerű „ugrálással” hasonló alakzatok állíthatóak elő (például egy ötszög és egy ötágú csillag). A körszimmetrikus esetben Michail Muzychuk adott pontos választ 1997-ben. Az általános esetben azonban még ma is sok a megválaszolatlan kérdés.
Az előadó még egyetemistaként kezdett foglalkozni ezzel a kérdéskörrel. Székfoglaló előadásában ismertette a témában elért legújabb eredményeit.

 

Pápay Gyula, az MTA külső tagja: Újszerü koncepciók a gyakorlati és az elméleti kartográfiában
székfoglaló előadás, 2011. április 21.

A kartográfiára ma egy igen széleskörü tudományos érdeklödés irányul. A német nyelvterületen nemcsak geográfusok, hanem filozófusok, történészek, szociológusok, irodalom- és müvészettörténészek is foglalkoznak a kartográfiával. Ez egy olyan nagy tudományos áramlat része, amit a tér felfedezésének vagy ujra felfedezésének nevezhetnénk. A térkép ma sokkal nagyobb elterjedtségnek örvedezhet mint bármikor valaha több évezredes története során. Az internetnek ebben rendkivül nagy szerepe van, föleg a Google Maps-nek, a Google Earth-nek köszönhetöen valamint a GIS rendszerek, az u. n. földrajzi információs rendszerek elterjedésének jóvoltából. Mindennek ellenére mind a gyakorlati mind az elméleti kartográfiában vannak válságos jelenségek. Az internet gyorsan áttekinthetö, egyszerü, primitív térképeket igényel. Az általános térképkultúra szintje csökkenöben van.
A gyakorlati kartográfia szempontjából mind a digitális kartográfiát, mind pedig az információs rendszereket illetöleg a következö koncepciók érvényesítése lényeges: komplex tematikai szerkezet, kartográfiai alapelvek konsekvens érvényesítése, egyszerü kezelhetöség, a forrásokban rejlö információk optimálisan vizualizálása. Ezeknek a szempontoknak az érvényesítése szükségessé teheti a dinamikus ábrázolást, a három dimenziójú megjelenítést és a térképi ábrázoláson túlmenö ábrázolási módszerek alkamazását is.
Az eddigi gyakorlatban az információs rendszerek általában csak egyetlen egy változatban készülnek. A felhasználók sokrétű diszpozíciójának a figyelembevételéből kiindulva az információs rendszereket több változatban kellene kivitelezni ahhoz, hogy funkciójukat optimálisan betölthessék.
Az utóbbi néhány évtizedben nagy fellendülést adott az elméleti kartográfiának a szemiótika, az információs elméletek, kommunikációs elméletek és az informatika bevonása. Az új kartográfiában azonban már a paradigmatikus kimerülés jelei mutatkoznak. Új szempontokat nyújtanak az elméleti kartográfia számára a kialakulóban lévő általános képtudomány és az általános tértudomány. Ezek új megvilágításba helyezik a kartográfia tér és kép fogalmát és a kartográfiai ábrázolásformák szerkezeti vizsgálatát. Így pl. kartográfiai tértípusokat lehet  attól függően megkülönböztetni, hogy tértranszformáció vagy térreprezentáció útján jönnek-e létre. A kartográfiai képszerűségen belül elsődlegesen az ikonocitás és a szimbolicitás megkülönböztetése lényeges. A kartográfiai ábrázolásformák rendszerezésének egy további fontos szempontja, az általánosításhoz való viszony.
A kartográfia a legrégibb képtudományok és a legrégibb tértudományok közé tartozik. Nem csak történelmi múltja, hanem ábrázolásformáinak különlegességei is arra kötelezik a kartográfiát, hogy vegye fel a kommunikációt a többi kép- és tértudománnyal és járúljon hozzá az általános képtudomány és az általános tértudomány kialakításához.

 

Perczel András, az MTA levelező tagja: Mozgékonyság az ideák világában, avagy dinamikus fehérjék térszerkezet vizsgálata
székfoglaló előadás, 2010. november16.

A székfoglaló előadása elején Perczel András bemutatta a fehérjék szerkezeti építőelemeinek konformációs sokszínűségét. Az előadó párhuzamot vont a platóni ideák és az egyedi molekulák megismerhetősége között. Rávilágított arra, hogy a polipeptidek és fehérjék háromdimenziós téralkata szempontjából mértékadó aminosavdiamid építőelemek különböző konformerei dinamikus egyensúlyi rendszert alkotnak. Perczel András ismertette, hogy az eltérő téralkatokat hogyan lehet alkalmazott kvantumkémia eljárások alapján jellemezni, majd arra mutatott példát, hogy az ab initio még számolt tulajdonságok némelyike miként mérhető ma már. A mátrix izolációs infravörös spektroszkópia alkalmas eljárás arra, hogy igényes számolásokkal párosítva a kutatók az előbbi feladatot megoldják. Dinamikus építőelemek dinamikus építményt eredményeznek; tehát a flexibilis aminosavak mint építőelemek nyilvánvalóan dinamikus tulajdonságokkal jellemezhető makromolekulákat, pl. fehérjéket eredményeznek - mondta a kutató. Perczel András bemutatott több jellegzetes időskálájú specifikus mozgástípust, valamint ezek explicit meghatározásának lehetőségét nagyterű NMR spektrométerek segítségével, majd több fontos bioaktív makromolekula térszerkezeti és mozgékonysági tulajdonságait ismertette. Ezt követően az előadó a II típusú cukorbetegség gyógyításában használt Exendin 4 vegyület, illetve az Alzheimer-kór kialakulásában szerephez jutó poliamid rendszerek és makromolekulák spektroszkópiai jellemzőit (NMR, Röntgen, CD, IR, stb.) és térszerkezeti tulajdonságait mutatta be. A genomika és proteomika korában lehetőség nyílik arra, hogy nem csak izolált és tisztított makromolekulák, de az úgynevezett sejtes rendszerek NMR spektroszkópiai jellemzése is megvalósuljon. A székfoglaló előadás egy belsőleg rendezetlen fehérje (úgynevezett IDP) „in cell" NMR jellemzésével zárult, rámutatva arra, hogy a jövőben milyen módon lehet egy-egy funkcionális szempontból fontos és akár egy betegségéhez köthető makromolekulát a saját „természetesnek mondott" sejtes környezetében - akár sok száz vagy ezer más fehérje mellett megismerni, jellemezni és a biológiailag fontos partnereit feltérképezni.   

 

Pethő Attila, az MTA levelező tagja:  Diofantikus egyenletek numerikus megoldása
székfoglaló előadás, 2011. április 20.

Egy egyenletet diofantikusnak nevezünk, ha megoldását az egész számok körében keressük. Az elnevezés, a 3. században, Alexandriában élt Diophantosz nevére utal, aki először foglalkozott szisztematikusan egyenletek megoldásával. A diofantikus egyenletek modern elmélete David Hilbertnek 1900-ban, a 2. Nemzetközi Matematikus Kongresszuson elhangzott előadásával kezdődik. Hilbert 23 problémát fogalmazott meg, melyek közül a 10. olyan eljárás kidolgozását vetette fel, amellyel minden polinomiális diofantoszi egyenletről el lehet dönteni, hogy megoldható-e. Csak 70 évvel később bizonyította be Yurij Matijasevic szovjet matematikus, hogy ilyen általános algoritmus nem létezik.
A diofantoszi egyenletek széles osztályára azonban lehet megoldó algoritmusokat találni. Az egyik leghatékonyabb módszernek a Hilbert 7. problémájában gyökerező Baker módszer bizonyult. Az 1971-ben Fields-díjjal kitüntetett Alan Bakernek effektív felső korlátot sikerült bizonyítani Thue, elliptikus és hiperelliptikus egyenletek megoldásaira. Baker eredményeihez többen csatlakoztak, így Győry Kálmán diszkrimináns- és indexforma egyenletek algoritmikus megoldhatóságát bizonyította.
A Baker módszer közvetlenül nem alkalmazható diofantikus egyenletek megoldására, mert csillagászati (sőt annál is nagyobb) korlátot szolgáltat a megoldásokra. Numerikus diofantoszi approximációs módszerekkel kombinálva azonban a korlátok oly mértékben csökkenthetőek, ami már lehetővé teszi a megoldások meghatározását. Pethő Attila a stratégia megvalósításának általános és probléma specifikus elemeit mutatta be székfoglaló előadásában. A Debreceni Egyetem Számítógéptudományi Tanszékének vezető professzora részletesen foglalkozott az elliptikus egyenletek megoldására Josef Gebel és Horst Günter Zimmer német matematikusokkal közösen kidolgozott módszerükkel. Az elliptikus görbék elméletének eredményei mellett a duplán periodikus Weierstrass függvények tulajdonságait is felhasználták a hatékony algoritmus kidolgozása során. A módszer használhatóságát mutatja, hogy minden |k| ≤ 10000 egész számra megoldották az y2 = x3 + k Mordell egyenletet.
Pethő Attila bemutatta, hogy a Baker módszer nemcsak egyenletek, hanem egyenlet családok megoldására is alkalmazható. Elsősorban kis fokszámú Thue egyenletekre sikerült eredményeket elérniük, de példát mutattak arra is, hogy a módszer tetszőleges fokszámú Thue egyenlet családra is alkalmazható.
A diofantikus egyenletek numerikus megoldására kidolgozott módszerek ma már olyan kiforrottak, hogy komputer számelméleti programrendszerekben is elérhetőek. Olyan egyenletek automatikus megoldását teszik lehetővé, amelyeket egy-két évtizeddel ezelőtt csak hosszú és fáradságos munkával lehetett kezelni.

 

Pintz János, az MTA rendes tagja: Az ikerprímsejtésről
székfoglaló előadás, 2010. október 13.

Székfoglaló előadásában Pintz János az egyik legrégebbi híres megoldatlan matematikai problémáról, az ikerprímsejtésről beszélt. Az ikerprímek olyan prímpárok, amelyek különbsége pontosan 2, azaz amelyek két egymást követő olyan páratlan számból állnak, amelyek mindkét tagja prímszám. A prímszámok 1-en és önmagukon kívül semmilyen más egésszel nem oszthatók. A sejtés szerint az ilyen ikerprímpárok száma végtelen, azaz bármilyen határ felett újra és újra találhatók ilyen párok. A sejtés egy könnyített formájaként több mint 80 éve kezdte vizsgálni Hardy és Littlewood, hogy a prímek közti átlagos hézagoknál vannak-e végtelen sokszor lényegesen kisebb hézagok. Az átlagos hézag egy p prímszám esetén logp, a p prím természetes alapú logaritmusa (ami a p prímszám tízes alapú számrendszerben felírt jegyei számának körülbelül 2,3-szerese, pl. ezerjegyű prímeknél kb. 2300). Több világhíres matematikus (Erdős Pál, Bombieri, Davenport és mások) munkásságának eredményeképp beigazolódott, hogy végtelen sokszor előfordul az átlagos hézag egynegyedénél kisebb hézag (H. Maier, 1988). 2005-ben Pintz János Goldstonnal és Yildirimmel együtt bizonyította, hogy a fenti állításban szereplő ¼ arány bármilyen kis pozitív számmal helyettesíthető, azaz az átlaghoz viszonyítva arányában bármilyen kis hézagok végtelen sokszor előfordulnak. Később ezt az állítást úgy pontosították, hogy végtelen sokszor előfordulnak az átlagos hézag négyzetgyökénél is kisebb hézagok.
Egy további eredményünk szerint, ha a számtani sorozatokban a prímek elég egyenletesen oszlanak el, akkor ebből következik, hogy az egymást követő prímek különbsége végtelen sokszor valamilyen adott fix C szám alatt marad. Ha a prímek fenti eloszlására vonatkozó legerősebb sejtést, az Elliott-Halberstam sejtést tételezzük fel, akkor ez a különbség végtelen sok egymást követő prímpárra legfeljebb 16. Vagyis, ha az ikerprímsejtés nem is következik belőle, de a 2, 4, 6,...16 számok valamelyike végtelen sokszor előáll egymást követő prímek különbségeként. Nemrég sikerült ezt az állítást olyan erősebb formában is igazolnom, hogy az említett sejtés fennállása esetén az adott 2 és 16 közti (ill. a gyengébb feltevés esetén az adott C korlát alatti) különbségű prímpárok kisebb (vagy nagyobb) tagjai által alkotott végtelen sorozatban van akármilyen adott véges hosszúságú számtani sorozat is.

 

Podani János, az MTA levelező tagja: Kalandozások a biológiai sokféleségben
székfoglaló előadás, 2010. november 9.

A biológia alapvető élménye a sokféleség, amelyhez hozzájárul a megismerési lehetőségek sokfélesége is - mondta Podani János biológus. Székfoglaló előadásában bemutatott két téma a biológiai sokféleségek legrégebben és leggyakrabban említett példáit érinti elméleti és módszertani szempontból egyaránt: a rendszertani és az ökológiai szintű diverzitást.
Az első részben a kutató a klasszikus, Linnéi alapokon nyugvó rendszertan és az evolúció kapcsolatáról beszélt, amely, mint rámutatott, Darwin „A fajok eredete" c. könyvének megjelenése után 150 évvel, még mindig több ponton tisztázatlan. A konfliktus három ponton tapintható ki határozottan: az egyedek besorolása egymástól jól elhatárolható taxonokba, a törzsfák és a nevezéktan területén. A biológus szerint az egyetlen megoldás, ha eldöntjük: vagy minden valaha élt szervezetet egy osztályozásban próbálunk egyesíteni, de akkor a Linné-féle hierarchia nem működik, vagy pedig csak az egy idősíkban létező élővilágot rendszerezzük, amely kiválóan megy a Linné-féle rangokkal is.
Az előadás ökológiai része az úgynevezett hasonlósági függvények felbontásával foglalkozott, megmutatva, hogy viszonylag egyszerű matematikai mószerek segítségével is lehetőségük van a kutatóknak összetett jelenségek (béta-diverzitás, beágyazottság, grádiensek stb.) elemzésére, hatékony grafikus bemutatására.  

 

Pozsony Ferenc, az MTA külső tagja: Székelykapuk szimbolikus mezőnyben
székfoglaló előadás, 2011. június 20.

Pozsony Ferenc székfoglaló előadásának első részében bemutatta, hogy a néprajzkutatók és a művészettörténészek a XIX. század második felétől kezdődően hogyan magyarázták és értelmezték a székelykapuk eredetét, hogyan helyezték el azokat a keleti és az európai kultúrák kontextusában. Majd felvázolta, hogy ez a tárgyi jelkép hogyan távolodott el a székely portáktól, s hogyan vált fokozatosan lokális, regionális, etnikai és össznemzeti szimbólummá.

 

 

 

Pósfai Mihály, az MTA levelező tagja: Nanoásványok különleges szerepekben: a mágneses tájékozódástól a légköri aeroszolig
székfoglaló előadás, 2011. április 19.

Az ásványtan tudománya mind kutatási témái, mind eszközei tekintetében nagy változáson ment át az utóbbi két évtizedben. A hagyományos, elsősorban földtudományi tematikájú vizsgálatok mellett az anyagtudománnyal és biológiával határos területeken is intenzív ásványtani kutatómunka folyik, az új eszközök pedig a nanométeres mérettartományra jellemző anyagi tulajdonságok és az e tartományban lejátszódó jelenségek megismerését teszik lehetővé. A székfoglaló előadás ízelítőt adott az ásványtani kutatás új irányaiból, két nagyon különböző, de a vizsgálatok térbeli léptéke és elsődleges módszere, a transzmissziós elektronmikroszkópia révén mégis összeköthető kutatási téma eredményeinek bemutatásával. Az előadásban a mágneses bioásványok és a légköri aeroszol részecskék tulajdonságairól, valamint ezeknek a mágneses érzékelésben illetve az éghajlat alakításában játszott szerepéről volt szó.
A vízi környezetben élő mágneses baktériumok ferrimágneses nanokristályokat választanak ki sejtjeiken belül, ezáltal maguk is „nano-iránytűvé" válnak, és a Föld mágneses tere által megszabott irányban kénytelenek úszni. A sejtek elektronholográfiás vizsgálata kimutatta, hogy egyes törzsek a lehető legnagyobb mágneses momentum elérése érdekében optimalizált tulajdonságú kristályokat növesztenek: a kristályok mágneses egydomének, és a sejt hossztengelyével párhuzamos kristályláncokban a magnetit részecskék megnyúlása és könnyű mágnesezhetőségi iránya is párhuzamos a lánccal. Mesterségesen létrehozott mutánsok vizsgálata alapján ma már több, a kristályképződést szabályozó fehérje szerepe ismert. A mágneses baktériumok kristályképzését részletesen megismerve és másolva remény van arrra, hogy biomimetikus szintézissel szabályozott méretű és alakú ferrimágneses nanokristályokat állítsunk elő műszaki és orvosi alkalmazások számára. Nemcsak baktériumokban, hanem komplexebb élőlényekben is (rovarokban, madarakban, emberben) képződnek ferrimágneses nanokristályok. A mágneses baktériumok vizsgálata során kapott eredmények segítik e kristályok mágneses tájékozódásban vagy más biológiai funkcióban betöltött szerepének megértését.
A légköri aeroszol részecskék a Föld éghajlatát és a közvetlen levegőkörnyezetünket alakító tényezők közé tartoznak. Az egyedi részecskék elektronmikroszkópos vizsgálata alapján következtethetünk a részecsketípusok optikai és higroszkópos tulajdonságaira, ezáltal éghajlati és környezeti hatásaikra. Az előadás több nemzetközi mérési kampány során gyűjtött aeroszolminta vizsgálati eredményeiről számol be. Az emberi hatásoktól mentesnek tartott déli-csendes-óceáni troposzférában megfigyelt szulfát/korom részecskék aggregátumai arra utalnak, hogy a „globális háttér" aeroszol is tartalmaz olyan emberi eredetű szennyezést, amely fényelnyelő tulajdonsága révén mérhető változást okoz a Föld sugárzási mérlegében. A dél-afrikai szavannaégetésből származó aeroszolban egy új részecsketípus, a „kátránygömb" definiálása segített tisztázni a látható sugárzást különböző mértékben elnyelő részecsketípusok közötti különbségeket. Az arábiai sivatag felett gyűjtött ásványi por aeroszol vizsgálata pedig kimutatta, hogy az ásványi részecskéken képződő felhőcseppek nagyobbak, ezáltal könnyebben eredményeznek csapadékot, mint a szintén jelenlévő, antropogén eredetű szulfát részecskéken képződött kisebb felhőcseppek. Az egyedi aeroszol részecskék elemzése tehát a légkörkémiai kutatások számára részletes, és az éghajlati és környezeti modellekben hasznosítható adatokat szolgáltat az egyes részecsketípusokról.

 

Pukánszky Béla, az MTA rendes tagja: Mikromechanikai deformációs folyamatok polimer kompozitokban
székfoglaló előadás, 2010. október 20.

A műanyagokat, polimereket gyakran módosítják (társítják) különböző töltő- és erősítőanyagokkal, hogy kedvezőbb tulajdonságú anyagokat kapjanak. Általában a merevség és szilárdság növelése a cél, de egyéb jellemzőket (gázáteresztés csökkentése csomagolóanyagoknál, esztétika, külső megjelenés javítása, éghetőség csökkentése stb.) is módosíthatnak ilyen módon. Mivel a műanyag és a tár­sí­tó­a­nyag jellemzői általában különböznek, külső terhelés hatására lokális feszültségmaximumok alakulnak ki a töltőanyag környezetében. Pukánszky Béla szemléletes illusztrációkkal mutatta be a feszültség eloszlását egy műa­nyagba ágyazott merev töltőanyag részecske körül. Elmondta, hogy a részecske pólusa körül közelítőleg a külső feszültség kétszeresének megfelelő húzófeszültség, míg az egyenlítőnél nyomó feszültség alakul ki. A nagy feszültség helyi deformációs folyamatokat indít meg, amelyek gyakran az anyag tönkremeneteléhez, töréséhez vezetnek. A lokális folyamatok vizsgálata ezért elengedhetetlen, nagyobb szilárdságú és törési ellenállású anyagok előállítása érdekében. A helyi (mikro­me­chanikai) deformációs folyamatokat gyakran hangjelenség vagy tér­fo­gat­növekedés kíséri, így ezek mérésével a folyamatok követhetők. Az előadásában Pukánszky Béla példákat mutatott be arra, hogy milyen bonyolult, egymással versengő folyamatok mehetnek végbe a különböző polimer kompozitokban. A  természetes szállal (len) erősített politejsav (PLA) kompozit törésfelületéről elektronmikroszkóppal készült felvételen megmuttata, hogy a kompozitban egyszerre ment végbe a szálak kihúzódása, a felületek elválása, valamint a szál hossz- és keresztirányú törése. Az előadás röviden érintette az eredmények gyakorlati hasznosítását is.

 

Rácz Zoltán, az MTA tagja: Skálázás, dimenzióanalízis, meg a fizika egyéb szépségei
székfoglaló előadás, 2011. január 26.

A dimenzióanalízis és az azt megalapozó skálázási meggondolások széles körben és igen hatékonyan használhatók a fizikában. Az előadó egy sor egyszerű példán (Pitagorasz-tétel bizonyítása, a fekete-test sugárzás energiasűrűségének klasszikus és kvantum levezetése, a diffúzió-limitált kémiai reakciók tulajdonságainak leírása) szemléltette a módszer szépségét, hatékonyságát és a problémáit is.
A bevezetés gondolatait felhasználva Rácz Zoltán elmagyarázta az utóbbi években kidolgozott legérdekesebb eredményét, a csapadékmintázatok kontrollált létrehozásának metodikáját. A módszer az elektronika fejlődésének útját álló egyik problémát hivatott megoldani. A jelenlegi, litográfián alapuló eljárásokkal ugyanis csak igen drágán lehet tranzisztorokhoz hasonló elektronikai egységeket gyártani a mikronnál kisebb, vagy az atomi méreteket is megközelítő méretekben. Lényegesen más az úgynevezett alulról-felfelé építkezés technikája, amikor is a készítendő struktúra a megfelelő anyagok megfelelő helyre vitelével jön létre. Ilyenkor a nehézséget az okozza, hogy atomok, vagy molekulák kis csoportjait kell meghatározott helyre irányítani. Egy lehetséges megoldás, ha a csapadék alapjául szolgáló anyagokat kémiai reakciókból nyerik. Ekkor ugyanis a csapadék kémiai reakciófrontok mentén jelenik meg, s így az anyagok meghatározott helyre szállítása a frontok irányításával érhető el. Az előadó egyszerű skálázási megfontolásokon keresztül megmutatta, hogy a frontok vezérlése megvalósítható megfelelően választott külső elektromos terek, illetve elektromos áramok választásával, s az elmélet alapján tervezett kísérletek pontosan reprodukálják a jósolt struktúrákat. Az jelenlegi kísérletekben elért legkisebb méretű mintázat azonban 100 mikron nagyságrendű, éés úgy tűnik, hogy kisebb méretek elérését elsősorban a reakciózónák szélessége limitálja. Ennek megfelelően, jelenleg a legfontosabb megoldandó feladattá az vált, hogy hogyan lehet kontrollálni a reakciózónák szélességét. E probléma megoldása megnyithatja az utat a mikron alatti struktúrák olcsó készítéséhez.
Az előadás vége ismét a skálázás általános kérdéseinek és az univerzalitás problematikájának volt szentelve. A fázisátmenetek elméletének kidolgozása óta létezik egy mélyebb, a renormalizációs csoport módszeren alapuló magyarázat a skálázás univerzalitására a kritikus pontok közelében. Rácz Zoltán megmutatta, hogy párhuzamot lehet vonni az extrém érték statisztikák és a kritikus rendszerek között, és a párhuzam természetesen magyarázza hogyan jelennek meg az univerzális tulajdonságok a határérték eloszlásokban és azok véges méret korrekcióiban.  

 

Radda, George K., az MTA tiszteleti tagja:  Opportunities and Challenges in Biomedical Research: 50-years Journey through Science
székfoglaló előadás, 2011. május 11.

Fifty years ago when the construction of the Berlin Wall began, I published my first scientific papers in physical organic chemistry. Following the award of my Doctorate at Oxford University I spent a year with the Nobel Prize winning Chemist/Biochemist Melvin Calvin at Berkeley in California. There the Lawrence Radiation Laboratory ushered the era of "Big Science". I was converted from a chemist to a biochemist with a feel for quantitative science and ready to choose the right problems to study. My first independent publication back in Oxford coincided with the "independence" of the small Country of Singapore in 1965 that is currently occupying a large part of my scientific life.

In this lecture I trace the key features of my own work from studies of enzyme conformation and control, fluorescence probes for membrane functions to the discovery of Magnetic Resonance Spectroscopy in vivo for the molecular characterization of energy provision. How an observation on an isolated small piece of muscle lead to the development in our ability to observe in living animals the biochemical pathways of ATP production and utilization in all organs non-invasively and within seven years apply this new method for clinical investigations in  humans. Over a period of 10-15 years many thousands of subjects were studies for heart disease, muscle disorder, brain trauma and metabolic diseases and by linking basic biochemical studies on models of human disease to the clinical investigations we have been able to make inroads into new biological mechanisms that resulted in abnormal conditions. During this period our world order changed yet again and major new advances in Molecular Biology changed the way biomedical sciences were seen. In 1990 I made my first official visit to Budapest and to HAS with a Royal Society Delegation.
In 1996 the UK Medical Research Council invited me to be its Chief Executive and while continuing my research on Heart Disease and Diabetes, I was in the midst of the "Genomic Revolution", the sequencing of the Human Genome and setting up one of the largest resources in the world for the study on gene/environment effects in health and disease. I was asked to lead the seven Research Councils in the UK to develop a Vision and National Strategy for Science in the coming decade. A vision that I presented to the World Science Forum in Budapest in 2007.
This combination of scientific research with science strategy took me to Singapore where I
had built up a major centre in Bioimaging and helping the Biomedical Research Council to
reformulate its scientific priorities in the 21st Century. This gave the opportunity to tackle one of the major challenges in today's biology, how to look at the molecular dynamics and
networks non-invasively in the intact organism. A revolutionary new tool for "metabolic
imaging" is being developed for the measurement of metabolic fluxes in real time in vivo.
In the time left for this talk, only a short glimpse at some future predictions of discoveries is
possible.
 

 

Romsics Ignác, az MTA rendes tagja: A magyar történetírás gleichschaltolása, 1945-1949
székfoglaló előadás, 2011. március 17.

A szaktudományos magyar történetírás a 19. század utolsó harmadában alakult ki. Bár az Osztrák-Magyar Monarchia és ezen belül a történelmi Magyarország felbomlása a szellemi életben is új helyzetet teremtett, a történetírás lényegében a két világháború között is lépést tartott a nyugat-európai tendenciákkal. 1945 után viszont gyökeres átalakulás és nagymérvű színvonalcsökkenés következett be. Az ország szovjetizálásának keretében a történetírást is gleichschaltolták. A Kosáry Domokos és munkatársai által összeállított új, demokratikus szellemű tankönyvekre a részben Moszkvából hazatért és hazai baloldali literátorokkal kiegészült kommunista történész csoport már 1946-ban össztüzet zúdított. 1948-ban az 1948-49-es forradalom szabadságharc értelmezése körül kulmináltak a viták. Ugyanebben az évben jött létre a Magyar Munkásmozgalmi Intézet, a későbbi Pártörténeti Intézet elődje, amely a hazai munkásmozgalom, ezen belül a Tanácsköztársaság és a két világháború közötti illegális kommunista mozgalom dicsőítését kapta feladatul.
A döntő lépésekre 1949-ben került sor. Az 1867-ben létrejött Magyar Történelmi Társulat 1949. február 25-ei ülésén teljes vezetőcsere következett be. Az elnöki székben Eckhart Ferencet Andics Erzsébet, a főtitkári pozícióban Benda Kálmánt Vígh Károly váltotta fel. A hierarchia csúcsára „díszelnökként" Révai József került. A Történelmi Társulaton belüli hatalomátvétellel egyidejűleg kicserélődött a történészek vezető folyóiratának, az ugyancsak 1867-től megjelenő Századoknak a szerkesztősége is. A folyóirat főszerkesztője ugyancsak Andics Erzsébet, felelős szerkesztője Elekes Lajos, szerkesztőségi titkára pedig Hanák Péter lett.
1949. szeptember 13-án „átszervezték" a Teleki Intézet részeként 1941-ben létrehozott Történettudományi Intézetet. Az „átszervezés" keretében Kosáry Domokos igazgatót, Benda Kálmán igazgatóhelyettest és négy közvetlen munkatársukat elbocsátották. Másokat megfélemlítettek és önkritikára kényszerítettek. Az Intézet új igazgatója Molnár Erik, helyettese pedig Pach Zsigmond Pál lett. Az intézet szakfolyóiratát, a Revue d'histoire comparée-t megszüntették.
A Történettudományi Intézet gleichschaltolásával párhuzamosan zajlott a Magyar Tudományos Akadémián belüli hatalomátvétel. Ennek keretében 17 történész akadémikust degradáltak „tanácskozó taggá", vagyis zártak ki. Közéjük tartozott Domanovszky Sándor, Hajnal István, Kerényi Károly, Mályusz Elemér, Szabó István, Váczy Péter és Wellmann Imre.
A régi professzori kar megtizedelése és az új, felkészületlen „káderek" beözönlése a felsőoktatásba és a kutatóintézetekbe drasztikus mértékű színvonalcsökkenés vont maga után. A szakma mélyrepülése - ahogy az egész szellemi életé is - az 1950-es évek végéig tartott, s a lassú regenerálódás csak az 1960-as években vette kezdetét.

 


Roósz András, az MTA rendes tagja: Fémtani kutatásaim
székfoglaló előadás, 2010. november 10.

Roósz András székfoglalójában visszatekintett a fémtani kutatásokkal eltöltött elmúlt 45 évére. 1966-ban még egyetemi hallgatóként kapcsolódott be az akkori Metallográfia Tanszék kutatásaiba Káldor Mihály professzor irányításával. Kutatási témájuk a fémek és ötvözetek képlékenyalakítást követő újrakristályosodása volt, de a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar Anyagtudományi Intézetének igazgatója foglalkozott sárgaréz hidegalakítását, valamint acélok melegalakítását követő újrakristályosodásával is. Emissziós elektronmikroszkóp segítségével in situ vizsgált tantál és wolfram újrakristályosodást, valamint acélok szemcsedurvulását. 30 év elteltével PhD hallgatói numerikus módszerekkel (Cella Automata, Véges Differencia) szimulálták a folyamatokat. Az első magyar űrtechnológiai program (BEALUCA, 1980) kapcsán Roósz András szilárdoldatok kristályosodását vizsgálta földi, majd űrbeli körülmények között. A kristályosodási folyamatok szimulációját a stuttgarti Max-Planck intézetben dolgozta ki, amely alkalmas a két és háromalkotós szilárdoldat típusú ötvözet kristályosodás során kialakuló mikroszerkezetének meghatározására. Kvantitatív metallográfiai módszerekkel vizsgálta az acél ausztenitesedésének a részfolyamatait (csíraképződés, csíranövekedés), majd kollégáival a már említett numerikus módszerekkel is szimulálták a folyamatot. A fázisátalakulások szimulációjánál „szerszámként" használatos kétalkotós egyensúlyi fázisdiagramok vonalainak (többalkotós esetben felületeinek) a számítására termodinamikai alapokon nyugvó, egyszerűen használható számítási eljárást (ESTPHAD) dolgozott ki, amelyet a szimulációkban sikerrel használtak. Vezetésével az MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport réz alapú tömbi amorf anyagok előállításával és vizsgálatával foglalkozik.  

 

Röttgers, Kurt, az MTA tiszteleti tagja: A kommunikatív szöveg szociálfilozófiája mint egy etikai keretrendszer
székfoglaló előadás, 2011. október 13.

Általánosan elfogadott vélekedés, hogy bármely szociálfilozófia (társadalombölcselet) keretrendszerét az etika teremti meg. Ahhoz, hogy kritikusan megvizsgálhassuk, hogy egy adott társadalom jól megalapozott, szilárd elvekre épül, szükségünk van egy normatív keretre, amelyet hagyományosan az etika ad. Nem célom megcáfolni ezt a meggyőződést, csupán egy kiegészítő nézőpontot kívánok nyújtani a szociálfilozófia és az etika közötti kapcsolatról. A szociálfilozófia elköteleződésének a normativitáshoz történelmi előzményei vannak. Egyfelől egy értékítéletektől mentes tudományos szociológia alakult ki, másfelől létrejött egy független szociálfilozófia, mindkettő egy időben a gyakorlati filozófia hagyományaiból emelkedett ki. Az ún. kommunikatív szöveg szociálfilozófiai koncepciója kerüli mind a liberális és individuális eszméket, mind a kollektivisztikus és holisztikus elgondolásokat, és nem is igyekszik kompromisszumot teremteni közöttük. Ehelyett arra a meggyőződésre épül, hogy a "társas" ezen eszmék közötti közvetítésre vonatkozó folyamat. Megvizsgáljuk, milyen szerepet tölthet be az etika ebben az értelmezési keretben.

 

Ruzicka, Thomas, az MTA tiszteleti tagja: Bazális sejtes karcinóma - a leggyakoribb humán tumor
székfoglaló előadás, 2011. február 16.

A bazális sejes karcinóma férfiakban a leggyakrabban előforduló rákfajta, és a demográfiai, valamint klíma változások következtében a megbetegedések száma egyre növekszik. Előfordulási gyakorisága valójában nagyobb mint az összes többi tumoros megbetegedésé együttesen. A népesség körében történő magas prevalenciája indokolja orvostudományi jelentőségét. Bár a tumor általában nem túl agresszív és nem ad metasztázisokat, amennyiben kezeletlenül marad rendkívül súlyos szövetkárosodásokat okoz. Műtéti kezelése gyakran nehézségekbe ütközik, mivel a tumoros burjánzás az esetek többségében az arcon, még pontosabban az orr környékén alakul ki. Az újabb kutatások tisztázták a kórkép mögött lévő molekuláris folyamatokat, és megállapították, hogy az úgynevezett sonic hedgehog jelátviteli út mutációi a bazális sejtes karcinóma valamennyi esetében kimutathatóak. Thomas Ruzicka és munkatársai olyan transzgenikus egértörzseket tenyésztettek ki, amelyekben a kór kialakulása jól nyomon követhető, ezzel alapott teremtve  új típusú kezelések kidolgozásához. A közelmúltban olyan újfajta terápiák láttak napvilágot, amelyek a sonic hedgehog jelátviteli út aktivációjának megakadályozásán keresztül fejtik ki gyógyító hatásukat. Kialakult bazális sejtes karcinóma új típusú nem műtéti úton történő kezelése közé tartozik a fotodinamikus terápia is. De a leghatékonyabb kezelés továbbra is a megelőzés. Számos kutató dolgozik az ultraibolya sugárzás elleni védelem olyan új módszerein, amelyek nem csupán az UV-fény kiszűrését foglalják magukban, hanem helyileg alkalmazható DNS javító enzimeket is tartalmaznak. A bazális sejtes karcinóma ideális modellt nyújt a tumorképződés tanulmányozásához, mivel rendkívül gyakori, és kóroktana - UV-sugárzás - , valamint patofiziológiája - sonic hedgehog mutációk - jól ismert.  

 

S. Varga Pál, az MTA levelező tagja: A valóság mint nyelvi konstrukció a 19. századi magyar irodalomban
székfoglaló előadás, 2011. január 24.  

S. Varga Pál székfoglaló előadásában a nyelv antropológiai felfogásából kiindulva elemezte valóság és irodalmi fikció viszonyát. Eszerint a nyelv az ember külvilághoz való alkalmazkodásának legfőbb „szerve", ezért a valóság nyelvi modelljében összeötvöződik a tapasztalatokban adott külvilág és a tapasztaló emberi tudat. Az ingerekben adott fizikai valóságból a nyelv a modellalkotás első szintjén verbális valóságot hoz létre, amelyet egy-egy nyelvhasználó közösség a világgal magával azonosít. A modellalkotás második szintjén jönnek létre a fikciós szövegek, amelyek e verbális valóságnak mint a valóság leírásának újraleírásait adják.
A fikció antropológiai funkciója a nyelv másik alapvető mozzanatával függ össze, azzal ti., hogy a nyelv nem tesz különbséget észlelet és képzet között - mégpedig azért, mert az ember olyan lény, aki a jövő felé irányítja a cselekedeteit, így számára átmenetileg feloldhatónak kell lennie elképzelt és valóságos különbségének. Az irodalmi fikció ennek az antropológiai funkciónak a szolgálatában áll. Mivel a verbális valóság és a fikciós szöveg egyaránt nyelvi konstrukció, természetes átjárás van köztük; az irodalmi szöveg, amely bevonja az olvasót a maga alkotta világba, eléri, hogy az olvasó magával vigye a verbális valóságba azokat az újszerű konceptuális és narratív sémákat, amelyek a szöveg nyelvi világát strukturálták - hogy újabb észleleteit már e sémák befolyása alatt dolgozza fel. A két konstrukció közötti átjárást alapvetően a fogalom és a metafora közös eredete, illetve esemény és fikciós történet közös alapja, az oksági összefüggés teszi lehetővé.
A történeti áttekintés azzal a tanulsággal járt, hogy az újkori Európában a modellalkotás első szintjén a fizikai valóságnak kétféle modellje jött létre: a tudomány matematikai leíráson alapuló modellje és a hagyományos verbális modell. Minthogy az emberi viselkedést - a nyelv antropológiai alapfunkciójának megfelelően - az utóbbi szabályozza, komoly zavarokat okozott, hogy a valóság tudományos modellje kikezdte a verbális valóság érvényességét. Ez a hasadás az irodalmi fikciót is érintette: leértékelte azt a szövegtípust (a lírait), amely „szubjektív", metaforikus nyelvet használ, s annak a műfajnak - a regénynek - kedvezett, amelynek újraleíró teljesítménye a tudomány által objektívnak elismert okság elvén alapul.
S. Varga Pál Kölcsey Ferenc Hymnusának és Vörösmarty Mihály két versének (Előszó, A vén cigány) példáján mutatta meg a bibliai alapú verbális valóság és a költői fikció hagyományos viszonyának megrendülését, Arany János Toldiját pedig olyan szövegként elemezte, amely az archaikus verbális valóságban érvényes oksági összefüggéseket a modern köznyelvben is használatos metaforikus viszonyok hálózatszerű kiteljesítése révén aktualizálja.
Végül két olyan 19. századi magyar írót vizsgált, akik egyaránt tisztában voltak azzal, hogy az ember a rendelkezésére álló nyelvi-kulturális sémák alapján alkotja meg a maga valóságát. Kemény Zsigmond történelmi regényei kritikusan viszonyulnak e jelenséghez: a szereplők hamis nyelvi valóságot alkotnak maguknak, s ennek következményei végzetesek lesznek számukra. Mikszáth ezzel szemben arra alapozza történeteit, hogy mindenki a köztudatban élő (a kognitív pszichológiában scripteknek nevezett sémákhoz hasonló) forgatókönyvek alapján rendezi egységes történetté, ami vele történik. A példaként elemzett Szent Péter esernyője című regény cselekménye a szereplők által ilyen forgatókönyvek nyomán „írt" történetek kölcsönhatásából áll össze.
Azzal, hogy Mikszáth nem az egyéni, hanem a (nyelvi-kulturális sémákat hagyományozó) kollektív tudatra irányította figyelmét, letért az európai regény „főútvonaláról" - ezzel azonban maga az európai regényirodalom is gazdagabbá vált.
S. Varga Pál végül felvetette, hogy a valóság nyelvi - vagy más szimbólumrendszer általi - megalkotottságának tétele általában a tudományos nyelvhasználatra nézve is következményekkel jár.

 


Sarkadi Balázs
, az MTA rendes tagja: Membrántranszporterek és őssejtek
székfoglaló előadás, 2010. szeptember 14.

A sejteket a környezetüktől elválasztó membránok egyaránt kulcsfontosságú szerepet játszanak a sejt egészséges működésének fenntartásában, környezetével való kommunikációjában és a káros anyagokkal szembeni védelmében.
Sarkadi Balázs és kutatócsoportja a sejtvédelem egyik kritikus elemét, az úgynevezett ABC membrántranszporter fehérjék funkcióit vizsgálja. Bebizonyosodott, hogy ezek a membránfehérjék képesek meggátolni a káros anyagok sejtbe jutását, a már bekerült mérgező anyagokat pedig „kipumpálják” a sejt belsejéből. A daganatos sejtek gyógyszeres kezeléssel szembeni ellenálló képességének egyik oka éppen ezeknek a membránfehérjéknek a működése. A fehérjecsalád ABCG2 nevű tagja különösen jelentős szerepet kap az önmegújításra és differenciálódásra egyaránt képes őssejtekben, megvédve azokat a mérgező anyagoktól és a káros környezeti hatásoktól. Mivel a daganatokban is találhatóak őssejtek, az azokban jelenlévő ABC fehérjék még a célzott gyógyszeres kezelés által kiváltott sejtölő hatást is képesek kivédeni. Emiatt a daganatokban éppen ezeket az őssejteket a legnehezebb kemoterápiás kezeléssel elpusztítani. Ennek a problémának a megoldása jelentős lehet a daganatos betegségek jövőbeni kezelésében. Sarkadi Balázs és kollégái annak a lehetőségét kutatják, hogyan lehet az ABC fehérjéket a sejtmembránból izolálni, illetve működésüket és szabályozásukat minél pontosabban megismerni. Legutóbb azt bizonyították, hogy az ABCG2 fehérje a még valamennyi sejttípust létrehozni képes emberi őssejtekben is jelen van és szabályozottan működik.

 

Schaff Zsuzsa, az MTA levelező tagja: A vírusoktól a májrákig
székfoglaló előadás, 2011. március 16.

Az emberi daganatok mintegy 15%-át vírusok okozzák, amelyek között is kiemelt fontosságúak a hepatocellularis carcinomát (HCC) okozó hepatotrop vírusok, a hepatitis B (HBV) és C (HCV) vírus.  A  két,  szerkezetében eltérő vírus részben hasonló,  részben eltérő karcinogén hatással rendelkezik. A HBV DNS vírus, a hepadna vírusok családjából, amely integrálódhat a hepatocyták genomjába, inszerciós mutagenezist okozva. Ez egyes virális proteinek, kiemelten a felszíni komponens és az X protein perzisztálásához vezet, amelyek interferálhatnak  számos  jelátviteli  útvonallal  és  befolyásolhatják  egyes onkogének és tumor szuppresszor gének aktivitását, mint erre Schaff Zsuzsa és kutatócsoportja rámutatott. A HCV, amely a Flavivírusok közé tartozó egyszálú RNS vírus, nem integrálódik a fertőzött sejt DNS-ébe, viszont ugyancsak  számos  metabolikus  folyamattal  interferálhat.  Kiemelt a  lipid anyagcserével  való összefüggése, amelyre  a magyar kutatók elsők között mutattak rá. Ultrastruktúrális   vizsgálatokkal  kimutatták   a   vírusfertőzés   hatására   létrejövő  membrán eltéréseket és  a kialakult  membranózus  replikációs  komplexet,  amelyben  a  HCV   core komponensét  lokalizálták. Több növekedési faktor, citokin,  valamint  az   apoptózis szerepét bizonyították a daganat kialakulásában. Diagnosztikus és terápiás szempontból is   felhasználható   különbségeket   mutattak  ki  a  sejtkapcsoló   fehérjék  összetételében  a hepatokarcinogenezis  folyamán.  Mindkét vírusfertőzés,   a  többlépcsős  karcinogenezis modellnek  megfelelően, a sejtpusztulás és  sejtproliferáció  fokozásával  a krónikus hepatitis   és   cirrhosis   lépcsőin át, a  genetikai   hibák  állandósulásához vezet,  amelynek végül korai, majd progrediáló HCC a következménye.

 

Solti László, az MTA rendes tagja: A reprodukciós biotechnológia lehetőségei és korlátai - érvek és ellenérvek
székfoglaló előadás, 2011. január 20.

Bár eddig több mint 4 millióan köszönhetik az életüket az eljárásnak, csak 2010-ben, harminckét évvel az in vitro fertilizáció (IVF) kidolgozása után kapott Nobel díjat a brit Robert Edwards. Közvetlen munkatársa, Patrick Steptoe pedig meg sem érte az elismerést. Vajon mi lehet az oka, hogy a reprodukciós biotechnológia eredményei még akkor is heves vitákat kavarnak, amikor a technika alacsony hatásfoka és kezdeti nehézségei már kétségtelenül elhárultak? Miért van a társadalom jelentős részében dogmatikus ellenállás az új tudományos ismeretek gyakorlati bevezetésével szemben? - tette fel a kérdést székfoglaló előadásában Solti László, a Szent István Egyetem rektora. A tudományos felfedezések eleinte szükségszerűen tökéletlenek, idő előtti alkalmazásuk számos kockázatot hordoz, emellett a közvélemény alapvetően gyanakvó minden ismeretlen eljárással szemben. De a jól kiforrott technológiák felelősség nélküli alkalmazása is - néha túlzott - óvatosságra inti az alapjában konzervatív társadalmat. Néha úgy tűnik, mintha ma is a negyven évvel ezelőtti pesszimista jövendölés (Gordon Taylor: The biologicaltime-bomb, 1968 - Biológiai pokolgép. Medicina, 1970) uralná a közfelfogást. Az előadás néhány konkrét reprodukciós biotechnológiai példán keresztül mutatta be ezeket az ellentmondásokat.
A közismerten lombikbébi programnak nevezett IVF, amely alig három évtized alatt a meddőségi terápia rutin és megkérdőjelezhetetlen beavatkozásává fejlődött, még ma is súlyos etikai dilemmákat vet fel. Solti László elmondta: nem lehet megnyugtatóan megválaszolni, hol van az IVF programba bevont nőknél az a felső korhatár, amelynek átlépése már elfogadhatatlan kockázatot jelent az anyára és/vagy a gyermekre. Vitatott a béranyák bevonása és sokan kétségbe vonják a homoszexuális párok jogát a gyermekneveléshez, még inkább azt, hogy mesterséges eljárás segítségével jussanak utódokhoz.
Ennél is nagyobb ellenállásba ütközik a reproduktív klónozás, amelyet szinte minden ország etikailag elutasít és legtöbbjük jogilag is tilt. A heves ellenkezés oka azonban csak részben írható a technikai kezdetlegességek és a belőlük eredő kockázatok rovására, mert ezek a módszer egyébként nyilvánvaló és gyors fejlődése során bizonyára kiküszöbölhetőek. A tiltakozás sokkal inkább etikai jellegű, mert a társadalom nem kívánja kockáztatnia a biológiai sokszínűséget, emellett jogos történelmi félelem uralkodik az eugenikai célú felhasználás lehetősége miatt. Megválaszolhatatlan kérdés, hogy az egyébként megalapozott, ám néha talán túlzott óvatosság mennyire akadályozza vagy lehetetleníti el az orvosilag indokolható felhasználást.
Az előadás végezetül kitért a születendő utódok nemének megválasztására, amely a mai biológiai ismeretek és kifejlesztett technikák birtokában elfogadható hatásfokkal lehetséges. Az állattenyésztésben újabban kitűnő eredménnyel használt eljárások megbízhatóak, kockázatmentesek és költségigény szempontjából is elviselhető mértékűek. Az emberen való alkalmazás várható társadalmi hatásainak, kockázatainak felmérése és ismertetése a kutatók feladata és kötelessége. Azonban mindezek mérlegelése és annak eldöntése, vajon mely feltételekkel és milyen mértékben engedélyezhető egy eljárás, már nem lehet a tudomány felelőssége. Számtalan példa bizonyítja, hogy a politika erőterébe került tudományos dilemmák megítélése objektív szakmai alapon többé már nem lehetséges.  

 

Solymosi László, az MTA levelező tagja: Anyanyelv és jogi írásbeliség a középkori Magyarországon
székfoglaló előadás, 2011. január 20.

A középkori Magyar Királyság többnyelvű ország volt, ahol nem csupán az egyházi társadalom vagy a királyi udvar nyelvi változatossága volt természetes, hanem az ország lakóinak a többnyelvűsége volt a jellemző. A szóbeliség a beszélt anyanyelvek számától függően a kezdetektől fogva mindig is többnyelvű volt, de az írásbeliséget a latin rítusú kereszténység felvételének megfelelően alapvetően egyetlen tanult nyelv, a latin határozta meg.
Solymosi László székfoglaló előadása azt vizsgálta, hogy a többnyelvűség ténye mikortól kezdődően, milyen mértékben és mely nyelvek vonatkozásában tükröződött vissza okleveleinkben, azaz a jogi írásbeliségben. Elemezte, hogyan vált a kezdetekben lényegében egységes latin nyelvű oklevéladás a 14. századtól kezdve lassan színesebbé, és mi volt a német, cseh és magyar nyelvű oklevelek megjelenésének, megoszlásának nyelvi, földrajzi és társadalmi háttere. A középkorkutató történész választ keresett arra, hogy a központi, helyi kormányzati szervek, bíróságok, egyházi intézmények és városok közül miért a városi oklevéladásra volt a legjellemzőbb az anyanyelv használata, és a feltételek miért a német nyelvű oklevéladás fejlődésének kedveztek a leginkább, annak ellenére, hogy a középkor végére a magyar nyelv is feltehetően alkalmas volt a jogi írásbeliségre. Az előadás számba vette azokat a főbb tényezőket is, köztük a magyar joggyakorlat sajátosságait és a hiteleshelyek működését, amelyek hatására a latin nyelv a jogi írásbeliségben egészen a 19. századig megmaradhatott.

 

Szabó Sándor, az MTA külső tagja:  Surprises in ulcer research after the introduction of acid reducers
székfoglaló előadás, 2011. június 15.

"Ulcer research" in this presentation refers to investigations of gastroduodenal erosions & ulcers (i.e., "peptic ulcers")  as well as ulcerative colitis (UC). After a short introduction about the changing prevalence & clinical importance of these gastrointestinal (GI) diseases, I will briefly review the three initial surprises in ulcer research at the end of the 20th century, i.e., (a) the discovery of specific histamine H2 receptor antagonists which specifically inhibit gastric acid secretion (in the early 1980s), (b) followed by the recognition of even potent acid secretion suppressing H,K-ATPase ("proton pump") inhibitors (from 1990s) & (c) then briefly comment on the importance of H. pylori in the pathogenesis of gastroduodenal ulcers. The main part of the presentation will be devoted to three most recent surprising results, mostly from our research lab: (1) The unexpected finding that confirmed our initial hypothesis that stimulation of angiogenesis/granulation tissue production in GI ulcers is sufficient to achieve rapid ulcer healing without suppressing the normal physiologic function of the stomach, i.e., without decreasing gastric secretion.  Namely, our research lab was the first to publish that daily treatment of rats with angiogenic growth factors (e.g., bFGF, PDGF or VEGF) rapidly accelerated the healing of experimental chronic duodenal ulcers. This was followed by the first demonstration of similar effectiveness of single gene therapy with adenoviral vectors of these peptides.  (2) Subsequently, we were very surprised to learn that to accelerate the healing of experimental UC; we had to use not VEGF, but anti-VEGF...  These unexpected findings lead to other discoveries about the unusual role of VEGF in the pathogenesis of UC & about normal & abnormal ("pathologic") angiogenesis in healing of GI ulcers.  (c)  Since we investigated  not only the pharmacologic, but also the mechanistic role of endogenous angiogenic factors in ulcer pathogenesis, we discovered new molecular mechanisms of why GI ulcers develop & heal poorly without treatment.  Namely, although in the initial stages of duodenal ulceration & UC the expressions of bFGF, PDGF & VEGF are upregulated, but there is a concomitant rise in the endogenous levels of anti-angiogenic factors (e.g., angiostatin, endostatin). Thus, we postulated that the beneficial effect of endogenous angiogenic factors cannot be manifested because of the parallel upregulation of anti-angiogenic peptides; - hence chronic wounds/ulcers develop & don't heal.  Conclusion:  our research lab creatively contributed not only with new pharmacologic modalities but with new molecular mechanisms of GI ulcer development & healing. 

 

Thompson, John Michael Tutill, az MTA tiszteleti tagja: A nemlineáris jelenségek illusztratív áttekintése: az instabilitástól a káoszig
székfoglaló előadás, 2010. október 7.

J. Michael T. Thompson székfoglalójában, saját kutatási eredményeiből merítve, a nemlineáris jelenségekről nyújtott képszerű, gazdagon illusztrált áttekintést. Előadásának első részében műszaki szerkezetek (elsősorban hidak) stabilitását és torzulását meghatározó tényezőket mutatta be, oszcilláló és összeomló függőhidakról készült megdöbbentő videó felvételeken keresztül. Ilyen volt többek között a Tacoma-híd 1940-es katasztrófája, illetve a 2000-ben átadott londoni Millenium-híd járókelők szinkronizált léptei által elidézett erős vibrációja. Székfoglalójának második felében az angol kutató az úgynevezett kaotikus jelenségekről beszélt, rámutatva: ha csak egy kis lépéssel túllépünk Newton által vizsgált egyszerű rendszereken, a megfigyelt mozgások kiszámíthatatlanná válnak. Ha egy egyszerű ingát kettős ingával helyettesítünk, vagy ha a Nap-Föld rendszerben leírt mechanika jelenségeket kiterjesszük a Nap-Föld-Hold rendszerre, a mozgások pontosan nem leírható/megjósolható, kaotikus módon alakulnak - mondta a professzor, hozzátéve: a jelenség analóg a híres pillangó-effektussal. Az fentiekhez hasonló összetett mozgások keletkezésének jobb megértéséhez Thompson professzor látványos szimulációkat vetített a hallgatóságnak.
J. Michael T. Thompson Cambrige-ben szerzett diplomát és tudományos fokozatokat (PhD, ScD). A londoni University College kutatójaként előbb a szerkezeti mechanika, majd a nemlineáris dinamika professzora lett. A katasztrófaelmélet mérnöki alkalmazásainak egyik megalapozójaként vált ismerté. 48 évesen nyerte el a Royal Society tagságát. 1998-tól 9 éven át volt a - Newton híres munkájának is megjelenítési lehetőséget adó - Philosophical Transactions of the Royal Society főszerkesztője. 1986-ban jelent meg előszőr (azóta már 10 újabb kiadást megért könyve) a Nonlinear Dynamics and Chaos című munkája. Ebben a katasztrófaelméletből kibontakozó, a nemliáris dinamikát forradalmasító bifurkációelméletet írta le. A könyv sikerét részben a káosz geometriai tartalmának számos kiváló szemléltetése alapozta meg.  

 

Tolcsvai Nagy Gábor, az MTA levelező tagja: Kognitív egység és funkcionális változás a magyar nyelv történetében
székfoglaló előadás, 2010. november 22.

A magyar nyelv történetében kiemelkedő eseménynek számít, hogy a 19. század elejére kialakult az irodalmi nyelv, a sztenderd. Az eddigi értelmezések majdnem kivétel nélkül a nyelvjárásokkal szemben határozták meg a sztenderdet, leíró módon vagy a nyelvtervezésben a kodifikáció műveleteivel. Lassan kétszázötven év óta a magyar művelődéstörténet, a magyar nyelvtörténet ezzel a kettősséggel küzd. Egyrészt a nyelvjárás, a népnyelv a tiszta forrás, az örök történeti hagyomány, másrészt a sztenderd a magas műveltség kidolgozott, kifinomult nyelve. Egy kétosztatú rendszerben modellálódik a magyar nyelv és nyelvközösség, amelyben a két alapegység két különböző érvényességű értéken alapul, egyszerre egymást kiegészítve és egymást kizárva.
Tolcsvai Nagy Gábor székfoglaló előadásában bemutatta, hogy a magyar nyelv és a magyar nyelvet beszélő közösség nem hasonult meg a jelzett törésvonal mentén. Ehhez a nyelvnek a funkcionális, szemantikai oldalát érdemes vizsgálni - mondta a nyelvész. A magyar nyelvközösség által összegyűjtött kulturális tudás olyan megismerési mintákat hagyományoz mindig részben újraalkotott módon a nyelv jelentésszerkezeteiben, amelyek nem vagy nem feltétlenül válnak a kiejtési, a nyelvtani és a közösségi változások tárgyává. A történetileg kialakuló funkcionális változatok gyakran azonos kognitív, fogalmi műveleteken és szerkezeteken alapulnak. Az előadás három példán: az igekötős igék, a fogalom főnév és a tegezés - magázás fogalmi struktúráin mutatja be a kérdést.
A modernizációs folyamatok eredményeként kialakított, a magas kultúrát alkotó és képviselő sztenderd nyelvváltozat nem a célelvű történelem végállapota, hanem az önreflexív és önmagát folyamatosan megalkotó nyelvközösség teljesítménye. Az európai típusú kultúrákban kimutatható történeti szakasz a nyelven túlmutató kultúra- és társadalomszervező fejlemény, amely az ezredfordulón lezárulóban van, és a további alakulástörténet egy megalapozója.

 

Tora László, az MTA külső tagja: Kisvonatokkal a transzkripció vasútján
székfoglaló előadás, 2011. november 15.

Tora László rendkívüli kutatási igazgatói beosztásban csoport vezetőként dolgozik az Institut de Génétique et de Biologie Moléculaire et Cellulaire (IGBMC) strasbourgi intézetében, Franciaországban. Munkássága előremozdította és tökéletesítette ismereteinket az eukarióták sejtmagjában lezajló, a fehérje kódoló gének átírását szabályozó mechanizmusok feltárásával. Előadásában Tora László felvázolta tudományos pályájának főbb állomásait, illusztrálandó, hogy miként jutottak el azokhoz a molekuláris biológiai és sejtbiológiai kérdésekhez melyek jelenlegi kutatásaik középpontjában állnak.
Az eukarióta sejtekben a génexpresszió szigorúan szabályozott. Egy adott sejtben, egy adott egyedfejlődési állapotban, meghatározott környezeti tényezők mellett a gének csak egy meghatározott része aktív. „Csoportomban azt próbáljuk megérteni, hogy az eukarióta sejtek sejtmagjában hogyan szabályozódik a fehérjéket kódoló gének átírása, azaz hogy kapcsolódnak be és ki a gének egy adott sejtben, például növekedés, differenciáció vagy egyedfejlődés közben. A génexpresszió-szabályozás megértéséhez biokémiai, genetikai, sejtbiológiai és struktúrbiológiai megközelítéseket használunk különböző metazoa modell élőlényekben" - mondta székfoglaló előadásában Tora László professzor.
A sejtmagban az RNS-polimeráz II enzim csak akkor kezdi meg egy gén DNS fonalában tárolt információ átírását RNS-re, ha a gén előtt elhelyezkedő szabályozó DNS szakaszokon (promótereken) egy, a génátírás megkezdéséhez szükséges preiniciációs komplex összeáll. Ez a fehérje komplex molekuláris mérteit tekintve hatalmas és nagyon bonyolult (sok fehérje alkotja). Ennek a bonyolult preiniciációs komplexnek a specifikus promóter DNS szakaszt felismerő faktora a TFIID. A TFIID maga is összetett fehérje komplex: a TATA-box kötő fehérjéből (TBP) és még 13 másik TBP-t kötő fehérjéből (TAF-okból) áll. Tehát a TFIID azoknak a faktoroknak az egyike, amelyek képesek felismerni és egyben meghatározni, hogy hol kell az RNS-polimeráz II-nek megkezdenie egy gén átírását.
„A kutatások nagyjából három különböző tengely körül csoportosulnak, amelyeknek az a célja, hogy jobban megértsük az RNS-polimeráz II transzkripció beindítását és szabályozását. Szeretnénk megérteni, hogy (i) mi a szerepe a transzkripció beindításában azon különböző fehérjéknek, amelyek a TBP-re hasonlítanak; (ii) hogyan vesznek részt a különböző TAF-tartalmú komplexek az egyes sejtekben a promóter DNS felismerésében és a transzkripció beindításában, valamint (iii) mi a szerepe a hiszton acetil-transzferáz (HAT) tartalmú kromatint átrendező koaktivátor komplexeknek a génátírás szabályozásában"- foglalta össze előadásának lényegét Tora László.

 

Tulassay Zsolt, az MTA rendes tagja: Az orvosi gondolkodás
székfoglaló előadás, 2011. március 16.

A tanulmányok, a hivatás, a tapasztalatok, az egyéniség és az érzelmek egyaránt befolyásolják a   gondolkodás módot. Kialakulhat azonban a  hivatásra, a  foglalkozásra     jellemző  olyan szemléletmód,   világlátás,   amely  meghatározhatja  a  különböző hatásokra   adott   válaszainkat.
Az  orvosra   jellemző  gondolkodásmód  elsősorban  a  tanulmányok,  a  megfelelő  szakmai  ismeret,  a   tudás   hatására   alakul ki.  Az  ismeret  állandó   fejlesztése,   a   hivatástudatból   fakadó olyan igény, amelyet az új összefüggések megismerésének, a tudás kiteljesedésének az öröme is ösztönöz. A tudást a gyógyításban elkötelezett orvos felelősségérzete is ébren tartja. A belgyógyász a lelkiismeretén túl betegeinek is felelősséggel tartozik azért, hogy orvosuk ennek megfelelően cselekedjék.
A tanulmányokra és a tudásra épülő gondolkodást, a tapasztalatok gazdagsága teszi teljessé. Alapvető  annak  a  képességnek a  kialakítása,   amely   révén  a  lényeg   megragadható,  és megkülönböztethető  a  fontos   a  lényegtelentől.  Az  orvos  gondolkodásmódjára   az  állandó kétkedés  jellemző,   amely  abból   a  felismerésből   fakad,  hogy  az   ismereteink   korlátozottak,   a vizsgálómódszereink  nem  tökéletesek,  ugyanaz  a   jelenség   különböző  formában  is megjelenhet és figyelmünk ébersége is változó.
A kételkedés számbaveszi a kórisméhez vezető út valamennyi elágazódását, és segít abban, hogy     visszatérjünk     a  kiinduláshoz,  átértékeljük    az addig  megtett   utat,  és   újabb   haladási irányokat jelöljünk meg. A kórisme-mozaik valamennyi elemének a pontos helyét meg kell találnunk, a különböző jelek elégséges és ismereteink szerint megfelelő hátterét. Ha a jelenség kialakulásához több út is elvezethet, gondos vizsgálódással fel kell tárnunk a valódi okot. Ha ez nem lehetséges, tisztában kell lennünk azzal, hogy a kérdésre nem született igazi válasz. Készen kell lennünk váratlan és szokatlan helyzetek értékelésére, elfogadására is.
Az  orvos  gondolkodásának a  mérlegelés   képessége   meghatározó   tulajdonsága.  Minden döntésünk során vizsgálnunk kell a választásból fakadó felismerés és szövődmény mérlegét, az   erőfeszítés   mértékének  és   az   eredmény   értékének   arányát.  Ez  a  szemlélet   a   betegségek megismerésekor és  kezelésekor  egyaránt  érvényre  juthat.  A  legfontosabb      megközelítés a beteg   érdeke.   Ha  a  megterhelő  és  veszéllyel   járó   eljárás  a  beteg   ellátásában  nem  nyújt  új lehetőséget,  a  további  teendőt  nem   befolyásolja, alkalmazásától     tartózkodnunk  kell.  A mindenáron  megszerzett  ismeret  nem  mindig   jár   együtt  annak   egyedi   esetben  is   megjelenő gyakorlati      hasznosságával.  A   tudományos  igény    ugyanakkor  arra  ösztönöz,  hogy az ismeretlenről  a  legtöbbet tudjuk meg,  olyan adatokat  is  gyűjtsünk, amelyek  a majdani összegzés fontos elemei és kiindulópontja, lehetnek Nem zárható ki az sem, hogy a ma még nem  egyértelműen  hasznosuló   eljárás   a  betegség lefolyása  során     később új irányok meghatározását tesz. lehetővé. A ma még közvetlenül nem célravezető beavatkozás a jövőben két területen is gyümölcsöző lehet. Idült betegségek esetében az ismeretek gyarapodása révén az   adott  beteg  ellátásában is,  és  általánosságban a  kóros  folyamatok        részletek alapos megismerésében.
Az elméleti és gyakorlati orvoslásban egyaránt sok az ismeretlen. A jelek közötti kapcsolatok, összefüggések, az időpontokkal való egybeesés kérdései, a párhuzamos elemek elkülönítése, az   oksági   kötelék   vitathatóság,   az   egyéni   válaszok  kiszámíthatatlansága   és   változatossága egyaránt  szükségessé  teszi   azt,  hogy  kockázatvállalásra  is   felkészültek  legyünk. Ez  a felkészültség a korszerű tudományos ismeretanyagot, a biztos orvosi tudást jelenti, feltételezi azonban a bátor, elszánt lelki magatartást is.

 

 

Vancsó J. Gyula, az MTA külső tagja: Makromolekulák nanotechnológiája: szintézis és alkalmazások az optikában, a katalízisben és a biológiában

A nanotechnológiai kutatások élvonalába egyre inkább biológiai anyagok, illetve alulról felfelé felépített, integrált rendszerek kerülnek, melyek polimer-félvezető-fém komplex kombinációkat foglalnak magukba. A makromolekulák szerkezete a szintetikus polimerkémia legújabb vívmányainak segítségével viszonylag könnyen, nagy pontossággal, és változatosan szabályozható. A polimer láncokhoz kémiai funkciós csoportok kovalens kémiai kötésekkel könnyen csatolhatók. A polimerek tehát ideális integráló építőkövei a molekuláris nanotechnológiának. A nano-egységekből való építkezéshez az építőelemek fizikai-kémiai viselkedésének, az egyedi alkotóelemeket összetartó intermolekuláris kölcsönhatásoknak a megértése és szabályozása is szükséges. Ez a kvantitatív szupramolekuláris nanokémia tárgya.
Székfoglaló előadásában Vancsó Gyula a makromolekuláris nanotechnológia és kvantitativ szupramolekuláris kémia rövid áttekintése után reszponziv, "intelligens" polimer szerkezetek, polimer-fém és polimer-félvezető integrált nanorendszerek szintézisét, karakterizációját és alkalmazásait tárgyalta. Egy esettanulmányon keresztül bemutatott egy polimer-fém nanorendszert, valamint annak a mikroreaktor technológiai alkalmazásait. A hollandiai Twente Egyetem professzora és kutatócsoportja a bemutatott rendszeren alapuló komplex anyagbevonat segitségével mikroreaktorok katalitikus hatásfokát és teljesitményét nagyságrendekkel tudták növelni. Ezt követően Vancsó Gyula optikailag aktiv, lumineszcens, félvezető nanokristályokat tartalmazó polimer-félvezető struktúrákat mutatott be, majd az ahhoz kapcsolódó alkalmazások köréből a rákos sejtek szelektiv megjelölésével kapcsolatos vizsgálataikra is kitért. Végül, legújabb eredményeik tükrében, a kémikus egy szerves-szervetlen, nagy bonyolultságú, szupramolekuláris erők által "összetartott", integrált rendszert vázolt fel. Az esettanulmány segitségével Vancsó Gyula hierarchikus nanostruktúrák irányitott szintézisét, önrendeződését, optikai tulajdonságait, és molekuláris érzékenységű szenzorikai felhasználását mutatta be, amelyet biológiai, környezetvédelmi és biztonságtechnikai alkalmazások tesznek hasznossá.

 

Várdy Béla, az MTA külső tagja: A GULÁG-kutatás helyzete az Egyesült Államokban és az angol nyelvű világban
székfoglaló előadás, 2011. május 17.

A huszadik század kétségtelenül az emberiség legvéresebb évszázada volt. A második évezred utolsó száz évében ugyanis több embert pusztított el az államilag kontrollált és szervezett erőszak, mint az azt megelőző évezredek összességében. A múlt évszázadban emberek tízmilliói szenvedtek és haltak meg különböző megváltó eszmékként hirdetett ideológiák áldozataiként. Ezen ideológiák legvéresebbjei közé tartoztak a rasszizmusba torkolló vad nacionalizmus, a bolsevista köpenybe burkolt kommunizmus, a fasizmus és nácizmus nevek alatt szereplő nemzetiszocializmus, valamint a század végén előretörő fundamentalista iszlám (Bush elnök szavaival: „muzulmán fasizmus"). Ezek az ideológiák, illetve „világmegváltó eszmék" különböző válfajai egymással versengve gyötörték, kínozták és pusztították a huszadik század emberét.
A nagy emberirtások között kétségtelenül a legismertebb a Hitler által véghezvitt zsidó holokauszt, mely mintegy hatmillió zsidónak mondott egyént - köztük több százezer magyart - irtott ki a náci haláltáborok egyikében. Ez a megtervezett és nagy precizitással kivitelezett zsidóirtás annyira közismert, hogy ma már része az átlagember köztudatának szinte mindenütt a világban.
Sajnos ez nem vonatkozik a Gulagként ismert másik nagy emberirtásra, melynek léte csak mostanában kezd részévé válni a fent jelzett köztudatnak. A hazai Gulag-kutató, Stark Tamás írja néhány évvel ezelőtt megjelent tanulmányában, hogy részt vett egy „GULAG - Mítosz és Valóság" című konferencián, ahol akadtak olyan hozzászólók is, akik „még a GULAG létezését is megkérdőjelezték". Ez részben a korabeli nyugati értelmiségiek Sztálin-imádatának, részben a második világháborút követő hidegháborúnak az eredménye.
A holokauszt egyedi jelenség volt. Ez a tömeges emberirtás volt a történelemben az egyetlen olyan esemény, amelyben egy politikai rendszer vezetői elhatározták, hogy minden zsidó származású egyént kiirtanak. A szovjet Gulagban kétségtelenül több ember pusztult el, mint a holokausztban. Azonban a Gulag kivitelezői soha nem hoztak oly döntéseket, melyek alapján egy bizonyos faji, nemzeti vagy vallási csoport minden tagját ki akarták volna irtani. A Gulag esetében nem számított, ki az illető, mi a nemzetisége, illetve mi a vallása. Ott mindenkit kihasználtak, agyongyötörtek és kiirtottak, aki akármilyen formában konfliktusba vagy csak egyszerűen kapcsolatba került a politikai hatalom uraival. És ez még a bolsevik rendszer alapítóira, vezetőire és Sztálin gyilkos terveinek kivitelezőire is vonatkozott.
Míg a második világháborút követően a nyugati világ (beleértve Amerikát) egyetemeinek, kutatóintézeteinek és múzeumainak tucatjai foglalkoztak és foglalkoznak a holokauszt borzalmaival, ez nem vonatkozik az átlagpolgár által alig ismert Gulagra. Észak-Amerikában például nincs egyetlenegy tudományos intézmény sem, amely Gulag-kutatást folytatna. Tehát az amerikai Gulag-kutatás csak egyes szakemberek munkái alapján összegezhető.
Az amerikai Gulag-kutatás két kulcsembere Robert Conquest (sz. 1917), valamint a nála fél évszázaddal fiatalabb Anne Applebaum (sz. 1964). Alexander Szolzsenyicin 1973-ban megjelent A GULAG szigetvilág című munkáján kívül főleg ennek a két szakembernek a munkái emelték ki a szovjet Gulag-rendszert az ismeretlenség homályából.
Rajtuk kívül még ott vannak olyan kutatók, mint Norman Naimark, Stephen Cohen, Tymothy Snyder, valamint a magyar születésű Paul Hollander. Ugyancsak ott van néhány más nemzetiségű szakember is, akinek munkássága főleg Amerikában angol nyelven megjelent írásai alapján vált ismertté (Avraham Shifrin, Colin Thubron, Nanci Adler, Oleg V. Khlevniuk, Tim Tzouliadis stb.). Sajnos ezek közül szinte egyik sem foglalkozik a Gulag magyar áldozataival (Applebaum is csak néhány sor erejéig). Mindebből főleg azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ha mi, magyarok nem írjuk meg a magyarság Gulag-élményeit, ha mi nem szórjuk szét a világban ennek a borzasztó tapasztalatnak a tudatát, akkor ez az élmény éppúgy elenyészik, mint maguk az egykori Gulag-rabszolgatáborok.
Éppen e fenyegető elenyészésnek a meggátolása volt a célunk, amikor feleségemmel együtt a Gulagot tettük meg kutatásunk célpontjának, mely témában eddig két könyvet publikáltunk: Magyarok a GULAG rabszolgatáboraiban (2007; 2010) és Stalin's Gulag: The Hungarian Experience (2007).

 

Vígh László, az MTA rendes tagja: Hőmérő sejtmembránok és mindentudó stresszfehérjék
székfoglaló előadás, 2011. február.8.  

A környezeti stressz hatása alatt a sejt energiájának döntő hányadát az ún. stresszfehérjék fokozott előállítására mozgósítja. A stresszfehérjék sejtjeink egyik legkonzerváltabb szerkezettel bíró fehérjéi. Molekuláris chaperon tulajdonságaik révén kiemelkedő szerepet játszottak az evolúciós átmenetek kialakulásában ugyanúgy, mint a stressz legkülönbözőbb káros hatásaival szembeni védelemben. A hősokk által aktivált stresszfehérjék lehettek az okai a láz fennmaradásának az evolúciónk során. A magas hőmérséklet által kiváltott stressz érzékelésének "centrális dogmája" szerint a konformációjukat vesztett fehérjék szolgáltatják az elsődleges jelet a stresszfehérjék szintézisének indukciójához. Székfoglaló előadásában Vigh László bemutatta, hogy munkatársaival miképpen alakították egységes rendszerré azt a celluláris hőérzékelési modellt, amely a membránban lokalizált szenzorok jelenlétén alapul. Az elmélet szerint a membránok magasabb hőmérsékleten történő "elfolyósodása", illetve specifikus, a lipidomika segítségével leírható átrendeződése működtet olyan sejtes hőmérőt, amely beindítja és szabályozza a stresszfehérjék döntő többségét képező hősokkfehérjék szintézisét. Míg a stresszfehérjék szokványos szerepe a károsodott fehérjék „helyretekerése", Vígh László munkatársaival igazolta, hogy a hidrofób felszínekkel jellemezhető stresszfehérjék némelyike a membránokhoz is képes kötődni, esetenként specifikus lipidhorgonyok segítségével. Membránkötött állapotukban ezek a stresszfehérjék részt vesznek a membránok stabilizálásában és ezáltal a stresszelt sejt integritásának megőrzésében. Vígh László számos kísérleti adattal alátámasztott elmélete szerint ez a kölcsönhatás kétirányú: a stresszfehérjék nem csupán befolyásolhatják a membránok állapotát, de membránasszociációjuk révén fontos szerepet játszhatnak saját expressziójuk szabályozásában is. A stresszfehérjék széleskörű celluláris védőhatásának ismeretében vált kézenfekvővé azok orvostudományi alkalmazása. Vígh László munkatársaival világviszonylatban is elsőként indította el olyan gyógyszerek kifejlesztését, amelyek az aszpirinhez hasonlóan, csak annál sokkal hatékonyabban és célzottabban segítik a stresszfehérjék aktivációját, lehetővé téve fontos civilizációs betegségek (például a cukorbetegség vagy az Alzheimer kór) gyógyítását.  

 

Vincze Imre, az MTA rendes tagja: Kritikus ferromágnesség
székfoglaló előadás, 2011. február 23.

A ferromágneses ötvözetek alkalmazás szempontjából legfontosabb jellemzői a telítési mágnesezettség (az egy mágneses atomra jutó mágneses momentum) és a koercitív erő (amely a mágneses anizotrópiára: a mágneses momentumok irányfüggésére ad információt és a hiszterézishurok szélességét határozza meg). 100 év alatt az anyag mikroszerkezetének egyre jobb ellenőrzése, új anyagok felfedezése a koercitív erő nagyságát több mint nyolc nagyságrendre terjesztette ki, ami mind a kemény (állandó mágnesek: motorok), mind a lágy (pl. transzformátorok) mágneses anyagok felhasználásában látványos fejlődést okozott. A mágneses tulajdonságok hőmérsékletfüggőek, a kritikus (Curie-) hőmérséklet felett a ferromágneses állapot megszűnik. Az alkalmazások szempontjából a szobahőmérséklet körüli tartomány fontos, így kívánatos a minél magasabb Curie hőmérséklet.
A Curie hőmérséklet megjóslására azonban még ma sincsenek megbízható módszereink. Az elméleti számítások eleddig nem eredményeztek a gyakorlat számára hasznos összefüggéseket, ezenkívül pontatlanságuk is jelentős. Az ötvözetek Curie hőmérséklete széles tartományban változik, eltérő különböző fajta mágneses atomra és kristályszerkezetre - ez magyarázza, hogy eleddig nem találtak használható empirikus összefüggéseket.
Az előadás 3d mágneses atomokat tartalmazó ötvözetek Curie hőmérsékletére vonatkozó empirikus szabály levezetését és alkalmazását tartalmazta. Az eljárás nemszokványos: bár egy adott szerkezetben a 3d elemek ötvözése okozta mágneses momentum változás meglehetősen hasonló, a létrejött Curie hőmérséklet változás lényegesen eltérő a mátrix elektronszerkezetétől függően. A kísérleti adatok azt mutatják, hogy abban az esetben, amikor a többségi spinsáv megtelt és csak a kisebbségi spinsávban találhatók betölthető állapotok, a mágneses momentum és a Curie hőmérséklet változása egymással arányos. Ebből a felismerésből közvetlenül következik a mágneses momentum és Curie hőmérséklet változás közötti (szabad paramétertől mentes) összefüggés és az, hogy az ilyen elektronszerkezetű ötvözetekben a Curie hőmérséklet arányos az ötvözet mágneses momentumával, az arányossági tényező pusztán az ötvözet elektronszerkezetétől függ. Ez azt jelenti, hogy a feltételt kielégítő, hasonló elektronszerkezetű ötvözetek Curie hőmérséklete (egy ötvözet adatainak ismeretében) megjósolható. A szabály nem alkalmazható, akkor amikor a Fermi nívó környékén a kisebbségi spinsávban éles csúcs található, ez a mágneses momentum hőmérsékleti instabilitását okozza (pl. anomálisan gyors csökkenés növekvő hőmérséklettel, vagy az Invar jelenség). Tehát a szabály érvényességének egy további feltétele az állapotsűrűség Fermi nívó körüli simasága.
A szabály feltételei teljesülnek a ferromágneses fél-fémes ötvözetekre. Ezek a spintronika számára alapvető fontosságú anyagok azzal a szokatlan tulajdonsággal rendelkeznek, hogy a Fermi nívó a többségi spinsáv tiltott sávjában található, azaz ebben a sávban nincs vezetés, olyan mintha szigetelő lenne. Ezért ezek az anyagok különösen alkalmasak az újgenerációs, az alagutazó mágneses ellenállásváltozás jelenségét felhasználó kiolvasó fejek készítésére, ahol már most felülmúlják a korábbi, az óriás mágneses ellenállásváltozáson alapulók teljesítményét. Felhasználásuk a spintronika alapvető eszközeinél (spintranzisztor, spinszelep, stb.) nélkülözhetetlen. A potenciális ferromágneses fél-fémes tulajdonságokkal rendelkező ötvözetek közé tartoznak a Co-alapú Heusler ötvözetek. A nagyszámú ide tartozó ötvözet Curie hőmérséklete és mágneses momentuma követi az empirikus szabályból következő lineáris függést, az eltérés pedig egyértelműen a szabály feltételeinek sérülését jelenti, összhangban más mérési eredményekkel. Az előadásban ismertetett szabály ezáltal alkalmas a spintronika számára felhasználható, potenciális ferromágneses fél-fémes ötvözetek kiválasztására.

 

 

Vörös Attila, az MTA rendes tagja: Triász ammonoidea kutatások Magyarországon
székfoglaló előadás, 2010. október 19.

A földtörténeti triász-korban a tengerekben a halak és őshüllők mellett az ammonoideák voltak a leggyakoribbak - mondta székfoglaló előadásában Vörös Attila paleontológus. Ezek a fejlábúak felcsavarodott és kamrázott házban éltek, a mai „csigaházas poliphoz" hasonlóan. Gyors evolúciójuk és rendkívüli formagazdagságuk miatt kitűnően használhatók rétegtani tagolásra és rétegazonosításra. Magyarországon elsősorban középső-triász ammonoideák találhatók. A Mecsekből csupán néhány, rossz megtartású példány került elő. Észak-Magyarországon Vörös Attila és munkatársai (Rudabányai-hegység) gazdag faunát (370 példány, 18 faj) gyűjtöttek. A Balaton-felvidéki lelőhelyek tízezernél is több, nemzetközileg is igen jelentős ammonoidea-faunát szolgáltattak. Ezen a területen évszázados múltja van a kutatásoknak. A paleontológus elmondta: a legteljesebb biosztratigráfiai adatsorok az anisusi és ladin emeletek határ-intervallumából álltak rendelkezésünkre. A felsőörsi szelvényben végzett korszerű gyűjtések és integrált sztratigráfiai vizsgálatok alapján a magyar kutatók ezt a szelvényt a ladin emelet nemzetközi sztratotípus (GSSP) jelöltjeként javasolták a Nemzetközi Rétegtani Bizottság felé. Több fordulós szavazás után ezt az „aranyszöget" az észak-olaszországi Bagolino szelvénye kapta, de Felsőörs továbbra is az anisusi/ladin határ-intervallum legjobb nemzetközi referencia-szelvényének minősíthető. A középső-triász anisusi emelet egyik alemeletét a Balaton római-kori neve (Lacus Pelso) után „pelsoi" névvel illették. Vörös Attila és kutatócsoportja ennek az alemeletnek a korszerű újradefiniálását és alsó határának kijelölését is elvégezték a több szelvényből gyűjtött ammonoidea fauna és az integrált sztratigráfiai értékelés alapján. Ezt a határt az Aszófő II. szelvény 28. rétegénél vonták meg.
Az ammonoidea faunákon őskörnyezeti elemzést is végeztek. Kijelölték azokat az ammonoidea genusokat, melyek a Balaton-felvidéki középső-triász sekélyebb, illetve mélyebb tengerrel borított területeire jellemzőek. A mélységbecslés alapján a terület 2 millió év alatt átlagosan 200 méternyit süllyedt.
A középső-triász ammonoidea faunák ősállatföldrajzi (paleobiogeográfiai) összehasonlító vizsgálata arra az eredményre vezetett, hogy a Balaton-felvidéki ammonoideák a Tethys ősóceán nyugat végződésének belső self-területein éltek, míg az észak-magyarországi (Rudabányai-hegység, Bódvai takaró) ammonoideák a Tethys déli, dinári selfjének faunáihoz mutatnak nagy hasonlóságot; ez összhangban van a legújabb, geológiai alapú ősföldrajzi, lemeztektonikai rekonstrukcióval. 

 

Vörös Imre, az MTA levelező tagja: Európai jog - magyar jog: konkurencia vagy koegzisztencia
székfoglaló előadás, 2011. április 7.

Az európai jog és a magyar jog viszonya: az a kérdés, hogy előbbi hogyan, milyen jogi-alkotmányjogi alapon jelenik meg a magyar jogalkotásban és jogalkalmazásban, nemcsak az Alkotmánybíróságot, hanem a jogtudományt is állandóan foglalkoztatja. Az Alkotmánybíróság pl. úgy véli, hogy az európai jog a magyar jogrendszer része, az Alkotmány 2/A §-a pedig meghatározza előbbinek az utóbbiban elfoglalt helyét. Az előadás vitatja ezt a jogtudományban is elterjedt felfogást: áttekinti a testület gyakorlatát, ezt követően vizsgálja az európai jog néhány kiemelt területén a jogfejlődésnek a magyar jogrendszerre gyakorolt hatását, majd állást foglal amellett, hogy az európai jog sajátos integrációpolitikai-jogpolitikai célok által vezérelten egy másik államalakulat másik jogrendje, azaz nem része a magyar jogrendszernek. Az előadás kísérletet tesz az európai jog rendszertani tagolására abból kiindulva, hogy a tagállami-nemzetállami hagyományos jogágak kategóriái, így a közjog-magánjog amúgyis kétséges dualizmusa az eltérő jogpolitikai céltételezés miatt nem használható absztrakció, így dogmatikailag is félreértésre adhat okot. Az önmagában is koherencia-zavarokkal küzdő európai jognak a magyar jogra gyakorolt hatásai részben modernizáló voltuk miatt pozitívak, részben szétzilálják annak koherenciáját, azonban ez az integrációs céltételezés miatt gyakran elkerülhetetlen. Ez a hatás a két jog párhuzamos egymás mellett élését jelenti, amelynek során nem konkurenciáról van szó (mint magánjogi vagy közjogi kollíziók esetén), hanem koegzisztenciáról. Ez két következménnyel jár: egyrészt meg kell teremteni az Alkotmány integrációs klauzulájában - az európai jog alkalmazandó jogkénti megjelölésével - e jogrendnek a magyar jogalkotásban és jogalkalmazásban  való megjelenése alkotmányjogi alapját, másrészt az Alkotmánybíróságnak ki kell alakítania egy - a belső használatra eddig kialakított alkotmányossági mércéktől eltérő - integrációs alkotmányossági mérce-rendszert.

 

Zsidó László, az MTA külső tagja: Minimális extrapoláció a Fourier transzformáltak terében
székfoglaló előadás, 2011. február 23.

Székfoglaló előadásában Zsidó László a Fourier-analízis egy klasszikus problémájáról beszélt, amelyik az utóbbi két évtizedben újra magára vonta a figyelemet. Az alapfeladat kiszámítani az alsó határát mindazon integrálható függvények integrál-normáinak, melyek Fourier-transzformáltja kiterjeszt egy adott folytonos f függvényt (az integrál-norma alatt az abszolút érték integrálja értendő). Szerencsés esetben - mikor létezik minimális integrál-normájú függvény az előbbiek között - a probléma magában foglalja ezeknek is a meghatározását. A problémát fel lehet tenni egy vagy több valós változójú integrálható függvények terében, de általánosabban, tetszőleges lokálisan kompakt, kommutatív csoporton értelmezett, a Haar-mértékre vonatkozóan integrálható függvények terében is.
Minimális extrapolációs problémákat a Fourier-transzformáltak terében először Arne Beurling és Szőkefalvi-Nagy Béla vetettek fel és tárgyaltak 1938-ban (Szőkefalvi-Nagy Béla első ide vonatkozó dolgozata közös a korán meghalt Strausz-Sólyi A. kollégájával). Arne Beurling inkább az általános esetet vizsgálta, míg Szőkefalvi-Nagy Béla explicit megoldását adta a problémának minden, bizonyos egy valós változójú valós függvényosztályokhoz tartozó f esetén.
Hosszú ideig Szőkefalvi-Nagy Béla valós analízisbeli eredményei szolgáltatták az egyetlen explicit megoldási módszert minimális extrapolációra. 1994-ben Uffe Haagerup és Zsidó László explicit megoldását adta a minimális extrapolációnak egy olyan valós paramétertől függő egy valós változójú komplex f függvény esetén, amely lehetővé tette Hermite-operátorok tetszőleges rezolvensei normájának az éles becslését általános Banach-terekben.
Egy újabb keletű, operátorelméleti alkalmazás lehetőségéből eredő probléma a nyílt egységkör komplementerén értelmezett két valós változójú f(x,y) = 1/(x+iy) függvény esete. Uffe Haagerup és Zsidó László (még nem publikált) eredménye szerint e problémának egyetlen megoldása van és a minimális integrál-norma értéke két tizedes pontossággal 2,90.  

 

Zsoldos Attila, az MTA levelező tagja: II. András Aranybullája
székfoglaló előadás, 2010. október 21.

Az 1222-ben kiadott Aranybulláról az a kép él jelenleg, amely szerint azt 1222 májusának vége előtt adták ki, mégpedig azért, mert a II. András politikájának — mindenekelőtt szertelen túlzásokba eső birtokadományozásainak — ellenzői által kirobbantott mozgalom rákényszerítette az uralkodót.
Székfoglaló előadásában Zsoldos Attila áttekintette az Aranybulla történeti előzményeit. Ennek során egyfelől összegyűjtötte azokat az adatokat, amelyek a trónörökös Béla herceg és a II. Andrással szembehelyezkedő, egykor Imre király bizalmas hívei közé számító előkelők kapcsolatait bizonyítják. Ennek jelentőségét az adja meg, hogy mindazon politikai akciókban, amelyek 1222 előtt II. András kormányzata ellen irányultak, kimutatható Imre egykori híveinek részvétele vagy irányító szerepe. Az előzmények tárgyalása során másfelől az előadás a II. András által bevezetett, „új intézkedések" vagy „új berendezkedés" néven ismert politikát és a királyi szerviensek társadalmi csoportjának kialakulását elemezte részben régről ismert, de a kérdés vizsgálatába eddig be nem kapcsolt források alapján. Zsoldos Attila bizonyította, hogy a két jelenség - ellentétben azzal a történetírói felfogással, mely az új berendezkedés egyetlen említésre méltó elemének a király birtokadományozási gyakorlatát tartotta - valójában szorosan összefügg egymással. Az elemzés eredményeként az előadás - az eddigi kísérletektől eltérően nem II. András könnyelmű jellemében vagy gazdaságpolitikai elképzeléseiben, hanem - politikatörténeti fejleményekben kereste az új berendezkedés politikája bevezetésének magyarázatát.
A közvetlen előzményeket illetően a történész új magyarázatot kínált II. András uralkodói éveinek 1218. évi megváltoztatására, ami egyúttal András - akkor még herceg - 1204. évi kormányzói kinevezésének körülményeit is tisztázta. Ezt követően az előadás az eddigi kísérletektől alapvetően különböző megoldást kínált az Aranybulla keletkezésének történetére, s így a dekrétum értelmezésére is. E szerint az Aranybulla nem azért született meg, mert annak kiadására rákényszerítették II. Andrást, hanem éppen ellenkezőleg: a király annak kiadásával kísérelte meg leszerelni az előkelők egy csoportjának elégedetlenségét, mégpedig úgy, hogy az új berendezkedés politikájának egyetlen főbb eleméről se kényszerüljön lemondani.